szombat, május 26, 2012

Zsom köddé vált

Nem kell sok gyerek az ilyesmihez. Kettő is elég. A kétésfél évesem veszett el egypár kemény percre. Csak annyi kellett, hogy Somához odaforduljak. A Vaskakas bábszínház szülinapi (20) bulijának a végére sikerült odaérni. Már nagyon pakoltak, de még lehetett csúzdázni. (Meg akciós Vaskakas bérletet venni.) És csúzdáztak is, közel a soksávos úthoz. Nagy lecsúsz, valami problémája akad. Addig a kicsi csúsz. Mire visszafordulok Zsomborhoz, az már sehol. Egy vödör víz folyt le rólam, és Soma is nagyon megijedt, merthogy miatta van ez az egész. (Dehogy!) Mindig kibukkan az érzékeny kisszive csücske. Pedig Zsombor csak meglátta a szökőkutat és uzsgyi. Amikor megtaláltam Zsomot, épp úszni készült. Mondtam neki, mennyire megijesztett, hogy így elveszett! Erre vigyorogva közölte, hogy ő megvolt! Na persze, magához képest.
 

szerda, május 09, 2012

A név kötelez

Vasárnap Soma barátja Soma (a továbbiakban BarátSoma, mert a vezetéknevük kezdőbetűjével sem tudnám őket megkülönböztetni, mert az is ugyanaz :-)) egyik pillanatról a másikra megtanult biciklizni. Judit (az anyukája) telefonon értesült a hírről, és hitte is meg nem is. Aztán persze látta, hogy BarátSoma úgy teker mintha biciklin ülve született volna. Mindezt elmeséltem énSomámnak, akiben halvány érdeklődés ébredt. Soma eddig olyannyira kerülte a veszedelmes 12"-os vadállat kitámasztóst a pincében, hogy kinőtte anélkül, hogy a hátára pattant volna. Nagyon korán kapta, amikor még a lába sem ért le róla, akkor ülte meg néhányszor, azután a vágy egyetlen szikrája sem pattant meg benne, hogy tekerje. Pedig a lehetőség adott volt. DE MOST megcsillant Soma szeme, amikor meglátta BarátSomát a biciklin. Merthogy BarátSomának még az ovi elé is elkellett hozni a biciklijét - mert aki tud, az ugye minden lehetőséget kihasznál, hogy a tudását gyakorolja, még ha az csak 50 méter is. Szóval látta Soma Somát, és elkérte a bicót. Soma tekert, én fogtam/tartottam azon a bizonyos 50-en (oda és vissza) és néha-néha elengedtem, közben pedig mantráztam neki: Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Nem nézel sehova, koncentrálsz!... Soma pedig tekert és hagyjámá' nézett rám. Aztán leálltam beszélgetni Judittal a Somákok szokásairól, jókat rötyögtünk azon, hogy sohasem csinálnak (igen, mindkettő!) addig semmit, amíg agyban el nem döntötték, hogy ezt már tudják. Így kezdtek el járni is, falat mászni és még sorolhatnám, hogy mit. Aztán már csak azt hallottam: Nézd a fiad biciklizik! Micsinál? És tényleg ment, egyedül, ügyesen. 5 perc alatt megtanult biciklizni. Az ötödik perc végére már fékezni is tudott. Aki látta, el nem hitte, hogy most ül életében bringán. Én sem. Körtelefon, és csuhajja!

Az egész délutánt biciklizéssel töltötte, csak rótta és rótta a köröket (a panelkaréj mire nem jó!) a saját maximumra állított minibiciklijén. És egyszer sem esett.

5,5 évet kellett várni rá, hogy kimondjam: Soma tud biciklizni!
Büszke vagyok rá! És még mindig tologatom felfele a leesett államat. 5 perc! Bi-cik-li-zik! Hihetetlen!