kedd, június 30, 2009

Homok hegyek

Hol van már a fű- és homok-para? Soma képes órákat homokozni a tűző napon is akár, főleg ha nagy várépítő társa is van Apa személyében. Bár Soma inkább a rombolást kedveli. De azért szépen segítkezik a kedvenc ásójával (ezt senkinek nem adja), hogy legyen is mit összedönteni. Mindezt persze csak mezitláb teszi. Amint homok ill kavicskupacot lát, egyből veszi is le a cipőjét, zokniját. Még akkor is ha a város közepén egy építkezésen látja is. Néha nem könnyű fékentartani.



Miért?

Miért olyan fontos nekem, hogy nevén nevezzem a pocaklakómat?

vasárnap, június 28, 2009

Finduszos

A gyerek néz tv-t, vagyis csak dvd-t, napi 3-4 mese erejéig, de van hogy napok is kimaradnak. Általában mellette vagyok ilyenkor, és ő meg kommentál, kérdez, együttáncol... Erős rostán átesett rajzfilmekből válogathat. ezért nagyon kevés rajzfilmet ismer. De úgy tűnik elég is neki. A Kisvakond valamint Pettson és Findusz a kedvencei. Főleg ez utóbbi. Közelgő névnapjára is kap egy Finduszos (ő egy kismacska, aki nem ismerné) könyvet. Bár elgondolkodtató a mese hatása a gyerekre. Ha épp nem nézi/olvassa, akkor meséltet belőle ill. aki nem ismeri annak szívesen mesél ő maga is Finduszossat. Az alaptörténetekbe beépít plusz elemeket is és mondja és mondja... a cica történeteit. A mindennapjainkban pedig idéz, szófordulatokat használ a meséből, ha az adott szituba illik.
• A szomszédasszony mondta az egyik nap: - Tudod, én már öreg vagyok. Erre Soma: "- Jó az öreg a háznál."
Tegnap nekem: "- Hiányoztál nekem... (jól kivár - már megörültem) ... Gusztávszon!" :-)

Van egy játékunk is. Ő találta ki. "Hol találtad ezt a kismacskát?"- valahogy így kezdődött. Vagyis Soma cicát. Nyávog, dörgölődzik, tejet/kakaót kér, fázik... stb. Szóval ő egy valódi kismacska. Persze hogy hazavittem. Mindketten élvezzük ezt a szerepjátékot.

Sok sémát ad a rajzfilm, az biztos, de én úgy vettem észre, hogy a jól megválasztott (remélem) mese beindíthatja a fantáziát is.

Csizmás kandúr és Anyája



péntek, június 26, 2009

Félidő

20. hét

Olyan mintha odabenn focimeccs folyna, rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc... non-stop. Azt hiszem be akar kerülni a rekordok könyvébe, mert maratoni a mérkőzés. Mikor alszik??? Babóca belül aktív, Soma meg kívül (rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc...). Remek. Ezen kívül Soma éjszakái is érdekesek, sokat van fenn, a fogát fájlalja (azt hittem ezen már nagyjából túl vagyunk), vagy szomjas/éhes, vagy csak szimplán engem akar. Úgy érzem mintha évek óta esne, megvisel, meg Somát is. (Még be is kellett fűtenünk.) Nehezen szánom rá magam, hogy lemenjünk pocsolyázni. És persze most van Apa szabadságon, mikor máskor, mint ilyen rossz időben. Amint kisüt, irány valami homokos vízpart. Meg ha a kocsink is úgy akarja, mert annak is pont most kellett elromlania, mármint a klímának. (És álmomban sem gondoltam volna, hogy ha kiveszik a klímát az autóból, akkor az önmagában nem üzemképes. Ha rossz is, benne kell hagyni.) Elvileg kész van, de kipróbálni nem tudtuk, mert ugye szakadó esőben minek elindítani. Pedig ránk férne egy kis lazítás. Kezdek kriplisedni, nagyon fáj a hátam. Ez a pocak nagy pocak már. Most már gyarapodom is > 2,5 kg a pluszom. Én úgy érzem alig csinálok valamit, míg Jácint most dícsért meg, hogy mi mindenre vagyok képes. Változatlan frontérzékenység, alacsony vérnyomás. Nemtudok hosszan állni, menni elmegyek bárhová. Csak lenne jó idő hozzá.


Kezdem megszokni a gondolatot, hogy fiús anyuka leszek.

hétfő, június 22, 2009

Mégegy

Ma ultrahang és doki-túrán voltunk. Úgy tudtuk, hogy nem kell sokat várni az uh-ra, ezért bátorkodtuk Somát is elvinni magunkkal. De tévedtünk. 4 órát(!) (10-14 h) vártam amíg bekerültem. Most, 19 hét és 3 naposan került sor a genetikai uh-ra, amit a győri kórházban orvos (nem szonográfus) csinált. Ilyenkor már sokmindenre fény derülhet. Nagyon kíváncsiak voltak a fiúk, de hosszú várakozás után feladták, és barátnőmékhez mentek. Én meg mikor végeztem eláztam, meg ettem egyet és 15,20-ra hipp és hopp oda is értem a dokimhoz. Amivel sitty-sutty végeztem. A hosszú várakozás nagyon megviselt. Ilyenkor aludni szoktam, no meg enni is. De az a fő, hogy minden a legnagyobb rendben találtatott. És eddig úgy tűnik...... KISFIÚ.

"Hol ficánkol a Kistesó, mutasd meg Anya!?"
- ezt Somának rajzoltam, hiszen annyit emlegettem neki, hogy látni fogja.

Fura érzés ez a kétfiúságos történet. Legalább nem kell hajasbabákat, csatokat, pörgős-szoknyákat beszerezni... és az összes gyerekemet és unokámat Hoffernek fogják hívni. :-) Nem tagadom nagyon lányt szerettünk volna (és még van remény, mert nem bukkant még elő). Pont ezért barátkoznom kell még a gondolattal, hogy két fiú fogja uralni az életünket, az összes ezzel járó fiús dologgal. Bár visszagondolva sejtettem valamit...

Az ultrahang előtti napokból egy párbeszéd:
Jácint: - Mi lenne, ha Luca lenne?
Krisz: - Akkor van a szülinapom, az nem jó. Legyen Ábel.
Jácint: - Az nekem nem tetszik. És a Mia hogy tetszik?
Krisz: - Akkor már inkább Ami, de méginkább Ábel, jó?
Jácint: - Az nem lesz.

Itt tartunk.
És én akkor is Ábelt várok.

vasárnap, június 21, 2009

32 hónapos

Csak azt látom a fiamon, hogy rohan az idő. Magamon meg azt, hogy szinte egyhelyben topogok. Ambivalens értések kavarognak bennem. Múlna már az idő, hogy babámat már a karomban tarthatnám, és egyúttal Som édes mai mivoltát szeretném élvezni még nagyon sokáig. Azok az édes puszik, amik manapság nagyon gyakoriak tőle... Mmmm!

Jó nézni a játszótéren, ahogy egyre önállóbb, felfedezőbb. Már nem igényli, hogy ott álljak mellette állandó fedezetként. Barátkozik, ismerkedik, bár ilyenkor kicsit megkukul, de alakul ez is. Pláne, ha a másik gyereknek markolója is van. :-)

Próbálkozunk a bugyizással is, kis hibaszázalékkal dolgozunk, de csak benn és csak fél napokra. A nagydolog kizárólag pelusba megy. De a pisinél szól (ha nincs rajta pelus), csak néha még nem érünk ki időben. Új találmánya, hogy a wc-re fepattan minden szűkítő nélkül és úgy pisil, meg sem foghatom. Élvezi, hogy úgy végzi dolgát mint a nagyok és persze azokat sem segíti senki.

Nagyon vigyázni kell, hogy mit mondunk, mert szivacsként szív be minden szót, kifejezést, még akkor is ha látszólag teljesen belemerült valami izgalmasba.

péntek, június 19, 2009

19. hét

Nagy bukfencek a pocakban, néha már a hasamon is látszik a hullámzás. Sokszor kopogtat kifele a manócska. Tegnap a védőnő is nagyot nézett amikor a szívhangot hallgatta, kirúgott balra egyet a baba. "Ilyen korán, ilyen aktív?" Mondjuk már nagyon hamar éreztem Őt (15. hét). Tegnap már Apa is érezte a rugását. Eddig ha odatette a kezét, rögtön nyugi lett odabenn, mondjuk megtudom érteni a gyerkőcöt, én is így szoktam reagálni Apa meleg tenyerére.

(Az AFP eredményem is jó lett.)

Sejt valamit

"- Anya megütlek!"
- Ne üss meg!
"- Mert az neked fáj?"
- Igen.
"- Megsimogatlak, mert azt szereted!?"
- Az nagyon jó!
"- Megszeretem... (kicsit gondolkodik) a lábad." - és átöleli azt.
- :-) Én is szeretlek!

Som mostanában nem verekszik. Néha mondja, hogy szeretne, mint a fenti példa mutatja, de nem teszi. Többször simogat mint annakelőtte, de nem mondja soha, hogy szeret engem. Szeretném azt hinni, hogy az esetünkből tapasztalati úton szerzett (meg a sok megbeszélés eredményének is köszönhetően) tudás birtokosa lett. De nem vagyok naív. Azthiszem ahhoz nincs köze a verekedésnek, hogy fiú, inkább csak ahhoz, hogy gyerek. Próbálgatja a határait.

csütörtök, június 18, 2009

Pont, pont...

Sohasem rajzoltatok semmit Somával. És ő sem túl gyakran rajzoltat velem, akkor is inkább ilyesmit: ütvefúró, markoló, darusautó, vonat, fűrész... stb. Most estefelé azt mondja, hogy "Anya, rajzolj embert! Pont, pont..." Én meg fáradt lévén már azt találtam mondani, hogy rajzolj inkább te! Igazából még semmilyen valamire is hasonlító alakzatot nem rajzolt eddig. Pláne nem embert. Inkább csak firkál, köröz, kis vonalakat húzkod, de tud hosszú egyeneseket is, meg persze girbekurba-kesze-kusza valamiket. De most ezt az emberkét rajzolta, közösen mondva a mondókát hozzá (szerintem egész felismerhető):


szerda, június 17, 2009

Ovi

A ma délelőtti játszózásból ovizás lett. Amint meglátta a gyerekeket, azonnal nyúzni kezdett, hogy menjünk be hozzájuk. Eddig a bemenetel szóba sem került. Elég volt a haverkodás kintről. És mivel a napsütéssel nekem is rózsásabb lett a kedvem, azt mondtam üsse kő, menjünk! Úgyis vannak kérdéseim ez ügyben. Az óvónénik nagyon kedvesen fogadtak minket, a váratlan látogatás ellenére. Som simán elnyargalt egy óvónő kezét fogva az összes udvari játékot kipróbálni. A kintről nem egy extrának tűnő udvar most egész barátságosnak tűnt. Sok régi, de fa játék, legtöbbjük szerepjátékra a legalkalmasabb (hajó kormánnyal, ló, busz, autó), csúszda, mászóka, a homokozó nagy és fedett, az udvar árnyékos, tele nagy fával (a kullancsoltás talán e miatt is jó ötlet volt). Az összes gyerek az udvaron játszott, és így nyáron is sok gyerekre bukkantunk, akik már régi ismerősként üdvözölték Somát, és ajánlkoztak is segítőinek. Megismertük Soma óvónéniit, Kati nénit és Györgyi nénit, no meg a dadust is futólag. Nagyon kedvesek voltak. A csoportszobát is megmutatták nekünk, ami kicsi de barátságos volt. Bár a viszonylag elég kevés játék elég lestrapáltnak tűnt. Kb 20-an lesznek egy csoportban, méghozzá a kiscsoportban. Sőt Soma jelét is kiválaszthattuk. Soma első körben a kiscsibére voksolt, de meggyőztem, hogy talán valami fiúsabb kellene, így lett SÜNI a jele. Alig tudtam hazahozni a fiamat, annyira le volt nyűgözve. Már csak a pelustól kellene megszabadulnia a nyáron. És nincs semmi akadálya annak, hogy októberben oviba menjen. Az hogy itthon leszek a babával az egyáltalán nem gond. Jó volt ezt hallani.

Mondom, mondom...

Ma süt a nap. Hurrá. A tegnapi nyüglődésből csak a "Nem akarom!" maradt. És ennek ellenére mire leértünk még mindig jó idő volt. A pékáru megvétele után Soma játszóterezést akart, én meg ígértem neki. A tegnapi dühöm-csapásom miatt még mindig emésztem magam, pláne, hogy akikek elmeséltem, majdnemhogy egyet is értettek tettemmel. Neeem! Tudom a düh és folyományai emberi tulajdonságok, mégsem ez a megoldás. Remélem hamarosan kiheverem kudarcom, és a következő szitut jobban kezelem. Som meg valamit elfelejt a dologból, valamit meg jól megjegyez, és csak remélem, hogy pont azokat az elemeket amire én gondolok. Talán messziről kell indítani a megoldást, többször kell tisztázni Somával a jó és rossz fogalmát, ugyebár egy jó gyereknél ennek elmaradása nem feltűnő. Az okokat keresve az ovira bukkantam (mamai segítséggel), mint egyik lehetséges forrásra. Annyira vonzzák az ovisok, sokszor kell az ovi felé sétálni vele. A kerítésen át barátkozik az ovisokkal. Többször látott már verekedőket odabent, akiket nem vett észre az ovónő, és így az nem is lépett közbe. Tehát verekedés = játék Som szemében. Talán a kacágása is emiatt volt. No persze most meséli PiciMama, hogy már nála is próbálkozott ütésekkel a gyerek. A tegnapi nyomi idő meg rátett egy lapáttal. Szóval dolgozom az ügyön...

Egyébként olyan édes volt tegnap, ahogy egész napos garázdaságát indokolta: "Megbotlott a kezem." Hát igen, nagyon gyakran.

kedd, június 16, 2009

Katasztrófa kinn és benn

Zuhog az eső, eláll, zuhog, eláll, csepereg, eláll, végre lemegyünk, erre megint esni kezd, eláll mire feljövünk... Gyerek tropa. Én is. Som kajla, üt-vág, magát sem kíméli (egy pillanatra nem lehet elmozdulni mellőle, mert önveszélyes), engem sem. Még ilyen nem volt: akarattal megrugdosott. És ilyen sem: elfenekeltem. (Védekezés: pelusra mért volt.) Lefogtam, de mihelyst elengedtem, folytatta. Tehetetlennek éreztem magam, és persze rossz anyának, mert nem tudtam kezelni a helyzetet. Nem tudtam elvenni tőle semmit, amivel büntethettem volna. Ő meg kinevetett. És csak ketten voltunk itthon, ugyebár. Apa a klimatizált irodájában dolgozott, ma irigyeltem. És azon tűnődöm most holtfáradtan, hogy mit kellett volna tennem (csak azt tudom, hogy amit tettem azt nem) és hogy mit csinálnék, ha Som igazi vásott kölyök lenne. Mert persze nem az.

péntek, június 12, 2009

18. hét

Fáj a füle

Soma ma reggelre közölte, hogy fáj a jobb füle. Középfülgyulladás, állapította meg a dokinéni. Szóval ezért volt már a tegnap délutáni és az éjszakai nyűglődés. Láza nincs, orra nem folyik, mása nem fáj, csak sirdogál amióta fenn van. Aztán egész nap szinte aludt. Remélem gyógyító álom volt.

csütörtök, június 11, 2009

Éljen, éljen éljen!

PiciPapáék 5-en voltak testvérek, ő a legkisebb mindenféle értelemben. Ebből 4-en élnek, és csak szinte ezeken a kerek évfordulókon találkoznak egymással, mint most. 70 év az azért mégiscsak hetven év. Mi fuvaroztunk, Som fújt, sőt buszozott is (mert egy fordulóval nem fértünk volna be a kocsiba), de így ez neki külön élmény volt. A Papa meg tényleg örült. Pláne amikor Som a 'Boldog születésnapot' elénekelte neki végig, majd hozzátette, hogy "Éljen, éljen, éljen!" - amit nem tőlünk hallott.
Egyébként az 'öregek' nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, annyit viháncoltak-énekeltek, hogy alig lehetett lefényképezni őket. Nem is értem, hogy miért nem találkoznak gyakrabban.





szerda, június 10, 2009

PiciPapa 70 éves

Soma PiciPapának egészítette ki ezt a képeslapot.
"Szivecskét rajzolok a Papának." (jelöltem a képen) - majd ezt a későbbiekben módszeresen kikerülte.
Hogy a többi micsoda arról nem nyilatkozott, de nekem tetszik.

A "buli" holnap kezdődik és vasárnapig tart. (Az ünnepeltet nem kérdezte senki, hogy mit szól az eseménysorozathoz... Csak reméljük, hogy örül neki.)

Cabrio

Unokaöcsém új szerzeményét jött megmutatni nekünk, Som legnagyobb örömére. Íme:



hétfő, június 08, 2009

Cipővadászat

Miért kell pontjó cipőt venni a gyereknek? Hihetetlen, hogy micsoda nagy lábon él a fiatalúr! Ma délután az osztrák Reno-ban sikerült 3 pár cipőre szert tenni, méghozzá két olyan 25-ösre amelyek jók, és nem lóg ki belőlük a lába, és egy 26-osra, amelyik nem csónak a lábán. És ráadásul olyan tetszetősek a lábbelik, hogy egy külön poszt illeti őket. :-) Külön köszönet a szponzoroknak a Mamák személyében!

Én ma is elfáradtam... és a fáradt lábamra jutott nekem is egy szandál.

vasárnap, június 07, 2009

Végre

Emi barátnőmék voltak itt. Péntek este jöttek és ma du. mentek el. Itt aludtak nálunk. Sok jó ember... :-) Sűrű, de jó volt, bár nagyon elfáradtam. Már nagyon régen vártunk erre a találkára. Hanna január végén volt egyéves, Dia a keresztlányunk pedig márciusban töltötte be a 7-et. Mindkét köszöntés ezidáig váratott magára. Annyira ők akartak jönni, végre kimozdulni (Érdről), de mindig közbejött valami, ami miatt az utazás ilyen sokáig elhúzódott. De végre itt voltak! Egy kis difi volt csak, hogy Jácint péntek éjjel dolgozott. És ugyebár mindenki MÁS csak hétvégén ér rá. Így ő szombat reggel hulla fáradtan jött haza. Ezért mi délután eltakarodtunk, hogy tudjon pihenni. KatiNagyihoz mentünk, ahol tudtak a gyerkők a kertben szöcskét fogni és ezerrel rohangálni. Soma meg fúrni, szerelni az új barkácskészlettel (ez a tuti ajándék!). No meg meglógni, Soma és Dia a hátsó kerítésen át megszöktek a szomszédba. Egyik pillanatban még ott voltak, a másikban sehol. Huhh. Bár Levi gyorsan visszahalászta őket. Szerencsére semmi bajuk nem esett (csak veteményes van a szomszéd kertjében). Ezután Soma folyton kiakart mászni. (Gyorsan intézkednünk kell ezügyben.) Estére minden gyerek teljesen leamortizálódott, ripsz-ropsz elaludtak, és mi is. :-)

Rengeteg kaja sorakozott a hűtőben, de alig evett a társaság (Sománál ugye ez nem meglepő), egyedül Hanna jeleskedett e téren, a húst hússal műfajban, mind a 8 fogával.

Mi sokat beszélgettünk, bár Emi tesójának válása beárnyékolta azt. A 'húú mik vannak!' kategóriában ezt el is kell mesélnem. Két gyerek, 7 és 3,5 évesek. A pasi csalta meg egy 4(!) gyerekes nővel az Emi húgát. És azt mondta a pasi, hogy: Küzdeni kell érte! Gülüszemű, halvérű, beszélgetni nemtudó, munkanélküli... Pont ilyenekért szoktak küzdeni, ugyebár. Az a baj, hogy a két gyerek issza meg az egésznek a levét. Meg ami még keservicces, hogy a gyerekeket szinte az Emi neveli, a saját kettője mellett. Minden hétvégén (+ szünetekben) ott vannak a gyerekek náluk, persze az Anyjuk nélkül. Mert az üzlet az fontos. Szomorú. Ilyenkor örülök (mégjobban) a mi 15 évünknek. És igencsak sajnálom a barátnőmet, hogy a más terhe is az ő vállát nyomja, pláne, hogy a ráhagyományozott gyerekek vadak-idegesek.

Szóval a gyerkőcök egy pillanatig sem unatkoztak, volt játszóterezés is, és míg ők jól szórakoztak mi is jól éreztük magunkat. Soma a nyüzsi ellenére is ügyesen aludt délben és este is. Úgy látszik kezd edződni az ilyen szitukhoz.


Egy nagy bánatom van csak, hogy Dia egy (szerintem) gyönyörű ezüst láncot kapott tőlünk és nem volt hajlandó feltenni, még próbára sem. Az anyukája szerint annyira tetszik neki, hogy már félti is, nehogy elvesszen. Remélem tényleg így van. Fura szitu volt. Én meg még nem szoktam meg, hogy a gyerekek ennyire 'érdekesek' tudnak lenni. Azért kiheverem ám, csak lehet, hogy én izgatottabb voltam a nagylányos ajándék miatt, mint aki kapta.

szerda, június 03, 2009

Dr. Dr.

Orvost váltottam. Ma jártam nála először, a 17. hét közepén. És: Ez a doki szuper! Ennyi odafigyelést még nem kaptam (összes) terhességem alatt. És még kedves és szimpatikus is volt. Volt olyan momentum is, hogy azt mondta, hogy egy vizsgálatnak az elmulasztása (amit nem csináltak meg nálam) itt náluk már kirúgással járt volna... Most ő alaposan megvizsgált. És izgulhatok az eredmény miatt. Szóval jó kis orvosom volt ezelőtt... már magam sem értem, hogy miért jártam hozzá. Kérdezett, reagált. Jó érzés volt. Nem homeos doki, de határozott, olyan aki mindenre odafigyel és meg is magyarázza, ha kell, a kismamának, hogy miért is tesz/ad valamit. Mint például most MagneB6 helyett Magnerot-ot, mondván, hogy az előző csak 12 hétig hatásos. Valamint Aspirin 100-at!!! Itt tátva maradt a szám. Mármért kell nekem ilyen? És el is magyarázta, no meg utána is olvastam, hogy az Aspirinnek vérnyomáscsökkentő hatása van (kismamák első két trimeszter alatt kaphatják) ha minden este egy szemet szednek belőle. Szóval megelőzzük vele, jelen esetben - reményeink szerint - a toxémia kialakulását. Hümm. Én a gyógyszerellenes most eszegetem jódoktorom bogyóit, hátha tényleg igaza van.

Soma PiciMamáéknál volt/aludt ezidő alatt, mert elég későre kaptam időpontot. Amikor beszéltem vele telefonon, azt kérdezte: "Mikor jössz?" És hogy "Hozzál nekem kisperecet!" (ropis perec). Addig jó, míg ez a kívánságok netovábbja nála. És persze hogy vittem neki. Megint jó gyerek volt, csak nekem/nekünk hiányzott piszkosul. Jácint vitt el Győrbe, és ha már ott voltunk, meglátogattuk Márta barátnőmet, no meg az édes kisfiát is, aki végigreklamálta a kajaidőt, olyan hangokat adva ki magából, mint amikor késik az étel. Még a hazafelé úton is ezen mosolyogtunk. Meg nosztalgiáztunk... és jövőt terveztünk... kétgyerek... ohh.

kedd, június 02, 2009

Szívdobogás

Hallottam a kicsi szívdobogását! Zene füleimnek. Ma reggel a védőnő hallgatta meg. Somát is vinni akartam a szívhang-hallgatásra, mert nagyon izgatja a dolog ("tamtatatam"), de reggel sokáig aludt, így ő nem jött. Naná, hogy sokáig, mert hajnalban kukorékolt: "-Anya, még éjszaka van?" -Igen!!! - bár fél5-kor olyan világos volt, mint nappal. Újabb lelet érkezett meg a védőnőhöz és az is rendben van. Eddig okés minden. Bár a vérnyomásom a béka segge alatt van (110/60), ami normális, de engem változatlanul kikészít. Pocakom 98 cm, súlyom 72,5 kg (ez sok, de indulósúlyom 72 kg ami az igazán sok), jól érzem magam a bőrömben, csak a frontok ne lennének. Bár van ami nagyon zavar, rettenetesen türelmetlen vagyok és ez ugyebár főként Somát érinti. De sajnos nemtudom uralni, hirtelen vagyok, hamar kiabálok és zsörtölődöm, mások jelenléte sem zavar. Som ilyenkor megszeppenve néz, néha még a könny is elfutja a szemét, én meg igyekszem jóvá tenni a bűnömet. Hozzá kell tennem, hogy manapság a gyerkőc is igencsak kitesz magáért engedetlenségben. Legtöbbször nem hall. Tudom, tudom... de olyan tökélyre fejlesztette, hogy van, hogy egész napos süketség vesz erőt rajta. Én meg mondhatok neki bármit. Közben meg olyan édes, mint ezen a képen, ahol éppen ZENÉSZ (ha napszemüveg van rajta, akkor mindig - kire is ütött ez a gyerek???).

Borsó (meg a héjja)

Soma szereti a borsót nyersen! Tud ez a gyerek még meglepetéseket okozni nekem. Végre megérett PiciMamáéknál a borsó. Én már alig vártam, hogy idén is legelhessek (ahogy Jóanyám mondani szokta). Kire is ütött ez a gyerek?