szerda, június 30, 2010

8 hónapos




Fogatlan Husimusi Tornádó

kedd, június 29, 2010

Kacagány

video

Családilag nagyon bírjuk azt ahogy kacag Zsombor. Többnyire nem kell neki hozzá semmi különleges attrakció, csak egy általa épp viccesnek vélt dolog, szó. Most éppen a hoppá szó volt a katalizátor. A videó már a második körben készült (elmentem a gépért). Előszörre mégviccesebb volt számára. De így is volt min nevetnie. Egyébként nagy kukuccs játékos. Meg csikis is. Ilyen esetekben is így rötyög. És akkor is amikor a cumiját (direkt) az arcomhoz, szememhez ütögeti és még véletlenül sem a számhoz. Tele van az élet ilyen humorforrásokkal.

hétfő, június 28, 2010

Banán




Nagyon vágyik Zsombor a mi étkünkre, de a darabokat nem jól viseli. Próbálkozunk átmenetet találni. Eddig a banán nyert. Majdnem egy egészet elmajszol. Kitartó, lelkes, jóízűn nyammogó. (Én kicsit aggódó, teljes testtel résztvevő.) És a pici letört darabok némelyikét is szétnyomja az ínyével.

vasárnap, június 27, 2010

Áll a baba




Feltaláltam a spanyolviaszt, miszerint a már egy ideje simán (fel)álló gyermekemet a legkönnyebb lefotózni a kiságyában. Legalább azt is használjuk valamire.

csütörtök, június 24, 2010

Kaland






Azaz Kalandpark Szombathely mellett. Rég nem látott barátnőmék, - még a Dekorsulis évekből (jujj, 97'-ben végeztem) - Anitáék nyaraltak Szombathelyen. Így jó alkalomnak tűnt a találkozásra a hely és az idő is, sőt az idő(járás) is. A hétre nem ígérkezett nyaralóidő. Szerdán azonban kezdett kiviggyanni a nap. Na, akkor csütörtök lesz a mi napunk, és lőn. Csodás időnk volt. Finomat ebédeltünk Anitáék szállása mellett, együtt. Teli pocakkal vágtunk neki a kalandnak. A nap sütött, a park hatalmas fái jótékony árnyékot vetettek. A társaság remek volt. Anita semmit (de tényleg!) nem változott az évek során. Kicsit furcsa is volt a két 6 éves (pont aznap ünnepeltek) ikerfia mellett látni őt. 12 éve nem láttuk egymást, de mintha tegnap váltunk volna el. Jó kis helyet választottunk az újralátásra. Somát a játszótér teljesen elvarázsolta, nem is akart hazajönni. A kötélpályás-csimpaszkodós akadálypályákat ő nem próbálta ki. Bence és Dani, a két nagyfiú viszont ügyesen teljesítették a kezdő pályákat. Majd kisvonatozott egyet a csapat. És még egy icipicit beszélgetni is tudtunk. Szóval jó volt. Olyannyira, hogy Soma végül hisztizett egy "maradniakarok"-ot (ilyenkor ez fáradtsági szintjelző). Aztán a gyerekek kidőltek, már az autóban elaludtak és otthon simán tovadurmoltak.

Meg kell jegyeznem, hogy nagy örömömre most végre készült hordozós kép rólam és Zsomborról. Kinga ajánlása után vettem. Jó döntés volt. Nagyon szeretem ezt a Hoppá-t (sling), könnyű felvenni és Zsombor is szereti, mert innen nézelődni igazán nagyon jó (tekereg ezerrel, de mégis biztosan ül benne). Néha Soma is belekéredzkedik, őt háton tudom vele vinni. Talán nem vagyok elég edzett hozzá, mert hosszútávon elég megterhelő a cipelésük. Mégis szeretem. Most egy Mei-tai-t szeretnék kipróbálni... (abba talán Jácint is belefér).

kedd, június 22, 2010

Rémálom

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést. Úgy látom ha probléma van - saját általános tanácsommal ellentétben - most nem megy a kimondom/kiírom és jó lesz elv. Talán nem vagyok jó passzban. Rossz az idő is. Nincs ami feltöltene. Persze a gyerekeket nem adnám semmiért, mégha most teljesen akaratgombócok is, mindegyik a maga eszközeivel.

Szóval... Mindig nehéz szívvel gondolok arra amikor egyedül kell este leraknom a gyerekeket. Volt már rá példa többször is (Jácint programszervez és persze aktívan le is bonyolít + koncertezések). A fürdetésig általában akad segítőm, de utána maradt két nehezen elalvó és csak anyát akaró gyerek nekem. Valahogy mindig megérezték a szitut és tündérek voltak. Zsombor hamar elaludt, Soma szépen kivárta a sorát altatásilag, illetve hozzámbújva együtt aludtunk el a nagyágyban. Ami akadt zökkenő, azt megoldottuk. Talán senkinek sem fájt túlságosan. Eddig. Pénteken nem így történt. Zsombor még az elején teljesített egy gyors elalvást. De ezt nem hagyta Soma annyiban. Egy szépen kivágott magasCével felébresztette őt (ezt még talán nem akarta). És elszabadult a pokol. Zsombor rettentő fáradt volt és nagyon aludt volna, de Soma nem hagyta. Belesíkított a fülébe, ráugrott és hasonlók. Szegény kicsi meg csak sírt, sírt... A szívem meg facsarodott, nagyon. És semmi szép szó nem használt. És a határozott sem. Az indulatos meg pláne nem. A legjobban az fájt, hogy Soma direkt csinálta, élvezte a kicsi és az én szenvedésemet. Röhögött rajtunk. És tűz lobogott a szemében. Pedig Zsombor az atrocitások közepette is az elalváson dolgozott. Olyan 3 óra harcidőbe telt mire mindkettő elaludt. Én meg nem, mert fájt, hogy nem tudtam védeni, nem tudtam hatni, nem tudtam megakadályozni. Gyenge vagyok. Eszköztelen. Félek. Sokmindent megértettem az elmúlt időszakban. Soma viselkedésére mégsem ad elegendő enyhülést ez a tudás. Ez a fajta vadság kezelhetetlen számomra, olyan belső erőket érzek benne ami ellen minden porcikám tiltakozik. Pedig közelebb kellene kerülni hozzá, hogy tompítani tudjam. PiciMama jön sokat, hogy azt a kis időt amit csak a Zsomborral töltök (szinte csak a szopi) kompenzálja Somával. Én-üzenetekkel kommunikálok; csak pozitív elvárásokat fogalmazok meg felé; amit ígérek, azt mindig betartom; sohasem hazudok.. stb. Egyébként meg együtt vagyok a nagyobbikommal amikor csak lehetséges. Még a wc-n is az ölembe ülne és majdnem ül is. Értem én. És igyekszem is. Nem is nehéz, mert imádom. Dacmentes időszakaiban zabálnivaló manógyerek. Sőt átlagdühében is oly rájellemzően drága. A múltkor azt mondta, iszonyú mérgesen: "Dobok rád egy szappant és krémes leszel!" Szóval érte, értük, jó lenne már valami megoldást találni. Mert szűnni nem akaróan fáj ez a történet. És most sem jobb, hogy leírtam.

vasárnap, június 20, 2010

Zoknielhagyó Szöszfelszedő

video


Nagyon sötét videó (nálunk mindegyik ilyen), ha más nem is, de az AKARAT látszik rajta.


Turbó fokozat


Zsombor rákapcsolt.

Hétfőn feltérdelt a kiságyában.
Kedden az állásra edzett. (7,5 hónapos volt ekkor)
Szerdán ez sikerült is neki a járókában.
Csütörtök az ülni és mászni akarásé volt.
Pénteken felült egyedül.

Azóta ezeket kombinálja. És mintha már az a kúszás olyan mászásféle lenne. És mi lett volna, ha nem beteg? (Nagyon gyorsan gyógyult, pár nap alatt kidolgozta magából a betegséget.)

Fotó nincs sok róla, ugyanis a fiatalúr a legveszélyesebb (ezekre) helyeken próbálgatja az újabbnál újabb tudományait. Én meg játszom a védőrács szerepét. A kanapé karfájánál a legjobb felállni, és áthajolva rajta, kicsit kapargatva azt, letekinteni a mélybe, nagyon. Én féltem. Ő meg büszkülve a tudásától vigyorog nagyokat. Ez a hét kemény volt, minden porcikám sajog, fogni-tartani-elkapni nem kis feladat. 9,3 kg - 70,5 cm, és rettenetesen fürge, hajlékony, mozgékony, bátor/vakmerő. Néha eszembe jut, hogy tényleg ennek a gyereknek aggódtam én a kötöttségén?! Most meg elkezdhetek aggódni a hiperaktivitásán? :-) Amikor ül a babakocsiban sokan megkérdik, mindig ilyen nyugodt gyerek? És tényleg az, főleg kint. Egy hangja sincs. Szemlélődik, kedvencei a fák, szinte hipnotikus állapotban tudja nézni a a falevelek mozgását. De ha terepre kerül, nincs megállás. Minden ami felkelti az érdeklődélét, az szájba, kézbe kívánkozik, és kitartóan kűzd is értük. És most bővült is az eszköztára. Ha tényleg lehetetlen a vállalkozás, akkor beveti a "nyüszmögök és hatalmas kék szemekkel nézek" eszköztárat. És ki ne dőlne be neki?

kedd, június 15, 2010

Má' megint

Betegek. A kicsi pöttyös kívül és belül (a nyelve). A nagy lázas és a szája tele van hólyagokkal. Mindkettőnek vírusos szájfertőzése van. Nehezen viselik, főleg az evés okoz gondot nekik. Zsombor talán az anyatej fertőtlenítő hatása miatt nem olyan hólyagos szájú és talán ezért nincs láza sem. Először melegkiütésre gyanakodtunk, aztán bedurvult és szinte a semmiből hirtelen beborította a gyereket a pötty (kicsit hólyagos tetejűek). Soma testén nincs ilyen kiütés. Neki a szájürege van tele. Perpill aludni is alig tud a fájdalomtól. És enni sem evett szinte semmit, mert nem tudott. És a folyékonyak is csípik. Zsom is csak nagy fanyalogva szopizott egész nap. Édes kincsecskéim! Nem dúlnak a hormonjaim, de sírni tudnék.

Vége lesz már ennek egyszer?

vasárnap, június 13, 2010

szombat, június 12, 2010

Névadó

Pufi Pofi, Kerekecske Gyerekecske jobban illene most rá. De szerintem a Zsombor név is jó választás volt neki. Illik hozzá. Tán az előzőeket kinövi, a neve viszont mindig az övé marad, egyé forr vele. Nem is becézzük. Zsombor. Az oviban "leZsombizták" a kistesót, Soma ezt zokon is vette és kikérte magának. "Zsombor, az Zsombor és kész!" (persze elmaradhatatlan toppantással). Zsombor hallgat a nevére, ha hallja, odafordítja a fejét és huncutul-büszkén mosolyog hozzá. Talán neki is tetszik. (Soma nincs kibékülve a Soma Bencével, többször kérte már, hogy "csak Soma legyek, a Bencét veszítsük el". Elvileg 14 éves koráig - ingyen - meg is tehetjük ezt, ha nagyon kitartó lesz. Én magam is elszoktam felejtkezni a második nevéről. Bár a kisBence is ott lakik e név tulajdonosában.

Névadót tartottunk ma 3-kor Fertődön a Polgármesteri hivatalban (elvileg fertődi lakosok vagyunk). Kicsi, családias hangulatban, csak a szűk család volt jelen. A névadó szülőkkel együtt 16-an voltunk (a minimanókat is beleszámolva). Zsombor nagyon jól viselkedett, rágta a rágókáit vagy csodálattal nézett mindenre és néha-néha kurjantgatott egyet, pont dramaturgiába illően. Hiszen, hahó rólam van itten szó! Egy-két könnycseppet is láttam a nagyszülők szemében megcsillanni. Szép volt, jó volt. Két iskolás versmondó (Bogi és Milán) emelte a szertartás ünnepi voltát. Soma névadóján is ők mondtak verset, pont 3 év + 1 hónappal ezelőtt (2007 május 12-én).

A névadó nem divat errefelé, Soma óta csak egyetlen eset fordult elő, előtte meg egyáltalán nem is tartottak még itt névadót. Mi nem vagyunk vallásosak, ha gyermekeink majd hitvallást választanak maguknak, akkor aszerint keresztelkedjenek meg, ha akarnak. Egyre többet gondolok arra, hogy van VALAMI ami mozgat minket. Református és katolikus gyökereim vannak. Az elsőben tudnék hinni, de annyi vallásban megtaláltam már ugyanazt, hogy talán nem is kell választanom. Csak HIT kell, intézmény nélkül. A kitérő után, térjünk vissza a névadóra. Keresztszülők (névadó szülők megnevezése ezentúl) kellenek egy gyereknek. És itt magunkból indultunk ki. Dia mindig a mi keresztlányunk marad, nem fűz hozzá rokoni szál, így az egész életén át kísérő keresztszülői szeretet önmagáért való kötelességünk. Ellentmondás, de érthető, ugye? És rettenetesen jó érzés. Ebből kiindulva választottuk Hajni barátnőmet és a férjét Pityut. És ők is remélem hasonlókat éreztek/éreznek mint mi, akkor amikor Dia névadóján remegő kézzel írtuk alá az iratokat.

A múlt héten még azon izgultunk, hogy jó idő legyen, most meg azon, hogy ne főljünk meg túlságosan. És persze hogy hőség volt. Pedig a ceremónia után mindenki KatiNagyinál gyűlt össze egy kis kertipartira (szerencsére a ház adott egy kis árnyékot). Anya barátja, Anti isteni szürkemarha pörköltet csinált, a rokonság meg ontotta a finomabbnál finomabb sütiket. Jácint barátja salátákat és hidegtálakat készített. Mi csak a körítést csináltuk. Egy szopis csecsemővel ez sem volt könnyű. Beszélgetni meg pláne nem. A két gyerek adott elég feladatot. Soma egyből belecsobbant a kismedencéjébe és vele amíg vízben lehetett nem volt gond. Zsombornak aludhatnékja támadt, de nagy volt a tömeg, kevés a nyugodt sziget, így ez neki csak nagysokára sikerült. Amíg fenn volt, addig kézről kézre járt. Meg folyton állni akart. Leginkább Márti nagynéném kezei voltak kéznél ecélból. A hangulat szerintem (máramennyire jelen tudtam lenni) nagyon jó volt. Szegény barátnőmék voltak csak "idegenek" és egyből a család becuppantotta őket. Hajni hősiesen helytállt, Pityu meg a maga visszahúzódó módján jól tűrte az egészet. Csenge huncutságával, mosolyával hódított. Apám is eltudott jönni, aminek külön örülök (pedig nincs valami jól). Az egyetlen élő nagyszülőm, a nagyapám (87 éves) viszont nem jött el, kifogása volt elég. Szavakban nagyon jó volt mindig is (úgy látná már a sok dédunokáját...), de most kellettek volna a tettek. Sajnálom, mert magányos, öreg, de sajnos a hozzáállása a régi és itt a végefelé sem tud javítani az összképen.

Szóval jól sikerült a buli, és ismét holtfáradtan érhettem a nap végére. Jácint meg még osztálytalálkozóra ment tovább. Soma PiciMamáéknál éjszakázik. Mi Zsomborral meg hazatértünk. Csak nézem és nézem... gyönyörű. ZSOMBORom.


Beney Zsuzsa: Vándorút

Sűrű árnyak sötétjében,

csillogó szél zöld fényében,
tűlevelek szőnyegén
hová, kis legény?

Csillagbokrok ág-bogában,
bársony égbolt sátorában,
óriás hegyek peremén
merre, kis legény?

Virágok bimbója árnyán
lovagoltál fűszál hátán,
levél fényes tenyerén
nődögéltél csepp legény.

Csillagfürtök alatt háltál,
fáztál-e, míg rám találtál?
Gyöngyszemek közt sirdogáltál,
édes kicsikém!

Hajad most erdők sötétje,
szemed csillag reszketése,
Tekinteted csupa fény -
megérkeztél, kis legény!


Tapsol

video

szerda, június 09, 2010

LubicCOOL



Rettentő forróság van. Végre, ezt akartuk. Bár a gyerekek folyton nyirkosak és izzadunk feszt. Somát meg nap mint nap oviba kényszerítik a zord szülők. Akik nem is olyan zordak, mert Soma pár napja kedveli az ovit. Minő fordulat! Már kevés gyerek jár oviba. (A nagyok elballagtak, sok gyerek azért nem jár, mert otthon vannak a szülei, vagy a tesónak végetért a suli és a kicsit lehetetlenség elvonszolni oviba.) A csoportokat összevonták, ezt is előzetes tájékoztatás nélkül - pedig jó lett volna felkészíteni rá Somát. Bár a jelen állapot szerint lehet, hogy kellett neki ez a mélyvíz. Egész délelőtt kint vannak, kicsi és nagy együtt, egymásmellett játszanak az árnyas udvaron. Soma nagyfiúk nevét emlegeti vágyakozva. Minő fordulat! És ma hajnalban már oviba akart menni. De nem engedtük! :-) Aztán később mikor tényleg odaértek az oviba, Soma boldogan vetette bele magát az udvari játszásba. Egy pillanat alatt egy mászókának tekintett fajármű tetején termett. A vakmerőség boldogan megfér a félénkség mellett.

Ma volt alkalmam jó hosszan beszélgetni Kati óvónénivel. Elmondása szerint nem kell félteni Somát, mert néha hatalmas méregzsák tud lenni. Az apropó nem derült ki, de valószínűleg érdekek ütköztek és Soma simán nekiment az óvoda rémének, a hatalmas Csabikának. Szerencsére az a döbbenettől lemerevedett, így Som nem kapta meg a maga kis sallerét. Most nem. De ami múlik, nem késik. Én sejtem, hogy micsoda erők lappanganak az édes kis vigyor mögött a fiamban. Egy kortársi lecke nagyonis ráférne már. Én féltem az ártatlan, félénk kis lelkét, közben meg a vad fele hőzöng és bántja a többieket (remélem kisebbeket nem). Eddig csak mi (főleg a Jácint) tapasztalta ezt, de már Zsombor is kapott kóstolót. A hisztit eddig csak egy korszaknak tekintettem, ami elmúlik idővel. De egyre jobban rá kell döbbennem, lehet hogy túlmutat még a testvérféltékenységen is. Erős akaratú vagy akarnok, nagy a különbség. Jó lesz odafigyelni a dolgokra, nehogy úgy legyen, hogy a tacsi tartsa sakkba a németjuhászt.

A meleg kicsit hezitálásra adott okot a "Menjen, vagy ne menjen a gyerek oviba?" kérdéskörben. De az a helyzet, hogy végre gyerekekkel játszik, jó levegőn, kötöttségektől mentesen (nincs semmilyen foglalkozás), reggeli-ebéd-uzsonna valamilyen szinten elfogyasztódik, délután alszik egy nagyot (mindig), aztán már ott is vagyok érte. Szerintem nem egy kegyetlen program.

Szóval az örömmel ovibamenő fiamat azzal kárpótoltuk, hogy tegnap végre megejthette az első fürdőzését. "Soma lubickúúúúl!"- kiabálta. Alig akart kijönni. Végül nem én, hanem a szúnyogok győzték meg, hogy vége.

vasárnap, június 06, 2010

Vadas







Mármint park. És senki sem volt vad, Soma sem. Aki meg az volt, azt jó nagy rácsok/kerítések zárták el tőlünk (macik, farkasok, vadisznók). De látni láttuk őket. Meg sok-sok állatot. Soma már nagyon várta az alkalmat, hogy mikor mehetünk (már voltunk itt). És imádta is, barátnőm lánykáival egyetemben. Bár a ludak, disznók, szamarak, lovak ugyanúgy lázbahozták őket mint a különleges fajták. A páva násztánca pedig mindig elbűvöl engem is. Fehér pávát is láttunk (szerintem albínó lehetett), és még így is gyönyörű volt. Kellemesen meleg idő volt, a fák meg kellő árnyékot nyújtottak. A gyerekek rohangáltak, etettek. Rettentő lelkesek és édesek voltak. A nadrágzsebemet töltöttem tele eleséggel, hogy könnyen hozzáférjenek. Szegény állatok kukoricát kaptak orrba, szájba (húsevők is). A szürkemarhának ez sem okozott gondot, a nyelvével kinyalintotta az orrlyukából a csemegét. Zsombor két óra(!) intenzív nézelődés után fáradt el és be is aludt. Mielőtt hazaidultunk volna bevágott a csapat egy doboz házi készítésű tejszeletet (vivát PiciMama!). Szeretem az ilyen jó kis programokat. Nagyon fárasztó, de isteni volt.

szombat, június 05, 2010

Action men

Ez a hét a buksibeütések hete volt. Kemény volt. Nekem lelkileg, Zsombornak fizikálisan is. Kedd reggel kezdődött egy ébredéses leeséssel. Jácint már korábban felkelt és én nem tudtam róla. Az ágy azon oldala védvár nélkül maradt. Zsombor ezt ki is használta és leesett. A sírására ébredtem. És vele sírtam. Keményfejű a drága, mert egy húszforintos nagyságon lévő színelváltozástól eltekintve nem lett baja. Trauma szintje viszont nem volt mérhető. Csak érezhetően megváltozott Zsombor. Soma hangossága, hirtelensége a napokban jobban megviselte, mint máskor. Az én szinte sohasem síró gyerekem hamar görbülőre biggyesztette a száját. És ez csak fokozódott napról napra. Ugyanis mini kaszkadőrünk hol asztal aljába, hol szék lábába, kiságy rácsába fejelt bele, vagy éppen valami játékkal ütötte meg a fejét. Hatalmas dudorok nem keletkeztek, csak némi színezetet kapott Zsom szép formás kis buksija. S hogy mire fel ez a sok koppanás? Nem éppen szülői felelőtlenségből történtek (az ágyról leesés határeset, a szívemet még mindig nyomasztja is). Zsombor állni akar. Felülni még nem tud, de remekül ül. A fekvést általában megreklamálja. A pihenőszék sem volt soha a kedvence. Most az etetőszékben csinálja azt, amit a pihenőben elkezdett, vagyis húzza felfelé magát minél ülőbbe. Nem nagyon szeretném egyenes háttámlával ültetni addig, amíg fel nem ül egyedül. De mindig kiharcolja az ülést. Van olyan, hogy valaki kihagyja a felülés megtanulását? Na, jó, ez sincs messze. A padlópuszik ebből keletkeznek. Mamai szemek ma látták az első felülését is. Szemüveg nélküli szemek voltak azok, így inkább majd csak a sajátomnak fogok hinni. Az ülést már tudja, így most az álldiga a cél. Ha ellehet képzelni csillogóbb szemeket a csillogóbbnál, na ezek azok ilyenkor. Szóval állni akar. Nyomja ki magát, feszíti a testét, ha valamiben megtud kapaszkodni. Általában engem használ eszközül hozzá, és ez még a legbiztonságosabb választás. És persze még nem alkalmas ez a babatest eme funkcióra. Kipp és kopp szüntelen, mert akaratszintje Napóleonéval vetekszik. Remélem a teste is bírni fogja a strapát. A kudarc nem tántorítja el, újra és újra próbálkozik. Diadalittas mosollyal jutalmazva önmagát egy-egy sikeres akció után. Amikor sírás a vége, akkor hatalmas könnycseppek gördülnek. De még alig száradt fel az arca, már csillogó szemmel ügyködik a következő bevetés előkészületein. Féltem és imádom mindezért.

csütörtök, június 03, 2010

Széljegyzet

Több felől érkeznek hírek hozzám. És egy anyukával is beszélgettem (ő is ott volt a szülőin) aki nagyon megnyugtatott. Mindkét óvónő nagyon kedves, rendes, tapasztalt (50 körüliek), a gyerekek imádják őket. Amolyan tyúkanyó típusúak. A nagyobbik lányának voltak az óvónői. És nagyon sajnálja, hogy a kisebbik lánya nem hozzájuk került.

Meg is ismerkedtem az egyik óvónővel, Marika nénivel. Kedves volt. Talán kicsit túlságosan is. Felkapta Somát és megölelgette. Soma nemnagyon szereti ezt senkitől. Kicsit ideges típusnak éreztem így elsőre. De lehet, hogy csak a kialakult kényszerhelyzet miatt volt ilyen - akár ő is lehetett volna az elbocsátottak egyike.

Jó lesz, jó lesz! Mindenkinek minden!


szerda, június 02, 2010

Rágódós

Sokat gondolkodtam/rágtuk át a témát Jácinttal/beszélgettem óvónővel és óvónő barátnőmmel. Persze, hogy még mindig az oviügyről.

Soma a dackorszakban van nyakig. Természetes, hogy semmit nem szeretne, pláne ha én pont azt szeretném. Szóval az ovit sem. Tehát ez nem lehet szempont. Amikor ott van az oviban, akkor meg már jól érzi magát. Nem élmunkás, de tevékeny résztvevő. Általában egyedül játszik, de ha valaki csatlakozik hozzá, akkor azt szívesen veszi és kezd kialakulni az együttjátszás is, és ilyenkor már vannak "ötletei" is. A gyerekekkel általában barátságos. Nagyon felnőttesen beszél. Látszik, hogy nem gyerektársasághoz szokott. Még hiszti közben is olyanokat mond, hogy "Anya légyszives én azt a ... akarom!" Itthon másból sem áll a napunk csak egésznapos hisztikből. Olyan háromnaponta kibuktunk tőle (szerencsére Jácinttal nem mindig pont ugyanazon a napon). Tudom, hogy nehéz neki ezt a korszakot megélni (és nekünk is). Igyekszem is szépen higgadtan beszélni hozzá még egy város közepén visszhangzó megahiszti esetében is. De nehezen vigasztalódó és kitartó típus. Sok idő kell neki mire lenyugszik. De ha ez megtörtént, akkor angyalkám lesz újból. Ma például azzal fogadott az oviban (mitagadás nagyon várt), hogy "De szép, de kedves, de aranyos vagy! Úgy szeretlek!" Az oviban talán kétszer fordult elő vele, hogy forrongott (ez is velünk kapcsolatos: nem akkor mentünk érte, mint amit ő kigondolt), szóval ott ilyen téren nincs vele baj. Talán amit velünk megmer tenni, azt a beépített félénksége mások előtt nem engedteti meg vele. Sokszor gondolok arra, hogy talán túlságosan elkapattuk, mert olyan szépokosügyes... Kisfőnököt neveltünk. (Csakhogy hoppá, most van egy szükségletei folytán mégkisfőnökebb a családban.) Igazából nem tudom mit kellett volna másként csinálni. Talán semmit. Majd ha a dackorszak lezajlott, továbbgondolom ezt a vonalat.

De most átfordítom magam optimistába. Elvileg családi nap lesz pénteken, ha el nem mossa az eső (megint). Talán megismerhetem az óvónéniket. Most abban bízom, hogy jók lesznek, talán jobbak mint az eddigiek. Mert valamiben mindig hinni kell. Ma kevesen voltak az oviban Soma mégis kacsalábazott, de már így is elég ügyesen megy. Nincs okom harcolni ezekért az óvónőkért, nem is ismerem őket.

Valamit félreértettem a szülőin. Nem a nagyok lesznek a középsősökkel, hanem pont a kicsik és Soma. Szóval jól figyelembe vették abbéli aggodalmam, hogy Som fél a nagyobbaktól. Na de ugorjunk.
Mindigis azt gondoltam, hogy a vegyes csoport mindig jobb egy gyereknek, mint a tiszta csoport, sokkal többet tanul, jobban fejlődik egy gyerek egy vegyes csoportban. Sokkal jobban megtanul szocializálódni. Eltanul a nagyoktól sokmindent, persze rosszat is, de több jót. A nagyobb gyerekek nemcsak bántják, hanem óvják, védik is a kicsiket. És most pont ez ellen ágálok/tam. Igen, mert csak Somát, anyuci szemefényét láttam.
Somának nagyon rosszat tennék, ha kivenném az oviból, megtörném a szocializációja folyamatát. Később sokkal nehezebben illeszkedne be. Mert tény, hogy minél kisebb a gyerek, ez annál könnyebben megy neki. Nagyobb korban már sérülhet egy-egy szitutól, most még nem. Az oviban sok a gyerek, osztozni kell a játékokon, alkalmazkodni kell, és igen, ez rossz... mert itthon minden játék még az övé (és már Zsombor is növöget). Na de pont ezt kell megtanulni már kiskorban, különben hatalmas traumák fogják érni nagyobb korában. (Óvónő barátnő hatása erősen érződik ugye?)

Én 5 évesen (majdnem 6) mentem oviba. Nem volt jó. Ugyanaz az érzékeny típus voltam/vagyok mint Soma, határozott elképzeléssel. Én aztán áttudom érezni Soma gondjait. A mai napig nem vagyok közösségi ember. Szeretem azt a pár embert (és vasmarokkal ragaszkodom hozzájuk) akikkel kölcsönössen kiválasztottuk egymást. De csapatban működni nem tudok. Soma talán most még van olyan okos és nyitott és bátor (bátrabb mint én voltam picinek), hogy már most egy közösség értékes tagja legyen. Azt gondolom, hogy erre nagy szüksége lesz az ÉLET-ben.

Ezzel az ovival csak az a bajom, hogy nem engednek közel a dolgokhoz. És mindenről találgatok csak. Egyre jobban az fogalmazódik meg bennem, hogy Somának mégis mennie kell. Max harcos (m)amazon leszek. És kiállok a gyerekemért, küzdök az információért. Mégha ezzel az óvónők agyára is fogok menni. Akik idővel rájönnek, hogy csak a tiszta jószándék vezérel.