kedd, június 22, 2010

Rémálom

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést. Úgy látom ha probléma van - saját általános tanácsommal ellentétben - most nem megy a kimondom/kiírom és jó lesz elv. Talán nem vagyok jó passzban. Rossz az idő is. Nincs ami feltöltene. Persze a gyerekeket nem adnám semmiért, mégha most teljesen akaratgombócok is, mindegyik a maga eszközeivel.

Szóval... Mindig nehéz szívvel gondolok arra amikor egyedül kell este leraknom a gyerekeket. Volt már rá példa többször is (Jácint programszervez és persze aktívan le is bonyolít + koncertezések). A fürdetésig általában akad segítőm, de utána maradt két nehezen elalvó és csak anyát akaró gyerek nekem. Valahogy mindig megérezték a szitut és tündérek voltak. Zsombor hamar elaludt, Soma szépen kivárta a sorát altatásilag, illetve hozzámbújva együtt aludtunk el a nagyágyban. Ami akadt zökkenő, azt megoldottuk. Talán senkinek sem fájt túlságosan. Eddig. Pénteken nem így történt. Zsombor még az elején teljesített egy gyors elalvást. De ezt nem hagyta Soma annyiban. Egy szépen kivágott magasCével felébresztette őt (ezt még talán nem akarta). És elszabadult a pokol. Zsombor rettentő fáradt volt és nagyon aludt volna, de Soma nem hagyta. Belesíkított a fülébe, ráugrott és hasonlók. Szegény kicsi meg csak sírt, sírt... A szívem meg facsarodott, nagyon. És semmi szép szó nem használt. És a határozott sem. Az indulatos meg pláne nem. A legjobban az fájt, hogy Soma direkt csinálta, élvezte a kicsi és az én szenvedésemet. Röhögött rajtunk. És tűz lobogott a szemében. Pedig Zsombor az atrocitások közepette is az elalváson dolgozott. Olyan 3 óra harcidőbe telt mire mindkettő elaludt. Én meg nem, mert fájt, hogy nem tudtam védeni, nem tudtam hatni, nem tudtam megakadályozni. Gyenge vagyok. Eszköztelen. Félek. Sokmindent megértettem az elmúlt időszakban. Soma viselkedésére mégsem ad elegendő enyhülést ez a tudás. Ez a fajta vadság kezelhetetlen számomra, olyan belső erőket érzek benne ami ellen minden porcikám tiltakozik. Pedig közelebb kellene kerülni hozzá, hogy tompítani tudjam. PiciMama jön sokat, hogy azt a kis időt amit csak a Zsomborral töltök (szinte csak a szopi) kompenzálja Somával. Én-üzenetekkel kommunikálok; csak pozitív elvárásokat fogalmazok meg felé; amit ígérek, azt mindig betartom; sohasem hazudok.. stb. Egyébként meg együtt vagyok a nagyobbikommal amikor csak lehetséges. Még a wc-n is az ölembe ülne és majdnem ül is. Értem én. És igyekszem is. Nem is nehéz, mert imádom. Dacmentes időszakaiban zabálnivaló manógyerek. Sőt átlagdühében is oly rájellemzően drága. A múltkor azt mondta, iszonyú mérgesen: "Dobok rád egy szappant és krémes leszel!" Szóval érte, értük, jó lenne már valami megoldást találni. Mert szűnni nem akaróan fáj ez a történet. És most sem jobb, hogy leírtam.

3 megjegyzés:

andi írta...

szia!
igazi kis ördögfióka néha Soma is..tudom, hogy ez nem vigasz,de néha Bogi is tud elég "szörnyű" dolgokat produkálni, van hogy ő is direkt rossz és tudja ő is, hogy ez nem jó, de mégis akkor éppen ez okoz neki örömet..és neki nincs is testvére....ilyenkor én is tehetetlen vagyok és azon gondolkodom, hogy mit rontottam el...a kulcsot én is keresem...

Helga írta...

Biztosan nehéz lehet... A hiszti, a dac... mindig nehéz.
Kössél vele alkut... amit nagyon szeret vond meg tőle, és ha abbahagyja a hisztit, ordibálást, akkor megkapja, visszakapja... legyél erős, mert ha látja, hogy nem vagy az... "kiröhög" és folytatja...
(nálunk ez bevált)

Amúgy neked legalább van segítséged... Az én nagy bánatom, hogy nálunk mindkét mama "tojik" ránk egy nagyot... (finoman kifejezve) Én a Liza születése óta sok-sok mindent kénytelen vagyok egyedül megoldani... jó az esti fektetéseknél itthon van java részt a Zsolti, de előfordul, hogy nem. Én meg jobban díjaznám, ha több segítségem lenne és az esti lefektetéseket megoldanám egyedül - bárcsak lehetne így megfordítani a dolgokat...

kata írta...

Na, ez nagyon ismerős. Emlékszem magunkra, a saját rémálmunkra. Én is eszköztelennek éreztem magam.
Talán összekapcsolódik azzal, hogy a kicsik felfedezni indulnak és megint megváltozik minden, mert abban már rutinos Soma, hogy van egy tesó, de most már veszélyes a világára, hisz odamegy érte, de még nem tud partner lenne benne. Valami második felvonás a tesótraumában, legalább is én így éltem meg. Aztán enyhül persze.
Zsófi egyéves korában kezdtem néha nyugodtan lélegezni és másfél éves kora körül jött, hogy most mintha könnyebb lenne, alakulunk, jó, már a nagynak is, hogy ketten vannak.

Kitartás Krisz, tudom, hogy megtalálod a megoldást, mert megszoktad, de ez most tényleg nehéz.

Láttam Csillusnál, Te is érdeklődtél, szólj, ha elindultaok valamerre az ügyben.

Puszi,
Kata