szerda, december 29, 2010

Rózsaszín köd

Tavaly ilyenkor tudatosult bennem, hogy van - és mindig is lesz - két gyönyörűséges fiam. Addig az agyam vitte a testem, tettem amit kellett. Aztán ilyentájt elérte a lelkemet is a bűvös tudat, hogy immár mégegy buksiért lehetek úgy oda. És még mindig ebben a varázslatos buborékban lebegek. Ha a fiúkra nézek vagy gondolok a legnyálasabb szappanopera is kutyafüle hozzám képest. Ez van. Nem lehet annyira rossz a kedvem, pocsék az idő, vagy bármi nyavajám, hogy ez a módszer ne rángasson fel a rózsaszín ködbe. Soma sokszor mérgesgomba és nem mindig a legkedvesebb Zsomborral, de meg van az a képességem, hogy egy Soma-vigyortól a fennen említett állapotba kerüljek egy kiadós hacacáré után kb 5 másodperccel. Szerintem Soma már tudatosan használja az eszköztárát, pláne amikor beveti a simogatok-bújok (rá nem épp a legjellemzőbb) verziót is. Egy kistesó pedig akinek alapból ez a beállítódása, hamar ráérez a dolgokra. Zsombor direkt mosolya a Shrek-Süti szájformáját idézi, és a vicsorgás határát súrolja (három foggal - isteni!), nyaka megfeszül, pofiját előre tolja, szeme huncutul csillog. És nekem annyi.

Soma téliszünetel (17-én volt utoljára oviban). Karácsony előtt is volt két napot a PiciMamáéknál és most is ott van. Kikönyörögték a nagyszülők. Nehezen adtuk. Pedig csudajó neki ott. De rettenetesen hiányzik. Holnap újra együtt leszünk. Így most Somáról egy álomképem van: tüsihajú csupavigyor jóevő szófogadó csudagyerek (ilyen híreim vannak), aki "gronináter"ekről (saját kitalálmány - valami gép) beszél és csodálkozik, hogy senkise érti. Szóval rá gondolok, a hátam mögül meg Zsombor édes szuszogását hallom és jön is a rózsaszín lebegés.
 

kedd, december 28, 2010

SZÍVesen!



Somával közösen alkottuk ezeket a karácsonyfadíszeket, ajándékba. Ő festette az alapot (már maguk a lapok is csudásak voltak, csak sajna nem fotóztam le őket), a többi rám jutott (élvezet-meló). A Gyereketető-n találtam az ötletet, csak Somához igazítva a papírra fektettük a hangsúlyt. Szerintem csodaszépek lettek, és mindenki nagyon örült nekik.

És itt ragadom meg az alkalmat, hogy ilyen virtuális szívvel köszönjem meg minden ismerős és ismeretlen olvasónknak, hogy nyomon követnek bennünket! Akár állandóan olvasnak, hozzászólnak, vagy csak időnként ránk pillantanak. Jól esik ám! Köszönjük!
  

Karácsonyi bekukk

Anya gyermekeivel. (Családi fotó is volt, de azt inkább most nem.)

Mifánk. Ezüst törhetetlen gömbökkel. (És senki nem próbálta ki, hogy ténylegesen is azok-e.)

Táncol, akár a Mennyből az angyalra is.

Nemfotózkodok, de a géppel mégis.

A hőn áhított lego ásókarom (power miners).

  Szeretet, vidámság oda-vissza. Mikor máskor.
  

csütörtök, december 23, 2010

Szívből!

  

Mézes

Soma minden éven PiciMamával süt mézest (ilyenkor azért sajnálom, hogy nem vagyok konyhatündér). Mama fotóz (egész ügyes), Som meg buzgólkodik. Határozott céllal: "Ez Jézuska váró mézes, ki kell rakni az ablakba, hogy idetaláljon a Jézuska, és legyen már karácsony." És persze ajándékozza és fogyasztja nagy bőszen. (Ezt kaptak az óvónénik is.) Zsombor is rákapott. Finom puha, hamm!



 

Minden így teljesüljön

Hétfőn Zsombor háromfogúvá vált (éjszakai kis álmában sirogatásokkal). A bal felső egyes rohamszerű növekedésbe kezdett. (Kösz Jézuska!) Immáron az 1/6-a kinn van. És a gyerek harap vele. És piszkosul élvezi. Ma egy egész banán esett áldozatul a harapás örömének. Eddig is hihetetlen dolgokat nyammogott el, no de harapni, az igazán a tuti találmány! A jobb felső egyes erre aszonta, na ezt már én is megnézem, és ma reggelre kidugta egy picikét a csücskét.
 

szerda, december 22, 2010

A két fiú...

...Helga szemével:

  
Egyébként hűtőmágnesek. (Laminált rajzok, körülvágva. Hátoldalukon egy-egy mágnessel, amik kétoldalú ragasztóval vannnak rögzítve. És ezért nem kell a reklám-mágneseket (bank, étel, párt.. stb) eldobni, ilyenre is felhasználhatóak, csak fel kell aprítani és ragasztani.) Zsombor különösen oda van a figuráktól. Nagyon jó ötlet, és imádok rájuk nézni. Köszönjük!
  

Helga és a lányok

Szeretünk hozzájuk menni. Soma nagyon jól eljátszik a csajokkal. Mi meg jól elbeszélgetünk a barátnőmmel, pláne ha van férfi segítőnk is. Jácinté általában ez a szerep. Csupa zsizsegés egy ilyen találka, de mégsem fárasztó. Nagyon szeretem, feltölt. Nagyon jó volt látni, ahogy Zsombor tett-vett a nagyok között, és nem tűnt úgy mintha kilógna a csapatból. A szöszkék körülvették, segítették. Édesek voltak. A szokásos Soma-dili záróakkord (nem alszik és nyüszít estére) azért jó lenne ha kimaradna már. Tudják is, értik is a helyzetet, de még mindig magyarázkodom és kínosan érint. Pláne, hogy egész nap egy tündér-kisfiúval volt dolgunk. Aki épp kacsintani próbál a képen. Most nem, de azért néha már összejön neki. Nagyon igyekszik, ez talán azért látszik.

      

vasárnap, december 19, 2010

péntek, december 17, 2010

Kedves Jézuska!

Előszöris kérlek olvasd el Soma levelét és légyszíves néhány kérést teljesítsél is belőle. Felhívnám - jóságtényezőkent - arra a figyelmedet, hogy Zsombornak is kért benne a kisbetyár valamit.

Aztán kérnék Zsombornak pár új fogacskát, hogy végre kedve szerint ehessen.

Jácintnak (közhely mentes, valós, hosszantartó) egészséget és boldogságot (és ha már neki, akkor köhöm, köhöm ugyebár).

Végül pedig - szerénységem teljes tudatában - szeretnék egy szép, új házat Győrben (a jelenlegit meg tudjuk nagyon jó áron eladni), hogy végre megszűnjön lelkemben ez az átmenti állapot.

Ui.: Ugye jó voltam?
 

kedd, december 14, 2010

Pityergős 35

Hát ez is eljött. A hétvége az ünneplés jegyében telt, és még ennyit nem bőgtem egyfolytában. No, nem az idő múlása viselt meg, mert pénteken még zsenge "hajadon"ként virultam, valamint azon szomorkodtam/örültem, hogy egy nadrágom sem jó rám, mert mind NAGY! (Annak ellenére, hogy a kilók stagnálnak.) Csakhogy szombaton lecsapott anyám szokásos évi nagy bántása, amelyhez általában valamilyen ünnep és sok ember jelenléte szükséges neki. Idén nem a karácsonyt választotta. Egy kis mini összezördülésünk volt Jácinttal, amit Anyám meglovagolt és nem is bírt leállni. Az egyik legfájóbb pontomon döf mindig, pedig egész életemben azért küzdök, hogy az "olyan vagy mint a" jóslat ne teljesedjen be. És szerintem egész jól állok. Nagy taulság számomra, hogy még így harmincöt évesen is kislányként tudok vinnyogni anyámmal szemben. Ha Anyu a színen van, kerülöm a konfliktust, szinte semmiért nem szólok neki, mert tudom, hogy sohasem jöhetek ki jól a szitukból. Végre fel kellene nőnöm. Az a baj, hogy ha valaki megbánt, nagyon nehezen tudok túllendülni rajta és folyamatosan belefacsarodik a szívem. (De egyébként meg nem vagyok haragtartó.) Pedig volt csuda-torta és meglepi is. Bár nem tudom, hogy jó ötlet-e egy félig-meddig kerek évfordulóra allergia vizsgálatot ajándékozni. Én azt kaptam. Nem rossz dolog, de én jobban örültem a 3Hoffer-ujjlenyomatos borítéknak amiben az ajándék volt, és nem is kellett volna semmi más. És persze pityeregtem a bújós-ajándékozós-mosolygós gyerekfejek láttán is. Örömkönnyek - bár csak ezek lettek volna. Nehéz lett a szívem, és még csak szombat volt.


Vasárnap megajándékoztam magam/magunkat egy gyerekmentes délutánnal. Persze megsirattam magam, hogy ezt miért nem Jácint találta ki, Nekem. Pedig tudom, hogy az ilyesmit sohasem remélhetem tőle. Ő csak másoknak szervez programot. Zsombort Picimamáék kebelén hagytuk a délelőtti szopi után. Már ők altatták el délelőtt is, és persze délután is, akkor már szopi nélkül (ekkor 2 órás alvásrekordot döntött!). /OFF: Rájöttem, ha én altatom Zsombort, akkor kell szopi, ha más, akkor nem. Eszik eleget egyébként. Nem tej, hanem Anya-függő. Így egypár napja a délutáni altatás Apa reszortja, és megy is simán, jó nagyot alszanak mindketten. Szóval fokozatosan leszoktatom a nappali szopikról, itt az ideje már./ Soma jött velünk Sopronba. Márti nagynénémhez mentünk vendégségbe, ahol finom ebéd várt minket, valamint tizenhat csodásan rám illő nadrág talált új gazdát személyemben. (Ezer köszönet érte!) Soma már reggel óta be volt sózva, alig várta, hogy Mártival játszhasson. És mi teret is engedtünk neki. Leléptünk. Kicsit vásárolgattunk, meg bementünk a Tűztoronyhoz ádventi hangulatot csenni. Az eső nem kedvezett nekünk, meg a felcsengő-bongó hamiskás produkció sem, de mégis jól esett kézenfogva csámborogni egyet a dermesztő hidegben. Nagyon szokatlan volt, hogy egy nyavajgó-nyűgös gyerek sem lökte ki a kezemből a forrócsokis poharat (és persze nem is itták meg). Eléggé sötét lett mire Somát összeszedtük, aki kellően el is fáradt a nagy játszásban, így bealudt az autóban. Zsombort a legvidámabb, legkialudtabb formájában szedtük fel útközben. De végül altatni sem volt nehéz őket. Szuper nap volt, éjjel sírtam is kicsit miatta.



Aztán hétfőn eljött a tényleges. És nagyon nem volt semmi ünnepi, csak egy hétfő, olyan mint a többi. Az éjjeliszekrényemen talált Boldog szülinapot! feliratú Nutella (csak ezt kértem) emlékeztetett csak rá, hogy ez a nap más, mint a többi. A barátok-rokonok sms-ei, üzenetei jólesőn szorongatták a torkomat. De semmi. Nem érzem a kor nyomta terhet. Egy picit talán többet filóztam a jövőn (és múlton). Bár ez manapság mindennapi vendég nálam. Előzőleg azt gondoltam talán megráz ez az esemény, mert már úgy szeretnék nem itt lenni és nem így, de nem. Tudom, hogy ráléptünk a jó útra és ehhez semmi köze a koromnak. Szóval megint meg kell jegyeznem, hogy hány éves is vagyok. És a könnycsatornáim is elapadtak.
 

csütörtök, december 09, 2010

Merengő

Sokszor tűnődöm azon miért is írok. Néha KELL. Néha meg nem. Bár akkor is lenne miről. Csak a késztetés nincs meg. Arról meg nem fogok írni, hogy mi volt ma ebédre vagy hogy sáros lett-e a bakancsom. Az nem az én formám. És még így is darabosnak érzem magam. No meg olvasni mindig jobban szerettem. És meg is vannak az igazi kincseskamráim a blogvilágban (van bennük például sok szív, lélek, test, érzés és gondolat). (Mostanában azonban sok ilyen kapuja zárult be (remélem csak ideiglenesen), nekik már nem kell írniuk. A blog szünetel. Én pedig sóvárogva várom, hogy ismeretlen ismerőseim újra hallassák a hangjukat.) Ez a fajta kapcsolatom a külvilággal, nagyon érdekes, csak kapok és kapok. Például Kinga által felismertem, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen. Gyöngyi, Cucka szókimondása visszaránt és terel. Andrea szemével látni csupa rácsodálkozás. Kata világa pedig egyszerűen-nagyszerűen ismerős. Egyik-másik blog meg kimeríthetetlen lélekvirág - feltöltődés, erő. No meg itt van a szépség és a humor is. (Nem linkelem ki őket, az oldalsávból beazonosíthatók.) És még a felét sem soroltam fel. Több mint négy éve vagyok itthon, és talán az írás és olvasás kombinációja miatt nem diliztem be. Hajlamom van a befordulásra. Sajnos, a DM-szindróma (a mástól vett hasonlat, nagyon találó) tetőzött nálam, vagyis egy kuponőrületes bevásárlás üdítő pontja életemnek. Szomorú. A munka éltet(ne) engem igazán. De most ennek még nincs itt az ideje. Esténként kell inkább a "támogatás", mert napközben mennek a dolgok maguktól, a gyerekarcok minden nyűgöt feledtetnek. Aztán meg van a fordítottja is, egésznapos harc a nyűgös gyerekekkel (türelmetlen, pattogó fujjAnya) és este mégis úgy érzem, hogy jól van minden így (mint ma). Saját idő persze jó volna, de nem mindenáron. Zsom szopizik (nappal kettő, éjjel x), talán ez már nem is evés igazán, de szerintem lelkitáplálék. Miért vonnám meg tőle? Nyűg nekem? Nem. Sőt, jó érzés, ahogy simogatva hozzámbújik. Szóval ez nem az én döntésköröm. Hátulütője azonban van, nemtudok elmenni sehova még nappal sem, az esti program meg egyenesen lehetetlen. Néha azt gondolom mégis nekem kellene itt dönteni, mert addig nincs segítség számomra. De erővel megvonni a szopit merő borzalommal tölt el. Ez nem járható út. Türelem. Csak ki ne bukjak menet közben. Kicsit patthelyzet szagú az ügy. A ragaszkodó gyermek elől még spinningre is csak a jól összehangolt mechanizmus juttat el. Meg az, hogy mennem kell (óh, még egy KELL). Az úszógumim nem akaródzik eltűnni, pedig tekerek, futok ezerrel (igaz csak heti egyszer). Bokám azonban kezd úrilányosodni, pedig ez nem volt célom soha. Lehet, hogy mégsem jó sportot választottam? Mondjuk felnézek magamra, mert világ életemben utáltam futni és biciklizni, na itt most biciklin kell futni, ami überdurva. Szóval imigyen adok a testnek. A léleknek perpill csak virtuális tápláléka van. Ezen kellene változtatni. Valós programokkal feltöltődni, erőt meríteni, az általam oly nagyon utált télben (zsigeri). Ez viszont egyedül nem megy. Itt kiabálok, hátha meghallja az illetékes. Igazából kellene élni... szerintem gyerek nem akadály, nem? Csak akarni kell. Én most nagyon AKAROM!
  

hétfő, december 06, 2010

Az IGAZI

(aki éjjel jön és még soha senki nem látta, csak folyton elképzelik, és eljátszák - pontos Somaszavakat most idézni nem tudok, de ez a lényege) Télapó/Mikulás oly izgalomban tartotta Somát, hogy hajnali négykor kelt és nem is volt hajlandó visszaaludni.

 
Persze nem kelt hiába, mert a Télapó nem volt rest. Meg figyelmetlen sem, mert Somának azért jutott egy kis virgács is a papucsába. Amin Soma könnyen tovalendült: "Azért hozta, hogy főzzünk belőle teát." A szemlélet elgondolkodtató, de egy biztos a nevelő szándéknak fuccs. A gyurma viszont telitalálat volt. "Azért kaptam, mert ismer engem a Mikulás, olyat hozott, aminek örülni fogok." Ez elhangzott még a traktoros matricás foglalkoztató tekintetében is. Zsombort pedig - azért jópár órával később - a kukucskáló "babák" (csokitélapók) nyűgözték le, agyon is szeretgetett párat.
 

Találkozás

Csenge az örök vigyorú igazi csaj.
Zsombor a félszegen bújós (Csenge örömlerohanásakor) huncutság.
Soma a kicsiket imádó (ilyenkor) kacagány.
Unokatesók. De jó is ez a szó!



  

vasárnap, december 05, 2010

Télapó

Jó, hogy az ember szeret könyvtárba járni, mert így összefuthat a Télapóval. Aki már sok-sok "könyvtáron" túl lehetett, mert már (szombat) délelőtt 10-kor nagyon fáradt volt a sok-sok "sietésben". Soma nem mondott verset, nem ült az ölébe, de szaloncukrot így is kapott. Az ádventi műsor döcögős, de aranyos volt (általános isk. 4. osztály). Hangulatteremtőnek jó volt. Soma szakértőn nézte. Bámulatos miket tud ez a gyerek! Aztán hazacipeltünk fél mázsa könyvet és pár könyvtári játékot.

Ma meg KatiNagyinál járt a Nagyszakállú... Ennek eredményeként mindkét gyerek ugyanolyan pólóba feszített és Soma megevett pár tonna csokit és gumicukrot. Ugyebár jógyereknek az való! Vagy nem?

    

péntek, december 03, 2010

Tesós még

Tartom, hogy az egykeséget - minden előnyével együtt -, még a legérdekesebb (direkt használom ezt a szót) testvéri kapcsolat is überel. Bár tény, hogy szuperjó lenne csak az okos-ügyes Somával lenni most, frusztráció mentesen, csupán némi hisztivel megúszva (ha lennének). És megértem azt aki emiatt vállal csak egyet. De őszintén, nem vágyom rá. Majd túlleszünk sok-sok buckán, dimben meg dombon, és remélem, hogy nemcsak rombol is a "harc", hanem épít is. Megértem jelen helyzetünk indulatait, és teljesen normálisnak is tartom őket. Csak nehéz megélni, tolerálni, kivédeni, orvosolni. Egyébként meg néha azt gondolom, hogy a kisebb korkülönbség, illetve a nagyobb lett volna jó (bár a Sorsal nemjó vitatkozni). De látom (Kata), hogy az sem papírforma. Csak gyerekforma. Sokfélék vagyunk. Amit nagyon szeretek is. Főleg a fiaimban.
  

csütörtök, december 02, 2010

Itt a piros, hol a piros

Avagy Zsombor kupakol. Saját kezdeményezésére. Mindent mindenre és mindenbe. Rém büszke és kitartó (Somára ez sohasem volt jellemző). A video második felében a huncut szemcsillogásra külön felhívnám a figyelmet, annyira Zsomboros.

video