A net ördöge

Nem tudok megjegyzést írni senkinek. Pedig lenne kit felköszönteni és lenne kivel együttérezni (pláne, hogy oly jól leírja a bennem is dúló tengert).
  

Csenge messze jár

Elköltözött a három lány Komáromba, egy mini, egy majdnem nő (hisz 14 már) és egy igazi nő. A "férfi" maradt veszteg... Hümm. Illetve irgumburgum, mert a tesóm ez a menő csávó, aki döntöget, aki hümmöget, aki nem dönt, aztán meg hoppon marad.

Az utolsó, költözős napon mi vigyáztunk Csengére. Aki nyűgössége csúcsára ért. Érezte, de nem tudta, hogy mi zajlik körülötte. Szóval volt sírás és anya-mantra jócskán. Pedig a fiúk igyekeztek sok mókával, hancúrral, játékkal jókedvre deríteni. Fáradt is volt, de aludni nem akart. Aztán mikor végre elaludt, akkor nagyot aludt, de sírva ébredt. A fiúk rögtön betódultak hozzá. Amikor csendre intettem őket, ők egyből vették a lapot. Ilyet még sohasem éltem át, máig nagyot dobban a szívem, ha a lelki-fényképemre gondolok. Soma és Zsombor odakucorodtak a kislány mellé és simogatni kezdték. Aki egyből megnyugodott és lassan ébredezni kezdett. Majd Soma magától belekezdett a Bóbitába - ezt (is) éneklem neki elalváskor - , halkan kezdett énekelni, egy elsuttogott Anya segíts! és egy jelentőségteljes nézés kíséretében. Így beszálltam én is. Miközben Soma simogatott tovább. Zsombor meg a simit felcserélte táncra, lágyra, kuncogósra. Csenge látta és hallotta a rögtönzött előadást, és nevetett szeme-szája. A Kistündér felébredt. Talán érezte is azt a misztikus légkört aminek ő maga volt a főszereplője. Bár ne lett volna. De ha már így alakult, ennél szebb búcsút elképzelni sem tudok.

(Ez egy mosoly a kamerába, ha valaki nem tudná.)

   

Elszakadás

Az alsó szomszédunk (Anyóka) meghírdette a lakását és dühítően magas áron el is adta. Az érdeklődők még csak fel sem jöttek megnézni a mienket. Pár vacak lépcsőn múlt. A poén az hogy menet közben még emelt is az áron, és azt is megadták neki. Minket meg esz a fene nagy irigység. Vagy inkább sajnáljuk, hogy nem velünk történt az eset. És eközben örülünk is neki, hogy ilyen jól járt. (Csodás az emberi érzelemtenger!) Mondjuk a vevőt nem irigylem, ahhoz hogy jó lakást kapjon szét kellene bombáznia a lakást. Ugyanis a vízvezetékek olyannyira rozsdásak voltak már akkor is amikor mi a mienket kicseréltettük (6 éve), hogy a vízvezetékszerelő nem hitte el, hogy ezeken a csöveken keresztül jutunk mi hozzá az éltető nedűhöz. És nála se villany-, se vízvezeték nincs cserélve. Namindegy.

Szóval Anyóka (a mi harmadik nagyink) elköltözik a messzi Tirolba, a lányához. A gyerekek annyira szeretik, hogy sírni is képesek utána, ha nem jön fel hozzánk, vagy távoznia kell tőlünk. Neki is sokat jelentenek a gyerekek, Soma a "Szemefénye", Zsombor meg a "Szívecsücske". Somának próbálom is beadagolni a majdani nemlétét (nem látjuk, nem látogatjuk, szóval nincs), nem fogja fel. Még én sem. Sokat sokféleképpen segített nekünk az elmúlt időszakban. Szeretjük. Látjuk ahogy pakol... huhh. Egy életet csomagol be illetve dob ki. Sajnálom őt, mert nem önszántából költözik, de mégis ez a lehető legjobb döntés. Remélem az ő rozoga szíve nem rokkan bele teljesen a búcsúba. A mienk hasadozik. Elválás tőlünk (tényleg szinte családtag ő), a lakástól, az országtól... irtó nehéz lehet. Még egy hét, és ennyi volt. Soma minden nap csak annyit kérdez, hogy "Anyóka, ugye te itt laksz alattunk?" és a Még igen.-től megnyugszik. Pedig csütörtök nagyon közel van és akkor még egy kötelék szakad el amiért érdemes lenne Kapuváron maradni.
 

Gyerek-tanulmányút

Avagy társas és utazós viselkedésformák rövitávon.

A fiúkkal utazni jó. Nem kell különleges szórakoztató eszközöket kitalálni, elég ha az úton autók vannak. És általában vannak. De ha mégsem lennének, akkor "keresni kell" őket, vagy traktort, kombájnt és társaikat. Jóslatom bevált miként a majdani fiúkkal való utazást gondoltam. Somából indultam ki, aki tudvalevőleg gépmániás. Egy darabig kételkedtem a megvalósulásban, mivel Zsombor kutya és lómániásnak bizonyult. De mostanság bizony igazolódni látszik, hogy az autók nevű vírus is megfertőzte. Amint kiérünk az utcára (még be sem ültünk az autóba) már rákezd a tü-tűű mantrájára és gyakorlatilak utunk végéig abba sem hagyja. Esetleg csak némi brümmögés végett szakítja meg. A legédesebb az amikor a két gyerek egymás alá adja a lovat. Soma folyamatos monológban közvetíti a látott dolgokat (persze, hogy gépeket), ha nincs érdekesség, akkor sajátos költött-fantaszikus dolgokkal (megjegyezhetetlen) hidalja át az űrt. Zsom meg persze bólogat, hogy bizony ő is látja. Som dícséri a kicsit, hogy De ügyes vagy Zsombor, hogy észrevetted! És tényleg ügyes, mert egy ligetnyi fán keresztül megpillantott fehér folt láttán is pontosan tudja, hogy az bizony egy tü-tűű. Annyi a látnivaló egy utazás során, hogy mondjuk egy egyórányi folyamatos utat minden egyéb szórakoztató kellék nélkül, önszórakoztató üzemmódban abszolválnak a fiúk. Örvendetes. Vannak a kétfiúságnak is remek előnyei.
Egyébként Soma még szinte mindig antó-t mond, pedig nagyon szépen kitudja ejteni az autót is.

Szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk. Pláne, ha nagyon várnak minket. Ebben Liza és Szonja verhetetlen. Som pedig tud és szeret is velük játszani. Most meg már szinte csapatként működtek. (A dvd előtt bambulásban is együtt remekeltek.) Zsombor pedig járta a maga útját, ami csak néha keresztezte a többiekét. De nem volt elkeseredve, kiválóan feltalálta magát. A legjobban a horror-lépcső vonzotta (bocs, de gránitlapos, fém élvédős a drága). Egy óvatlan pillanatban (pedig gyerekzáras ajtók fenn és lenn) három fokot fel is sétált egyedül, csupáncsak az egyik kezével kapaszkodva. (Itthon a lépcsőházban is gyakorol lelkesen, de mindig van mellette valaki.) Ha nem a lépcső felé ácsingózott, akkor evett, vagy takarított. A partvissal bravúros keringőket lejtett. Egyik alkalommal például egy kupakot terelt vele keresztül a nappalin. Az idő nem éppen kirándulósnak mutatkozott (pedig ez volt a terv). Így maradt az otthoni jóféle evészet, majd végül mégis egy kis játszóterezés. Mondtam már, hogy szeretem ha jönnek hozzánk, de azt is ha mi mehetünk?!

 

Kislovag

Három gyerek (szülőstől) jött vendégségbe hozzánk. Felfordulás, öröm hegyek. Na de ilyenkor tényleg lehetetlen fotózni. Pár kósza kísérlet után fel is hagytam vele. Mégis született a végén pár igazán értékes kép.

Mindig lányt szerettem volna, mert az az ideám volt, hogy csak azok ülnek anyukájuk ölében csupán a jóérzés kedvéért, csak azok szorítják arcukat szorosan az anyukájukéhoz, csak azok cuppantanak puszit szíre-szóra. Aztán megismertem Zsombort. Ő márpedig fiú, igazi, erős, vasmarok, de ilyen bújós-érintős. Amint lehetőség adódik (úgy ülök le), már jön és élvezettel bújik belém. Hozzámdől egész testtel, és fúrja a fejét csukott szemmel. Mmm. Amikor észreveszi, hogy ez nagyon tetszik nekem, akkor vigyorogva további ráadást ad, szinte bohóckodásba torkollóan. És nem csak hozzám ilyen kedves, hanem mindazokkal is akik áttörték a bizalmi kapuját.

Juli a maga hét hónapjával pedig rendesen levette Zsombort a lábáról. Juli ült a kezemben, amikor a Kislovag megjelent és csillogó szemekkel, vigyorogva dugta a fejét a kiscsaj bucijához - újra és újra. Juli sem tiltakozott.

Lesznek itt még sajgó női szívek, az enyém az első.

  

Cirkusz az egész világ

Soma tegnap volt először cirkuszban. Márti nagynéném vitte el egy Soproni vándorcirkusz előadásra. (Amíg mi sétáltunk egyet Zsomborral.) A gyerkőcből nemnagyon tudtunk kihúzni semmit, de Márti elárulta, hogy szájtátva bámulta végig a produkciókat. Az előadás fényét egy utána kisírt ("nagyon kérte") fénykard is emelte. Most ez a mindenkellnekem korszaka van Somának, és az esdeklő tekintetnek olvad szívű nagynénik nem is tudnak ellenállni. Mondjuk jó Somával lenni, teljesen partner, okos, megértő, kedves, vidám gyerek (ha épp nem hisztizik), és amiket mond - őrületesen gesztikulálva - tényleg szívet olvasztó.

Ma Helga barátnőmék jöttek és csináltak házicirkuszt, no csak jó értelemben. A négy(!) gyerek nagy egyetértésben döntötte szét a lakást. S amikor már a játékok alól alig látszott ki a szőnyeg, Zsoltin mutatott be világszámot a három Horovác.

Ettünk-ittunk, beszélgettünk. A nagy forgatagban Zsombor még aludt is. A gyerekek teljes csapatban voltak zabálnivalók. Zsombor meg legyőzve a kezdeti riadalmát, barátkozott, kacatkodott, ahogy azt a többitől látta (és ment, és ment....). Nagyon ügyes volt az összes résztvevő. Ezennel e találkánkat mintavendégeskedésnek kiáltom ki. Így kell ezt gyerekek! Mikor ismétlünk?

 

MARCIkutya

Soma rengeteget emlegeti Helga barátnőm lánykáit. Tegnap, hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattuk őket. Már csak azért is mert most mindenki egészséges. Főleg ott. Így útrakeltünk egy veszélyes MARCIkutyával (Soma), aki kellően harapós és HARCIas volt, no meg hangos is a gyerekülésében. No persze játékból. Aztán odaérve átváltozott édes óvodássá, aki Lizával (szintén ovis) nagy egyetértésben játszott szinte egész nap. Jó volt nézni őket. Szonja pedig végezte a maga dolgát, és többnyire evett. A majdnem háromévestől lenne mit tanulnia Somának, de még tán nekem is. Zsombor hozta a formáját, de talán egy kicsit többet nyüglődve aludt el az idegen helyen. Mivel nagyon jól éreztük magunkat, sajnos az esti nyüglődésbe is belecsúsztunk, szegény kicsi fiam csak sírt, sírt, aztán a hordozóban elaludt. Mi meg megvacsiztunk, hazamentünk és beraktuk a kiságyába. Ő meg csak aludt és aludt, hiszen éjszaka lett. :-)

Soma zsákmányolt egy rózsaszín hajszárítót a lányok készletéből, amit azok készségesen kölcsön is adtak a fiatalembernek. Minden csodálatom az övék! Remélem vissza is tudjuk szolgáltatni nekik az eszközt, épen. Márpedig nagy használatban van. Többnyire fúr-csavaroz, de az én hajam is rende száraz általa. Üde színfolt Soma szobájában.

Soma azthiszem mégiscsak egy MARCIkutya - rózsaszín hajszárító ide vagy oda - harcol minden nap, főleg magával. Egyből sír, sikolt (irdatlan magas frekvencián) ha akar valamit, még meg sem várja a választ és már rákezd. S akkor sem hagyja abba, ha igenlő a válaszunk. Se lát, se hall. Próbálok higgadt lenni, megnyugtatni. Legtöbbször sikerül. Apa nagyon rosszul tűri a dolgot, egyből lángra lobbanik ő is, így ketten hangoskodnak. Dac és ovi, e kettő lehet a kulcsa a dolognak (+ kistesó). Nehéz sorsú MARCIkutyánk van nekünk.

JóskaPapa

Apámnál jártunk ma. Évente egyszer teszünk ilyet, csak jó időben, amikor ki lehet ülni a kertbe. Odabent vágni lehet a füstöt, ami nem tesz jót se gyereknek, se kismamának, se senkinek. A láncdohányzás megszállottja JóskaPapa. És azt hitte ezidáig, hogy neki sem árthat a dolog. Tévedett. Nagyot. Nagyonnagyot. Érszűkület, már gyomortól lefelé alig érzi a lábait. 1 hónap se kellett, hogy a kis lábfájástól idáig eljusson (vagy ki tudja mióta vannak gondjai). Még a hónap végén megműtik. Egyedül van. Nagyon sajnálja magát, és én is. Fogalmam sincs, hogy mit tudok ill. egyáltalán mit szeretnék neki segíteni 100 km távolságból. Szomorú ügy, bár mindent megtett, hogy idáig fajuljon a dolog.

Mindenesetre Som nagyon örült a Papának és az udvarán álló kis barackfának, ami pont arra termett, hogy Som első fáramászásának alanya legyen. Mindezt gyorsan és mezitláb hajtotta végre a fiatalúr, jó sokszor. Amikor eléggé elfáradt a felmászáshoz, akkor székes segítséget vett igénybe, mint mindenhez mostanában. Egy kis karhorzsolással megúszta az egészet.

Nagyon finomat főzött Apám, bár kissé belerokkant azthiszem. Sütött a nap, a fák árnyékában beszélgettünk, ettünk. Jól éreztük magunkat.

Speciális vízre szállt

KatiMami medencéje 3 méteres, a delfin kettő. :-) De Som büszkén szelte a habokat. És hölgy rajongó is akad Lili személyében (a szomszéd kislány, kb fél évvel fiatalabb Sománál), aki mindig rettenetesen várja Somát. Lili a Balatonba nem akart belemenni, itt viszont vidáman lubickolt a nagy delfint uraló lovaggal. Bár nem vallott lovagi viselkedésre az, hogy Soma a delfint még kipróbálásra sem engedte át senkinek. A Peciálisról levenni lehetetlenség volt, a kishölgy is csak a végjátékban kapott helyet a kislovag mögött.

Speciális

Hőség. Nagymedence KatiMaminál. Megoldás? Beállítunk hozzá kora délelőtt hívatlan vendégként. Anti (anya barátja) - hihetetlen akaraterővel - lábadozik nála miután csípőprotézist ültettek be neki. A lánya, Rita érkezik hozzá látogatóba dél körül. Legalább őt is megismerjük. Sül az óriási adag rántotthús/hal... Ki eszi meg mind, ha mi nem megyünk? :-) Soma oda meg vissza van a vízért és Ritáért. Rita friss diplomás tanítónőként ért is Somául. Így gyurmáznak (most már mindenhova vinnünk kell magunkkal a készletet), pancsolnak, incselkednek... egész estig. Jácint dolgozik éjjel, így mennünk kell 6 körül haza...

... 8 körül, épp vacsorázunk kettesben Somával, amikor jönnek tesómék, és meglepetés vendéget is hoznak, méghozzá Apámat. Akit január óta nem láttunk. JóskaPapa nemhogy eljött, de még Soma névnapjáról sem feledkezett meg, hatalmas ajándékot hozott beki. Egy felfújható delfint, amit Gábor fel is fúj, szájjal és piros fejjel. Mire való egy Keresztszülő, ha nem erre? Meg hát gyakorolnia is kell elkövetkezendő apaságára. :-) A gyerkőc rettenetesen örül a vizilénynek, rögtön meg is lovagolja, alig akar leszállni róla. Legszívesebben még vele is aludna. Ez teli találat volt! JóskaPapa, meg csak ül és bámulja a kiskrapek önfeledt játékát... alig szól valamit, és rögtön ki is derül, hogy most nem humbug, hogy "JóskaPapának fáj a lába, mindíg fáj a lába.", hanem tényleg komoly gondjai vannak, de orvoshoz nem akaródzik mennie. Hiába ő már nemnagyon fog változni 60 éves létére... Csak attól félek hirtelen lerobban, és a tesómra marad. Mi nemhiszem, hogy gyakrabban fogjuk látni, de annak nagyon örültünk, hogy most sikerült találkozni vele. Főleg Soma örömét volt jó látni.

"- Anya, mi a neve ennek a delfinnek?"

- Hát az amit te adsz neki. Mi legyen a neve?

"- Hümm-hümm-hüüüm, hát (S)peciális."

A váratlan élménytől alig bírom Somát ágybatuszkolni. Peciálisra is takaró kerül és fél 11-kor már alszanak is...

(... a delfin neve másnap reggel is még mindig Peciális...)

Szöszik

Ma végre útrakeltünk egy baráti látogatásra Helga barátnőmékhez. Rég nem voltunk sehol. Már egy rövid kocsikázástól is kirázott a hideg ezidáig. Most azonban mehetünk! (Persze ha nincs front.) Bár alaposan elfáradtunk mindannyian, azért nagyon jó volt. Soma életében először kihagyta a nappali alvását. Ugyebár nagy húzóerő, ha a nagy majdnem4éves nem alszik napközben. Aki talán még Sománál is álmosabbnak és nyűgösebbnek tűnt (bár fifti-fiftiben lehet, hogy kiegyezhetünk). Mindenesetre jót sűrűsödött a három szöszke gyerkőc és igazán finomat és sokat ettünk. Főleg én ez utóbbit, hiába, ha kívánja az ember lánya. És még lett volna miről beszélgetnünk... De Som befáradt és haza kellett jönnünk. Hihetetlen, hogy kibírta az egész napos fennlétet, amikor két órát simán alszik minden nap. Lehet, hogy az evés meghozta az energiát, mert ennyit még életében nem evett mint ezen a szép napsütéses napon. Köszönjük!

(Any)Óka újra itthon

Végre, 5 hónap után hazatért a kedvenc pótmamink: (Any)Óka. Som majd kibújt a bőréből olyan izgatott volt, mikor meglátta tegnap este. Jó, hogy itthon van, mert nagyon hiányzott. :-) Soma születésétől kezdve velünk volt, és ez az öt hónap igencsak hosszúnak tűnt nélküle. Szeretjük. Persze a segítsége sem elhanyagolandó.

Most már csak Soma legyen egészséges! Ez a folyamatos láz 4 napon át... rossz volt nézni szegénykémet levertségében. Még ma reggel volt egy kis hőemelkedése, de nagyon hamar hatott nála a Nurofen és az egész napot átvészeltük láz nélkül. Ma már csak nyűgös volt, remélem vége van az ügynek.

Jut-alakul

Azért minden napra jut-alakul valami Somai program, mégha nem is írom le ide. Voltunk többször is PiciMamázni-Papázni, KatiNagyizni, Ringatón, kölyöktornán, sétálni, vásárolni... szóval élünk. Bár néha nekem nem úgy tűnik. Olyan mintha az alvás iránti vágyam minden futó programomat felülírná. Most is aludnék, de van akaraterőm! Azért is leírom amit ki kell írnom magamból. :-)

A délelőttöt Jácint segédletével végigaludtam, de délutánra összeszedtem magam és látogatóba mentünk. (Ez mostanság a tipikus.) Márkhoz és a robotjához. A 8 éves nagyfiúnak most csak egy darabig volt érdekes Soma és az ő folyamatos kérdései, aztán unta a kicsit. Amiből Soma nem vett észre semmit. Pakolt, játszott miközben Márk igyekezett valami önszórakoztató dolgot kitalálni magának. Ez az alaptényállás mit sem befolyásolta azt, hogy sikerült elég sokáig náluk időzni.

A keresztlányom Dia és a kishúga (Hanna) között ennyi a korkülönbség (6 év), ez talán túl nagy, hogy igazi partnerei legyenek egymásnak a játékban. Bár remélem az élet rácáfol erre. Mindenesetre az biztos, hogy nagyon jó testvérek, aminek nagyon örülök.

Boldog születésnapot és névnapot Dia!!! :-)
Remélem hamarosan találkozunk a mi 7 éves nagy Keresztlányunkkal!

Visszavágó

Most mi mentünk Alizhoz, az igazi csodaországba, legalábbis egy klassz gyerekbirodalomba. Soma először szokásos ledöbbenős-lemerevedős-álmélkodós formáját hozta, majd jót játszottak. Amit néha megtört egy "Menjünk haza!" Soma részéről, de amikor tényleg mentünk volna, akkor már nem akaródzott. Sőt végül Aliz el is akart velünk jönni. Egyébként nemtudom hogy van vele Soma, de én imádom a kiscsajt, és szívesen haza is vittem volna. :-) Aliz még kifejezőbben beszél mint Soma, aktív, jó mozgású, irányító típus. A hazai terepen be is mutatta minden tudományát, vagyis igazi kis vérbeli nőci a lelkem. Ebbe az is beletartozott, hogy Somát többször jól megszeretgette, aki félénken pislogva tűrte egy darabig, majd pityergett egy kicsit a nagy szeretetrohamtól.
De már az esti fürdésnél téma volt az Aliz, "Aliz jön hozzám játszani... megmutatom neki..." stb. Lesz itt még randi!?

(ide jön egy egyszéken kuporgós szeretgetős kép)

Aliz

Aliz nem csodaországban, hanem nálunk járt ma délután. Végre. Babauszi révén ismerjük őt és anyukáját Gabit. Ma már egyik gyerek sem jár usziba, viszont mindegyik maratonit fürdik este a kádban. Szóval a vízhez való viszonyuk tekintetében a babaúszás eredményesnek mondható. Aliz két hónappal idősebb Sománál, ez szinte semmi ebben a korban már. Főleg hogy szinte egymagasak, nagydumásak, szőkék... édesek. A hajdani kölcsönös szimpátia ellenére sem játszott még sohasem együtt a két gyerek. De most eljött a nagy alkalom (kitartó hivogatók voltunk). És nagy örömünkre Aliz alig akart hazamenni. Nagyon jól elvoltak, játszottak egymással, magyaráztak egymásnak...

Egy kis hiba volt a rendszerben, hogy Aliz félt Jácinttól... Ha csak meglátta, meghallotta belebújt a legközelebb lévőbe (akár belém is), egészen addig míg el nem tűnt szegény Jácint. Meglátni és félni tőle, ilyen is van? Nemtudtam eldönteni, hogy Jácintot vagy a rettegő arcú kislányt sajnáljam jobban, így sajnáltam mindkettőt. Jácint meg grál lovag lévén - ha tehette - eltűnt a színről. Aliz meg visszaváltozott kacagó-csevegő lánykává. És Somával közös egyetértésben szétpakolták a gyerekszobát. Mi meg Gabival olyan jókat rötyögtünk-dumáltunk, mintha ezer éve ismernénk egymást...

Verkli

Így telik (néha) nálunk egy esős nap:
Reggel Soma úgy ébred: "Menjünk sétálni!" Ok - mondom -, de előtte enni kell reggelit! Som megissza a két deci kakaóját és hozzá a 2X valamit (X kisebb mint egy kávéskanál). Ez az étkezés minden reggelünkre jellemző, és ezzel ki is húzza délig. Még délelőtt 1. pizsiből átöltöztetem, 2. kabát-sapka-sál kerül rá... ő meg feszíti magát és sír, hogy "Nemakarok sétálni menni!". Nagy nehezen leviszem. Végül is már jön magától és kurjongat a lépcsőházban. Mindig. Lenn fát hoztak a házban lakó kedves idős házaspárnak, és éppen azt pakolják be a fáskamrába. Som lecövekel (jó kis séta!). És folyamatosan kérdez, mint egy megakadt lemezjátszó: "Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi?", "Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd?..." stb. Néha témát vált az előbbi stílusban, kicsit megkönnyebbül ilyenkor a hűségesen válaszolgató Jancsibácsi és én is. De aztán kezdődik minden elölről: "Mit csinálsz Jancsibácsi?..." Aztán végre elfogy a fa. Som mindent megnéz, és már mehetünk is sétálni, persze az eső is eleredt közben. El is jutunk úgy kb 5 méterre a házunktól, egy terasz alá. Jázmin (kb 15 hónapos) és anyukája (Anikó) levegőzik ott. Som udvarol: "Gyere Jázmin... Fogd meg a pinponglabdát! Neked adom. Nem akarod megfogni?", "Gyere Somához játszani!". A kislány néz hiperkék szemeivel és nem adja be a derekát. Aztán Anikó táskájából előkerül egy buborék fújó (figyelem, jó ötlet!) és Jázmin nagyon néz, Som fúj és mindkét gyerek kacag. A buborékok hatalmasak és színesek és viszi őket a szél...

Minimál ebéd következik a reggeli stílusában: rizs magában 2X husifalattal (és mint tudjuk X kisebb mint egy kávéskanál), kakaó helyett gyógyítóteával (3 teáskanál kamilla, 2 kis levélke borsmenta, 1 csipet kakukkfű, 1 teáskanál almahéj - 1 liter vízhez, ízesítés ízlés szerint: barnacukor, cukor, méz). Ja és nincs baja Somának, csak finom az ital és megelőzőnek is tökéletes.

Aztán mesélős-böngészős bealvás fél 1-kor... fél 3-ig. Ez a két óra jó lenne nekem arra, hogy pihenjek-aludjak, mert iszonyú álmos vagyok, de ehelyett kínlódok... csak úgy (meg nemcsak úgy, de erről talán később).
Kettő körül ihletem támad by Helga > ők jönnének hozzánk, de a két gyerekkel nem mer elindulni esőben. De nemúgy én! Simán nekiindulunk mikor felkelt Soma.

"Jujj, mit látok én: markolós antó!" .... "Jujj, mit látok én, ez Somorja!" - így utaztunk. A pontpontok helyén sok-sok "Jujj..., Jajj..., Uristen... Istenem, hát ez meg mi!" felkiáltás hangzott el. Önszórakoztatta magát. Nekem csak vezetni kellett. Az út végére azért akadtak kérdései: "Hol a Zsolti? Hol a gazdabolt?" És mivel elmagyarázni nehéz lett volna, megmutattam. Volt is nagy öröm! A Baumax-os újságon felcseperedő gyermekem élőben találkozott a kedvenceivel, úgy mint: "fükasza, szivattyu, fürész, fünyiró..." :-) Zsoltinak hála a kitartó magyarázásért, Soma kérdéseire - ami a fentebb olvasható verkli-módban zajlott.

És hipp-hopp már ott is voltunk a célállomásnál, ahol az eredetileg tervezett két gyerek helyett 2+2 várt ránk. Liza, Szonja, Kornél (4+), Flóri (2,5). Hatalmas nyüzsibe csöppentünk. Lizát meg is viselte azthiszem, ő sírt a legtöbbet. Ovis edzettsége révén harcolta ki magának a sírást, egy-egy anyai intés miatt. Ugyebár az oviban mindig meg kell védenie magát, na ezt itt is alkalmazta, olyankor is amikor nem is lett volna rá oka (pl egy gyerek hozzáért). Soma most nem sírt, ügyesen kikerülte a konfliktusos helyzeteket (nagy kerek szemekkel nézte a többiek konfliktusait), ő maga nem ment bele a másik szférájába. Próbált játszani amivel csak lehetett, és bevonni az éppen arra csellengő lurkókat. A nagy játszásban, hamar beesteledett, így egy vacsora erejéig maradtunk még és (Soma-időn túl) hazaindultunk. A gyerkőc még véletlenül sem aludt el az autóban, teljes sötétben-csöndben (kérésére) pihengetett, aztán mikor hazaértünk sétálni akart menni. Ki-el-túlfáradt. Nem fürdettem... csak altattam... elég nehéz volt. Hullámzott az akarata. Nem csodálom a mozgalmas nap után. Én is elfáradtam, azért esőben nem leányálom vezetgetni. Részemről nem így képzeltem a délutánt - a jó kis beszélgetés Helgával kimaradt. Somának viszont szuper napja kerekedett.

Fiúk a grundon

Vagyis Soma, Tomi és Zsizsi, az immár egymáshoz lassan felnövekedő csapat birtokba vette a lakást. A három portré hűen jellemzi a gyerkőket... Na, ki volt a legaktívabb? És a leghosszabb hajú?

Zsizsi (Andris)

Tomi

Soma


Nagyon imádtam őket, főleg ilyenkor:

És ilyenkor:

Mi meg a Gyöngyivel irtó jót beszélgettünk (már rám fért egy ilyen) és hagytuk a fiúkat kibontakozni, ami Somának sikerült a legjobban, Zoli hathatós segítségével. Gyertek máskor is!

Rütyülés

Babalátogatóban voltunk ma. Barnabás kétésfél hónapos, Márta barátnőm kisfia. Igazi vasgyúró kissrác, eszik-alszik még (már szinte az egész éjszakát átalussza), de ami kis időt fenn van azt szinte végigsírja. Rütyűni kell a fenekét. Én is cipeltem... Jó súlya van már. (Ó emlékek...) Soma féltékeny is volt, görbült lefele a szája. De édes volt! - előre vetítette kétgyerekes sorsomat. (Csak már itt tartanánk!) Csakhogy ha megálltam sajnos Barnás már sírt is... hasa? foga? (bár ez elég korai, de volt már ilyen) Itt majd csak az idő oldja meg a dolgokat. Nem akarták hogy cumis legyen... de attól megnyugszik. Nem akar/tud szopizni, de a lefejt anyatejet cumisüvegből megissza (bármilyen mennyiséget képes lenne). Jó kis problémák elé állítja az elsőgyerekes anyukát. (De rég volt!) Egyébként meg GYÖNYÖRŰ. A találka bónuszként emlékidéző szerepet is betöltött. Hogy, s miként volt Somával. Néztem a naplóm... úgy látszik a méricskélés, adatozás szinte kimaradt nálam. Az első két-három hónap volt csak érdekes nekem ilyen szempontból - korábban jött, kis súllyal. Utánna, amikor behozta a lemaradást, evett a gyerkő ha éhes volt. Olyan mintha egy második gyerek naplóját olvasnám. Tényleg ilyen laza lennék?? :-)

Márta: "Soma egy tündéri kiskölyök, jól ki lehet vele jönni." Én is így látom. Bár már két év után kicsit néha besokalok a műszaki érdeklődésének határtalanságán... hiába fiú, no. Most például egy "kopresszor"-t talált. Amikor hazajött a Peti (Apuka) akkor mondta, hogy tulképpen az egy szivattyú. Onnantól Soma nagyon örült az új tudásának: "Anya, nézd szivattyú! Itt kell benyomni és indul, így e: brrrrrr." Úgy utánuk mentem volna (meg akivel még simán elmegy Soma) hogy meglessem miket-hogyan mondanak egymásnak... De amikor ott vagyok, akkor már érzi az anyai jelenlétemet... és az már MÁS - így nem folyok bele. Pedig nehéz.

"Gyere vissza Pupu!"

Szonja-Liza csapat vendégeskedett ma nálunk. Soma imádta, hogy itt voltak a kiscsajok, mégis mindenért sírt, mindenért nyafogott, mindenen megsértődött. Odanyújtott valamit Lizának "Tessék Liza ezt neked adom.", s mikor az elvette, Som eszeveszett sírásba kezdett. Ez volt a leggyakoribb tényállás. Tudom, saját terep védelme... birtoklás... nehéz egy ilyen kis gyereknek. No de a Szonja a maga 20 hónapjával semmin nem akadt fenn. Mosolygott-aludt-evett és lepergett róla minden Somhiszti. Szóval a várakozás izgalmát és a lányok ittléte felett érzett örömöt leszámítva is rá kellett jönnöm (má'megint), hogy Soma egy tipikus bőgőmasina. Van még mit tanulnia a gyerkőcömnek a közösségi életből. Azért a csapat megígérte, hogy jönnek még, tehát annyira mégsem volt vészes... Vagy ennyire kedvelnek minket???! :-)

• Somára ragad minden szó... Helga azt mondta Szonjának: Hova mész te kis Pupu? (Helga a szógyártás nagymestere. Vigyázat Hel!) Erre Soma: "Gyere vissza Pupu!"

• Szonja DVD gombot nyomkodna - Soma rászól: "Nem szabad! Azt nem lehet bekapcsóni, veszélyes. Nem, nem lehet! A szakember ért hozzá, tudod!

Összegzés: Most aztán mesélhetek Somának...

"Anya elmeséled?! Szonjásat, Lizásat és Helgásat is."

Idol

Az én fiam ma eddig tőle sohasem látott áhitattal nézte MÁRK-ot, a harmadikas nagyfiút. Pilla nem rebben, hang megreked, mozgás lelassul... és tekintet csüng. A náluk töltött bő két óra alatt ez a hozzáállás semmit sem változott. Ilyen még nem volt. Mondjuk Márk jó példakép lenne, nagy hozzáértéssel magyaráz a picinek, keresi a kedvét és jókat örül-derül Soma egy-egy elsuttogott(!!) szaván. > "Anya, Soma azt mondta erre az autóra, hogy: tökéletes! Tényleg azt mondta!" Láthatólag élvezték egymás társaságát. A gyerkőcöm alig akart hazajönni...