vasárnap, augusztus 30, 2009

Hihetetlenül jó

Hihetetlenül jó hétvégénk volt gyerek nélkül (vagyis csak egy pocaklakóval). Egy kis lehülés, állapot javulás, két nyugis-pihis-pakolós nap (babaruhák a szekrényben, majdnem rendszerezve is), egy mellszívó beszerzése, két átaludt éjszaka, két fél10-kor kelős reggel, két éjjel-nappalos Zsomborra odafigyelés (nem is volt olyan duhaj, mint Soma jelenlétében), egy étteremben ebédelés, egy kis szórakozás, egy jó film, némi felnőttes beszélgetés, viselkedés és csak egy cseppnyi hiányérzet a végső összegzés. Nagyon jó volt. És az amiért ez így megvalósulhatott, az az, hogy a fiatalúr is hihetetlenül jól érezte magát a Mamáéknál. És még rengeteget evett is. :-) A Mamával még templomba is elment. Ahol megmutatta a falunak, hogy ő micsoda remek gyermek. Terményáldás volt. Végigülte az egészet, nagy tágranyitott szemekkel, suttogva kérdezve. Ő volt a legkisebb a gyülekezetben. Mindenkinek bemutatkozott és kezet is fogott velük. Megtanulmányozta az orgonát és az orgonáló "kislányt". Megszentelt gyümölcsöt is kapott. Kiérdemelte azthiszem. Mama-Papa meg olvadozott.

Hihetetlenül jó, hogy itthon van a kisfiam és az ágyában szuszog. :-)


16 éve

vagyunk egy pár.

péntek, augusztus 28, 2009

29. hét

Teljesen oda vagyok. Hőség van. Frontok. Aludni alig tudok, és sajnos Soma sem. Nehéz. Hosszú ideje nem pihentem ki magam. És szégyenlem magam egy kicsit a "megoldásért". Soma ma és holnap is PiciMamáéknál alszik. Szóval gyerektelenítettem magam. Már most hiányzik, de közben meg nagyon jól is érzem magam nélküle. Szívesen maradt, jó helyen. Ennek tudatában van tán jó érzésem. Jó lesz kialudnom magam. És szeretném összerendezni Zsombor dolgait is. Már itt az ideje, jobban nem leszek, csak nagyobb és nagyobb. Az utóbbi két hétben 1.5 kilót híztam, ami nagyon megviselt, főleg a derekamat. +7 kilónál tartok, ami pedig nem is olyan sok. Kezdem beszerezni a hiányzó dolgokat, és igyekszem a kétgyerekes létet elképzelni a gyakorlatban is. Elég ködös jövő.

Bíztató, hogy Som más kisbabákat is nagyon érdeklődve, segítőkészen fogad. Buksit simogat. Hagyja, hogy ölbe vegyem az idegen babát. Bár barátnőm kisfiának sírásától teljesen kétségbe esett. Sőt ő is sírva fakadt és nagyon nehezen volt vigasztalható. Mondtam neki, hogy márpedig a kisbabák sírnak, mert nem tudnak beszélni, és a te kistesód is sírni fog ha majd valami bántja. Erre ő: "Zsombort majd én megvigasztalom."
Hát erre nagyon kíváncsi vagyok.

Zsombor változatlanul aktív pocaklakó, folyamatos a buli odbenn. Soma is sokatmozgó volt annó, de inkább a viccesen kaparászós-úszkálós típus. Zsombor ellenben keményen dolgozik, a szerveimet is tapossa rendesen. Ez alapállapotban is kellemetlen. Ezen felül Soma folyamatos figyelmet igényel, pihenni meg pláne nem lehet mellette. Amikor alszik, akkor én is. Ahogy nő a pocakom, egyenes arányosságban nő vele Soma anyássága. Megsimogat, szemembe néz... és kb másfél hete folyamatosan biztosít róla és mondja is, hogy szeret. Olvadozok. Som most is két hatalmas cuppanós puszival búcsúzott tőlem, és azt mondta: "Te vagy az én életem!" Ő meg az enyém.

szerda, augusztus 26, 2009

No para

Ma is sikerült Somának a délutáni pelusmentes alvás.

"- Mi lesz ha bepisilek mikor alszok?"
- Semmi, azért van a matracvédő, ne izgulj!
"- Akkor jó." - lerakta a fejét és elaludt.

kedd, augusztus 25, 2009

Az ügy

Az első alkalom, hogy Soma a délutáni alvásához nem kapott pelust. Ééés... a küldetés sikeresen végrehajtva! Imádom. Nem én akartam, hanem ő. Soma most kezd bugyisodni... egész napokat van már csak bugyiban, de alváshoz kell pelus, meg a nagydologhoz. Nem erőltetem a dolgot, csak reggel megkérdezem, hogy pelust vagy bugyit kér-e. Vagy két-három hete szinte mindig a bugyit választja. Aztán a délutáni alváshoz feladom rá a pelust... amit ma nem akart. Valamit megérezhettem a dologból, mert előző nap(!) kimostam a matracvédőt, hátha hamarosan kelleni fog. Azért nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Alig tudott elaludni vagy 4-szer megpróbált pisilni félálomban (kétszer sikerült is), mire elaludt. Aztán majdnem két óra alvás után szárazon ébredt, és telepisilte a bilit. Nem vonok le messzemenő következtetéseket, de olyan büszke vagyok rá! Főleg azért, mert ezt az egészet ő maga akarta-generálta.

péntek, augusztus 21, 2009

Soma 2 éves 10 hónapos


28. hét

Egy kicsit megemelkedett a vérnyomásom, most a normális körül ingadozik. Tudom, hogy még nincs vész, de félek...

Zsombor meg szétveri a berendezést odabenn.

Döcögős-haladós

Az elmúlt egy hétben Apáé volt a színtér. Vagyis lejárólapozta az erkélyt és kifestette a konyhát, fürdőt (már nagyon ramaty állapotban voltak, Soma szerint "páfrányos"). Még jó hogy ezermester a drága, ha egyszer rászánja magát a dolgokra. Sokat dolgozott és nagyon elfáradt. Mi meg száműzettünk a munkálatok alatt PiciMamáékhoz. Én természetesen megint unaktív formámat hoztam, míg Soma épp az ellenkezőjét. Szerintem a nagyszülők teljesen leamortizálódtak a nagy unokázásban... amiben azért ők a ludasak nagyrészt. Az önálló játék szinte nem létezik, állandó interaktivitást biztosítanak a gyereknek (az intő szó dacára). Na de végre mától pihenőt kaptak. Bár már hiányzik nekik Soma, meg a folytonos csivitelése, merthogy be nem áll a szája mostanság. Egyetlen unoka... (még) és paradicsom neki a falusi lét, traktorokkal, kombájnokkal, fűrészelőkkel, kismedencével és két kenyérre kenhető nagyszülővel. Ha nem náluk voltunk, akkor KatiNagyit szerencséltettük, aki a harmadik személy akit Soma mindenkörülményekközött kenyérre ken. És ami a legjobb az egészben, hogy ezt mindenki élvezi is. Én is.

A héten szerény ünneplés is volt... Jácint szülinapja, korosodik, lassan eléri a nyugdíjkorhatárt (reméljük). Elvégre 37 már. És hogy teljesebb legyen az egész, a névnapjától két nap választotta el e remek napot. Isten éltesse! Azért volt süti is és egy kis ajándékozás is, de már nem mi vagyunk a fontosak.

hétfő, augusztus 17, 2009

Bibi one!

Első számú vágyam volt idén Olaszországba menni, a második számú a Balaton. Bibionéba a tesómék mentek (helyettünk) szombaton. Összepakoltak és elindultak, minden foglalás és tervezgetés nélkül... Irigykedem. A Balatonhoz még eljuthatunk... De egyenlőre maradt nekünk KatiMami riviérája. Ami valljuk be, hosszú autóút nélkül is elérhető és egész kellemes kis hely. Az állapotomhoz meg ez passzol igazán.

Egyébként mindenkitől őszintén irigylem, hogy nyaral... de én nem vagyok képes rá. :-)


péntek, augusztus 14, 2009

27. hét

Babavárás Soma szemszögéből

• Rájött, hogy ha neki kistesója lesz, akkor ő lesz a NAGYtesó! És ennek nagyon örül.
• Van, hogy szembetalálkozik a pocakommal és akaratlanul tör fel belőle egy "Hűha!".
• Ma egész nap labdát tömködött a pólója alá... és néha még a háta is fájt.

szerda, augusztus 12, 2009

Somáróóól

Nőcsábász. És ez ki lenne más mint Soma, ez a kis bókoló fiú. Sokszor jön: "Jajj, de csinos vagy Anya!" - és simogat. Megfésüli a hajamat, puszilgat. Nagyon óvón bánik velem... Irtó jól esik. (A pocaknak és lakójának is töbször jut puszi, simi. "Anya megnőtt a pocakod? Mi van benne? Kinyomja a kistesó? Adok a Zsombornak is puszit.") De jut ilyen figyelem másnak is, főleg lányoknak. Jöhet kicsi, nagy, ő megpróbálja becserkészni. A módszerei elég változatosak. Legtöbbször szóban udvarol: például ha egy mondatban tízszer hangzik el az adott lány neve, ill. "Jajde édes vagy!" - szól a kisebbekhez és simogat. És persze ezekhez a mondatokhoz illő nézés is párosul. Soma a lányokat sem hagyja hidegen, szívesen játszanak vele, várják jöttét.

Színbiztos. Piros, sárga, zöld, kék, narancs, fekete. Sohasem(!) téveszt. És kezdi az árnyalatok közötti különbséget is észrevenni.

Beszéde egyre árnyaltabbá kezd válni. Pl. "Hol van az én kis családom?" Eddig is jól beszélt, de most már összefüggéseket lát meg és közöl. Összehasonlít. Számol, 1-től tízig. Versek, mondókák szövegét nem tudja pontosan, de elmeséli a tartalmukat, kicsit kiszínezve a történeteket. Sokszor handabandázik, sztorijainak semmi értelme, viszont hosszan meséli őket, akár játék közben önmagának is.

• Ma reggel átjött a mi szobánkba és közölte: "Most már látom hova vezet ez az ajtó." - és a két szobát elválasztó ajtóra bök, amit rolettával zártunk/takartunk le.
• Evés közben: "Becsukom a szemem, hogy tudjam, a Papa hogyan eszik." (PiciPapa szinte semmit sem lát.)

És nem utolsó sorban irtó fürge, míg én egyre jobban lassulok...

kedd, augusztus 11, 2009

Zoo - Győr

Állatkerti körkép Somával


Így kell figyelni.



Ettől nem kell félni.




Ettől igen. És, hogy be is bizonyítsa, félelmeteset üvöltött... aztán modellt állt. Profi. Király!


Ez csak nagy.


És van aki meg is meri etetni. (Hihetetlenül óvatos volt.)


Volt akit más etetett... Som lenyűgözve figyelte a szopiztatatást.


Volt aki követelte a falatokat. Kijött miatta a törpeviziló a dagonyából és tátotta is a száját. Mi meg célbadobálósat játszottunk.


És persze a kismajomnak is meg kellett kóstolnia, hogy mit adunk az állatoknak.

szombat, augusztus 08, 2009

Megáll az idő

Megy a gőzös (dízel)...

Végre eljutottunk a nagycenki kisvasúthoz. Barátaink és KatiNagyi társaságában. Soma hol vonatozni akart, hol nem... Még a vonaton is legörbült a szája, hogy leszálljunk, aztán meg rettenetesen élvezte. Liza és Szonja is először megszeppenve ültek, aztán kezdtek feloldódni, és az ablakban lógni, Somával egyetemben. Kis döcögő vonat, kis tisztelgő forgalmistákkal, kis mozdonytologatással... Rövid, élvezhető dolog. Első vonatozásnak meg pláne ajánlom. És végig háromnegyed négy volt, a Zsolti szerint. Szóval megállt az idő vonatozás közben.





péntek, augusztus 07, 2009

26. hét

A kívánósságról

Kizárólag 100%-os narancslét fogyasztok (néha bubimentes ásványvízet) - nem mindegy, hogy milyen márka, érzem a különbséget köztük. Várandóságom előtt nem értettem, hogy az emberek hogy tudják meginni az ilyen keserű lötyiket, most túl édesnek találom némelyiket, így kétféle 100%-osból készítek mixet.

Csak azt tudom megenni amit kívánok. Néha a kedvenceimet sem eszem meg. Az édeset egyáltalán nem kedvelem. Szinte csak a fagyi az amit ebből a kategóriából eszem, abból is a savanykásabb gyümiket. Mondhatom, hogy az uborkasaláta a kedvenc ételem, benne még sohasem csalódtam. Nagyon sokszor vagyok farkaséhes, a hűtő dugig, de mégsem találok semmi fogamravalót. Néha gondolatban még kívánom az ételt, de megérzem a szagát... és már nem is kell. Kevés dolognak van számomra jó illata. Bár már Soma "illatát" egész jól elviselem. Úgy tűnik igazi kismama vagyok. Sőt olyan akinek az első trimeszteres rossz közérzete még mindig tart. Nehéz lehet velem.

csütörtök, augusztus 06, 2009

Rossz idők, rossz napok

Sajnos most pocsék idő van és én is úgy érzem magam. A mai nap volt a tetőfok. Som is rossz volt, van ilyen is. Harapott, ütött és nem fogadott szót. PiciMamáék segítségével akartam túlélni a napot. De a legjobban az idegesített fel, hogy a Mama mindent elnézett a gyereknek, még akkor sem szólt rá, amikor őt verte. "Biztos beteg lesz ez a gyerek!" - sopánkodtak folyamatosan. Neeeem! Vannak ilyen napok, amikor semmise jó a gyereknek. Türelmesnek kell lenni vele (mondom ezt főként magamnak). De amit nem szabad, azt nem szabad, s itt élen szerepel nálam a bántás minden formája. Nehéz nap volt. Mennyiféle lehet egy-egy rossz nap!

A hétvégén például a nagy pocakot leszámítva remekül voltam. (Nem is híztam igazán, csak pocakra 5,5 kilót - most mértem.) Jó lenne ha általában ilyen aktív lehetnék, Som nagyon ígényelné, egyre jobban kitárul a világa. Igyekszünk is menni vele eleget. Minden reggel úgy kel fel már, hogy "Hova megyünk?". Már kezdem megszokni az egyenletes "nemtúljólvagyok" állapotot, s ezzel együtt élménydús napokat adni a fiamnak (persze többnyire apai segítséggel). Megszokom lassan a szuszogást, a gyomorégést, a hátfájást, a szédelgést. Csak néha kap el a sírógörcs, hogy miért pont én és így, bár megtanultam így is élni, túlélni. De azért az ilyen maihoz hasonló napok kimaradhatnának. Persze a baba nagyon jól van. Ma ő is csúcsformában volt, amikor pihenni vágytam akkor próbálta ki, hogy még mire képes a pocakban. Szóval az egyetlen ami még nehezíthetné a helyzetemet az anyáink kismama dzsörzé ruhái lehetnének.


És azért ma is volt program, három gyerek tombolt PiciMamáéknál (Zsófi, Gábor és Soma).


vasárnap, augusztus 02, 2009

Búcsú

Úgy nézem mégsem sikerül kikerülnünk e nagyszerű találmányt. Jácint családja gyűlik össze ilyenkor PiciMama szülői házában, így visszautasítani a meghívást lehetetlenség. (Még az sem indok, hogy Jácint épp dolgozik.) A legnagyobb gáz a dologban, hogy a csinnadratta az ablak alatt folyik, hömpölyög. Szóval mentünk, Jácint szülei és én Somával, de csak Som alvása után. Már nagyon vártak minket... kajával. Csak tömtek volna étellel, de senki nem vállalkozott arra, hogy kimegy a gyerekkel a búcsúba. Nemtudom mire számítottak. Arra, hogy ül a szobában és sakkozik? Az autótól a bejáratig is ezer inger érte. Nagyon büszke is vagyok rá a továbbiakért. Még evett is a rosszevő a folytonos invitálásra (bár be kellett zárni az ajtót, hogy ne szökjön ki a búcsúba). Na aztán PiciMama és én vittük ki. Mindent szeretett volna, mindent megnézett, megtanulmányozott... és semmiért nem hisztizett. Mondtuk neki, hogy nézzük meg még azt is, és már odébb is állt. Pedig roskadozott az árusok sátra a különféle csábító portékáktól, amiktől kiráz a hideg (puskák, traktorok, zenélő kütyük...). Aztán horgászott egy horgászbotot, PiciMama gumicukorral látta el (elvégre búcsú van), én meg választottam neki egy kevésbé gagyinak tűnő kvadot emberkével, amitől igen boldog lett és simán haza is döcögött a szerzeményeivel. Olyan édes volt. Hihetetlenül jó ez a gyerek. És az enyém!

szombat, augusztus 01, 2009

Koppánymonostor

Ez az a hely ahol felnőttem, mégsem hiányzik. Csak a Duna. Az azért itt folyhatna a kertünk végében. Mert annakidején majdnem ott is folyt. Som szinte csak a kavicsait ismeri (tonnaszám van itthon). No meg úgy látta amikor hídon mentünk át felette. De most szombaton bele is gázolhatott a hajdani szépemlékű szabadstrandon, ami ma már csak az emlékeimben él. Azért a víz a régi volt, hideg, de jó. Igazándiból csak lábat áztattunk. Még így is minden receptorommal a gyereket vigyáztam, aki ismételten úgy mászkált a köveken mintha sima talajon járna. Jót kövezett és iszapozott, a hullámokat is élvezte, bár a kezemet közben azért erősen szorította. Aztán egy-két dunai szunyogcsípéssel gazdagabban hazatérhettünk.


A település megváltozott, egyre jobb és nagyobb házak épülnek a régi nyaralók helyén. Ipari parkja hatalmas lett, így munka is van. Sőt itt olyan játszóteret is találtunk Somával, amilyenhez pár nagyváros játszóterét bejárva sem volt eddig szerencsénk. Annó azt éreztem, hogy itt semmisincs. Na ez mára megváltozott. Mégsem mennék vissza semmi pénzért. Lezártam.

JóskaPapa

Apámnál jártunk ma. Évente egyszer teszünk ilyet, csak jó időben, amikor ki lehet ülni a kertbe. Odabent vágni lehet a füstöt, ami nem tesz jót se gyereknek, se kismamának, se senkinek. A láncdohányzás megszállottja JóskaPapa. És azt hitte ezidáig, hogy neki sem árthat a dolog. Tévedett. Nagyot. Nagyonnagyot. Érszűkület, már gyomortól lefelé alig érzi a lábait. 1 hónap se kellett, hogy a kis lábfájástól idáig eljusson (vagy ki tudja mióta vannak gondjai). Még a hónap végén megműtik. Egyedül van. Nagyon sajnálja magát, és én is. Fogalmam sincs, hogy mit tudok ill. egyáltalán mit szeretnék neki segíteni 100 km távolságból. Szomorú ügy, bár mindent megtett, hogy idáig fajuljon a dolog.

Mindenesetre Som nagyon örült a Papának és az udvarán álló kis barackfának, ami pont arra termett, hogy Som első fáramászásának alanya legyen. Mindezt gyorsan és mezitláb hajtotta végre a fiatalúr, jó sokszor. Amikor eléggé elfáradt a felmászáshoz, akkor székes segítséget vett igénybe, mint mindenhez mostanában. Egy kis karhorzsolással megúszta az egészet.

Nagyon finomat főzött Apám, bár kissé belerokkant azthiszem. Sütött a nap, a fák árnyékában beszélgettünk, ettünk. Jól éreztük magunkat.




Énkép

25 hetesen