29. hét

Teljesen oda vagyok. Hőség van. Frontok. Aludni alig tudok, és sajnos Soma sem. Nehéz. Hosszú ideje nem pihentem ki magam. És szégyenlem magam egy kicsit a "megoldásért". Soma ma és holnap is PiciMamáéknál alszik. Szóval gyerektelenítettem magam. Már most hiányzik, de közben meg nagyon jól is érzem magam nélküle. Szívesen maradt, jó helyen. Ennek tudatában van tán jó érzésem. Jó lesz kialudnom magam. És szeretném összerendezni Zsombor dolgait is. Már itt az ideje, jobban nem leszek, csak nagyobb és nagyobb. Az utóbbi két hétben 1.5 kilót híztam, ami nagyon megviselt, főleg a derekamat. +7 kilónál tartok, ami pedig nem is olyan sok. Kezdem beszerezni a hiányzó dolgokat, és igyekszem a kétgyerekes létet elképzelni a gyakorlatban is. Elég ködös jövő.

Bíztató, hogy Som más kisbabákat is nagyon érdeklődve, segítőkészen fogad. Buksit simogat. Hagyja, hogy ölbe vegyem az idegen babát. Bár barátnőm kisfiának sírásától teljesen kétségbe esett. Sőt ő is sírva fakadt és nagyon nehezen volt vigasztalható. Mondtam neki, hogy márpedig a kisbabák sírnak, mert nem tudnak beszélni, és a te kistesód is sírni fog ha majd valami bántja. Erre ő: "Zsombort majd én megvigasztalom." Hát erre nagyon kíváncsi vagyok.

Zsombor változatlanul aktív pocaklakó, folyamatos a buli odbenn. Soma is sokatmozgó volt annó, de inkább a viccesen kaparászós-úszkálós típus. Zsombor ellenben keményen dolgozik, a szerveimet is tapossa rendesen. Ez alapállapotban is kellemetlen. Ezen felül Soma folyamatos figyelmet igényel, pihenni meg pláne nem lehet mellette. Amikor alszik, akkor én is. Ahogy nő a pocakom, egyenes arányosságban nő vele Soma anyássága. Megsimogat, szemembe néz... és kb másfél hete folyamatosan biztosít róla és mondja is, hogy szeret. Olvadozok. Som most is két hatalmas cuppanós puszival búcsúzott tőlem, és azt mondta: "Te vagy az én életem!" Ő meg az enyém.