kedd, május 24, 2011

Anyatej, Anya, tej

Nem akarom megvárni míg elavult lesz a téma.

Majdnem egy hónappal ezelőtt, Zsombor másfeles fordulóján még azt írtam volna (ha írtam volna), hogy ez a gyerek sohasem fogja abbahagyni a szopit. Ugyanis nemhogy csökkent volna az odaadása, hanem inkább nőtt. Így az esti szopik kibővültek egy reggeli bónusszal is. Fogzással éreztem picit összefüggésben az eseményeket. Fogmasszázsnak nem vagyok elég jó, arra ott van a rahedli cumija, ami a napokban szinte állandó kellékévé vált a szájának. Úgy 17 hónap "csak alváshoz használja" eredményét dobva sutba ezzel. Szóval azon a héten a névnapjára kinövesztette a 7. fogát (alsó jobb kettes) súlyos cuclifüggőségben és nyáladzások közepette. Volt ok és okozat. De a valódi okát nem értettem. Aztán eljött a szombat és imigyen betöltötte a másfelet. Aztán vasárnap lett, és Zsombor köszönte szépen, de nem kért több szopit. Pedig ott csordogáltam mellette édes anyatej illatot ontva mind az egy mellemből. Mehettem fejni. Aztán reggel még megkívánta. De hétfő este újra nemet mondott, ám reggel ismét kért. Gondoltam átvariálta a dolgokat. Hát át. De nagyon. Mert innentől az én édes csecsszopóm immár nem fogadott el több anyatejet. A közelségemet igényli ugyan, de apa is simán eltudja altatni (szinte már az elejétől fogva). Megért? Felnőtt? (hi-hi!) Bújós, simogatós, átölelős, elolvadós maradt, de szopis már nem. Egyrészt örülök, hogy ilyen simán ment a leszokás, másrész fáj is, mert milyen dolog ilyen sitty-sutty minden megbeszélés nélkül ilyet művelni szegény csecsemő-függő anyjával. Na jó, én is ludas lehetek, mert fürdetés után a pelenkázón mindig fűztem egy kicsit. Csodáltam nagyfiúságát. Mondogattam, hogy nincs is szüksége már ilyen kötött programra, mint a szopi. Céloztam rá, hogy milyen finom a rendes tej. Meg ehhez hasonlók. De a végső kérdésre: Kérsz szopit? Mindig heves bólogatás volt a válasz. Igazán szerettem a vele töltött szopizós perceket. Bár határozott elképzelés alapján irányított együttlétek voltak ezek. Kb 7-8 hónapos koráig szopizott kétmellből, majd csak a jobbat preferálta. Kínos anyai pillanatokat okozva ezzel. De megszokta a testem és a lelkem is. Így még további 10 hónapot sikerült kizárólag fekve - édeskettes magányban - szoptatni. Szóval kimondom: Zsombor 18 hónapos koráig szopizott. (Könny elmorzsol, torok összeszorul.)

És hogy most hol tartunk? Zsombor köszöni szépen jól megvan. Eszik és iszik. Mindent eszik és csak és kizárólag vizet iszik. Már szopi alatt is kínálgattuk rizstejjel, zabtejjel, feles tejjel, mézes tejjel (és mindezeket: melegen, hdegen, langyosan) amiket leírhatatlan undor-mimikával utasított vissza. Mostanság már kakaóval is kínáltuk, de nem kell neki. Vettünk neki babatejet. Az sem jött be. Soma gyümölcsléiből, teáiból kortyol időnként párat, de az is csak addig vonzó míg a bátyustól lopva vagyon. Mondjuk azt már megfigyeltük, hogy a joghurt nagyon hamar átszalad rajta, szinte ahogy megette. Viszont a túrókrém és a sajt (ember legyen a talpán aki több sajtot megeszik egy ültő helyében, mint Zs.) nem okoz nála problémát. Sajnos a tejet ezügyből vizsgálni nem is tudtuk nála. (Bár pont ma ivott vacsira Apa poharából jéghideg tejet, úgy fél decit.) A víz azonban fogy rendesen. Még éjjel álmában is képes inni. Feltérdel és csukott szemmel kiszolgálja magát a töksötétben. Látszik, hogy nincs magánál, és alszik is tovább. Ha hajnaltájt kiürül a csőröspohara, akkor tiszta kómában szépen megvárja amíg töltök bele (az odakészített palackból - rutin). Iszik, és alszik is tovább (nagyon zabálnivaló és videóra kívánkozó). Szóval átalussza az éjszakákat, csak inni kel fel. A lefekvés időpontja még mindig a szopis időpontnak megfelelő (kb. 7-fél8). Hajnalban azonban menthetetlenül kel (és sajnos Soma is). Ez 6 körüli időpontot jelent. Jujj! Persze én jó alvó lennék...

Na és én. Még mindig nem apadt el a tejem. Az első hét brutálisan megviselt. A második nagyon. Fejtem, masszíroztam (vízben), káposzta levéllel borgattam és homeóval (Urtica Urens 30 ch) apasztottam (finoman), homeoval gyulladást előztem (Phytolacca Americana 15 ch). Szinte elvonási tüneteim voltak. Ami végülis igaz. A testem sem akarta elhinni és én sem, hogy ennyi volt. Az esetet nehezítette, hogy munkában sem szűkölködtem azidőtájt (mondjuk most sem). Most már csak picit csepegek, babaillatra, gyerekkönnyre aktivizálódik a rendszerem. Ezek okozóit kiiktatni egyenlőre nem tudom és nem is nagyon akarom, bár a könnyektől szívesen megválnék. Most kivárok. És szokom a függetlenséget.

Nagyon jó volt szoptatni! Ugye Zsombor?
 

hétfő, május 23, 2011

Vasi Hegyhát gyöngyszeme

Azaz a Jeli Arborétum-ban jártunk. Mert... A legtöbb látogatót a havasszépe (rhododendron) tömeges virágzása vonzza. Május és június hónapokban a kert virágruhába öltözik. A nagymennyiségű virág, változatos színeivel és bódító illatával ejti ámulatba a látogatókat. Amit tapasztaltunk is, bár a nagy meleg miatt sokuk már elvirágzott. KatiNagyi és barátnője ErikaNéni voltak az utazótársaink és egyben az értelmi szerzők. Jó volt a társaság, és Soma szinte észrevétlenül derekasan teljesítette a távot, az egész parkot átszelő utat a Hétforráshoz oda-vissza végiggyalogolta.









Bőséges reggelivel a pocakban dél körül érkeztünk a parkba. Ahonnan csak 3 után keveredtünk ki, élményekkel feltöltődve, farkaséhesen. Jácint megígérte, hogy talál nekünk egy kis éttermet. És talált, Rábapatyon a Joó fogadót. Finomat ettünk, elfogadható áron. Külön köszönet az extra gyorsan kihozott 2 extra adag sültkrumpliért! Amit egyesegyedül be is töröltek az ifiurak (majd még csipegettek egy kicsit a többiek tányérjáról is).




És ha már ott voltunk benéztünk a Dr. Lupo-ba, ami több mint egy sima cipőbolt. Játszótér, állatkert (papagáj, leguán...), kávéház, fagyizó, játszóház... egy nagy gyerekparadicsom. Mindkét gyerek élvezte, sőt még szandált is kaptak. Soma csak tűrte a felpróbálást, Zsombor meg még azt is élvezte. Az eladók (csak gyerekrészlegen) odáig voltak érte. Ilyet rég nem láttak, még nagyobban sem - állították. Tartotta a lábát, próbálgatott, ment benne, válogatott. Nagyon készséges volt. Aztán szorította magához a szerzeményt örömmámorban úszó pofival. Olyannyira, hogy a kiválasztott szandiban akart távozni. De ez nem volt kivitelezhető, ezért a cipősdobozt cipelte/fogta miközben integetett és puszikat dobált az eladóknak. Itt jegyezném meg, hogy Zsombor feleannyira sem jóképű legény, mint annakidején Soma volt (a hatalmas zöld körülseprűzött szemével, pisze orrával, szőke buksijával). Zsombort mégis úton útfélen dícsérik, csodálják. Főleg hatalmas kék szeméért és minden porcikájából sugárzó betyáros bájáért.
Záróakkordként fagyiztunk egyet. Aztán napfényes este lett és két holtfáradt gyereket lapátoltunk be a kocsiba (egyik sem aludt egész nap). A hazafelé úton el is bóbiskoltak. Nagy teljesítmény ez Zsombortól, aki képes kivárni a sik felületet az ágyunk magányában.

Csudajó és csuda fárasztó volt.

És én nem is akartam elmenni... dolgozni akartam, ó szent bolond! De a munka megvárt, így hajnalban én is elszenderülhettem... És nem is volt olyan nagy áldozat.
 

péntek, május 20, 2011

Csiribiri

Halász Judit koncert, Szombathely

Egy kedves ismerős ajánlotta fel, hogy lenne két felesleges jegyük. Nem sokáig kérettük magunkat. Már egyszer tervben volt egy ilyen koncert, de decemberben túl sűrűnek ígérkezett a programunk, és nem vállaltuk be. És most elénk sétált a lehetőség. Bár majdnem nem mentünk. Előző nap Som kicsit folyósat produkált az alfelén, aztán reggel görcsölt is a pocakja. Így a jól eltervezett egész napos program, a Kalandváros és jó kis menüzés a tóparton ismét ugrott. De a normaflore megtette a maga dolgát és délután mégis elindulhattunk. És jó volt, bár Soma kicsit besokallt a tömegtől, túl zsúfolt volt a nézőtér. Minden székre egy anyuka/apuka és annak ölére egy gyerek jutott. De nem bántuk meg, hogy elmentünk. Juci vidáman, 64 évéhez képest felég jól ugribugrizva dalolgatott, csupa tuti slágert. Ilyen hatással:



Utána fagyiztunk a főtéren (Soma is!), szökőkutas (ingyen)élménnyel kombinálva.


Zsombor tölcsért rágcsált. A fagyit nemnagyon kedveli, nála a csoki a nyerő (ha kap).


  

kedd, május 17, 2011

Cirkuszolunk

Nem jött a komoly lakásnézőnk, mert túl későn ért haza... De szombatra bejelentkezett újból. Szóval nem árt szorítani nekünk!

De az, hogy teremtő nap volt, az biztos. Rendet teremtettünk. Kipurcanósat.

Sőt még cirkuszban is voltam. Soma ment az ovival, és volt olyan poszáta, hogy alig tudtam otthagyni, sőt vissza is fordultunk, de mikor majdnem hazaértünk, mégis közölte, hogy megjött a bátorsága. Visszamentünk. Az ovónők jófejek voltak és becsempésztek engem is. A gyerekeknek tetszett, én nem szándékozom többet menni. (Eötvös cirkusz.)
  

vasárnap, május 15, 2011

Zengjenek a fanfárok!

Eljött az idő, amit már nagyon vártunk (részünkről kapartunk falat, rágtunk körmöt, és tehetetlenül vergődtünk). De most végre 4,5 évesen Soma úgy gondolta, hogy megkönnyíti saját és a mi életünket is, és a wc-be kakil ezentúl. Ezzel kimondhatatlanul sok kínos, sírós percnek lett vége szülő és gyerek részről is. (A hasonló problémával küzdők kedvéért írom le most ezt ilyen részletesen). Már egy ideje visszatartotta a dolgot és volt, hogy nyolc naponta végezte el a nagydolgát, pelusba természetesen. (Ez hasmenés esetén volt igazán csudajó.) Akaratbajnokunk ezt a területet is simán tudta uralni. Volt, hogy csak kúp hatására volt hajlandó produkálni. Kérleltük, ne tartsa vissza, adunk pelust, csak kakiljon. Csakhogy önnön nagyfiúságának tudatára ébredt és a pelusba kakilást már nem tartotta helyénvalónak, de a wc-n sem tudta még elengedni magát. Eddigre már sok kört lejátszottunk, elkeseredésünkben az erőszakkal kényszerítés gondolatával játszottunk, de valahogy nem ilyen alkatok vagyunk. Nagyon bíztam a megérésben, de valahogy nem akart eljönni a pillanat. Nagyon nehéz volt megélni a helyzetet. Rossz volt nézni azt amikor a hasát fájlalva fetreng a gyerek, és csakazértse megy el wc-re. És persze enni se tud, de éhes, ami egyenes út a hisztihez, sokszor egész napos kínlódáshoz. Mindezt megfejelve PiciMamáék nagyszerű sztorikat tudtak bélcsavarodásos gyerekekről. Így persze beúszott a képbe a szülői rémképek sora is. Az oviban készségesek és megértőek voltak. Anikó néni, a dadus párszor még a kiswc-re való ráülésre is rábírta Somát, persze eredménytelenül. Itthon a "legalább próbáld meg, és ha nem megy akkor sincs semmi gond" dolgot forszíroztuk, de Som nemnagyon volt vevő rá. Hatalmas mértékű volt az ellenállása. Vagy a félelme? Sajnos nem tudtam kihúzni belőle a tiltakozásának okát. Doktornőnk glicerines kúpot, és kivizsgálást javasolt. Az elsőt sajnos néhány esetben használnunk kellett, de a másodiknak nem láttam értelmét. Tudtam, hogy Soma saját magával küzd. Csak azt nem tudtam, hogy én hogyan segítsek neki ebben. Aztán kipattant az isteni szikra, aminek semmi köze sincs a széklet elengedésének pszichológiájához. (Amit ugyebár már átrágtunk. Sőt még Kaki könyv is volt, jujj!) Szóval csak Somához volt köze. Soma meg nagyon szeret kapni, mindenkit ajándékokért nyúz (amiben a nagyszülők nagyon ludasak). Arra jutottam, hogy jutalom kell, minden észérvem ellenére. Lego. Rendőrmotor. Kicsi, de elég motivációt ad talán a fiamnak. És persze csak egyszer kellett megemlítenem a szekrényemben lapuló kismotor tényét és Soma egyből hajlandó volt próbálkozni. Felcsillant a remény. Vettem másik wc szűkítőt, talán jutalomnak vette ezt is, de végülis mindegy, mert tetszett neki. Változott a felállás, lett egy kínlódós, és egy lelkes ráülős, de eredménytelen szakaszunk. A kettő váltogatta egymást. A végeredményhez még mindig jó idegek és eldugult szaglószervek kellettek, meg persze pelus. De legalább a ráhangolódás megtörtént. Utánaolvasva rájöttem, hogy még valami hiányzik, méghozzá a hasprés technikája. A pelusba kakiló gyerek nem sajátítja el ezt. Soma maratoni székletvisszatartása pedig nem könnyű kakilást ígért, mitöbb fájdalmasat. Próbáltam meggyőzni, hogy ne gyüjtögessen, mert akkor tényleg nehéz lesz. Összetömített és lágyan eső kendő segítségével szemléltettem is a különbséget. Soma jókat kacagott a dolgon, de mintha felfogta volna a kettő különbségét a kislyukon való kijövetel tekintetében. Szóval rátértünk a célszakaszra. A béres csepp fogyasztása miatt megnőtt az étvágya és persze a késztetéseinek gyakorisága is. Talán az anyagcseréje is felgyorsult kicsit. Amit a nagyszülők kétirányú újabb legoajándék igéretei fejeltek meg. Innentől nem volt megállás. Soma ennél motiváltabb (én meg mérgesebb) nem is lehetett volna. Aztán húsvét előtt a barátnőmék voltak nálunk (szóval fullon a lakás emberrel), amikor Som elszaladt kakilni! Sikerült is neki egy kicsi, amit egy verdás kindertojással honoráltam is. Nagy volt az öröme, és lelkesedése. Az enyém is. Aztán egy kis feszült és várakozásteljes szünet következett, a visszatartás megszokottságával. Mignem vendégségben voltunk múlt hét szerdán (4-én). És megláttam a jeleket: lábujjhegyezős elvonulás, "én olvasok" álcával. Felajánlottam az idegen, de virágos wc-t. Megnézte, de nem volt hajlandó. Hívtam az apját, hogy akció van, a gyerek megy haza kakilni! Jácint megjelent, felkapta, a hátára csapta a tiltakozó gyereket, és hazafuvarozta. Soma meg amint hazaért a világ legtermészetesebb módján bevonult a mellékhelyiségbe és annak rendje és módja szerint elvégezte a dolgát, sőt még a fenekét is kitörölte, mintha ezer éve ezt csinálná. A motort megkapta. A vendégségbe meg egy kipirult örömmámorban úszó gyerek tért vissza. Rettenetesen büszke volt magára. Szó se róla, én is.

Azóta rendszeresen (3-4) naponta kakil a wc-be. Tegnap pedig megtörtént az áttörés is, PiciMamáéknál (majdnem idegen hely) is sikerült igazi nagyfiúként helytülnie a wc-n.

Végre.
 

péntek, május 13, 2011

Családi nap

Eljött az általam várva várt családi nap az oviban. Reménységi fokom nem volt, így csalódni sem tudtam. Viszont meglepődni igen. A belépő családonként 1000 Ft volt. Szívesebben dobtam volna akármennyit egy adakozó-perselybe. Valamint a kispénzűeket ezzel ki is iktatták a rendezvényről, ugyebár. Kicsi színház, kicsi bűvész, kicsi éneklés, kicsi arcfestés, kicsi lufi, kicsi krumpli, kicsi lángos, kicsi palacsinta, kicsi szörp (minden étel-ital kizárólag pénzért). Zsákbamacska 200 ft-ért, ahol mindenki nyer. Amihez előzőleg mi szülők vittük a zsákbavalókat. Szóval ezen a minden pénzért van cuccon eléggé fennakadtam. De csak picit. Végülis támogatjuk az ovit, vagy mi. De azért valamiféle játékos vetélkedőre vagy valami csapatépítő, gyerekösszefogó játékra számítottam kicsit. Hát ilyen nem volt. A gyerekek külön-külön lézengtek, ki pókhálós arccal, ki elfuserált lepkeképűn. Soma kezdetben mufurc volt (mert most érkezett meg haza a várvavárt legószállítmány), de aztán később az időközben megbékélt Soma megmutogatta Zsombornak az ovis játszótér bevehető dolgait, és bíztatta azok kipróbálására. Hát nem nagyon kellett bíztatni. (Amikor Somért megyünk, akkor Zsom dermedten ül a babakocsiban és nézi a nyüzsgő gyereksereget.) Mégis a legnagyobb sikert Zsombornál egy kiürült lufisdoboz aratta. Sománál és a többi gyereknél meg a zsákbamacskán nyert rózsaszín buborékfújónk, mert volt egy anyuka, aki csak fújta, fújta a buborékokat kifulladásig, a kacagó, buborékfogó gyerekeknek...
 



    

hétfő, május 02, 2011

Perszehogy

elmosta. DE van két dedikált Zabszalma cédénk! (Az új album is nagyon bejövős!)
Sajnos csak a műsor végére értünk oda, mert volt két nyűgös emberpalántám és szakadt az eső. De egyet mondhatok, ha együttes jól szól a színpadon, akkor ők igen tutin. (Na nem reklámozom őket jobban.)
 

vasárnap, május 01, 2011

Pont ma

Nem a virágtól lett igazán ez a mai nap az enyém. Hanem hogy a nagykisfiú "Nemakarok meghalni!" aligtudommegnyugtatni zokogását elbírja a szívem. Bár veszettül sajog is egyben. Hát ilyen anyának lennem. Remélem még nagyon sokáig.