hétfő, május 23, 2011

Vasi Hegyhát gyöngyszeme

Azaz a Jeli Arborétum-ban jártunk. Mert... A legtöbb látogatót a havasszépe (rhododendron) tömeges virágzása vonzza. Május és június hónapokban a kert virágruhába öltözik. A nagymennyiségű virág, változatos színeivel és bódító illatával ejti ámulatba a látogatókat. Amit tapasztaltunk is, bár a nagy meleg miatt sokuk már elvirágzott. KatiNagyi és barátnője ErikaNéni voltak az utazótársaink és egyben az értelmi szerzők. Jó volt a társaság, és Soma szinte észrevétlenül derekasan teljesítette a távot, az egész parkot átszelő utat a Hétforráshoz oda-vissza végiggyalogolta.









Bőséges reggelivel a pocakban dél körül érkeztünk a parkba. Ahonnan csak 3 után keveredtünk ki, élményekkel feltöltődve, farkaséhesen. Jácint megígérte, hogy talál nekünk egy kis éttermet. És talált, Rábapatyon a Joó fogadót. Finomat ettünk, elfogadható áron. Külön köszönet az extra gyorsan kihozott 2 extra adag sültkrumpliért! Amit egyesegyedül be is töröltek az ifiurak (majd még csipegettek egy kicsit a többiek tányérjáról is).




És ha már ott voltunk benéztünk a Dr. Lupo-ba, ami több mint egy sima cipőbolt. Játszótér, állatkert (papagáj, leguán...), kávéház, fagyizó, játszóház... egy nagy gyerekparadicsom. Mindkét gyerek élvezte, sőt még szandált is kaptak. Soma csak tűrte a felpróbálást, Zsombor meg még azt is élvezte. Az eladók (csak gyerekrészlegen) odáig voltak érte. Ilyet rég nem láttak, még nagyobban sem - állították. Tartotta a lábát, próbálgatott, ment benne, válogatott. Nagyon készséges volt. Aztán szorította magához a szerzeményt örömmámorban úszó pofival. Olyannyira, hogy a kiválasztott szandiban akart távozni. De ez nem volt kivitelezhető, ezért a cipősdobozt cipelte/fogta miközben integetett és puszikat dobált az eladóknak. Itt jegyezném meg, hogy Zsombor feleannyira sem jóképű legény, mint annakidején Soma volt (a hatalmas zöld körülseprűzött szemével, pisze orrával, szőke buksijával). Zsombort mégis úton útfélen dícsérik, csodálják. Főleg hatalmas kék szeméért és minden porcikájából sugárzó betyáros bájáért.
Záróakkordként fagyiztunk egyet. Aztán napfényes este lett és két holtfáradt gyereket lapátoltunk be a kocsiba (egyik sem aludt egész nap). A hazafelé úton el is bóbiskoltak. Nagy teljesítmény ez Zsombortól, aki képes kivárni a sik felületet az ágyunk magányában.

Csudajó és csuda fárasztó volt.

És én nem is akartam elmenni... dolgozni akartam, ó szent bolond! De a munka megvárt, így hajnalban én is elszenderülhettem... És nem is volt olyan nagy áldozat.
 

Nincsenek megjegyzések: