vasárnap, február 02, 2014

Bizony, bizony

Ugyebár csak szöveges-aláhúzkodós, de megkapta Som élete első bizonyítványát. És nekem nagyon tetszik. Nem dumáltuk túl. Buksisimogatás, ezaz fiam! És ennyi. Mindennél fontosabb nekem, hogy szeret menni és megcsinálja a feladatát, élvezi az olvasást. (Olyan mintha trenírozná magát: mozgó autóból minden lehetséges tábla, szöveg elolvasása; mesék végén az elrohanó feliratok gyorsolvasása). Szeret rajzolni (tankos :-( vonal van most éppen). Aktív tesi órán, néptáncon. Már napok óta viszi magával a furulyát énekre (Én: Furulyáztok énekórán? Ő: Nem! Nem kell nekem mindent értenem.) Énekből van a legtöbb csillagja, meg néptáncból. Egyébként kevés hibával dolgozik. A félévi matek felmérőjén 3 pontot, a magyaron 1-et vesztett.
Soma nem tanul itthon. Igyekszik mindent megcsinálni a napköziben, nehogy valami dolga legyen itthon (mert ugye az harc lenne).
Mi kell még? Szereti a sulit.
DE.
A bizi előtt pár héttel két fekete pontot is begyűjtött. WC-s sztori mindegyik. Megmutatta, hogy meri. Gusztustalan, de merte, most mit mondjak erre. Jogos. Ott a pont, illetve itt.
DE.
Mit csinál/tesz/mond olyankor az ember (én), ha az elsős gyereke (Soma) összeverekszik egy másik fiúval, majd ki is békülnek, aztán elbattyognak - az eddigi eseményekből semmit sem látó - tanárnénihez és beárulják magukat(!!!).
Amiért "jutalmul" kapnak egy-egy fekete pontot.
Szóval?

Gondolatban nevettem csak, merthogy verekedtek, amit tényleg nem tolerálhatok. Szóval mosolyelnyomásos, komolysággal intettem meg és dicsértem is meg (az őszinteségéért) egyben.
A kiskakasok keresik a helyüket... (ahogy egyik ismerősöm fogalmazott nagyon
találóan).
Tudom, hogy nem lehet mindig jól dönteni, de annyira jó fejek voltak ezek a kölykök, nem lehetett ezt átlátni?

Ez a büntetés dolog kikészít... szívem szerint összecsókolnám, de még ott tartunk hogy a tanárnéni az Istenkirály. És ez perpill tök jó így. Azért a szupi program ugrott.

Nem akarom tündegyermekként feltüntetni Somát, mert nem az. Akinek akaratbajnok gyereke van, az tudhatja ezt. Tudom, hogy itthon, velünk szemben több mindent megenged magának mint mások előtt. Az önfejűsége gyakran kiborít, de jó látni, hogy
idegen közegben a sok anyai mantra életre tud kelni. A férfi lét küzdelmeit meg át kell élnie, pláne hogy egy kicsit lányos fiú (szép pofi, magas hang).

Szóval kíváncsian várom, hogy merre fog mozdulni. Nincs elvárásom, úgyhogy övé a pálya!



Nemrég olvastam ezt: http://www.nlcafe.hu/.../20140126/fiuk-rosszalkodas-iskola/
 

vasárnap, január 12, 2014

Igazi ISKOLÁS

Soma iskolakezdésével kapcsolatban valahogy nem volt nagy félelmem. Úgy alapban számítottam némi nehézségre, de nem gondoltam, hogy az leküzdhetetlen lesz. Azon izgultam csak, hogy jó kis csapatba kerüljön, és megtalálja a helyét benne. Az évnyitón megpillantott csapat (16 lány és 10 fiú) beváltotta a reményeinket. Kiemelt barátja nincs, szinte mindenkivel jóban van. Vonakodva vallja be, hogy még a lányokkal (ó borzalom!) is.
Vágyálmaim netovábbja az, hogy Soma minden reggel villámgyorsan kipattan az ágyból, majd ugyanolyan sebességgel ruhába ugrik. A hét vége felé azért néha még most is van némi verbális tiltakozás, hogy nem akar iskolába menni (elfárad), de a reggeli rituálé akkor is ugyanolyan gyorsan zajlik. És persze az elmenetel is sima ügy. Nagyon jó érzés ez, hiszen az ovi 4 éve alatt szinte mindvégig hisztivel teltek ezek a reggelek. December elején volt visszaváró buli az oviban, ahol az öt tavalyi nagycsoportost látták vendégül. Az immár iskolás fiúcsapatból egyedül Soma mondta csak (büszkén), hogy ő aztán nem menne vissza az oviba.
Ő már ISKOLÁS!
 
Soma ének tagozatos. Heti 3 énekórája van. A karácsonyi koncerten be is mutatták mit tudnak. Soma előtte beteg volt, de az én szerepelni nem szerető gyerekem önként és dalolva, - az sem zavarta, hogy félig-meddig tudja csak a dalokat - ment a színpadra. És irtó büszke volt magára. Persze én is rá. Szóval ezt is szereti.
Az órarendjébe még a néptánc is be van építve. Ebből van a legtöbb *-ja. De plusz erőfeszítést nem akar tenni ebben a kategóriában. Marad az úszás, ezt viszont még mindig nagyon élvezi. Viszont odalett a rosszevő Sománk és helyette van egy folyton enni akarónk, ami meg is látszik rajta, elkezdett "férfiasodni" deréktájban. Úgyhogy még egy sportot kellene beújítanunk neki.

Úgy tűnik a tanítónéni is teljesen rendben van, Soma szereti Emőke nénit. Kedves, de következetes és igazságos, valamint van humora. A délutáni napközis tanítónéni (Ildikó néni) azonban már kevésbé lopta be magát Som szívébe, ugyanis van oly kegyetlen és megcsináltatja a házifeladatot. Bizony. Iszony ez a szigor. A házifeladat a mi mumusunk. 1 óra hiszti, 5-10 perc tökéletes feladatmegoldás, ez az általános felállás. A hiányzás pótlása meg egyszerűen borzalom. A többi anyuka nyugtatgat, hogy náluk sem egyszerű ügy az ilyesmi, de saját bőrön érezni elég húzós. Főleg az a dühítő, hogy ha eldönti, hogy mégis megcsinálja, akkor az nagyon szép munka. Mondhatnám, hogy összedobja, de nem, tényleg szépen ír, pláne ahhoz képest, hogy balkezes. Van egy beszédes sztorim erről. Az elején húzkodták a vonalakat, írták a köröket, csészéket, kapukat. Soma sitty-sutty, jó rondán elintézte őket, vonalközöket, távolságokat sem tisztelve. Mondom neki, hogy ez nem lesz így jó, mert ezekből lesznek a betűk, és nem fog tudni szépen írni. Som rettenetesen felháborodott, hogy hogy merek én ilyet állítani, méghogy BETŰ, nem mondott semmi ilyesmit a Tanítónéni!!! Persze hamarosan betűk lettek a vonalakból, körökből (bár az igazat a mai napig nem adja meg nekem). És láss csodát mihelyst értelmet nyertek a vonalkák, kurflik, egyből sokkal szebben is mennek. Most ott tart, hogy szinte mindent leír amit kigondol. Érdekes, hogy az önállóan leírás gyakoribb (igazi fiús-hősös vonal: pl. verembe mész), mint a másolás.

A nagy sláger azonban az olvasás. Egyszerűen imád olvasni. Mindent mindenhol (vigyázat!) kibetűz, még az angol szövegeket is, és az sem okoz problémát ha pl. a Kleopátra c. könyv fejjel lefelé van a polcon. Bár egy kicsit előbbre jár az agya mint kellene, és gyakran azt mondja ami nincs is leírva, "csak biztosan az lesz a szó vége". Soma kap még fejlesztést a suliban. Heti egy alkalommal foglalkozik vele Orsi néni. Hogy mit is csinálnak, azt nem tudom, minthogy Orsi nénit sem ismerem. Úgyhogy ideje felkeresnem. Mindenesetre ha megvan Soma személyes ideje, amikor csak rá figyelnek csak, az semmiképpen sem árthat. Főként mert érzem a problémás területeket. Mint ahogy a kontroll felmérésen kb. 5 perc alatt a fejlesztőpedagógus is teljesen képben volt a gyerekkel kapcsolatban. Nagyon okos, de öntörvényű. Csak azt csinálja, amit önmaga számára fontosnak ítél. Viszont szorgalmas, ha nem a szülő kéri valamire. Jól motiválható. Tudáséhes. Szeret jól válaszolni, de nem nagyon jelentkezik. Hiányosságait remekül palástolja. Kívülálló számára roppant intelligens, jólnevelt gyerek. Remekül tart előadásokat, turbós autókról, űrről, sárkányokról, vagy bármilyen témáról, még olyanokról is amikhez egyáltalán nem ért. Nincs akadály előtte. Viszont fogalma sincs hogy reggelit-e vagy vacsorát eszünk épp, vagy hogy milyen nap van ma, vagy milyen évszak. Azt sem tudja milyen hónapban született. Szóval az időrendiség egy nagy katyvasz a fejében. Kedvenc hiszti-mondatom a következő: Majd tegnap megcsinálom! És persze jól felhergelem amikor kisomolygom. De nem bírom megállni, annyira vehemensen indulatos az a gyönyörű pofija.

A másik terület amiben óriásit léptünk előre, az a rajzolás. Nagyon szívesen és gyakran rajzol, Nekem nagyon tetszenek a figurái, mert nagyon beszédesek és némiképp viccesek is. Témája az autók, transformersek, szörnyek és persze mindent feliratoz. A betűk még igencsak változatos formában sorakoznak, nagy és kisbetűk felváltva, a szó visszafele, netán maguk a betűk is tükörben. Nekem is kreatívnak kell lennem, hogy rájöjjek mit is akart írni, mint amikor egy autó körül üt üt üt üt (t-k tükörben) felirat áll. Természetesen dudál az autó. Vagy amikor lerajzolta a családunkat négy-öt rajzon keresztül, konzekvensen: Anya, Apa, Soma és Moz feliratokkal. Szerencsére nem sértődött meg az érdekelt. Sőt, gyakran hívjuk Zsombort kis Moz-nak, amin nagyon jót tudunk kacagni. (Ezt a rajzot meg kell keresnem.)  

És hogy mutassak valami alkotást is, ezt a rajzot egy pályázatra rajzolta. Manó postázó, ahol a Télapó ajándékai készülnek. (A hóember nem hóember ám, hanem adagoló, hóember automata, bizony!)


Kezdem megszokni, hogy van egy iskolás fiam. Húha!


hétfő, október 21, 2013

kedd, október 01, 2013

Írtam én egy (őszi) verset, mert ezt is ki kell próbálni egyszer

Lobog reményem.
Itt most. Kell.
Hiába sárgul.
Ont, bont, hoz.
Megnyilvánul
(S) hatok.


péntek, szeptember 06, 2013

Hurrá iskola!

Nehéz időszakon vagyunk túl. Januártól intenzív álláskeresésbe fogtam. Rájöttem, hogy az itthoni munka nem nekem való. Nem tudok kilincselni, nem tudok magamért lobbizni, hogy kéremszépen én tudok a legeslegnagyszerűbb designt varázsolni cégének vagy valami ilyesmi. Még ha néha úgy is érzem, hogy jó vagyok és van bennem alkotóerő és némi tehetség. Bár többször érzem úgy, hogy nem vagyok jó. Vagy még inkább az az igazság, hogy olyan nagy az elvárás, és PONT AZT nem tudom, amit az adott cég keres. Mert persze MINDENT kellene tudnom.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.

Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?

Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.

Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk! 
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.

Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.

Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
   

hétfő, szeptember 02, 2013

Első nap az első bében


 Reggel, induláskor

Vackor Soma az első bében

péntek, március 22, 2013

La-la-la-laaa!

Somát felvették a kiszemelt suliba. Most már csak a kiszemelt tanítónénit kellene bevonzani.

Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.

Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):

Gryllus Vilmos:
Kis tücsök

Kis tücsök, kis tücsök,
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:

Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.

Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.