Itt is Bababörzét szervezünk

Gyertek! Gyertek! :-)

 

Levegő kifúj

Ma vagyunk itt két hete. Soma a héten kezdte az ovit, minden nap ebéd után elhoztam. Pityergés minden egyes nap volt, kicsit nehezen oldódik, pláne hogy a "Hősemberét", nevén nevezve Bucu-t (valami a pók és ember között) nem engedik bevinni neki az oviba (csak plüsst és autót vihet, amiket eddig sohasem akart). Fájlalja, hogy nem tudja a gyerekek nevét. Persze az övét mindenki tudja. :-) Nekem helyes csapatnak tűnik, az óvónők is első benyomásra teljesen rendben vannak. Az ovi kb. 3 perc tőlünk.

A fiúknak lett homeos dokinénijük is (bár ez inkább nagy mák, mint a nagyváros előnye). Most vett át egy körzetet, úgyhogy tudott fogadni minket. Egyébként saját természetgyógyász központja van. http://www.maramed.hu/

A lakás olyan mintha mindig a mienk lett volna, minden kézre esik. Sohasem tévedtem el még benne. (Szállásunkon ez gyakorta előfordult.) A spájz hiányzik egyedül. De nagy és kényelmes tereink vannak. A gyerekek is hamar belakták. Kész öröm a saját hálószobánk. A fiúk egy szobában alszanak mióta beköltöztünk, szinte teljesen zökkenőmentesen abszolválták a változást. Ez Zsom részéről nagy eredmény, mert eddig köztünk aludt. Most is oly édes, néha kel csak éjjel, akkor is a kiürült isziüvegét hozza, kómában a folyosó közepén megvárja míg teletöltjük, aztán visszadöcög a helyére, majd tovaalszik.

A környék remek. Sok zöld-narancs fa, sok játszótér, jó pékség a közelben. Boltok is belátható távolságban, bár ezek feltérképezése még kisérleti stádiumban van. A múlt hétvégén amerikai focit nézhettünk a lépcsőházból (a mi ablakunkból a fák kicsit betakarták). http://sharks.hu/

Féltem a paneltől, de lakva már nincs ellenemre. Kellemesen meleg van. Szép a kilátás, és senki nem bámul be a szembeni házból, mert olyan nincs. A szomszédok nem hangosak, csak mi. A gyerekekből folyamatosan kifakad minden eddigi bizonytalanság és uralják a teret. Bár mostanra kezdenek kicsit lenyugodni. Örültünk, hogy eddig balesetmentesen őrjöngtek. Ám ma Zsom lefülelte az új nappalibútorunkat, szépenmetszett füle lett, és a vér szót is megtanulta.

PiciMama első próbaútja is sikeres volt. Annyira cidrizett, hogy napokig aludni sem tudott. Aztán felült néhány buszra és leszállt a házunk előtt (majd vissza). Simán. Kár hogy visszafelé idegen (anyu) segítségére szorul, mert Tőzeggyárba olyankor már nem jár egyetlen teremtett lélek busz sem.

Már elég jól állunk berendezkedésileg - hiszen szégyenkezés nélkül megtartottunk egy lakásavató-szülibulit a fiúknak (írok is róla majd) - úgyhogy ha a testem után lassan megérkeznek az agyamba is a gondolatok, akkor minden a helyére kerül. Hiszen megérkeztünk! Otthon vagyunk. Minden porcikám ezt súgja.

Szeretettel várunk Mindenkit, hogy saját érzékszerveitekkel is tapasztaljatok! Jöhettek egész napra (játszani), de beugorhattok, ha épp útbaesünk! Gyertek! (E-mail cím az oldalsávban, aztán röpül az igazi is.)
  

Huss...

Vasárnap elköltöztünk. Majdnem. A teherautó elvitte amit csak lehetett. De persze csomó cuccunk van még ebben a lakásban is, de még mennyi!
Rengeteg munka van/volt a győri otthonunkon... Ahogy múlt az idő, úgy derült ki, hogy mennyire sok. Egész héten ide-oda utazunk (Hű de sok az az 50 km!) és dolgoztunk (mindent mi csináltunk - kis pénz, kis élet).
A gyerekekre mamák vigyáztak. Még az ezer dolog mellett is nagyon tudtak hiányozni. Zsombor még meg is betegedett közben (kötőhártya gyulladás). Rettenetesen elfáradtunk, agyilag, fizikailag. Még a héten a szálláson, aztán holnap Soma elbúcsúzik az oviban/tól és huss...

Mindjárt hazaérünk.

Ízelítő a lakásból (gyerekek szobája, ami legalább kész van):

Két kis kép a gyerekek ágya felett jelzi, hogy melyik kinek a birodalma. Ugyanis szeretnénk egy szobába rakni a fiúkat. Ezért Zsombor is kapott egy ugyanolyan ágyat mint - annó két évesen - Soma.

   

A helyzet kulcsa

a kezünkben van! Visszaszámlálás indul!
  

Ha jó, hajó

Narancssárga sünik a padlón mutatták az utat. És megnézte. Anyába csimpaszkodva, vegyes érzelmekkel. Érdeklődve, mégis visszahúzódva. Szemével páztázva igyekezett mindent magába szívni. Tetszett is, meg nem is. Sokan voltak. Sok idegen arc. Sok jónak tűnő játék (távolról). Kedves óvónéni, dadus (elég közelről). Barátságos környezet. Adták volna a sünit is jelnek, ha nagyon akarjuk. De egy elsuttogott hajó győzött. Az udvaron már jobban kinyílt, - nem a csoportjával, és persze senki mással sem - jót homokozott.

A kocsiban azt mondta, hogy "Úgy dörömböl a szívem, hogy majd kiugrik a felső csücske." Persze mindez egy játszótéri rohanga után volt. Egy biztos, hogy az én belsőm ide-oda vándorlóban volt, és hát én egy kicsit sem mászókáztam. Izgultunk na.
 

Úton

Aláírtunk. Huhh. Elkezdődött az utunk. És ez nem csak hely(rajziszám)változást jelent, hanem mindent. Ráléptünk az első kőre, ami az új otthonunkhoz vezet. Kicsit göröngyös, meg nagyokat ugrós ez az út (még két hónap albérlet is vár ránk). De út. És vezet egy régvárt cél felé. Bár ez a cél is elég ködös fajta, ezért egyszerre ujjongok meg sírok is. (... és fogyok.) Persze a pénz az úr itt, mint manapság minden egyenletben. Lesz sok hitelünk, meg albérlőnk, meg remélem sok lehetőségünk is. Valamit valamiért. (Maris, hogy azonnyomban lett vevő a lakásunkra, mihelyst kiadtuk. De nem ad annyit, amennyiért adnánk, így mindenáron meg már nem adjuk.) A jövőbéli ablakunkból játszótérre, parkra és ovira/iskolára látok... én ezt jó kezdetnek veszem. Álmodozásra meg még itt van nekünk az egész ősz...

(Köszönöm mindazoknak a kitartást, akik még olvassák az én kis néha-néha rébuszaimat!)