csütörtök, szeptember 30, 2010

Kop-kop

Nincs láz és fog sem.

Osa kenőcs (by Ausztria) azért készenlétben. Teljesen növényi eredetű, nincs lidokain benne mint a Dentinoxban és társaiban. Mondjuk ha ilyen durván fog fogzani, akkor beszerzek még Osanitot is. Somának hihetetlenül lassan, de komolyabb megpróbáltatások nélkül jöttek a fogai.
  

szerda, szeptember 29, 2010

Fogláz

Tegnap voltunk Zsomborral a védőben. 10.4 kg, 75 cm. Egészséges, kékszemű mendegélő gyermek.

De az éjjel fordult a kocka. Belázasodott. És nem fogadott el szopit sem. Nyugtalanul aludt, már ha aludt. Ma délelőtt megint lázas lett. Nurofen. Elvittem a doktornéninkhez. Diagnózis: Egészséges, FOGZÓ kékszemű mendegélő gyermek. Csak lázas. Semmi más tünete nincs. Kicsi nózifolyás, de inkább csak a nyüglődő sírások után. Chamomilla 9 ch (4 napig 2x3 golyó). Mivel most estére is belázasodott, a lázcsillapító mellé kapott egy viburcol kúpot is. Most álmában nevetgélve alszik. No, de tényleg fogzás ez? Ha igen, nullfogúnk nagyon megszenved az első gyöngyért. Eddig csak a mindenrejó csodakenőcsünkből (körömvirág balzsam) kentem az ínyére. Mindig valahol pöccedt volt az ínye, aztán az visszahúzódott és valahol máshol durrant be. Meg persze folyton tömköd és rágicsál. De most lázas és rózsás arcú. És bújik, bújik, bújik... Remélem az a fránya fogacska is.
  

szombat, szeptember 25, 2010

Pa

- És már beszél a gyerek?
- Naná!

"baba" - az origo.

"pápá" és integet hozzá, egyre gyakrabban helyes szituációban. Kedvencünk, az amikor végigdöcög a folyosón, megpördül(!) a fürdőszoba ajtóban, pá-t int és bespuriz a fürdőbe. Majd kacagósan kikukucskál, hogy láttuk-e.

"mmm..pá" - az elje alig hallható, de csillogó szemmel nézi a lámpát. Ebben a szóban nagy szerepe van Somának, az ő első szava volt ez (mmpa > ámpa > lámpa). Így bőszen (szinte kiabálva) sulykolja öcsibe az mmpa szót. Persze az alapérdeklődés azért megvan.

"apa", "papa" - na persze! A célszemélyek rettentő örömére.

"mamma", "mammammama" - ha enne már.
 
A többi dekódolás alatt.
  

péntek, szeptember 24, 2010

News

Betegség legyűrve. Zsombor még kicsit szörcsög. Dokinéni szerint szűkek az orrjáratai és ezért a fűtésszezon megviseli. Soma még egy picit köhög, ha rákérdezel, akkor jobban. De szerintem gyógyulós a csapat.

Jácint múlt héten volt aláírni a nyugdíjas papírjait. Szóval hiphiphurrá, nyugdíjas! Nagyon ellentmondásos, de szuper érzés. Jövő héten kezdi a Projectmenedzser és pályázatíró tanfolyamát.

Én voltam egy spinning órán (szabadonfutó szobabiciklit zenére irtógyorsan tekerni), hááát kemény. Főleg így 5 év tunyaság után. Akkor is csak tesséklássék jártam pilátesre. Zsombor és Soma súlyzók meg nem éppen széptestre neveltek. Bár a bicepszem azért nem semmi. De nem adom fel.

Telihold volt az éjjel (utólag megtudva), Zsombor jó kis akciófilmmel szórakoztatott egész éjszaka. Soma is jó sokat jött-ment. Érzékeny gyerkők ezek.
 

hétfő, szeptember 20, 2010

Hajmeresztő

Zsombor ma talált az etetőszékében egy kis babakeksz darabot, és suttyomban lenyelte, egyben. Én pont nem voltam itthon (leszaladtam anyuhoz a ház elé). Jácint és PiciMama volt a gyerekekkel. A mama ujja gyors volt és kicsi, így lefért a gyerek torkán. (Jácintéról ez nem mondható el.) Szerencsénkre. Mama a megakadt kekszet kikapta, Jácint meg fejreállította a gyereket. A hatalmas bömbölésére futottam fel a ház elől. Amitől én megijedtem, az már nekik megkönnyebbülés volt. Egész nap csak esett és esett a babócánk, drukkoltunk, hogy nagyobb baleset nélkül megússza ezt a napot. Erre a "koronára", még álmunkban sem gondoltunk. Kemény nap volt. És tényleg lehet örülni a megnemtörténtnek.
  

vasárnap, szeptember 19, 2010

Kezek

Három férfiúi kéz zárja bilincsbe szívemet-lelkemet.
 

szombat, szeptember 18, 2010

Szomorú

Nem allergiám van, hanem kiütős betegségem (talán az ami Somának). Alig aludtam az éjjel, és most azon vagyok, hogy valahogyan (gyorsan) meggyógyuljak. Zsombor édes volt az éjjel, a lehető legtöbbet aludt egyhuzamban a kiságyában és keveset ébredt/szopizott. Érzékeny receptoros jó gyerek. De ez nem mehet így tovább. Egy jó alvás sokat segítene rajtam, de perpill nem kapok levegőt, ha fekszem. Pedig egyedül vagyok itthon. A fiúk még délelőtt elmentek Picimamáékhoz. Ahol remekül érzik magukat, és a nappali két szopi sem hiányzott Zsomboromnak. Örülök és egyben szomorú is vagyok emiatt (a szívem kicsit berepedezett). Na megyek gyógyulni, hisz a feltételek adottak és lassan hazajönnek az imádott anyamadzagjaim.
  

péntek, szeptember 17, 2010

Zanzásítva

Mostanában nem teljesen vagyok be- és kiszámítható. Zsombor turbóssága (tényleg ez a legjobb kifejezés rá) teljesen leköti az agyi kapacitásomat. Ami kicsi fennmarad, azt meg olvasással töltöm ki, hogy némileg embernek érezzem magam. Próbálok jövőt teremteni. Házakat nézegetek, nehéz dió...  Soma megbetegedett (láz, nátha, köhögés). Persze ahogy elkezdődött az ovi, úgy a betegeskedés is, meg a rossz idő is. Ma szinte egész nap esett. Én meg ennek ellenére (vagy épp ezért) egész nap allergiával küszködök. Jácint ma volt aláírni a nyugdíjas papírjait. Szóval hiphiphurrá, nyugdíjas! Jövő héten kezdi a Projectmenedzser és pályázatíró tanfolyamot. Én meg végre elkezdek sportolni (hihi), vagyis megnézem mi fán terem a spinning. Jógára szerettem volna menni, de olyan késői időpontok vannak, hogy semmiképpen nemtudok eljutni rá. Az angolom is elkezdődött a héten (megint nulltudással indulok neki), csinálom, de jó lenne, ha tényleg komolyan is venném. Miről nem írtam még? Zsombor egy nagyon kedves, aktív kukucska-manó, nevetése bearanyozza a mindennapjainkat. Soma, az óvónénije szerint beszokott az oviba, már kinyilt a csipája és nem alszik délutánonként. Egyébként meg értelmes, okos nagyfiú (hangoztatja is). Csak a hisztijeit kell túlélnünk. Azthiszem ez kimardt: Vonzok... hisztimentességet. :-)

Szóval így.
     

csütörtök, szeptember 16, 2010

Vonzás

Ezt a bejegyzést Helgának ajánlom

A napokban ezt olvastam. Csajos tinglitangli. Pont mostra való. A fő téma a párkeresés. Az altéma a vonzás törvénye (könnyedre véve). Az utóbbi érint engem. Nem fogok belemélyedni (és ezer könyvet elolvasni róla), mert alapvetően is hiszek az ilyesmiben. Csak most már nevén is tudom nevezni.

És most átültetem az én valóságomba. Mert itt az idő.

Vonzok... 3 szoba + nappalit, kis kerttel, Győrben.
Vonzok... kapcsolatokat, barátokat, ismerősöket, találkozásokat. Gyerekeknek is.
Vonzok... munkát, kreativitást (felét karitatívan, felét lehetőleg nem ingyen).
Vonzok... remek programokat.
Vonzok... egészséget, szuper(vékony/izmos) testet.
Vonzok... tanulást.

Most hirtelen ennyit. :-)

szerda, szeptember 15, 2010

Ússzunk!

Zsombor vízzel való kapcsolatáról már régen írtam. Járunk babausziba rendületlenül, pedig Zsombor sír. Nem akar víz alá menni. Amint tartásba helyezem, már görbül is le a szája, amikor meg kimondom, hogy Ússzunk!, akkor elkezd bömbölni. Szép gömbölyű arca szétcsúszik, merő kétségbeesés. De amikor alant van, mindent jól csinál. És egy másodperc múlva már kutyabaja. Nekem csinálja a cirkuszt. Én meg legyek erős (mondja a Hajni) ilyenkor. Mert egyébként meg jól érzi magát a vízben. Nagy franc. Ha véletlenül megmártom a habokban (ugyebár 10.5 kiló a vízben sem sokkal kevesebb), akkor egy hang nélkül tűri azt. A többi feladatot meg ügyesen/vígan csinálja, pláne ha egy gumizsiráf is nála lehet. Ma meg például hasonfekve egy szivacson istenit rocsózott. A vízpermet szitált és csobogott az arcába, de az nem számít. Minthogy az úszás utáni tusoláskor is simán betarthatom az egész gyereket a tus alá, az meg sem nyikkan. Szóval hiába minden manó-fortély, megyünk még usziba!

A látogató



Külön bejegyzést érdemel, hogy JóskaPapa szombaton meglátogatott minket, ugyanis a tavaszi névadó óta nem volt nálunk. Somát - mint mindig - most is elvarázsolta (főleg egy Lego-s rakodógéppel). Zsombor meg egyáltalán nem félt tőle, pedig szinte idegen a számára. Egyáltalán nem felhőtlen kapcsolatunk ellenére jöhetne többször is. Legalább ilyenkor ragyog a lakás.

(Tényleg: Miért jönnek hozzánk olyan ritkán az emberek? Pedig tárt karjainkat folyton hangoztatjuk. Kicsi, zsúfolt lakásunk - pláne jó időben - nem túl nagy vonzerővel bír. Hümm. És ezek szerint mi sem. Hümm, hümm.)

kedd, szeptember 14, 2010

Az alvásról


Soma jól érzi magát az oviban. Csak... nem alszik. És délután nyűgös-hisztis. Pedig ha alszik, akkor egy édes kis betyár, még Zsomborral való kapcsolata is kezd egész édestestvéres lenni. Viszi neki a "nekivaló" játékokat. Simogatva, "Jajj, te még pici vagy ehhez!" elveszi tőle amit nem akar odaadni neki. Egész jól működik a cserebere is. Vagyis: Ha elveszel valamit az öcsédtől, akkor adj helyette valami mást. Zsombor meg örül az új dolgoknak. DE, Soma nem alszik vagy két hete (hétvégente még letehető). Így sajnos a lassan ideálishoz hasonlítani kezdő itthoni létünk Soma sikításaitól hangos. Még vidám, amikor értemegyek, de húsz perc sem telik bele, és a kialvatlanság ördöge megszállja. Persze semmisemjó, és sír, sikít. Sikítva mondja a problémáját is (mi kell, mi legyen, hova ne, mit ne... stb.), és közben durván bánik az emberekkel és a tárgyakkal is. Csakhogy a sikítástól nem értek semmit, így orvosolni sem tudom a baját. Vagyis tudom mi a baj, az hogy nem aludt. Ennek meg csak egyetlen gyógymódja van. Az alvás. Na, ezt ultramagascével nem akarja. Ugyebár az a gyerek aki két órát (sőt!) is tud aludni délutánonként, annak szüksége van alvásra. Hagynám én a nemalvást, ha nem lenne utána az egész délutánunk egy hisztierdő. Így azonban programot tervezni is rémálom. Egy sima vásárlást sem merek bevállalni vele. Ha viszont alszik, akkor ő a kis segítőm, emlékezetem. Mosolya fülig ér, dumája a szokásos követhetetlen maszlag, amit hatalmas geszusokkal kísér. Kedves, udvarias. Mindenkit szeretget. Karját körémfonja, dorombol picit, szeme elvész az enyémben. Ez egy remek kisfickó (és rögtön el is felejtem azt a másik kibírhatatlan sivító kismacskát).

Most Zsombor jön. És mivel az ő rossz alvókájáról akarok írni, vígan horpaszt itt mögöttem, több mint másfél órája. Pedig rossz idő sincs. Olyankor tud nagyobbakat aludni, vagy ha mellébújok. Kétszer alszik napközben (fél10 tájt és fél2 körül), max fél órákat. Már megszoktuk a rövid alvásokat ilyenkor. Szerencsére Jácint itthon van, így nem alvásidő alatt kell megcsinálni a dolgokat. Érdekes szopista a fiatalúr, mert nappal csak alvás előtt fogyaszt anyatejet, máskor nem hajlandó elfogadni. (Most már csak és kizárólagosan egy mellből szoptatok.) Éjjel viszont nem is tudom hányszor szopizik, nagyon gyakran hallom a halszerű tátika neszeit. Nem sír, szinte fel sem ébred, csak szétpattanó buborékhangokat hallat. Aztán nagyokat kortyol és mintha mi sem történt volna, alszik tovább. Közöttünk. Csak a kialvatlanságom fokából tudok arra következtetni, hogy túl gyakori lehet az ilyesmi. Merthogy én sem vagyok magamnál a szopik alatt. De nem bánom. Ha nem hallom meg időben a halk neszeket, akkor felül, feláll - akár a zsákjában is - és persze még ekkor is alszik. Szereti a közelségemet, és én is az övét. Olyan édes ahogy szuszog, bújik, dől a hasamra, fúrja a fejét az oldalamba. És Jácint öröme is ugyanez. (Ami Somával elképzelhetetlen volt.) Időnként azért visszarakom Zsombort a kiságyába, hogy meglegyen a felnőtt illúziónk. Szóval kupacalszunk. És szeretjük. Soma meg belenyugodott, hogy neki ez nem megy. És tudja, hogy egyet nyüsszent és már nála vagyunk. Bizalom a jelszó.

Szóval akár alszanak, akár nem. Megtartom őket. Azért könnyebb lenne, ha aludnának.

péntek, szeptember 10, 2010

Pillangók

Megtaláltam mi a közös az ovis csoportnevekben (Gólyahír, Citromlepke, Szikcsillag). Nem, nem az, hogy sárgák és semilyenek. (Bár a Szikcsillagról nemtudok semmit - valami gyógynövény lehet -, még egy képet sem találtam róla.) Hanem tatatam! mindegyik a Hanyhoz kapcsolódik, akárcsak a Király-tó (ami nem sárga, hanem inkább zöld). Ugyanis a Király-tó óvoda egyik tagóvodájába jár a gyermekem.

Na de nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy nyomulok az oviban. Nem vagyok ilyen alkat. Szeretem ha megtalálnak a dolgok. Szerintem ha pozitív hullámokat sugároz az ember, akkor azt meg is érzi (ha elég nyitott) a másik fél. (Tavaly sugározhattam én bármit.) Szóval saját sugallatra rámtaláltak. Ma pillangókat gyártottam (kicsit lopott ötletből), amik a gyerekek érkezésekor rászállnak majd a jelükkel ellátott gólyahírre.

csütörtök, szeptember 09, 2010

szerda, szeptember 08, 2010

Gyerekmegőrző(?)

7 szülő. Ennyien voltak a mai ovis szülőin. 20 a csoportlétszám. 10 kicsi és 10 középsős a megoszlás. Eddig mindig tiszta csoportok voltak, most van először, hogy különböző korúak kerültek egy csoportba. Úgy tűnik ez csak néhányunkat érdekelt.

Én személy szerint örülök, hogy elmentem és megismerhettem az óvónéniket (Marika és Kati néni), olyan igazi ÓVÓknak tűntek. Se nem mézesmázas, se nem rideg. Kedvesek, barátságosak, gyerekközpontúak. A játékos formában való egyéni fejlesztés elkötelezettjei. Kicsit megkönnyebbültem. Érződött a hangjukon, hogy sajnos sok dologban nem ők döntenek, hanem a központi irányítás (pfujj!), úgy mint színház, kirándulás, családi nap (tavaly egyik sem adatott meg Somának). Kicsit elszontyolodtam. De van zeneovi, bár nemannyira a 4 éveseknek. Azért elmegyünk kukucskálni az első órára. Hiába mondá előző óvónéni, hogy "EZEKNEK, nem érdemes, még kicsik az ilyesmihez!" (néptánchoz is). Majd meglátjuk. Mivel egy csoport megszünt, ezért felszabadult egy terem. Itt tornaszobát rendeztek be. Végre. Minden rosszban van valami jó. És kiderült néhány dolog még. Minthogy már tavaly is volt gyümölcsnap (erről miért nem szólt nekünk senki?). Csütörtökönként minden gyerek hoz magával egy szem gyümölcsöt. És a falkaszellem jegyében mind megeszik. Valamint most már kaphatnak villát, azok akik igényt tartanak rá. És fogat is moshatnak! Soma ez utóbbinak annyira örül, hogy már vitt is magának fogkefét, csak én nemtudtam róla. (Sok van neki, mert minden drogériában kikönyörög magának egy újat, és használja is őket.)

Eddig ha az ovira gondoltam, mindig egy gyerekmegörző képe ugrott be. Azzal párosítva, hogy én ezt mennyire nem akarom. De a közösséget Somának meg igen. Vívódtam, itthoni kis Torpedó képének fel-fel-villanásával. Meggyőződésem, hogy Somának saját kortársakra van szüksége. Zsombor is lesz egyszer majd jó (játszó)társ, de még nem most. (Vannak bíztató jelek.) Arra jutottam, hogy jó lesz ez a csoport Somának, talán jobb is mint az előző. Az óvónénijeit szívesen elfogadnám én is. Engem meggyőztek, bizalmat szavazok nekik. Végre úgy érzem jó (és tapasztalt) kezekbe engedem át az én drága kincsemet. És Soma hogy áll a dologhoz? Se nem lelkesen, se nem sírva, zokszó nélkül megy oviba minden reggel. Majd minden nap végén egy kis vigyorit hozok haza. És talán egyszer még megérem azt is, hogy mesél az én kisnagy fiam a gyertyafényes meseolvasásról is...

A kicsi is nagy

A napokban nagybevásároltunk a gyerkőknek, mert rájöttünk, hogy mindkettő viharos ütemben növekszik. Egy vagyont hagytunk a boltokban. Zsombornak 86-os body kell. Naciban még jó a kisebb is. Szóval hiába van két októberi gyerekünk, Murphy szerint nem hordhatja a kicsi a nagy ruháit, mert a kicsi is nagy. A cipőkkel vagyok gondban, milyen is kell? Megint kimarad az ősz? Már befűtöttünk, sajnos. Most is esik. Pedig épp virulni vágyik a lelkem. Mégis veszem elő a téli göncöket. Bár titokban még minden alá rövidujjút veszek, mert a reménynek is kell adni egy kis teret.

vasárnap, szeptember 05, 2010

Egy kis korty

Ma Zsombor nem volt hajlandó a délutáni szopiját elfogadni. S ezért a jobb mellem nyüszített is rendesen. Épp fejéshez készülődtem, de Soma erről nem is tudott.
- Anya, kérhetek anyatejet?
- Hát, persze! (Juhé! - magamban)
- Hozod a kis poharat?
- Igen.
- Ez kézi fejés?
- Az.
- Jó, jó elég lesz!
- Ilyen keveset kérsz?
- Csak egy kis kortyot kérek, hogy maradjon a Zsombornak.

csütörtök, szeptember 02, 2010

MenőManó


Zsombor 7-8 lépésnél tart. Bele a semmibe is, és szinte futva. Egész nap ezt próbáltam rögzíteni. Aztán feladtam. Utána az egyedül álldigát akartam megörökíteni. Ami igen hosszú másodpercekig tart és a vége már nem esés, hanem leguggolás vagy éppen menni kezd belőle. Ó, de szépen csinálja! Képet mégsem sikerült készítenem róla. Túl gyors az alany. Aztán fel is adtam. Este lett. MenőManós kép sehol. Éééés... letámadtam a kádban balettozó Mestert. A ketrecbe zárt vad nem menekülhetett, főleg a természete elől nem.

szerda, szeptember 01, 2010

Újrakezdés

Soma ma először tette be a lábát az oviba, mint Gólyahír kisközépső csoportos. Eddig a Citromlepke csoportba járt, ami most is megmaradt és szintén kisközépső (szinte homogén) csoport. A Szikcsillag csoportba nagyok és középsősök kerültek. A Gólyahírbe a híreim szerint - amit Soma meg is erősített -, nagyok (5-6 évesek) is járnak a picik (aligmúlt 3 évesek) mellett.

Soma néha már emlegette a szünet alatt az "ovistestvéreit". Mégsem akart menni oviba, de ennek ellenére az első napon jól érezte magát, játszott és evett is, bár mesélni nem volt hajlandó róla. Még délutáni alvás előtt hazahoztam. A héten még ez a tervem.

Jó döntés volt (talán) a nyári vegyescsoporba való járatás, mert ezek szerint ez a mostani valóság is. Sajnálatos módon többet nemtudok. Jövőhéten szerdán lesz szülői. Igencsak jól átgondoltan, ugyebár.

Ezeken a gyerekbarát csoportneveken meg már csak vigyorgunk. Pláne hogy a Szikcsillag és Citromlepke csoportok nevének ismeretében családilag a Madárpókra tippeltünk Soma új csoportnevének. Micsoda megkönnyebbülés: Gólyahír. Ez aztán a jó hír. (Miért nem lehetett volna, Gólya, Csillag és Lepke?) De lagalább a süni jele megmaradt az én kis Sünimnek.