szombat, február 27, 2010

Hiány

Jácint lázas, beteg, nagyon. Somával péntek este kiköltöztek PiciMamáékhoz. Apa gyógyul, Soma játszik (ő már jól van). PiciNagyszülők meg örülnek, hogy ott vannak és gondoskodhatnak róluk. Zsombor és én vagyunk csak itthon. Ahányszor Zsomborra nézek vagy Somát vagy Jácintot látom benne. Nagyon hiányoznak a fiúk. Jöhetnének már... talán holnap...

17. hét


Már nem akartam hétfordulós bejegyzést írni, de rájöttem, hogy holnap (28-án) vége a hónapnak. Nincs februárban 30-a, így Zsombor sohasem lesz 4 hónapos. :-) De 17 hetes igen.

Milyen is ő most? Beszél, sokat. "Ogii, ogő, zsogő, ebii" és hasonlók. Bugyborékolva ejtve a szavakat. Sajnos nem értem, mert franciául van. Hiába kérem, hogy Légyszives, magyarul! Ő csillogó szemekkel mosolyog rajta: Ó butácska Anyácska, hát akkor elmondom hangosabban újra! És mondja, mondja... artikulál, magyaráz. De letud döbbenni is, azokkal az édes pofazacskóival. Olyankor csak néz, néz szótlanul(!). Fények, minták, mozgás minden érdekli. Fejét remekül forgatja hason, háton, egyremegy. Arra tekeredik amerre látnivaló van. Jobban mondva épp az az érdekes amiért kűzdenie kell. Ha karban vagy egy kicsit döntöttebb felületen van, akkor emeli a felsőtestét, mint aki fel akar ülni. Egyik nap a karomban tartottam és böfizett egyet. A hátát tartó karommal nyúltam letörölni (hát, igen), a gyerek meg úgy megtartotta magát mintha ott volna a karom. Ma ennél is továbbléptünk, főleg akarás terén. Hasra téve szépen kiemeli a fejét és tekintget, általában. Ma viszont folyton a földet túrta a pofijával és a popóját emelgette, olyan kúszásformán próbálkozott. Sokáig kísérletezgetett így, majd amikor odaraktam a lábához a tenyeremet támasztékul, egyből ki is használta és rúgott egyet magán előre.

És még én nem akartam bejegyzést írni....

péntek, február 26, 2010

És a hatodik napon...


...lőn megkönnyebbülés Babának és Anyának egyaránt. A pelus megtelt tartalommal. Az életünk meg könnyed mosolyokkal.

csütörtök, február 25, 2010

Ennyire beteg


Tavasz

Tavasz van már odakinn, de idebenn, ha nem is tél, de ősz. A három gebulából már csak a köhögése maradt meg Somának, de már az sem vészes. Ma vittük volna vissza a dokinénihez, ha nem lett volna tele a váró félholt beteg gyerekekkel (holnap újra próbálkozunk). A legnehezebb az volt az elmúlt időszakban, hogy távol tartsuk Somát Zsombortól. Ma kérdezte is, hogy már puszilgathatom? Háát, még azért nemkéne neki.
A betegség ellenére mégis tavasz van. Zsombor hatalmas kinti alvásai. Madárfütty. Nyitvafelejtett ablakok. PiciMama által hozott hóvirág a teraszon. Jobb hangulat jelzik a tavasz jöttét. Ideje volt már... Így gyógyulni is könnyebb. Soma homokozni, csúzdázni vágyik. Én padon üldögélésre, sétákra, napsütésre a szemembe, aligpulcsikra. Mondtam már, hogy szeretem a tavaszt?

Csajos vonal


hétfő, február 22, 2010

Orvosi széljegyzet

Soma az oviban lefolyó összes betegséget begyűjtötte. Egyszerre akarja lezavarni őket. Vagyis köhög, a gyomra még nem a régi, alig eszik még magához képest is, és a szeme piros, váladékos (olyan kötőhártyagyulladás szerű). Szóval beteg, a dokinéni szerint is. Elkellene szeparálni a két gyereket, ami kész vicc. Pláne, hogy Soma szeretetrohama nagyobb mint bármikor máskor. Oviba nem mehet, csütörtökön kontroll. Ma minden adandó alkalommal előadta a nagyhalált, ha valami nem úgy alakult ahogy ő szerette volna. Egyébként meg irtó fürge ürge, mintha semmi baja nem lenne.

Zsombor ma már enyhébben adta elő a programját. Jó lenne, ha visszatérnénk a régi kerékvágásba. Talán jó úton járunk. Azonban nincs széklete két napja, pedig napi 2-3 szokott lenni neki. Dokinéni megnyugtatott, hogy ez anyatejes babáknál előfordulhat, sőt még akár 5 napig is eltarthat. Óóóóó! A szelek járnak, a gyerek emiatt (pluszban) nem szenved. Ez van. Hümm.

PiciMamának is volt nagy futása. Apa meg kezdi érezni magán a gyerek összes tünetét...
Gyógyulni volna jó!

vasárnap, február 21, 2010

Morgoncok

Zsombort a frontok nyomasztják. Anyum most hallotta először sírni. Te így is tudsz? - kérdezte. Nem volt nehéz hallania. Három napja hallatja a hangját. Aludni akar, de nem tud. Bealszik, de tíz perc se telik bele és újból kel, sírva, kiabálva. A kinti levegő se mindig nyomja el. Kézben mégcsak elvan, de már az összes családtagnak leszakad a keze. Az sem vigasztal, hogy Csenge is hasonlatosan viselkedik. Az állandósult elégedetlenkedő üzemmőd nagyon megvisel. Segítenék, de ne tudok. Töretlenül próbálkozom. A zeneterápia némi bizakodásra ad okot. Bár válogatós a gyerek. Most Szalóki Ági ringatja.

Soma meg benyelt egy hasmenéses-hányós izét. 7 hét betegségmentes ovi után. (Kedves rokon, igen, végre!) Már csak idő kérdése volt. Szerintem jól kihúzta. Picimamáéknál érte el a vég, így maradt is ott kúrálódni. Most hoztuk haza. Nagyon hiányzott, de reméljük mi így nem kaptuk el. Ma már tünetmentes, csak levert volt. Délutánra viszont elkezdett veszettül köhögni. Fáradt, kedvetlen, morgós. Beteg. Sajnálatos. Dokinéni lesz belőle holnap.

Rossz így üdvözölni ezeket a csodás tavaszias napsugarakat.

péntek, február 19, 2010

16 hetes



Minden nap rácsodálkozok, hogy milyen mozgékony ez a gyerek, a testalkata ellenére. A hátán fekve pörög körbe és fordulgat oldalra, mindkét irányba. Az átfordulások gyakorisága azonban csökkent. Aminek én személy szerint nagyon örülök. Talán enyhült a feszesség. Bár nagy sajnálatomra a vállamra továbbra sem simul rá. Peckesen tartja magát. Kezdek megbékélni a dologgal. Figyelem, sokat. Nincs egyoldalú tevékenysége. Egyszer az egyik, másszor a másik zoknija hiányzik. Fejét sem tartja már féloldalasan. Talán hason még nemnagyon tevékenykedik a kezeivel. Főként azért nem, mert olyankor is az ökleit rágcsálja. Azért igyekszem sokszor hasra rakni. Nem tudom, hogy érdemes-e tovább vinni valahova. Mostani állapota talán megfelel a korának. Talán. Persze jobb lett volna, ha találok egy megnyugtató hangot az ügy érdekében. Vagyis találtam, Kingának köszönhetően, de messze van... Nos, figyelek tovább, ha beaggódok újfent, akkor nincs távolság, irány Kornél.

Kiderült, hogy miért nem volt problémás a kiskölyök a gyerekorvosunk szemében: egy azaz 1 Dévényes gyógytornász dolgozik csak a körzetünkben (a többi szül). Csak a súlyosakat/rászorultakat tudja fogadni. Mi nem vagyunk ez a kategória. Mondhatnám, hogy hálég. Ígyhát Zsombornak marad az anyája gyurmákolása. Tanulgatom a fogásokat, a gyerek meg egyre jobban élvezi. Bár csikis, amit meg én élvezek. Pláne, hogy hangosan kacag is ha olyan területhez sikerül érnem. És ha már élvezet, akkor szopi. Gyöngyözik a homloka szopi közben, és hallod ahogy kortyol. Gyors, de élvezetes lakmározó. Tegnap volt, hogy negyedszer mentünk el tőle kisebb időre, ami alatt PiciMama vigyázott rá. Az első alkalom tán 3 hetes korában történt. Megszoptattam mielőtt elmentem, de fejtem S.O.S tejet is. Két órát se voltunk távol. Mégis megitta a vésztartalékot. És azóta is így megy ez. Tegnap is ez történt, pedig most is megjöttünk szintidőn belül. Hiába, anya hijján enni kell (lelki probléma=evés). Lesz itt még gondunk... Bár egyáltalán nem látom kövérnek, csak amolyan vasgyúró alkat. Öröm kézbevenni. Sorra növi ki a ruhákat. 68-as bodyknál tartunk, és nemsokáig lesznek még jók. Egyre jobban nyúlik a gyerkőc, főleg a felsőteste a hosszú. A lábai elég rövidecskék, igazi húsos babalábak. Nagy böfögő művész ő, cumi mögül is simán. Apropó, cumi. Angol urakat megszégyenítő mozdulattal csippenti meg a cumi szélét és emeli el a szájától. Néha még vissza is rakja magának.

Hétforduló ide vagy oda, ma semmi sem tetszik a kis gentlemanusnak. Ha nem alszik - márpedig nem alszik- , akkor elégedetlenkedik. Semmi sem jó. De most alszik. Zenére aludt el (Kaláka - Kányádi versek), amint felcsendültek az első dallamok, már nem is kiabált. Majdnem egy órán át(!!) hallgatta, mire elaludt. Azt tudtam, hogy szereti ha szól valami, de hogy ennyire! Gyürögette a rongyiját és elnyomta az álom. Észrevettem, hogy gyakran markolássza a magán lévő ruhákat. Ezért Soma (pótolhatatlan)takaró-függőségéből tanulva, most ő egy Ikeás mintás pelust kapott. Mindjárt ébred, mert jön a fürdés, fél hat körül. Nincs kecmec. Ő a főnök. Ha most nem fürdetünk, akkor soha (bár abból sem csinálunk ügyet), mert jön az esti nyügi-parti. Ma meg aztán nemsok jóra számítok.


Azt gondoltam ilyenkorra már alig tudok valamit írni erről a vacakgombócról. Hát, nem úgy tűnik...

csütörtök, február 18, 2010

Hüllő Zoo

Kaptunk szórólapot, és Somát nagyon érdekelte. Hisz emlékeztek, elsőre krokodil akart lenni a farsangi bálon. Így elmentünk megnézni. Soma egyik ovistársával találkoztunk ott össze, Eszterrel. A két gyerek egymást spanolva rohangált az üvegkalitkák körül. Lelkesen kiabálva egymásnak, hogy "nézd ez mekkora, veszélyes varánusz, sikló, piton..." A veszélyest főként kihangsúlyozva. Zsombor is végignézte a kendőből a tárlatot. Már most vonzza őt is az ilyesmi? Soma bár fakígyót nem akart hazavinni, nagyon élvezte az egészet. Félős voltára, nagyon büszke vagyok rá. Mondjuk az állatkert is nagy kedvenc. Kéthetente biztosan megkérdezi, hogy mikor megyünk megint. Na most idejött házhoz legalább a terrárium része.

Ilyen egy otthoni kaméleon.


Torkos mindennapok

Szeretek sokmindent a télre fogni, elég kényelmes megoldás. No de lassan itt a tavasz... és akkor mi lesz? Marad a nagy tohonya testem, kifogás meg nuku. Szülés után ugyanannyit nyomtam mint várandóság előtt. Azóta +2-t mutat a mérleg. A karácsonyi lakomákra is rálehet kenni pár dekát. De hát az alap is sok, és még itt van az a fránya plusz is. Ha a tonnányi melleket leszámítom, akkor is sok. Sajnos a szoptatás is rám hozza a kilókat, nem viszi. (Az arcrügyekről meg ne is beszéljünk.) Egy szó mint száz, elégedetlen vagyok magammal. Kicsit sajnálom is magam. De mi változna, ha nem is teszek semmit? Sohasem sportoltam életemben. Nem gondoltam, hogy szükség van rá, hiszen úgy néztem ki elég sokáig "mintha". Apám inas vékony alkatát örököltem. Kicsinek meg Soma típus voltam, alig engedtek iskolába, mert nem voltam 18 kiló, majdnem 7 évesen. Minden bordám kilátszott és irigyeltem keresztanyám hurkáit. Na, ma már szó sincs ilyesmiről. Kislány vágyam teljesült, hullámzok rendesen, főleg hastájékon. A sportolásra evégett sokat gondolok. Most itt tartok. Lehet a rágondolástól formába jönni?? Kár. A Zsomboros babauszi kecsegtet valamiféle reménnyel, de szerintem kevés lesz. A főiskolán fallabdáztam, mert egyik kedves csoporttársam megkönyörült rajtam és párjául fogadott. És, hogy miért kellett megkönyörülni? Mert minden felém dobott/ütött tárgy megrémített, és jobb esetben csukott szemmel hárítottam vagy elurottam előlük. Ugye milyen belevaló volt ez a Csilla! A fallabda hatására - kicsi labda, kicsi ütő... húúú - megtanultam elkapni a dolgokat. És ma már ha szükségszerű még vissza is tudom ütni azokat. A fenekem meg soha életében nem volt olyan feszes. Játszani viszont a mai napig nem tudok, örülök egy sima beleütésnek is. És a rendes csoporttársak is a múlt ködébe vesztek. Az aerobic-ot nem nekem találták ki, mert ugyebár ritmusérzékem sincs. Talán még a pilates szóba jöhet. Egyre jobban kiderül, hogy micsoda katasztrófa vagyok. Úszni csak vízfölött tartott fejjel szeretek. Biciklizni meg egyáltalán nem. Elgyaloglok bárhová, de azért célok jók ha vannak (és a távgyaloglók teste sem villanyoz fel). Szóval mi légyen? A döntést elodáztam. És elmentünk kettesben(!!!) ebédelni a Jácinttal. Ha ez nem is tett jót a testemnek, de a lelkemnek annál inkább. Addig is míg rá nem jövök, hogy mit és hogyan, marad a nemrég (mert azért mégiscsak tettem már lépéseket az ÜGY érdekében) megkezdett egészségesebb táplálkozás. Mert rájöttem, hogy imádom a zöldségeket, a gyümölcsöket, a szárnyas husikat és tényleg kedvem van megkóstolni bármit (a csípősön kívül). Az édesség meghát... vasakarat és kész. Talán a joghurtokkal nagyrészük kiváltható, mert azokat is imádom, pláne friss gyümölcsdarabokkal.
Ahogy leírtam mindezt, látom, hogy van remény. Bár a torkoskodó hajlamot és a lustaságot azért még valahogy lekellene győznöm. Talán a jóga lesz a nyerő...

kedd, február 16, 2010

Soma a télben



Nem szeret kimenni, de ha már kinn van nem akar bejönni, pláne ilyen szép-jó télben mint amilyen manapság van. Ezt már én is szeretem, bár elég fárasztó összevadászni az öreg buckamászót.

Terasz mozi

Azaz madarak vannak a teraszunkon. Méghozzá nem is akármilyenek. Egy(?) kék cinege és egy pár(?) széncinke gyakori vendégünk volt, de mostanában már csak akkor jöttek, ha Rigó Úr odaengedte őket a magokhoz. De kicseleztük őkelmét, és kifüggesztettünk egy maggolyót, ami csak kistermetű madaraknak való. Kicsit hosszú ideig tartott míg rátaláltak, de újra idejönnek hozzánk enni. Som nagy örömére. Úgyhogy amikor reggel felkel, jön mozizni. Még alig lát, de már a madarakat hívja és kurjongat nekik. Hajnalban, a mi nagy "örömünkre".




Kalóz az oviban



vasárnap, február 14, 2010

szombat, február 13, 2010

Zsombor mosolya

Mit mosoly, teliszáj kacaj. Amihez pár napja hangos kacagás társul. Ez utóbbit tessék hozzáképzelni. Annyira jó érzés látni-hallani őt.



péntek, február 12, 2010

15 hetes


Zsombor még mindig egy Popeye-pofis kidobólegényre hasonlít, amit ellensúlyoz a hófehér bőre, bájos mosolya, huncut tekintete, vörösbe játszó szőke pihehaja. Bár keménylegény ő. Fekvő helyzetben emeli a fejét, törzsét, mint aki fel akar ülni. Ha karban van akkor e késztetése még gyakoribb. Arra törekszik, hogy minél többet lásson. Hiharcolja magának a függőleges tartást, mert úgy lát a legtöbbet, és akkor büszként tekinget körbe, pásztázva a terepet, mint egy kis prérikutya. Soma ilyenkor imádja odadugni a fejét a fejéhez és pofipuszit cuppantani rá. Mondjuk mindenkinek ez ugrik be elsőre. (Szerencsére a pofirázogatós nénik kora lejárt, vagy nem találkozunk velük.) Sok új tudománya van. Már megfogja a tárgyakat és tömi be a szájába. De legjobban még mindig a keze ízlik neki. És akár mindkettőt is tövig benyomja. Elkezdett buborékokat gyártani, nagyüzemben. Csak úgy bugyok az a sok nyál. Soma meg utánozza (brrr). Egyre gyakrabban nem kéri a cumiját, hanem ujjszopizik, bár még nem mindig találja meg benne a hozzáfűzött reményeket. Ez volt a hét kihívása is egyben. Ugyanis az ujjszopi még nem megy, de a cumi már nem kell, szóval kiköp... és megy a nyűglődés. Anya meg visszaad-visszaad-visszaad... egészen addíg míg el nem fogadja és elalszik. Ezt az alaptényállást nehezítették meg a héten a jövő-menő frontok, amik úgy tűnik babát (nappali nemalvás, állandó álmosság) és anyát (kínzó fejfájás) egyaránt meggyötörtek. Sőt még dolgoztam is, gondolom ezt is megérezte az én kis anyaradarosom. Az éjszakai szopik is nagyon gyakoriak voltak. A nehéz napokat ellensúlyozta viszont, hogy Zsombor elkezdett mosolyokat osztani. Ha nézhet a maga kedvére, akkor folyton oszt is. Egy kép, egy tárgy ugyanúgy kaphat belőle, mint akárki más. A bónusz pedig, tratatatam: hangosan kacag! Mmmm! (Pont akkor mint Soma.)

Szeretem.

Kalóz



Nagyon nehéz volt lencsevégre kapni őt, mert ha nem a tükörben nézte magát, akkor kardozott. Egy pillanatra sem állt meg, jó szokásához híven. (Reggeli indulás előtti képek ezek.) Nagyon tetszett magának, bár kard nélkül nem volt hajlandó felölteni a ruhát. Szerencsére ismerem a fiamat... persze, hogy volt fegyver. És honnan is ez a tudás? 1. Böngésző. 2. Tesóméktól karácsonyra kalózhajót kapott. Szóval, jól ismerte a kellékeket. A kardozás tudománya meg gondolom zsigeri. Hogy miért is ecsetelem így e dolgot? Mert védekezem. A kicsoportban ő volt az egyedüli aki a "vérmesebb" kategóriát képviselte, egy szemüveges-szandálos lovag mellett. Micimackó, tigris, malacka, bohóc, méhecske és megannyi tündérlány-királylány ropták együtt a táncot, nomeg egy óvónéni kezét szorongató "kincskereső kalózkapitány".

(remélem lesznek még ide ovis képek is)

csütörtök, február 11, 2010

Áll a bál

Soma másfél hónapja óvodás. És sok versikét, éneket mondogatott eddig is, de általában átköltve, illetve csak a neki tetsző részeket ismételgetve. Azonban most eljött az igazi versmondás ideje. Hibátlanul fújja szerzőstől-címestől a következő verset:

Czeglédy Gabriella:
Áll a bál

Farsangi fánk,
pufóka,
teremben áll
a móka.

Kéményseprő,
Piroska,
a szakács meg
a kukta

ropják együtt
a táncot,
mind megeszik
a fánkot.


Én meg dagadozom a büszkeségtől.

Holnap lesz a jelmezbál az oviban. Csak gyerekek mehetnek, szülők nem. Pedig úúúúgy megnézném. Soma kalóz lesz, bár nemigen van fogalma róla, hogy mi is az (szerencsére). Egy a lényeg, hogy fegyvere legyen. Kardja. Bár ezzel is ma találkozott először. Ilyen gyorsan fel(be)öltözni sem láttam még soha. Lelkes volt és kardos. Hiába, fiú. Pedig eleinte nagyon örültem, amikor azt ecsetelte, hogy milyen és mekkora krokodil lesz ő a farsangon. Már elkezdem agyalni rajta, hogy hogyan fogok papírmasséból fejet kreálni neki. Aztán nagyon gyorsan változtak a tervei. Zsoldos, oroszlán, pókember... na ennél megállt bennem az ütő. Már most kezdi? És tényleg néz ilyen mesét(?) egy ennyi idős gyerek. Szóval akkor döntsd el végre édes kisfiam, hogy mi is akarsz lenni a jelmezbálon!? Hááát, kalóz. Jó, akkor legyen. Az elkövetkezendő ezermegegy ötletet meg sem hallottam. Pláne amikor felhívott az egyik kedves ismerősünk, hogy tudna szerezni Somának egy kalóz jelmezt. Igen, pont azt. Szóval így. Talán jövőre tényleg krokodil lesz majd.

Didergős


Mostanában nem győztem hangsúlyozni, hogy ÚÚÚÚÚTÁLOM A TELET, de a HÓval kivagyok békülve! Bár ahogy ma néztem a kavargását, nem pont erre gondoltam. Rengeteg hó esett ma. A rigónk meg csak őrzi, őrzi az elemózsiát, szép cakkosra ülve a korlátot. A látvány tényleg gyönyörű, mégsem akaródzik kimenni. Dididi-didergek.

hétfő, február 08, 2010

MARCIkutya

Soma rengeteget emlegeti Helga barátnőm lánykáit. Tegnap, hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattuk őket. Már csak azért is mert most mindenki egészséges. Főleg ott. Így útrakeltünk egy veszélyes MARCIkutyával (Soma), aki kellően harapós és HARCIas volt, no meg hangos is a gyerekülésében. No persze játékból. Aztán odaérve átváltozott édes óvodássá, aki Lizával (szintén ovis) nagy egyetértésben játszott szinte egész nap. Jó volt nézni őket. Szonja pedig végezte a maga dolgát, és többnyire evett. A majdnem háromévestől lenne mit tanulnia Somának, de még tán nekem is. Zsombor hozta a formáját, de talán egy kicsit többet nyüglődve aludt el az idegen helyen. Mivel nagyon jól éreztük magunkat, sajnos az esti nyüglődésbe is belecsúsztunk, szegény kicsi fiam csak sírt, sírt, aztán a hordozóban elaludt. Mi meg megvacsiztunk, hazamentünk és beraktuk a kiságyába. Ő meg csak aludt és aludt, hiszen éjszaka lett. :-)

Soma zsákmányolt egy rózsaszín hajszárítót a lányok készletéből, amit azok készségesen kölcsön is adtak a fiatalembernek. Minden csodálatom az övék! Remélem vissza is tudjuk szolgáltatni nekik az eszközt, épen. Márpedig nagy használatban van. Többnyire fúr-csavaroz, de az én hajam is rende száraz általa. Üde színfolt Soma szobájában.

Soma azthiszem mégiscsak egy MARCIkutya - rózsaszín hajszárító ide vagy oda - harcol minden nap, főleg magával. Egyből sír, sikolt (irdatlan magas frekvencián) ha akar valamit, még meg sem várja a választ és már rákezd. S akkor sem hagyja abba, ha igenlő a válaszunk. Se lát, se hall. Próbálok higgadt lenni, megnyugtatni. Legtöbbször sikerül. Apa nagyon rosszul tűri a dolgot, egyből lángra lobbanik ő is, így ketten hangoskodnak. Dac és ovi, e kettő lehet a kulcsa a dolognak (+ kistesó). Nehéz sorsú MARCIkutyánk van nekünk.

szombat, február 06, 2010

Hóhelyzet

Sehol sincs hó, ami hullik rögtön el is olvad. Hidegnek viszont hideg van, így a régen esett havak dermedtek csak rá mindenre. Nagy hóakadályok, mesebeli tájak nálunk nincsenek, nem is voltak. Ezt az országrészt kikerülte Holleanyó. Sokan örülnek neki. Én annyira útálom a telet, a zimankót, hogy csak az a kis hó és annak látványa miatt szoktam némi bizalmat szavazni a télnek. És most ez sincs. És talán pont ezért, rettenetes hideg van. Soma alig akar kimenni. Fázós. Én is az vagyok. Én se nagyon mennék sehova. Zsombor tiltakozik a kinnmaradás ellen, pedig napközben szinte csak kinn tud(ott) hosszabbat aludni. A rigók uralják a teraszon a madáretetőt. Kis cinkék hol vagytok? Ennyire fáztok?

Légyszi légyszi Tavasztündérek gyertek már és legyen végre tavasz!

péntek, február 05, 2010

Olvadoz...

Meglátogattuk tegnap Csengét, aki immár elmúlt 1 hónapos. Minden tesóm általi intés (Neee, mert szétvakuzod a gyerek agyát! - ebből is látszik milyen kemény legény is ő) dacára, fotóztam. Na és ki volt a legjobban pózoló egyén a képeken? A tesóm. Persze Csengével. Így is kell ezt egy ujdonsült apukának! És tényleg. Jó nézni ahogy Gábor hozzányúl, megfog, büszkül, ránéz, olvadoz...


Íme elkészült Csenge és Zsombor az első közös képe. A különbség színben, súlyban és hónapban is szemmel látható.

14 hetes



Ezek a képek önmagukért beszélnek. Ritka pillanatok, de árulkodók. Gyengéd érintések. Kölcsönös imádat. Tökéletes hétfordulós ajándék. Nekem.

csütörtök, február 04, 2010

Cifrakék


A fényképezhetetlen

1. Soma
2. Zsombor mosolya

1. Soma. Eddig hihetetlen aktivitása-bohóckodása miatt nem tudtam lencsevégre kapni. Vagy csak simán elszaladt a gép láttán. Most azonban már hangot is ad annak, hogy ne fényképezzem őt, mert nem szereti. Hatalmas a tiltakozás (pedig magát viszontlátni fényképen szereti). "Fényképezd inkább a Zsombort!" És persze azt teszem. Ezért van tele a blog Zsombor fotókkal. Somáról meg szinte semmi. Vagy ilyenek: a legsikerültebb nemsikerült fotó...


Aztán amikor már-már feladnám, sikerül egy-egy lesifotó, amikor nem számít rá:


2. Zsombor mosolya. Ugyebár nekem szól, és nem annak a nagy fekete vacaknak, ami beúszik a látóterébe. Pedig a vaku ekkor még szóba sem jött. Amint meglátja a gépet elkomorul. És ez így van jól, mert nekem örüljön a gyerek, ne holmi kütyünek. Mégis sajnálom. Remélem azért hamarosan kitrükközöm.

kedd, február 02, 2010

Hathatvan

azaz 6,6 kg a kisebbik gyermekem. És 60 centi hosszú. Ma voltunk védőben. Doktornéninknek a legédesebb formája volt fenn. És/de simán hessegette el minden aggodalmamat Zsombor kötöttsége felől. Hiába próbálkoztam, hogy de így, meg de úgy. Ő kitartott amellett, hogy szépen fejlődő gyerekről van szó, sokszor kell hasra tenni és kész. Szóval masszírozgatom tovább, és tornáztatom amennyire tudom (jó lenne találni valakit aki ebben segítségemre lehet). Aztán a babauszi talán segít a dolgon. Azt látom én is, hogy tényleg minden porcikája mozgásban van. Nagyon figyelős is. Fejét is mozgatja rendesen, pláne hangok, fények (már most lámpaimádó, mint Soma picinek) irányába. Feje szép formás emiatt. Alváskor sincs egyhelyben, még akkor is rúgja magát, fordítgatja a fejét. Reggelre általában keresztbe fekve találom az ágyában. A hasról hátrafordulások szinte minden hasratételnél előfordulnak (jobbra). De hátról is jópárszor átfordult már hasra (szintén jobbra). A hátról jobb- és baloldalra fordulást már nem is jegyezzük, olyan gyakoriak. Csak biztonságos (nagy) felületen hagyható magára (a pelenkázó nem ilyen). Szóval nem lehet okom panaszra. Zsombor fejlődik rendesen, köszönet a két óránkénti szopinak (az íze is rendeződött időközben). Van rendszer is a napunkban, már majdnem napirendnek is mondanám. Este 8 körülre (max 9) már alszik. Az esti nyüglődést szorgosan tartva. Aztán már csak legközelebb 5-kor ébreszt. Reggel fél8-8 körül ébred újra. Semmi sírás, csak mondja, mondja, amíg éber állapotra hozom magam (jó hosszú ideig). Aztán szopi, majd egy kis nézelődés után megint alvás. Szopi - kis fennlét - alvás (olyan óra, háromnegyed óra körülieket ezek). Ez a ritmus jószerivel kitart egészen délután fél5-ig. Ekkor van fenn egy kicsit huzamosabb ideig (ilyenkor itthon van már Soma). Fél6 - 6 fürdetés, majd szopi. És kezdődik a ramazuri. (Pont akkor amikor Soma is igényelne engem. Ezt nagyon sajnálom.) Napközben magától alszik el. Egyik pillanatról a másikra nudlisodik be (résnyire szűkül a szeme és a szemkörnyéke piros lesz). Majd elkezdi dörzsölni a szemét és hozzá mantrára kezd: gajgajgaj. Ilyenkor hagyni kell és szépen álomba énekli magát, vagy még az elején egy kis buksisimogatással, odaszuszogással felgyorsíthatom a folyamatot. Olyan jó ez, babaillat, selymes bőr. És persze ébredéskor teliszáj babamosoly. Szeretem.

Megérkezett

Anna. 4008 g, 51 cm. Zsófi kistesója. A fiúk másodunokatesója.
Üdv itt köztünk!

Egy kis számmisztika:
Csenge - 2010. 01. 01.
Anna - 2010. 02. 02.
A következő hónap harmadikára nem várunk senkit. Ugye Gyöngyi?!