Ugyebár csak szöveges-aláhúzkodós, de megkapta Som élete első bizonyítványát. És nekem nagyon tetszik. Nem dumáltuk túl. Buksisimogatás, ezaz fiam! És ennyi. Mindennél fontosabb nekem, hogy szeret menni és megcsinálja a feladatát, élvezi az olvasást. (Olyan mintha trenírozná magát: mozgó autóból minden lehetséges tábla, szöveg elolvasása; mesék végén az elrohanó feliratok gyorsolvasása). Szeret rajzolni (tankos :-( vonal van most éppen). Aktív tesi órán, néptáncon. Már napok óta viszi magával a furulyát énekre (Én: Furulyáztok énekórán? Ő: Nem! Nem kell nekem mindent értenem.) Énekből van a legtöbb csillagja, meg néptáncból. Egyébként kevés hibával dolgozik. A félévi matek felmérőjén 3 pontot, a magyaron 1-et vesztett.
Soma nem tanul itthon. Igyekszik mindent megcsinálni a napköziben, nehogy valami dolga legyen itthon (mert ugye az harc lenne).
Mi kell még? Szereti a sulit.
DE.
A bizi előtt pár héttel két fekete pontot is begyűjtött. WC-s sztori mindegyik. Megmutatta, hogy meri. Gusztustalan, de merte, most mit mondjak erre. Jogos. Ott a pont, illetve itt.
DE.
Mit csinál/tesz/mond olyankor az ember (én), ha az elsős
gyereke (Soma) összeverekszik egy másik fiúval, majd ki is békülnek,
aztán elbattyognak - az eddigi eseményekből semmit sem látó -
tanárnénihez és beárulják magukat(!!!).
Amiért "jutalmul" kapnak egy-egy fekete pontot.
Szóval?
Gondolatban nevettem csak, merthogy verekedtek, amit tényleg nem
tolerálhatok. Szóval mosolyelnyomásos, komolysággal intettem meg és
dicsértem is meg (az őszinteségéért) egyben.
A kiskakasok keresik a helyüket... (ahogy egyik ismerősöm fogalmazott nagyon találóan).
Tudom, hogy nem lehet mindig jól dönteni, de annyira jó fejek voltak ezek a kölykök, nem lehetett ezt átlátni?
Ez a büntetés dolog
kikészít... szívem szerint összecsókolnám, de még ott tartunk hogy a
tanárnéni az Istenkirály. És ez perpill tök jó így. Azért a szupi program ugrott.
Nem akarom tündegyermekként feltüntetni Somát, mert nem az. Akinek akaratbajnok gyereke van, az tudhatja ezt. Tudom, hogy itthon, velünk szemben több mindent megenged magának mint mások előtt. Az önfejűsége gyakran kiborít, de jó látni, hogy idegen közegben a sok anyai mantra életre tud kelni. A férfi lét küzdelmeit meg át kell élnie, pláne hogy egy kicsit lányos fiú (szép pofi, magas hang).
Szóval kíváncsian várom, hogy merre fog mozdulni. Nincs elvárásom, úgyhogy övé a pálya!
Nemrég olvastam ezt: http://www.nlcafe.hu/.../20140126/fiuk-rosszalkodas-iskola/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Soma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Soma. Összes bejegyzés megjelenítése
vasárnap, február 02, 2014
vasárnap, január 12, 2014
Igazi ISKOLÁS
Soma iskolakezdésével kapcsolatban valahogy nem volt nagy félelmem. Úgy alapban számítottam némi nehézségre, de nem gondoltam, hogy az leküzdhetetlen lesz. Azon izgultam csak, hogy jó kis csapatba kerüljön, és megtalálja a helyét benne. Az évnyitón megpillantott csapat (16 lány és 10 fiú) beváltotta a reményeinket. Kiemelt barátja nincs, szinte mindenkivel jóban van. Vonakodva vallja be, hogy még a lányokkal (ó borzalom!) is.
Vágyálmaim netovábbja az, hogy Soma minden reggel villámgyorsan kipattan az ágyból, majd ugyanolyan sebességgel ruhába ugrik. A hét vége felé azért néha még most is van némi verbális tiltakozás, hogy nem akar iskolába menni (elfárad), de a reggeli rituálé akkor is ugyanolyan gyorsan zajlik. És persze az elmenetel is sima ügy. Nagyon jó érzés ez, hiszen az ovi 4 éve alatt szinte mindvégig hisztivel teltek ezek a reggelek. December elején volt visszaváró buli az oviban, ahol az öt tavalyi nagycsoportost látták vendégül. Az immár iskolás fiúcsapatból egyedül Soma mondta csak (büszkén), hogy ő aztán nem menne vissza az oviba.
Ő már ISKOLÁS!
Soma ének tagozatos. Heti 3 énekórája van. A karácsonyi koncerten be is mutatták mit tudnak. Soma előtte beteg volt, de az én szerepelni nem szerető gyerekem önként és dalolva, - az sem zavarta, hogy félig-meddig tudja csak a dalokat - ment a színpadra. És irtó büszke volt magára. Persze én is rá. Szóval ezt is szereti.
Az órarendjébe még a néptánc is be van építve. Ebből van a legtöbb *-ja. De plusz erőfeszítést nem akar tenni ebben a kategóriában. Marad az úszás, ezt viszont még mindig nagyon élvezi. Viszont odalett a rosszevő Sománk és helyette van egy folyton enni akarónk, ami meg is látszik rajta, elkezdett "férfiasodni" deréktájban. Úgyhogy még egy sportot kellene beújítanunk neki.
Úgy tűnik a tanítónéni is teljesen rendben van, Soma szereti Emőke nénit. Kedves, de következetes és igazságos, valamint van humora. A délutáni napközis tanítónéni (Ildikó néni) azonban már kevésbé lopta be magát Som szívébe, ugyanis van oly kegyetlen és megcsináltatja a házifeladatot. Bizony. Iszony ez a szigor. A házifeladat a mi mumusunk. 1 óra hiszti, 5-10 perc tökéletes feladatmegoldás, ez az általános felállás. A hiányzás pótlása meg egyszerűen borzalom. A többi anyuka nyugtatgat, hogy náluk sem egyszerű ügy az ilyesmi, de saját bőrön érezni elég húzós. Főleg az a dühítő, hogy ha eldönti, hogy mégis megcsinálja, akkor az nagyon szép munka. Mondhatnám, hogy összedobja, de nem, tényleg szépen ír, pláne ahhoz képest, hogy balkezes. Van egy beszédes sztorim erről. Az elején húzkodták a vonalakat, írták a köröket, csészéket, kapukat. Soma sitty-sutty, jó rondán elintézte őket, vonalközöket, távolságokat sem tisztelve. Mondom neki, hogy ez nem lesz így jó, mert ezekből lesznek a betűk, és nem fog tudni szépen írni. Som rettenetesen felháborodott, hogy hogy merek én ilyet állítani, méghogy BETŰ, nem mondott semmi ilyesmit a Tanítónéni!!! Persze hamarosan betűk lettek a vonalakból, körökből (bár az igazat a mai napig nem adja meg nekem). És láss csodát mihelyst értelmet nyertek a vonalkák, kurflik, egyből sokkal szebben is mennek. Most ott tart, hogy szinte mindent leír amit kigondol. Érdekes, hogy az önállóan leírás gyakoribb (igazi fiús-hősös vonal: pl. verembe mész), mint a másolás.
A nagy sláger azonban az olvasás. Egyszerűen imád olvasni. Mindent mindenhol (vigyázat!) kibetűz, még az angol szövegeket is, és az sem okoz problémát ha pl. a Kleopátra c. könyv fejjel lefelé van a polcon. Bár egy kicsit előbbre jár az agya mint kellene, és gyakran azt mondja ami nincs is leírva, "csak biztosan az lesz a szó vége". Soma kap még fejlesztést a suliban. Heti egy alkalommal foglalkozik vele Orsi néni. Hogy mit is csinálnak, azt nem tudom, minthogy Orsi nénit sem ismerem. Úgyhogy ideje felkeresnem. Mindenesetre ha megvan Soma személyes ideje, amikor csak rá figyelnek csak, az semmiképpen sem árthat. Főként mert érzem a problémás területeket. Mint ahogy a kontroll felmérésen kb. 5 perc alatt a fejlesztőpedagógus is teljesen képben volt a gyerekkel kapcsolatban. Nagyon okos, de öntörvényű. Csak azt csinálja, amit önmaga számára fontosnak ítél. Viszont szorgalmas, ha nem a szülő kéri valamire. Jól motiválható. Tudáséhes. Szeret jól válaszolni, de nem nagyon jelentkezik. Hiányosságait remekül palástolja. Kívülálló számára roppant intelligens, jólnevelt gyerek. Remekül tart előadásokat, turbós autókról, űrről, sárkányokról, vagy bármilyen témáról, még olyanokról is amikhez egyáltalán nem ért. Nincs akadály előtte. Viszont fogalma sincs hogy reggelit-e vagy vacsorát eszünk épp, vagy hogy milyen nap van ma, vagy milyen évszak. Azt sem tudja milyen hónapban született. Szóval az időrendiség egy nagy katyvasz a fejében. Kedvenc hiszti-mondatom a következő: Majd tegnap megcsinálom! És persze jól felhergelem amikor kisomolygom. De nem bírom megállni, annyira vehemensen indulatos az a gyönyörű pofija.
A másik terület amiben óriásit léptünk előre, az a rajzolás. Nagyon szívesen és gyakran rajzol, Nekem nagyon tetszenek a figurái, mert nagyon beszédesek és némiképp viccesek is. Témája az autók, transformersek, szörnyek és persze mindent feliratoz. A betűk még igencsak változatos formában sorakoznak, nagy és kisbetűk felváltva, a szó visszafele, netán maguk a betűk is tükörben. Nekem is kreatívnak kell lennem, hogy rájöjjek mit is akart írni, mint amikor egy autó körül üt üt üt üt (t-k tükörben) felirat áll. Természetesen dudál az autó. Vagy amikor lerajzolta a családunkat négy-öt rajzon keresztül, konzekvensen: Anya, Apa, Soma és Moz feliratokkal. Szerencsére nem sértődött meg az érdekelt. Sőt, gyakran hívjuk Zsombort kis Moz-nak, amin nagyon jót tudunk kacagni. (Ezt a rajzot meg kell keresnem.)
És hogy mutassak valami alkotást is, ezt a rajzot egy pályázatra rajzolta. Manó postázó, ahol a Télapó ajándékai készülnek. (A hóember nem hóember ám, hanem adagoló, hóember automata, bizony!)
Kezdem megszokni, hogy van egy iskolás fiam. Húha!
Vágyálmaim netovábbja az, hogy Soma minden reggel villámgyorsan kipattan az ágyból, majd ugyanolyan sebességgel ruhába ugrik. A hét vége felé azért néha még most is van némi verbális tiltakozás, hogy nem akar iskolába menni (elfárad), de a reggeli rituálé akkor is ugyanolyan gyorsan zajlik. És persze az elmenetel is sima ügy. Nagyon jó érzés ez, hiszen az ovi 4 éve alatt szinte mindvégig hisztivel teltek ezek a reggelek. December elején volt visszaváró buli az oviban, ahol az öt tavalyi nagycsoportost látták vendégül. Az immár iskolás fiúcsapatból egyedül Soma mondta csak (büszkén), hogy ő aztán nem menne vissza az oviba.
Ő már ISKOLÁS!
Soma ének tagozatos. Heti 3 énekórája van. A karácsonyi koncerten be is mutatták mit tudnak. Soma előtte beteg volt, de az én szerepelni nem szerető gyerekem önként és dalolva, - az sem zavarta, hogy félig-meddig tudja csak a dalokat - ment a színpadra. És irtó büszke volt magára. Persze én is rá. Szóval ezt is szereti.
Az órarendjébe még a néptánc is be van építve. Ebből van a legtöbb *-ja. De plusz erőfeszítést nem akar tenni ebben a kategóriában. Marad az úszás, ezt viszont még mindig nagyon élvezi. Viszont odalett a rosszevő Sománk és helyette van egy folyton enni akarónk, ami meg is látszik rajta, elkezdett "férfiasodni" deréktájban. Úgyhogy még egy sportot kellene beújítanunk neki.
Úgy tűnik a tanítónéni is teljesen rendben van, Soma szereti Emőke nénit. Kedves, de következetes és igazságos, valamint van humora. A délutáni napközis tanítónéni (Ildikó néni) azonban már kevésbé lopta be magát Som szívébe, ugyanis van oly kegyetlen és megcsináltatja a házifeladatot. Bizony. Iszony ez a szigor. A házifeladat a mi mumusunk. 1 óra hiszti, 5-10 perc tökéletes feladatmegoldás, ez az általános felállás. A hiányzás pótlása meg egyszerűen borzalom. A többi anyuka nyugtatgat, hogy náluk sem egyszerű ügy az ilyesmi, de saját bőrön érezni elég húzós. Főleg az a dühítő, hogy ha eldönti, hogy mégis megcsinálja, akkor az nagyon szép munka. Mondhatnám, hogy összedobja, de nem, tényleg szépen ír, pláne ahhoz képest, hogy balkezes. Van egy beszédes sztorim erről. Az elején húzkodták a vonalakat, írták a köröket, csészéket, kapukat. Soma sitty-sutty, jó rondán elintézte őket, vonalközöket, távolságokat sem tisztelve. Mondom neki, hogy ez nem lesz így jó, mert ezekből lesznek a betűk, és nem fog tudni szépen írni. Som rettenetesen felháborodott, hogy hogy merek én ilyet állítani, méghogy BETŰ, nem mondott semmi ilyesmit a Tanítónéni!!! Persze hamarosan betűk lettek a vonalakból, körökből (bár az igazat a mai napig nem adja meg nekem). És láss csodát mihelyst értelmet nyertek a vonalkák, kurflik, egyből sokkal szebben is mennek. Most ott tart, hogy szinte mindent leír amit kigondol. Érdekes, hogy az önállóan leírás gyakoribb (igazi fiús-hősös vonal: pl. verembe mész), mint a másolás.
A nagy sláger azonban az olvasás. Egyszerűen imád olvasni. Mindent mindenhol (vigyázat!) kibetűz, még az angol szövegeket is, és az sem okoz problémát ha pl. a Kleopátra c. könyv fejjel lefelé van a polcon. Bár egy kicsit előbbre jár az agya mint kellene, és gyakran azt mondja ami nincs is leírva, "csak biztosan az lesz a szó vége". Soma kap még fejlesztést a suliban. Heti egy alkalommal foglalkozik vele Orsi néni. Hogy mit is csinálnak, azt nem tudom, minthogy Orsi nénit sem ismerem. Úgyhogy ideje felkeresnem. Mindenesetre ha megvan Soma személyes ideje, amikor csak rá figyelnek csak, az semmiképpen sem árthat. Főként mert érzem a problémás területeket. Mint ahogy a kontroll felmérésen kb. 5 perc alatt a fejlesztőpedagógus is teljesen képben volt a gyerekkel kapcsolatban. Nagyon okos, de öntörvényű. Csak azt csinálja, amit önmaga számára fontosnak ítél. Viszont szorgalmas, ha nem a szülő kéri valamire. Jól motiválható. Tudáséhes. Szeret jól válaszolni, de nem nagyon jelentkezik. Hiányosságait remekül palástolja. Kívülálló számára roppant intelligens, jólnevelt gyerek. Remekül tart előadásokat, turbós autókról, űrről, sárkányokról, vagy bármilyen témáról, még olyanokról is amikhez egyáltalán nem ért. Nincs akadály előtte. Viszont fogalma sincs hogy reggelit-e vagy vacsorát eszünk épp, vagy hogy milyen nap van ma, vagy milyen évszak. Azt sem tudja milyen hónapban született. Szóval az időrendiség egy nagy katyvasz a fejében. Kedvenc hiszti-mondatom a következő: Majd tegnap megcsinálom! És persze jól felhergelem amikor kisomolygom. De nem bírom megállni, annyira vehemensen indulatos az a gyönyörű pofija.
A másik terület amiben óriásit léptünk előre, az a rajzolás. Nagyon szívesen és gyakran rajzol, Nekem nagyon tetszenek a figurái, mert nagyon beszédesek és némiképp viccesek is. Témája az autók, transformersek, szörnyek és persze mindent feliratoz. A betűk még igencsak változatos formában sorakoznak, nagy és kisbetűk felváltva, a szó visszafele, netán maguk a betűk is tükörben. Nekem is kreatívnak kell lennem, hogy rájöjjek mit is akart írni, mint amikor egy autó körül üt üt üt üt (t-k tükörben) felirat áll. Természetesen dudál az autó. Vagy amikor lerajzolta a családunkat négy-öt rajzon keresztül, konzekvensen: Anya, Apa, Soma és Moz feliratokkal. Szerencsére nem sértődött meg az érdekelt. Sőt, gyakran hívjuk Zsombort kis Moz-nak, amin nagyon jót tudunk kacagni. (Ezt a rajzot meg kell keresnem.)
És hogy mutassak valami alkotást is, ezt a rajzot egy pályázatra rajzolta. Manó postázó, ahol a Télapó ajándékai készülnek. (A hóember nem hóember ám, hanem adagoló, hóember automata, bizony!)
Kezdem megszokni, hogy van egy iskolás fiam. Húha!
hétfő, október 21, 2013
péntek, szeptember 06, 2013
Hurrá iskola!
Nehéz időszakon vagyunk túl. Januártól intenzív álláskeresésbe fogtam. Rájöttem, hogy az itthoni munka nem nekem való. Nem tudok kilincselni, nem tudok magamért lobbizni, hogy kéremszépen én tudok a legeslegnagyszerűbb designt varázsolni cégének vagy valami ilyesmi. Még ha néha úgy is érzem, hogy jó vagyok és van bennem alkotóerő és némi tehetség. Bár többször érzem úgy, hogy nem vagyok jó. Vagy még inkább az az igazság, hogy olyan nagy az elvárás, és PONT AZT nem tudom, amit az adott cég keres. Mert persze MINDENT kellene tudnom.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
péntek, március 22, 2013
La-la-la-laaa!
Somát felvették a kiszemelt suliba. Most már csak a kiszemelt tanítónénit kellene bevonzani.
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Kis tücsök, kis tücsök,
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
szombat, március 02, 2013
Úgy...
- Úgy szeretlek mint az emberek a nudlit!
- Édes vagy, de mondd sokan szeretik a nudlit?
- Öööö... Úgy szeretlek mint az emberek a levegőt! - vigyorog és pirul a füle.
- Édes vagy, de mondd sokan szeretik a nudlit?
- Öööö... Úgy szeretlek mint az emberek a levegőt! - vigyorog és pirul a füle.
vasárnap, február 24, 2013
Maskara
Amikor már mindenhol elmúlt a farsang, no akkor tombolnak a mi ovinkban. Szóval nehezen, de eljött végre a várvavárt pillanat és Pókember ruhát ölthetett az én nagyfiam, akarom mondani ő maga lett Pókember. Akiről egyéb információja nem nagyon van (nem látott ilyen mesét még), mint hogy egy pókcsípte hős és minden trendi cuccon ez virít. Minden gyerek vágyálma. Volt is belőle négy a csoportban. Ami egyáltalán nem törte le, sőt! Összedobták pókerejüket, és együtt viháncoltak szupererővel. Soma annyira odavolt önnön magáért (értsd: fürdött a szerepben), hogy még Zsombor csoportjába sem volt hajlandó átmenni, nem akart kizökkenni a szerepből (pedig megmenthette volna a kistesót). Örülök, hogy ilyen jól érezte magát. És annak is, hogy a teljes testet fedő maskara ellenére álcája mégis árulkodóan Somás. A kéztartásra tessék figyelni!
Zsomboraki mit se sejt egy szellem volt. Nagyon készült ő is, de az eltervezett "Mosolygós szejjem leszek, aki azt mondja huhúú." -ból egy anyanadrágba kapaszkodó sirdogáló, nyüszmögő szellemke lett. Azért cuki, nem?
Zsombor
kedd, január 22, 2013
Lehetséges tehetséges
Most voltam Somával kontroll iskolaérettségin. Mehet suliba... bár nem lesz könnyű menet... Vagy csak anya para és túlnyögöm? Van egy másként működő (lehetséges tehetséges) gyerekem, és kész. Akiről reggel megállapítják a nevtanban, hogy balkezes, hurrá! Merthogy minden írásos feladatnál bal kézzel dolgozott és a korábbi hezitálás is szinte teljesen megszűnt. Tehát: bal. Délben beszélek az ovi fejlesztő pedagógusával, aki elmondja, hogy Soma az utolsó két alkalommal minden feladatot jobb kézzel csinált. Például a dartsot is jobb kézzel dobta, amihez tényleg jó és biztos kéz kell. Tehát: jobb??
Az elméletem szerint az van, hogy papíron/írásban bal kezes lesz, csoportban (tömegpszichózis) jobbos, az életben meg kétkezes. Nem is olyan rossz dolog ez.
Az elméletem szerint az van, hogy papíron/írásban bal kezes lesz, csoportban (tömegpszichózis) jobbos, az életben meg kétkezes. Nem is olyan rossz dolog ez.
péntek, január 18, 2013
Hova? Hova? Hova?
Jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy Soma simán menjen a legközelebbi iskolába. De nem így áll a dolog. Harcolunk, hírmorzsákat csipegetünk, remélünk, kételkedünk, informálódunk...
Az előzmények tudatában én is gondoltam, de több felől is megerősítést nyertem, hogy Somának nem lenne jó, ha nyelvet tanulna első osztálytól. Bár nagyon érdeklik az angol szövegek, de a magyar szavakat sem érti meg mindig, csak használja. Angolul a hozzá közel álló dolgok nevét sem képes jól visszaadni, például a Transformers számára Sztranformersz. És ez ugyanúgy bebizonyosodott németből is egy iskolaelőkészítő jóvoltából, ahol a sagen alle Kinder-t úgy énekelte, hogy salle agen Kinder. (Persze a kicsi kapából jól nyomta.) Ha ezek egyszeri felcserélések lennének, akkor nem lenne baj, de meggyőzhetetlen a helyes szóhasználatról. Rossz rögzülés lesz a következménye. Ő jól tudja, és kész. Ez erősen mutatja a fejünk felett lebegő diszlexia/diszgráfia jegyeit. Szóval az elsődleges célunk a stabil olvasás és írás megtanulása. Minden nyelvi bekavarás nélkül.
A helyzet az, hogy a körzetes iskolánk - az Arany János - két tanítási nyelvű* (német és angol), és ennek megfelelően egy német és egy (vagy kettő) angol osztályt, valamint egy hagyományos tanrendű sport osztályt indít. Mert erre van igény. Mondta az igazgató. És miközben vázoltam a helyzetünket, folyton a fejem fölé nézett és igyekezett hamar lerázni. Megoldásként a sport osztályt javasolta, ahol nem kell ám mindenkinek olyan nagyon sportolnia, mert csak az osztály fele lesz emelt óraszámú sportból (judo, szivacskézi, teremfoci), a másik fele hagyományos tanrenddel németet tanul (csak sima óraként). Hurrá! Mondjuk ez a megosztott osztály mégjobban kiverte nálam a biztosítékot mint a többi nyelvi osztály, mert hol marad az összetartás, az osztályközösség ilyen megosztottság mellett? Még azt megértem, hogy sokan szeretnék, ha tanulna a gyerek nyelveket, tényleg ilyen világ ez. Csak azt nem látják, hogy mennyi rejtett diszlexiást nevel a korai** nyelvoktatás a sima, okos gyerekből is. Szerintem. Szóval tanuljon meg minden gyerek írni, olvasni, és amikor ez már tutin megy, akkor bármit képes beszívni az ifjúság, mert biztos alapjai vannak az építkezéshez. Szerintem. Na, akkor sport osztályba menjen Soma? Na neee! Sportoljon a gyerek, persze, mert kell a mozgás, a testi aktivitás, hogy a mai oktatás által diktált rettenetes tempót bírni tudják a kölykök. De ne elsőben dőljön el, hogy ki legyen élsportoló, vagy nyelvzseni nem? Így lesz a jó képességű gyerekből szorongó, frusztrált, önértékelészavaros, - tovább megyek, - vagy éppen kezelhetetlen, lázadó gyerek. Mert nem kiválóak, illetve nem pont a rájuk erőltetett dolgokban kiemelkedőek, de az nem számít. Nem véletlen, hogy sorra alakulnak a tanulást segítő, a fejlesztést célzó klubok, körök. A mi esetünkben ha jó iskolát választunk, akkor is sanszos, hogy igénybe kell vennünk plusz segítséget. De nem mindegy, hogy azon is kell-e dolgoznunk majd, hogy az iskolában "tanultakat" is kompenzáljuk.
*Angol nyelven folyik néhány tantárgy oktatása. Én egy harmadikos angol órát láttam, full angolul, egy magyar szó nélkül (csak a gyerekek nevei nem voltak angolosítva). Az édes szőke kislány még amit tudott, azt sem merte, pedig tudta, mert bemutatóóra volt. Soma megfelelőjét láttam benne. Ja és felvetődött bennem, hogy érti-e, amit mond az osztály 80%-a?
** Ha otthon bármilyen más nyelvet napi szinten ért, hall, beszél a gyerek, az más. Sőt, az a tuti.
A körzetes iskola mellett csak az szól, hogy gyalog pár perc, az ovi után következő épületről van szó. Meg ide jár a legtöbb tavaly kirepült nagycsoportos, ami most fontos Somának, bár ő sohasem játszott ezekkel a gyerekekkel. Talán így hozza magához közel az iskolát. Merthogy ő nem akar menni. Számolni, olvasni, írni az jó volna, de az iskolában nem lehet játszani, ami nem jó. Az iskolai nyílt napok élményei is nagyon dübörögnek benne. Tisztulnak a dolgok a buksiban. Jönnek a kérdések is rendre. Próbálom nem befolyásolni, de általában elárulom magam, mert ami tetszik, az tetszik és nem tudom titkolni. (Ez főleg a tanítónéni személyében csúcsosodik ki.)
Még két relatíve közeli iskola (a közelség szerintem fontos tényező) jöhet számításba. Győrről van szó, tehát választék sok van. Az egyik nekem nagyon szimpatikus iskola a Kovács Margit, ez egy művészeti intézmény, ahol egy német nemzetiségi, egy rajzos, valamint egy sima (nincs kimondva, de a problémásabb gyermekeknek való) osztály indul. A nemzetiségi eleve kilőve, de a másik kettőre kíváncsi voltam. A sima osztály igyekezetben jeleskedett, de egyből láttam, hogy ez nem Soma szintje. Tanárnéninek napi szinten nem kevés dolga lehet. A negyedikes rajzos osztály magyar órájától viszont beájultam. Nagyon szabadon, oldottan mozogtak a feladatokban és láthatóan élvezték az egészet a gyerekek. Irtóra kreatívak és választékosak voltak a fogalmazásaik (először azt hittem irodalmi szöveget olvasnak fel). Énekek, drámajátékok, felolvasások, feladványok váltogatták egymást, pörgött az óra. Mindenki teret kapott. Mindenki szerepelt és ügyes volt. És még nem is rajzoltak! Jó tudom, ez bemutató óra volt, de ha csak a felét csinálják egy sima órán, már az remek. Csakhát Soma nem rajzol. Mély sajnálatomra.
A másik remek iskola a Nádorvárosi Ének-Zenei általános iskola. Igen, ez is művészet. Mert szerintünk bármilyen művészet beépülése a tanulásba, nagyon sokat adhat, sokat segíthet. Főleg Sománál. Soma szereti a verseket és dalol is ha van kedve. Állítólag tisztán. Én botfülűként ebben egyáltalán nem vagyok mérvadó. Jácint zenei múltja (trombita, tuba, basszusgitár) révén optimista a hozzáállásunk. Mondjuk az, ha valaki gyakrabban énekel, vagy hall énekeket, komolyabb zeneműveket, nem hinném, hogy ártalmas lenne. Inkább csak használ, példának okáért a nyelvtanulásban is nagy segítség lehet. Hangszeres tanulás nem kötelező, de aki tehetséget mutat, az különórákon kap ilyen jellegű oktatást. Piros pont a hozzáállásért. 3 osztály indul. Abból kettő tanítónőt találtunk megfelelőnek, két nagyon különbözőt. Köztük volna jó dönteni. Ha volna rá lehetőségünk. Ugyanis ez a suli igen kapós. Jó híre van, és könnyen megközelíthető a Győr környéki településekről is (amelyek fele valójában Győrhöz is tartozik közigazgatásilag). Tehát szintekre oszlik a bekerülés lehetősége. 1. A körzetes gyerek tuti befutó. 2. Nagytesó már ide jár. Vagy a szülők körzeten belül járnak dolgozni. 3. Körzeten kívüli, ha van hely és regisztrált előzőleg. Hát mi regisztráltunk. Egy kőhajításnyival lakunk a körzethatáron túl. Egy Jótündér keresztanyát tudtunk csak szerezni körzeten belül. Ennyi. Meg a remény. Az Igazgató úr igen jó fej. Kedves, befogadó. Pedig ugyanazt mondtam el neki, mint anno az Aranyban. Mondta, hogy írjak kérvényt neki. Megteszem. Mindent megteszek.
Kedden viszem Somát a Pedagógiai intézetbe egy ismételt felmérésre (kérésre előrehozott). Kíváncsi vagyok az eredményre. Most dominánsabbnak tűnik a bal keze. De a szeme stabil jobbos. Annyira bírom a problémáját. A hétköznapokban inkább a vicces szinten van jelen a dolog. Kértem építsen tornyot. Felépíti ballal, lepöcköli jobbal. Kétszer, háromszor, mindig ugyanúgy. Kérem, hogy építse most jobbal, és pöckölje ballal. Megépítí jobbal is simán, de a pöckölés ballal nem megy. ???
Tegnap gondoltam kérek a Nádorvárosi iskolába bekerüléshez egy kis segítséget az ovivezetőtől is. De sajnos az odavaló túljelentkezés miatt nem tudott érdemben segíteni. Viszont a Kovács Margit rajzos osztályát javasolta. Mondtam, hogy Soma nem rajzol. Nem baj, beszélnék-e az igazgatóval? - kérdezte. Hát persze. Egy óra múlva már az igazgatóiban ültem az Igazgatónővel és az alsós Igazgatóhelyettessel. És egy csudát beszélgettünk. Elmondtam mindent. Csillogott a szemük, heuréka tehetséges gyereket találtunk! Akaratos, nem könnyű gyerek, nem baj! Itt olyat mutatunk neki, hogy szeret majd idejárni! Nem rajzol, de legózik. Olyan gond ez?? Kreatív, nem? Hát az. Főleg amikor a legó utasszállítót a fejére fordított összeállítási útmutatóból rakja össze, és jól.
Nem is értem, hogy egy ilyen iskolába miért nem tolonganak a jelentkezők. Bár gondolom miért nem, mert itt megengedőbbek, elnézőbbek, el- és befogadóbbak. Nem versenyistálló. Szabad gondolkozású, emberközpontú nevelés folyik. Ez most nem menő. És még lehet, hogy művész is lesz a gyerek? Brrr! Én meg azt mondom, bárcsak ide adhatnám Somát. Az igazi gond az, hogy Soma tényleg nem szeret rajzolni.
Jó kis dilemma. Maradunk első helyen a Nádorvárosinál. Másodiknak megjelöljük a Kovács Margit rajzos osztályát. (Hi-hi.) Drukkoljatok! Bár tele vagyok kétellyel mi is lenne a legjobb neki.
Otthonoktatásra meg nem vagyok alkalmas és az iskolarendszer sincs felkészülve rá. Sajnos. Sajnos.
Az előzmények tudatában én is gondoltam, de több felől is megerősítést nyertem, hogy Somának nem lenne jó, ha nyelvet tanulna első osztálytól. Bár nagyon érdeklik az angol szövegek, de a magyar szavakat sem érti meg mindig, csak használja. Angolul a hozzá közel álló dolgok nevét sem képes jól visszaadni, például a Transformers számára Sztranformersz. És ez ugyanúgy bebizonyosodott németből is egy iskolaelőkészítő jóvoltából, ahol a sagen alle Kinder-t úgy énekelte, hogy salle agen Kinder. (Persze a kicsi kapából jól nyomta.) Ha ezek egyszeri felcserélések lennének, akkor nem lenne baj, de meggyőzhetetlen a helyes szóhasználatról. Rossz rögzülés lesz a következménye. Ő jól tudja, és kész. Ez erősen mutatja a fejünk felett lebegő diszlexia/diszgráfia jegyeit. Szóval az elsődleges célunk a stabil olvasás és írás megtanulása. Minden nyelvi bekavarás nélkül.
A helyzet az, hogy a körzetes iskolánk - az Arany János - két tanítási nyelvű* (német és angol), és ennek megfelelően egy német és egy (vagy kettő) angol osztályt, valamint egy hagyományos tanrendű sport osztályt indít. Mert erre van igény. Mondta az igazgató. És miközben vázoltam a helyzetünket, folyton a fejem fölé nézett és igyekezett hamar lerázni. Megoldásként a sport osztályt javasolta, ahol nem kell ám mindenkinek olyan nagyon sportolnia, mert csak az osztály fele lesz emelt óraszámú sportból (judo, szivacskézi, teremfoci), a másik fele hagyományos tanrenddel németet tanul (csak sima óraként). Hurrá! Mondjuk ez a megosztott osztály mégjobban kiverte nálam a biztosítékot mint a többi nyelvi osztály, mert hol marad az összetartás, az osztályközösség ilyen megosztottság mellett? Még azt megértem, hogy sokan szeretnék, ha tanulna a gyerek nyelveket, tényleg ilyen világ ez. Csak azt nem látják, hogy mennyi rejtett diszlexiást nevel a korai** nyelvoktatás a sima, okos gyerekből is. Szerintem. Szóval tanuljon meg minden gyerek írni, olvasni, és amikor ez már tutin megy, akkor bármit képes beszívni az ifjúság, mert biztos alapjai vannak az építkezéshez. Szerintem. Na, akkor sport osztályba menjen Soma? Na neee! Sportoljon a gyerek, persze, mert kell a mozgás, a testi aktivitás, hogy a mai oktatás által diktált rettenetes tempót bírni tudják a kölykök. De ne elsőben dőljön el, hogy ki legyen élsportoló, vagy nyelvzseni nem? Így lesz a jó képességű gyerekből szorongó, frusztrált, önértékelészavaros, - tovább megyek, - vagy éppen kezelhetetlen, lázadó gyerek. Mert nem kiválóak, illetve nem pont a rájuk erőltetett dolgokban kiemelkedőek, de az nem számít. Nem véletlen, hogy sorra alakulnak a tanulást segítő, a fejlesztést célzó klubok, körök. A mi esetünkben ha jó iskolát választunk, akkor is sanszos, hogy igénybe kell vennünk plusz segítséget. De nem mindegy, hogy azon is kell-e dolgoznunk majd, hogy az iskolában "tanultakat" is kompenzáljuk.
*Angol nyelven folyik néhány tantárgy oktatása. Én egy harmadikos angol órát láttam, full angolul, egy magyar szó nélkül (csak a gyerekek nevei nem voltak angolosítva). Az édes szőke kislány még amit tudott, azt sem merte, pedig tudta, mert bemutatóóra volt. Soma megfelelőjét láttam benne. Ja és felvetődött bennem, hogy érti-e, amit mond az osztály 80%-a?
** Ha otthon bármilyen más nyelvet napi szinten ért, hall, beszél a gyerek, az más. Sőt, az a tuti.
A körzetes iskola mellett csak az szól, hogy gyalog pár perc, az ovi után következő épületről van szó. Meg ide jár a legtöbb tavaly kirepült nagycsoportos, ami most fontos Somának, bár ő sohasem játszott ezekkel a gyerekekkel. Talán így hozza magához közel az iskolát. Merthogy ő nem akar menni. Számolni, olvasni, írni az jó volna, de az iskolában nem lehet játszani, ami nem jó. Az iskolai nyílt napok élményei is nagyon dübörögnek benne. Tisztulnak a dolgok a buksiban. Jönnek a kérdések is rendre. Próbálom nem befolyásolni, de általában elárulom magam, mert ami tetszik, az tetszik és nem tudom titkolni. (Ez főleg a tanítónéni személyében csúcsosodik ki.)
Még két relatíve közeli iskola (a közelség szerintem fontos tényező) jöhet számításba. Győrről van szó, tehát választék sok van. Az egyik nekem nagyon szimpatikus iskola a Kovács Margit, ez egy művészeti intézmény, ahol egy német nemzetiségi, egy rajzos, valamint egy sima (nincs kimondva, de a problémásabb gyermekeknek való) osztály indul. A nemzetiségi eleve kilőve, de a másik kettőre kíváncsi voltam. A sima osztály igyekezetben jeleskedett, de egyből láttam, hogy ez nem Soma szintje. Tanárnéninek napi szinten nem kevés dolga lehet. A negyedikes rajzos osztály magyar órájától viszont beájultam. Nagyon szabadon, oldottan mozogtak a feladatokban és láthatóan élvezték az egészet a gyerekek. Irtóra kreatívak és választékosak voltak a fogalmazásaik (először azt hittem irodalmi szöveget olvasnak fel). Énekek, drámajátékok, felolvasások, feladványok váltogatták egymást, pörgött az óra. Mindenki teret kapott. Mindenki szerepelt és ügyes volt. És még nem is rajzoltak! Jó tudom, ez bemutató óra volt, de ha csak a felét csinálják egy sima órán, már az remek. Csakhát Soma nem rajzol. Mély sajnálatomra.
A másik remek iskola a Nádorvárosi Ének-Zenei általános iskola. Igen, ez is művészet. Mert szerintünk bármilyen művészet beépülése a tanulásba, nagyon sokat adhat, sokat segíthet. Főleg Sománál. Soma szereti a verseket és dalol is ha van kedve. Állítólag tisztán. Én botfülűként ebben egyáltalán nem vagyok mérvadó. Jácint zenei múltja (trombita, tuba, basszusgitár) révén optimista a hozzáállásunk. Mondjuk az, ha valaki gyakrabban énekel, vagy hall énekeket, komolyabb zeneműveket, nem hinném, hogy ártalmas lenne. Inkább csak használ, példának okáért a nyelvtanulásban is nagy segítség lehet. Hangszeres tanulás nem kötelező, de aki tehetséget mutat, az különórákon kap ilyen jellegű oktatást. Piros pont a hozzáállásért. 3 osztály indul. Abból kettő tanítónőt találtunk megfelelőnek, két nagyon különbözőt. Köztük volna jó dönteni. Ha volna rá lehetőségünk. Ugyanis ez a suli igen kapós. Jó híre van, és könnyen megközelíthető a Győr környéki településekről is (amelyek fele valójában Győrhöz is tartozik közigazgatásilag). Tehát szintekre oszlik a bekerülés lehetősége. 1. A körzetes gyerek tuti befutó. 2. Nagytesó már ide jár. Vagy a szülők körzeten belül járnak dolgozni. 3. Körzeten kívüli, ha van hely és regisztrált előzőleg. Hát mi regisztráltunk. Egy kőhajításnyival lakunk a körzethatáron túl. Egy Jótündér keresztanyát tudtunk csak szerezni körzeten belül. Ennyi. Meg a remény. Az Igazgató úr igen jó fej. Kedves, befogadó. Pedig ugyanazt mondtam el neki, mint anno az Aranyban. Mondta, hogy írjak kérvényt neki. Megteszem. Mindent megteszek.
Kedden viszem Somát a Pedagógiai intézetbe egy ismételt felmérésre (kérésre előrehozott). Kíváncsi vagyok az eredményre. Most dominánsabbnak tűnik a bal keze. De a szeme stabil jobbos. Annyira bírom a problémáját. A hétköznapokban inkább a vicces szinten van jelen a dolog. Kértem építsen tornyot. Felépíti ballal, lepöcköli jobbal. Kétszer, háromszor, mindig ugyanúgy. Kérem, hogy építse most jobbal, és pöckölje ballal. Megépítí jobbal is simán, de a pöckölés ballal nem megy. ???
Tegnap gondoltam kérek a Nádorvárosi iskolába bekerüléshez egy kis segítséget az ovivezetőtől is. De sajnos az odavaló túljelentkezés miatt nem tudott érdemben segíteni. Viszont a Kovács Margit rajzos osztályát javasolta. Mondtam, hogy Soma nem rajzol. Nem baj, beszélnék-e az igazgatóval? - kérdezte. Hát persze. Egy óra múlva már az igazgatóiban ültem az Igazgatónővel és az alsós Igazgatóhelyettessel. És egy csudát beszélgettünk. Elmondtam mindent. Csillogott a szemük, heuréka tehetséges gyereket találtunk! Akaratos, nem könnyű gyerek, nem baj! Itt olyat mutatunk neki, hogy szeret majd idejárni! Nem rajzol, de legózik. Olyan gond ez?? Kreatív, nem? Hát az. Főleg amikor a legó utasszállítót a fejére fordított összeállítási útmutatóból rakja össze, és jól.
Nem is értem, hogy egy ilyen iskolába miért nem tolonganak a jelentkezők. Bár gondolom miért nem, mert itt megengedőbbek, elnézőbbek, el- és befogadóbbak. Nem versenyistálló. Szabad gondolkozású, emberközpontú nevelés folyik. Ez most nem menő. És még lehet, hogy művész is lesz a gyerek? Brrr! Én meg azt mondom, bárcsak ide adhatnám Somát. Az igazi gond az, hogy Soma tényleg nem szeret rajzolni.
Jó kis dilemma. Maradunk első helyen a Nádorvárosinál. Másodiknak megjelöljük a Kovács Margit rajzos osztályát. (Hi-hi.) Drukkoljatok! Bár tele vagyok kétellyel mi is lenne a legjobb neki.
Otthonoktatásra meg nem vagyok alkalmas és az iskolarendszer sincs felkészülve rá. Sajnos. Sajnos.
péntek, november 30, 2012
Hatördög
Nem úgy érzem mintha tegnap lett volna, nem. Érzem az elmúlt időszak súlyát, mindenféle milyenségét (öröm-bánat, aggódás, féltés, szeretet, harag, düh, megértés, elfogadás, születés, elmúlás, feldolgozás... és még sorolhatnám). Egyszerre kavarog bennem a sok-sok érzés és emlék, ha Somára gondolok. Igazi élet ez már. 6 év, az első gyerekség minden terhével és örömével. Három évig csak ő volt a középpontban (-38 hét átfedésben). Most már nem bánom, hogy ennyi időnk volt együtt, mielőtt megszületett volna Zsombor. Álomgyerek volt. Imádatos. Könnyen kezelhető, kompromisszumkész. Még most is a kezdetektől felvillanó gödröcskés mosolya az amivel Som hódít. No persze ma már nem ilyen könnyű eset, a mosolyának felvillantása/felidézése igazán jól jön néha.
Igazi 6 évessel van dolgunk.
A legjobb az egész gyerekben az, ahogy önmagát a szeretetre neveli. Sohasem volt bújós, most sem tud elolvadni az ölelésben. Mindig érezni nála egyfajta ellenállást minden érintéskor, de most már akarja, keresi az érintéseket. Minden reggel átjön hozzánk és mellémbújik. Ez eleinte csak kis odasimulás volt, de most már úgy eltud lazulni, hogy néha még vissza is alszik mellettem. Ez egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna. Puszilgatni sem hagyta csak úgy magát, mindig engedélyt kértem letámadásra. És hagyta, mert érezte, hogy ez valahol jó. Most meg van hogy süvítőszerűen letámad egy-egy puszival, olykor sorozatlövéseket kapok cuppanósokból, és ilyenkor a környezet sem feszélyezi. Jön és lecsap. Az énpuszim sem engedélyköteles már. Kezdi legyőzni eredendő ellenállását. Hogy miért? Mert én ölelgetős és érintés-függő vagyok, természetesen mindig tiszteletben tartottam az ő hozzáállását ehhez, de próbáltam ellopogatni a magam részét a gyerekből. Aztán Zsomborban megtestesült egy igazi simogató-bajnok és Somát ez mégjobban motíválta, az ösztönös testvér"harc" nevében. Lehet, hogy erről már írtam, de annyira jellemző és napi szinten jelenlévő momentuma ez az életünknek. Mint ahogy az is, hogy simán legonoszozza a tesóját, öt perc múlva meg agyonpuszilgatja, mondván, hogy "Mi vagyunk a legjobb barátok!".
Soma nagyon értelmes kisfiú, egyre jobban kezd ez előtérbe kerülni, játékaiban kifejezésre jutni. A társasjátékok lettek a kedvencei, bár veszíteni nem nagyon szeret. Sokszor dührohamot kap ha vesztésre áll, de annyira játszani akar, hogy visszatér a táblához. Önbizalom erősítésben olyan jól állunk, hogy már a döntetlent is nyerésnek éli meg. Apropó önbizalom. Könnyen rámondja bármire, hogy nem tudom. És akkor rendíthetetlen, nem csinálja. Ha viszont ő találja ki a "feladatot" akkor kitartó, abban az esetben is ha elsőre nem megy. Gondoltuk hogy az önbizalmára kellene ráerősíteni, hogy belekezdjen olyan dolgokba is amelyekre még nem tartja magát késznek, illetve nem érdeklik. Úgy mint: Tudom, hogy megtudod csinálni! Szeretem amikor ezt v. azt csinálod! Tetszik amit rajzolsz! ...stb. Most ott tartunk, hogy egy kicsit könnyebben áll neki a nemszeretem dolgoknak is, Anya/Apa kedvéért. És hoppá, amiben eddig profi volt - mimás mint Lego -, most vérprofinak gondolja magát. Összedob valami kis gépezetet és tökéletesen elégedett vele, elhiszi magának, hogy nyerhet is vele. Kicsit túlbillent. Imádom amikor a szokásos oda nem illő szavaival próbál meggyőzni arról, hogy ez a legtutibb szerkezet, és hogy minden tudását beleadta. Általában én adom fel. Öntudatos a betyár. (Titok, hogy miért nem törekszik jobbra, mert ha nem hamarkodná el a dolgokat, akkor tényleg nyerő dolgokat alkotna.)
Rajzolásban állt a legrosszabbul. Most már sokszor jön, hogy rajzolt valamit nekünk. Általában repülöket, űrhajókat. Nem remekművek, de igen jó a színhasználata, és kellemes ránézni az alkotásaira. Ember, állat nemigen szerepel még a rajzain.
Információéhes, nagyon jó megfigyelő és ami számára fontos, azt meg is jegyzi. A világűr, bolygók, repülők most a fő érdeklődési terület. Mi a nap és miért világít? Miért marad fenn a repülő? Mi történik a műholddal, ha elöregszik? ... De ugyanúgy érdekli az emberi test is. Mitől élünk? Miért dobog a szívünk? Hogyan kering a vérünk? Meg ilyenek. Jó kis próbatételek elé állít minket.
Szeretném azt írni, hogy minden perc élmény vele, de sajnos nem így van. Nagyon makacs és önfejű. Nem nagyon hajlik a kompromisszumra. Ennek kicsúcsosodó példája az öltözködés. Kiakad, ha nem készítem neki ki a dolgokat, de aztán semmit sem hajlandó felvenni abból, amit kirakok neki. Minden ruhadarabot kicserél, a zoknit, alsónadrágot is beleértve. Nem vesz fel inget, gallérosat, kötött dolgokat, általa nemjónak ítélt mintákat, színeket és persze dafke sem cuccokat, még akkor sem, ha előzőleg vele együtt választottuk ki a boltban. Ezzel bármilyen napot, készülődést megtud keseríteni. Tudom én, hogy kilőtt egy területet, amit úgy gondol, hogy irányíthat, csak nem bírom. Alkudozom szakadásig.
Nagyon szeret úszni járni. Hogy a tudása hol tart, azt nem tudom, mert bemenni nem lehet megnézni. Amit mesél, annak a valósághoz meg nem nagyon lehet köze. Igen színes a fantáziája, és teljesen valóságos is lehetne a legtöbb sztorija. Az ovis történéseknek sem vagyok így birtokában. Som mond egy sztorit, amire megkérdezem, hogy megkérdezhetem Patrikot (igazmondó kisbarát) is? Erre elpirul a füle, és persze vigyorog egy nem-et. A kedvenc sztorim a következő:
- Képzeld anya, leszállt egy repülő az ovi udvarára.
- Egy repülő? - csodálkozom
- Ja, nem. Helikopter volt. (Kap észbe.) És képzeld, egyedül csak engem felvitt a levegőbe.
- Csak téged?
- Ja, nem. A Márkot is.
- Tényleg?
- Így volt! Szuper volt repülni! ... - és ecseteli még a történetet, hogy mit látott, és, hogy majdnem leugrott ejtőernyővel...
- Megkérdezhetem a Patrikot is?
- Nem volt oviban, beteg. - Ad sakkot nekem.
Igazán jól terhelhető Soma. Úszás (heti 1x), judo (heti 2x), fejlesztés (heti 2x), Lexi prevenció (heti 1x). Aggódtunk, hogy túl sok lesz neki, de nem így lett, örömmel csinálja (bár a judoban, fujj futni kell). És úgy, hogy nem alszik már délutánonként. Estére sem fárad be, csak elfárad. 8 - fél9 tájt már alszik. Az annyit emlegetett egésznapos hisztik sincsenek már meg, kivéve a reggeli ovibaindulóst (ugye Zsombort kell itthon hagyni), aminek intenzitása magában foglalja az összes további elmaradót. A ház lakói azt hitték a kicsi kezdte el az ovit és ő a síkítások forrása. Gyakorlatilag az élvenyúzás érzését produkálja reggelente. Hamarosan Zsom is kezdi az ovit, nagy változást remélünk.
A legnehezebb azonban azzal szembesülni, hogy Soma mind kívül, mind belül nagyon hasonlít apámra. Szép, okos, érzékeny, de nagyon önző. Gyakran tiszteletlen. Persze még gyerek, de olyan nagyon fel tud hergelni. Ha komoly helyzetekben kinevet, akkor nem tudok magamnak parancsolni és a dühöm káromkodás hurrikánnak ad teret. Hihetetlen, hogy miket tudok mondani. Dolgozom az indulataimon. De azon is rajta vagyunk, hogy Soma ne csak önmagát lássa a szituációkban, önmaga legyen csak az érzékenységének tárgya. Rettenetesen csúnyákat tud mondani nekünk a drága gyermek, sőt többször világgá is ment már. Szerető, játékos közeget próbálunk teremteni, amelyben jó lenni, ahol tudja szeretjük. Mindig. Még akkor is, ha képtelen bocsánatot kérni, illetve megbánni dogokat. Mondjuk az affér után jön, bújik, puszilgat, és mondja, hogy szeret. Talán ez jó jel...
Szerethető ördögfiókát nevelünk, remélhetőleg még nagyon sokáig. Nagy feladat ez.
hétfő, november 26, 2012
Beszédes szavak
Nem tetszik a kabát szériája. (ruhaujja)
Amit én szétszedek azt egyállagban össze is rakom.
Egyszerűen nem tudom megjegyezni Soma ilyen mondatait. Pedig tele vannak velük a szövegei. Ugye érthető, hogy néha miért nem vagyok képben?
Amit én szétszedek azt egyállagban össze is rakom.
Egyszerűen nem tudom megjegyezni Soma ilyen mondatait. Pedig tele vannak velük a szövegei. Ugye érthető, hogy néha miért nem vagyok képben?
péntek, november 23, 2012
A papír
Soma erős kétkezessége miatt szorgalmaztam, hogy vizsgálják meg a gyereket a Pedagógiai tanácsadóban is. Ugyanis hiába szűrték ki az ovis teszten, már az újabb felülvizsgálaton a Logopédiai intézetben jól szerepelt. Tehát ügy lezárva. De én nem így éreztem. Ezért kértem még vizsgálatot (illetve már februártól kérem folyamatosan). És felmérték. És kiderült, hogy nem hiába hordtam Ayres-re, mert: Nagymozgásai változó mértékben rendezettek. Keresztmozgásokra képes. Testséma ismerete, általános tájékozottsága, téri tájékozódása jó. Jobb-bal ismerete stabil. És amit tudtam: Szókincse gazdag. És amit ennyire nem gondoltam: Intellektusa az átlag feletti intelligencia övezetben helyezkedik el: IQ=115 (Binet). DE: Időbeli tájékozottsága alacsony szintű. Dominanciája még kialakulatlan, mivel váltogatja az eszközhasználatát és utánozza a körülötte dolgozókat is. Ceruzafogása két ujjas. Emberrajza életkoránál gyengébb szintű, de emberkéje vidám, nagy. Vizio-motoros koordinációja éretlen. Labda elkapása, átadása, pattintása, gurítása és dobása nehézkes, erőtlen (tiszta Anyja ez a gyerek!). Hiányosságai főként finommotorikával, szerialitással összefüggő próbáknál jelentkezett.
Soma rendkívül barátságos, illedelmes kisfiú, de átlag feletti intellektusa ellenére teljesítménye egyes területeken alacsony szintet ér el, mely megsegítésre vár, hogy az iskolakezdés zökkenőmentesen alakulhasson. Tanulási nehézség állapítható meg, a gyermek fejlesztő foglalkozásokra jogosult.
Most, hogy lett papírunk, hirtelen az oviban is megtudták oldani a fejlesztést. Szuper eszközökkel felszerelt fejlesztőszobára derült fény. Ayres-t és Észkapcsoló (Agykontroll) tornát végeznek Somával (mindkettő az agyféltekék összehangolását célozza meg), heti kétszer(!), amit nagyon élvez a gyerkőc, pláne hogy alvásidőben történik.
Sőt még a Logopédiai intézetben is lett Lexi prevenciós óránk, pedig ugyebár előzőleg nem találtak Sománál megoldandó problémát. Pedig a diszgráfia / diszlexia igenis benne van a pakliban.
Nem akarok rágörcsölni a dologra, de tény, hogy ha nem lépek, akkor nincs semmi. Lehet, hogy tényleg akadály nélkül venné az alsós osztályokat, mert az intelligenciája miatt tökéletesen kompenzál. DE - merthogy igenis van de - ha majd a nem megfelelő agyi kapcsolatok miatt a sok tananyagot egyszerűen nem veszi be az okos buksija, akkor mi van? Vagy ha írni nem tanul meg, vagy netán olvasni? Most meg tornázgatunk, játszogatunk, rajzolgatunk... és talán könnyebb lesz neki. És talán egyértelmű lesz pár hónap múlva (nagyon remélem), hogy melyik kezével fog írni. Merthogy ez egyáltalán nem evidens. Ballal kezd neki az írásnak, de ha a feladat úgy kívánja, simán átveszi a másikba a ceruzát. Lehet ilyet csinálni írás közben? Szerintem nem.
Egyébként nagyon szuper szakemberekkel kerültünk folyamatosan kapcsolatba. A pedagógiai intézet szakértője (Lazúrné Török Lívia) és az ovis fejlesztőpedagógus is valóságos kincs, sőt még a logopédusunk is (Jakabné Magyar Cecília). Jókat kacarászunk velük, mert az a tényállás, hogy minden a gyereken múlik, aki nagyonis jól érzi magát így ahogy van, a két szuperügyes kezével. Soma az a cukipofa, akiről senki nem gondolná, hogy valami gondja van. Mindenki imádja is a kölyköt, mert az egy mosolygós, kötelességtudó, tudásszomjas kisfickó. Csakhát suliba kell mennie...
Soma rendkívül barátságos, illedelmes kisfiú, de átlag feletti intellektusa ellenére teljesítménye egyes területeken alacsony szintet ér el, mely megsegítésre vár, hogy az iskolakezdés zökkenőmentesen alakulhasson. Tanulási nehézség állapítható meg, a gyermek fejlesztő foglalkozásokra jogosult.
Most, hogy lett papírunk, hirtelen az oviban is megtudták oldani a fejlesztést. Szuper eszközökkel felszerelt fejlesztőszobára derült fény. Ayres-t és Észkapcsoló (Agykontroll) tornát végeznek Somával (mindkettő az agyféltekék összehangolását célozza meg), heti kétszer(!), amit nagyon élvez a gyerkőc, pláne hogy alvásidőben történik.
Sőt még a Logopédiai intézetben is lett Lexi prevenciós óránk, pedig ugyebár előzőleg nem találtak Sománál megoldandó problémát. Pedig a diszgráfia / diszlexia igenis benne van a pakliban.
Nem akarok rágörcsölni a dologra, de tény, hogy ha nem lépek, akkor nincs semmi. Lehet, hogy tényleg akadály nélkül venné az alsós osztályokat, mert az intelligenciája miatt tökéletesen kompenzál. DE - merthogy igenis van de - ha majd a nem megfelelő agyi kapcsolatok miatt a sok tananyagot egyszerűen nem veszi be az okos buksija, akkor mi van? Vagy ha írni nem tanul meg, vagy netán olvasni? Most meg tornázgatunk, játszogatunk, rajzolgatunk... és talán könnyebb lesz neki. És talán egyértelmű lesz pár hónap múlva (nagyon remélem), hogy melyik kezével fog írni. Merthogy ez egyáltalán nem evidens. Ballal kezd neki az írásnak, de ha a feladat úgy kívánja, simán átveszi a másikba a ceruzát. Lehet ilyet csinálni írás közben? Szerintem nem.
Egyébként nagyon szuper szakemberekkel kerültünk folyamatosan kapcsolatba. A pedagógiai intézet szakértője (Lazúrné Török Lívia) és az ovis fejlesztőpedagógus is valóságos kincs, sőt még a logopédusunk is (Jakabné Magyar Cecília). Jókat kacarászunk velük, mert az a tényállás, hogy minden a gyereken múlik, aki nagyonis jól érzi magát így ahogy van, a két szuperügyes kezével. Soma az a cukipofa, akiről senki nem gondolná, hogy valami gondja van. Mindenki imádja is a kölyköt, mert az egy mosolygós, kötelességtudó, tudásszomjas kisfickó. Csakhát suliba kell mennie...
szerda, október 31, 2012
Kétszer annyi, egyszer az életben
Soma kétszer annyi idős mint Zsombor. 3+3=6, 6/2=3, 6-3=3 Valahogy így. Egyszeri és megismételhetetlen jelenség. Mint ahogy a két kölyök is.
Remélem egyszer megérem azt is, hogy én leszek kétszer annyi mint a gyermekeim... Jó terv. Ígérem azért előtte megtöltöm tartalommal is a kemény matematikát, jó?!
Remélem egyszer megérem azt is, hogy én leszek kétszer annyi mint a gyermekeim... Jó terv. Ígérem azért előtte megtöltöm tartalommal is a kemény matematikát, jó?!
kedd, október 30, 2012
Számosítva
Soma
6 éves
114,5 cm magas
24,5 kg
18,8 cm talphosszú (31-es cipőméret)
Teljes tejfogsorú (egy mozog)
Zsombor
3 éves
96 cm magas
14,5 kg
16 cm talphosszú (25/26-os cipőméret)
Teljes tejfogsorú (azt hiszem)
6 éves
114,5 cm magas
24,5 kg
18,8 cm talphosszú (31-es cipőméret)
Teljes tejfogsorú (egy mozog)
Zsombor
3 éves
96 cm magas
14,5 kg
16 cm talphosszú (25/26-os cipőméret)
Teljes tejfogsorú (azt hiszem)
hétfő, október 29, 2012
vasárnap, október 21, 2012
kedd, október 09, 2012
Soma tudja, hogy hol lakunk
- Győr. (eddig stimmel)
- Laposa Tibor utca (az alattunk lakó fotós neve... és nem hiszem, hogy nagyon örülne neki, mert utcát nem élőkről szoktak elnevezni)
- emelet (hát persze)
- új ajtó (bingó!)
Ugye most már mindenki idetalál?!
- Laposa Tibor utca (az alattunk lakó fotós neve... és nem hiszem, hogy nagyon örülne neki, mert utcát nem élőkről szoktak elnevezni)
- emelet (hát persze)
- új ajtó (bingó!)
Ugye most már mindenki idetalál?!
péntek, szeptember 21, 2012
p=q?
Somát kiszűrték diszgráfiára... 19 pontos lett a tesztje, 20-ig jó még. Nem is bántam, hogy alulteljesített, mert éreztem, hogy valami ilyesmi probléma áll fenn. Ugyanis ha egy virágnak a jobb oldalán van egy levél, azt ugyanolyannak látja Soma mint amikor a bal oldalán van egy levél.
Már voltam is vele (javaslat alapján) a Logopédián ahol egy nagytesztet csináltak. Én is bent lehettem. A majdnem egy órás teszt az iskolaérettség legfőbb kritériumaira épített feladatokból állt, gondolom az írás-beszéd szempontjából fontosakra. Így a mi problémánk igencsak kis szeletke volt az egészhez képest. Talán pont ezért nem lett rossz a tesztje. Nem kell fejlesztésre járnia. De gond az van. Nem tud sort alkotni. Időrend sem stimmel, ezért történetmesélése zavaros. Tükörkép dolgokat egyformának lát. Balkézbe veszi a ceruzát, de nincs meg a kéz dominancia. Minden más területen mindkét kezét használja. Ha pakolni kell, akkor még mindig azt a kezét használja, amelyikhez közelebb van az adott tárgy. Enni is úgy kezd, ahogy odaadom az evőeszközt neki, és csak akkor cserél, ha mondom neki, hogy ballal esetleg nem lenne-e egyszerűbb? Mintakövető, úgy csinálja ahogy a többitől látja, ezért nem vették először észre az oviban a kétkezességét. Ezzel saját magának nehezíti meg a dolgát. Figyelmetlen. És nincs meg az automatizmus. Hezitál... Azért lett rossz az ovitesztje is, mert elsőre megcsinálta jól a feladatot: bekellett karikázni az egyformákat (p). Aztán átgondolta és bekarikázta a többit is (q). Erre nem hagytak időt a nagy felmérőn. Pláne, hogy igazán csak egy feladat volt ilyesmi, talán kettő soralkotásos. Nem volt színezős, rajzos feladat, pedig ezeknek egyáltalán nem áll neki Soma "Nem tudom!" felkiáltással. Néha-néha azonban rajzol valamit, ami meg igencsak eredetire sikerül.
Ugyebár nincs még hat éves (kemény egy hónapja van addig), ez a szerencséje, mert még egyáltalán nem iskolaérett. Okos, jó eszű gyerek, de mégsem való neki még a suli.
Az iskolaérettség kritériumai (http://www.gekkonet.hu):
(x)-el jelöltem a kritikus területeket
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5-7 év közé tehető. Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül, vázlatosan nyújt áttekintést arról, hogy milyen ismeretek megléte fontos a kis elsős számára.
Az Ayres terápia szerintem már nem neki való. Nagyon jó volt, mert Soma térben teljesen jól tájékozódik, irányokat tudja, bal és jobb kezét nem keveri. Mozgása sokkal összehangoltabb lett. Új dolgoktól nem riad vissza, az ismeretlen felé hamarabb nyit (pl. új programok, feladatok). Most például Judo-ra kezdett járni és élvezi. Be kell vallanom elég ügyes. Bár figyelmét legtöbbször a társai kötik le. De jó alkalom arra, hogy egy "tanár", edző utasításait betartva végrehajtson feladatokat. És ha figyel, akkor jól is teljesít. Bár végtagjainak összehangolásán még van mit javítania. Egy a lényeg, élvezi, minden nap Judo-ra akar menni. Én meg aggódtam, hogy sok lesz neki a heti két alkalom.
Úszni szeretném még elvinni. Bár a saját bevallása szerint ő tud úszni, mert járt babausziba! Nyári félelem nélküli fuldoklásait (kirántom, köhög kettőt és vigyorog, majd folytatja tovább az "úszást") rossz volt nézni. Megjegyzem, kicsifiam dettó.
A mozgásos tevékenységek biztosan jó hatással lesznek majd rá. De a fenti probléma megoldásához kellene még valami... Alapozó terápia? Iskola előkészítő? Valakinek van valami ötlete?
A Nevelési tanácsadóba kértem és kaptam még időpontot (okt. 1.), remélem valami infót, segítséget kaphatunk majd onnan.
ui.: Most kezdtem magamon is észrevenni diszgráfiás tüneteket (rejtett balkezes vagyok), pl.a g-t és k-t simán összekeverem írásban, pedik a betűalakzatuk nem is hasonló. És gépelésben is, hajjaj!
Már voltam is vele (javaslat alapján) a Logopédián ahol egy nagytesztet csináltak. Én is bent lehettem. A majdnem egy órás teszt az iskolaérettség legfőbb kritériumaira épített feladatokból állt, gondolom az írás-beszéd szempontjából fontosakra. Így a mi problémánk igencsak kis szeletke volt az egészhez képest. Talán pont ezért nem lett rossz a tesztje. Nem kell fejlesztésre járnia. De gond az van. Nem tud sort alkotni. Időrend sem stimmel, ezért történetmesélése zavaros. Tükörkép dolgokat egyformának lát. Balkézbe veszi a ceruzát, de nincs meg a kéz dominancia. Minden más területen mindkét kezét használja. Ha pakolni kell, akkor még mindig azt a kezét használja, amelyikhez közelebb van az adott tárgy. Enni is úgy kezd, ahogy odaadom az evőeszközt neki, és csak akkor cserél, ha mondom neki, hogy ballal esetleg nem lenne-e egyszerűbb? Mintakövető, úgy csinálja ahogy a többitől látja, ezért nem vették először észre az oviban a kétkezességét. Ezzel saját magának nehezíti meg a dolgát. Figyelmetlen. És nincs meg az automatizmus. Hezitál... Azért lett rossz az ovitesztje is, mert elsőre megcsinálta jól a feladatot: bekellett karikázni az egyformákat (p). Aztán átgondolta és bekarikázta a többit is (q). Erre nem hagytak időt a nagy felmérőn. Pláne, hogy igazán csak egy feladat volt ilyesmi, talán kettő soralkotásos. Nem volt színezős, rajzos feladat, pedig ezeknek egyáltalán nem áll neki Soma "Nem tudom!" felkiáltással. Néha-néha azonban rajzol valamit, ami meg igencsak eredetire sikerül.
Ugyebár nincs még hat éves (kemény egy hónapja van addig), ez a szerencséje, mert még egyáltalán nem iskolaérett. Okos, jó eszű gyerek, de mégsem való neki még a suli.
Az iskolaérettség kritériumai (http://www.gekkonet.hu):
(x)-el jelöltem a kritikus területeket
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5-7 év közé tehető. Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül, vázlatosan nyújt áttekintést arról, hogy milyen ismeretek megléte fontos a kis elsős számára.
- nevének, korának (x), lakhelyének ismerete
- szülei neve, foglalkozása
- testvéreinek az adatai
- a család felépítése – fiatal, idős fogalma (x)
- a testrészek megnevezése – funkciójuk ismerete
- a tisztálkodás és a fogápolás szabályai
- a jellemzőbb foglalkozások ismerete
- az egyes szakmák szerszámainak felismerése
- térbeli távolságok megítélése – közel, távol
- a gyalogosokra vonatkozó alapvető közlekedési szabályok ismerete
- település- és lakástípusok megkülönböztetése
- a ház helyiségeinek, berendezési tárgyainak megnevezése
- a háztartási gépek nevének ismeret – funkcióik tudása
- a zöldségesben, gyümölcsösben termő növények felismerése
- a kerti szerszámok és funkcióik ismerete
- a ház körül élő állatok megnevezése, csoportosítása (pl. szőrös, tollas),
hasznuk, gondozásuk, védelmük ismerete - erdőben, mezőn, vízben, vízparton élő jellemző állatfajok ismerete
(esetleg táplálkozási módjuk megnevezése) - hazánkban nem élő, csupán állatkertben látható állatok megnevezése
- a színek felismerése
- a napok nevének sorrendbe történő tudása
- a napszakok és a napirend összefüggése, megnevezése (xxx)
- az események történési sorrendjének helyes megítélése (x)
- az évszakok megnevezése és jellemzőik ismerete
- az öltözködés és az időjárás kapcsolata
- az érzékszervek által felfogott ingerek megnevezése
- a számok felsorolása tízig, tárgyak számlálása
- több-kevesebb fogalma
- kisebb-nagyobb, magasabb-alacsonyabb, hosszabb-rövidebb,
könnyebb-nehezebb stb. fogalmának ismerete (x) - tárgyak egyenlővé tétele (1-10)
- egyszerűbb sorozatok szabályának felismerése és annak folytatása (xxx)
- kör, négyzet, háromszög felismerése, megnevezése
- alatt, felett, között, mellett, előtt, mögött fogalmának ismerete
- egész-rész viszonya (x)
- megfelelő szóbeli kifejezőképesség, érthető, folyamatos beszéd
- a hallással felfogott utasítások megértése és teljesítése, növekvő figyelemtartás
- rajzaiban az adott tárgy, élőlény lényeges jegyeinek feltüntetése,
az arányok, távolságok érzékeltetése (xxx) - önkéntelen emlékezeti bevésés és felidézés (x)
- fogalmi gondolkodása kialakulóban van
- önállóság az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben
- megfelelő közösségi magatartás, a viselkedés alapvető szabályainak ismerete
Az Ayres terápia szerintem már nem neki való. Nagyon jó volt, mert Soma térben teljesen jól tájékozódik, irányokat tudja, bal és jobb kezét nem keveri. Mozgása sokkal összehangoltabb lett. Új dolgoktól nem riad vissza, az ismeretlen felé hamarabb nyit (pl. új programok, feladatok). Most például Judo-ra kezdett járni és élvezi. Be kell vallanom elég ügyes. Bár figyelmét legtöbbször a társai kötik le. De jó alkalom arra, hogy egy "tanár", edző utasításait betartva végrehajtson feladatokat. És ha figyel, akkor jól is teljesít. Bár végtagjainak összehangolásán még van mit javítania. Egy a lényeg, élvezi, minden nap Judo-ra akar menni. Én meg aggódtam, hogy sok lesz neki a heti két alkalom.
Úszni szeretném még elvinni. Bár a saját bevallása szerint ő tud úszni, mert járt babausziba! Nyári félelem nélküli fuldoklásait (kirántom, köhög kettőt és vigyorog, majd folytatja tovább az "úszást") rossz volt nézni. Megjegyzem, kicsifiam dettó.
A mozgásos tevékenységek biztosan jó hatással lesznek majd rá. De a fenti probléma megoldásához kellene még valami... Alapozó terápia? Iskola előkészítő? Valakinek van valami ötlete?
A Nevelési tanácsadóba kértem és kaptam még időpontot (okt. 1.), remélem valami infót, segítséget kaphatunk majd onnan.
ui.: Most kezdtem magamon is észrevenni diszgráfiás tüneteket (rejtett balkezes vagyok), pl.a g-t és k-t simán összekeverem írásban, pedik a betűalakzatuk nem is hasonló. És gépelésben is, hajjaj!
szerda, május 09, 2012
A név kötelez
Vasárnap Soma barátja Soma (a továbbiakban BarátSoma, mert a vezetéknevük kezdőbetűjével sem tudnám őket megkülönböztetni, mert az is ugyanaz :-)) egyik pillanatról a másikra megtanult biciklizni. Judit (az anyukája) telefonon értesült a hírről, és hitte is meg nem is. Aztán persze látta, hogy BarátSoma úgy teker mintha biciklin ülve született volna. Mindezt elmeséltem énSomámnak, akiben halvány érdeklődés ébredt. Soma eddig olyannyira kerülte a veszedelmes 12"-os vadállat kitámasztóst a pincében, hogy kinőtte anélkül, hogy a hátára pattant volna. Nagyon korán kapta, amikor még a lába sem ért le róla, akkor ülte meg néhányszor, azután a vágy egyetlen szikrája sem pattant meg benne, hogy tekerje. Pedig a lehetőség adott volt. DE MOST megcsillant Soma szeme, amikor meglátta BarátSomát a biciklin. Merthogy BarátSomának még az ovi elé is elkellett hozni a biciklijét - mert aki tud, az ugye minden lehetőséget kihasznál, hogy a tudását gyakorolja, még ha az csak 50 méter is. Szóval látta Soma Somát, és elkérte a bicót. Soma tekert, én fogtam/tartottam azon a bizonyos 50-en (oda és vissza) és néha-néha elengedtem, közben pedig mantráztam neki: Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Nem nézel sehova, koncentrálsz!... Soma pedig tekert és hagyjámá' nézett rám. Aztán leálltam beszélgetni Judittal a Somákok szokásairól, jókat rötyögtünk azon, hogy sohasem csinálnak (igen, mindkettő!) addig semmit, amíg agyban el nem döntötték, hogy ezt már tudják. Így kezdtek el járni is, falat mászni és még sorolhatnám, hogy mit. Aztán már csak azt hallottam: Nézd a fiad biciklizik! Micsinál? És tényleg ment, egyedül, ügyesen. 5 perc alatt megtanult biciklizni. Az ötödik perc végére már fékezni is tudott. Aki látta, el nem hitte, hogy most ül életében bringán. Én sem. Körtelefon, és csuhajja!
Az egész délutánt biciklizéssel töltötte, csak rótta és rótta a köröket (a panelkaréj mire nem jó!) a saját maximumra állított minibiciklijén. És egyszer sem esett.
5,5 évet kellett várni rá, hogy kimondjam: Soma tud biciklizni!
Büszke vagyok rá! És még mindig tologatom felfele a leesett államat. 5 perc! Bi-cik-li-zik! Hihetetlen!
Az egész délutánt biciklizéssel töltötte, csak rótta és rótta a köröket (a panelkaréj mire nem jó!) a saját maximumra állított minibiciklijén. És egyszer sem esett.
5,5 évet kellett várni rá, hogy kimondjam: Soma tud biciklizni!
Büszke vagyok rá! És még mindig tologatom felfele a leesett államat. 5 perc! Bi-cik-li-zik! Hihetetlen!
szerda, március 07, 2012
Bevetésen
Képek Anyu kedvéért... :-)Mert az igazán jó képek azok lennének, amit mobillal fényképeztem (később talán ide is teszem őket), mivel a gyerkőcök a futóbringán ill. kismotoron is alapfelszerelésnek tekintik a szemüvegeket - "Motojozom szemüjegge!". Nem kis döbbenetet és mosolyt kiváltva a járókelőkből. Meg belőlem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
