szerda, december 29, 2010

Rózsaszín köd

Tavaly ilyenkor tudatosult bennem, hogy van - és mindig is lesz - két gyönyörűséges fiam. Addig az agyam vitte a testem, tettem amit kellett. Aztán ilyentájt elérte a lelkemet is a bűvös tudat, hogy immár mégegy buksiért lehetek úgy oda. És még mindig ebben a varázslatos buborékban lebegek. Ha a fiúkra nézek vagy gondolok a legnyálasabb szappanopera is kutyafüle hozzám képest. Ez van. Nem lehet annyira rossz a kedvem, pocsék az idő, vagy bármi nyavajám, hogy ez a módszer ne rángasson fel a rózsaszín ködbe. Soma sokszor mérgesgomba és nem mindig a legkedvesebb Zsomborral, de meg van az a képességem, hogy egy Soma-vigyortól a fennen említett állapotba kerüljek egy kiadós hacacáré után kb 5 másodperccel. Szerintem Soma már tudatosan használja az eszköztárát, pláne amikor beveti a simogatok-bújok (rá nem épp a legjellemzőbb) verziót is. Egy kistesó pedig akinek alapból ez a beállítódása, hamar ráérez a dolgokra. Zsombor direkt mosolya a Shrek-Süti szájformáját idézi, és a vicsorgás határát súrolja (három foggal - isteni!), nyaka megfeszül, pofiját előre tolja, szeme huncutul csillog. És nekem annyi.

Soma téliszünetel (17-én volt utoljára oviban). Karácsony előtt is volt két napot a PiciMamáéknál és most is ott van. Kikönyörögték a nagyszülők. Nehezen adtuk. Pedig csudajó neki ott. De rettenetesen hiányzik. Holnap újra együtt leszünk. Így most Somáról egy álomképem van: tüsihajú csupavigyor jóevő szófogadó csudagyerek (ilyen híreim vannak), aki "gronináter"ekről (saját kitalálmány - valami gép) beszél és csodálkozik, hogy senkise érti. Szóval rá gondolok, a hátam mögül meg Zsombor édes szuszogását hallom és jön is a rózsaszín lebegés.
 

kedd, december 28, 2010

SZÍVesen!



Somával közösen alkottuk ezeket a karácsonyfadíszeket, ajándékba. Ő festette az alapot (már maguk a lapok is csudásak voltak, csak sajna nem fotóztam le őket), a többi rám jutott (élvezet-meló). A Gyereketető-n találtam az ötletet, csak Somához igazítva a papírra fektettük a hangsúlyt. Szerintem csodaszépek lettek, és mindenki nagyon örült nekik.

És itt ragadom meg az alkalmat, hogy ilyen virtuális szívvel köszönjem meg minden ismerős és ismeretlen olvasónknak, hogy nyomon követnek bennünket! Akár állandóan olvasnak, hozzászólnak, vagy csak időnként ránk pillantanak. Jól esik ám! Köszönjük!
  

Karácsonyi bekukk

Anya gyermekeivel. (Családi fotó is volt, de azt inkább most nem.)

Mifánk. Ezüst törhetetlen gömbökkel. (És senki nem próbálta ki, hogy ténylegesen is azok-e.)

Táncol, akár a Mennyből az angyalra is.

Nemfotózkodok, de a géppel mégis.

A hőn áhított lego ásókarom (power miners).

  Szeretet, vidámság oda-vissza. Mikor máskor.
  

csütörtök, december 23, 2010

Szívből!

  

Mézes

Soma minden éven PiciMamával süt mézest (ilyenkor azért sajnálom, hogy nem vagyok konyhatündér). Mama fotóz (egész ügyes), Som meg buzgólkodik. Határozott céllal: "Ez Jézuska váró mézes, ki kell rakni az ablakba, hogy idetaláljon a Jézuska, és legyen már karácsony." És persze ajándékozza és fogyasztja nagy bőszen. (Ezt kaptak az óvónénik is.) Zsombor is rákapott. Finom puha, hamm!



 

Minden így teljesüljön

Hétfőn Zsombor háromfogúvá vált (éjszakai kis álmában sirogatásokkal). A bal felső egyes rohamszerű növekedésbe kezdett. (Kösz Jézuska!) Immáron az 1/6-a kinn van. És a gyerek harap vele. És piszkosul élvezi. Ma egy egész banán esett áldozatul a harapás örömének. Eddig is hihetetlen dolgokat nyammogott el, no de harapni, az igazán a tuti találmány! A jobb felső egyes erre aszonta, na ezt már én is megnézem, és ma reggelre kidugta egy picikét a csücskét.
 

szerda, december 22, 2010

A két fiú...

...Helga szemével:

  
Egyébként hűtőmágnesek. (Laminált rajzok, körülvágva. Hátoldalukon egy-egy mágnessel, amik kétoldalú ragasztóval vannnak rögzítve. És ezért nem kell a reklám-mágneseket (bank, étel, párt.. stb) eldobni, ilyenre is felhasználhatóak, csak fel kell aprítani és ragasztani.) Zsombor különösen oda van a figuráktól. Nagyon jó ötlet, és imádok rájuk nézni. Köszönjük!
  

Helga és a lányok

Szeretünk hozzájuk menni. Soma nagyon jól eljátszik a csajokkal. Mi meg jól elbeszélgetünk a barátnőmmel, pláne ha van férfi segítőnk is. Jácinté általában ez a szerep. Csupa zsizsegés egy ilyen találka, de mégsem fárasztó. Nagyon szeretem, feltölt. Nagyon jó volt látni, ahogy Zsombor tett-vett a nagyok között, és nem tűnt úgy mintha kilógna a csapatból. A szöszkék körülvették, segítették. Édesek voltak. A szokásos Soma-dili záróakkord (nem alszik és nyüszít estére) azért jó lenne ha kimaradna már. Tudják is, értik is a helyzetet, de még mindig magyarázkodom és kínosan érint. Pláne, hogy egész nap egy tündér-kisfiúval volt dolgunk. Aki épp kacsintani próbál a képen. Most nem, de azért néha már összejön neki. Nagyon igyekszik, ez talán azért látszik.

      

vasárnap, december 19, 2010

péntek, december 17, 2010

Kedves Jézuska!

Előszöris kérlek olvasd el Soma levelét és légyszíves néhány kérést teljesítsél is belőle. Felhívnám - jóságtényezőkent - arra a figyelmedet, hogy Zsombornak is kért benne a kisbetyár valamit.

Aztán kérnék Zsombornak pár új fogacskát, hogy végre kedve szerint ehessen.

Jácintnak (közhely mentes, valós, hosszantartó) egészséget és boldogságot (és ha már neki, akkor köhöm, köhöm ugyebár).

Végül pedig - szerénységem teljes tudatában - szeretnék egy szép, új házat Győrben (a jelenlegit meg tudjuk nagyon jó áron eladni), hogy végre megszűnjön lelkemben ez az átmenti állapot.

Ui.: Ugye jó voltam?
 

kedd, december 14, 2010

Pityergős 35

Hát ez is eljött. A hétvége az ünneplés jegyében telt, és még ennyit nem bőgtem egyfolytában. No, nem az idő múlása viselt meg, mert pénteken még zsenge "hajadon"ként virultam, valamint azon szomorkodtam/örültem, hogy egy nadrágom sem jó rám, mert mind NAGY! (Annak ellenére, hogy a kilók stagnálnak.) Csakhogy szombaton lecsapott anyám szokásos évi nagy bántása, amelyhez általában valamilyen ünnep és sok ember jelenléte szükséges neki. Idén nem a karácsonyt választotta. Egy kis mini összezördülésünk volt Jácinttal, amit Anyám meglovagolt és nem is bírt leállni. Az egyik legfájóbb pontomon döf mindig, pedig egész életemben azért küzdök, hogy az "olyan vagy mint a" jóslat ne teljesedjen be. És szerintem egész jól állok. Nagy taulság számomra, hogy még így harmincöt évesen is kislányként tudok vinnyogni anyámmal szemben. Ha Anyu a színen van, kerülöm a konfliktust, szinte semmiért nem szólok neki, mert tudom, hogy sohasem jöhetek ki jól a szitukból. Végre fel kellene nőnöm. Az a baj, hogy ha valaki megbánt, nagyon nehezen tudok túllendülni rajta és folyamatosan belefacsarodik a szívem. (De egyébként meg nem vagyok haragtartó.) Pedig volt csuda-torta és meglepi is. Bár nem tudom, hogy jó ötlet-e egy félig-meddig kerek évfordulóra allergia vizsgálatot ajándékozni. Én azt kaptam. Nem rossz dolog, de én jobban örültem a 3Hoffer-ujjlenyomatos borítéknak amiben az ajándék volt, és nem is kellett volna semmi más. És persze pityeregtem a bújós-ajándékozós-mosolygós gyerekfejek láttán is. Örömkönnyek - bár csak ezek lettek volna. Nehéz lett a szívem, és még csak szombat volt.


Vasárnap megajándékoztam magam/magunkat egy gyerekmentes délutánnal. Persze megsirattam magam, hogy ezt miért nem Jácint találta ki, Nekem. Pedig tudom, hogy az ilyesmit sohasem remélhetem tőle. Ő csak másoknak szervez programot. Zsombort Picimamáék kebelén hagytuk a délelőtti szopi után. Már ők altatták el délelőtt is, és persze délután is, akkor már szopi nélkül (ekkor 2 órás alvásrekordot döntött!). /OFF: Rájöttem, ha én altatom Zsombort, akkor kell szopi, ha más, akkor nem. Eszik eleget egyébként. Nem tej, hanem Anya-függő. Így egypár napja a délutáni altatás Apa reszortja, és megy is simán, jó nagyot alszanak mindketten. Szóval fokozatosan leszoktatom a nappali szopikról, itt az ideje már./ Soma jött velünk Sopronba. Márti nagynénémhez mentünk vendégségbe, ahol finom ebéd várt minket, valamint tizenhat csodásan rám illő nadrág talált új gazdát személyemben. (Ezer köszönet érte!) Soma már reggel óta be volt sózva, alig várta, hogy Mártival játszhasson. És mi teret is engedtünk neki. Leléptünk. Kicsit vásárolgattunk, meg bementünk a Tűztoronyhoz ádventi hangulatot csenni. Az eső nem kedvezett nekünk, meg a felcsengő-bongó hamiskás produkció sem, de mégis jól esett kézenfogva csámborogni egyet a dermesztő hidegben. Nagyon szokatlan volt, hogy egy nyavajgó-nyűgös gyerek sem lökte ki a kezemből a forrócsokis poharat (és persze nem is itták meg). Eléggé sötét lett mire Somát összeszedtük, aki kellően el is fáradt a nagy játszásban, így bealudt az autóban. Zsombort a legvidámabb, legkialudtabb formájában szedtük fel útközben. De végül altatni sem volt nehéz őket. Szuper nap volt, éjjel sírtam is kicsit miatta.



Aztán hétfőn eljött a tényleges. És nagyon nem volt semmi ünnepi, csak egy hétfő, olyan mint a többi. Az éjjeliszekrényemen talált Boldog szülinapot! feliratú Nutella (csak ezt kértem) emlékeztetett csak rá, hogy ez a nap más, mint a többi. A barátok-rokonok sms-ei, üzenetei jólesőn szorongatták a torkomat. De semmi. Nem érzem a kor nyomta terhet. Egy picit talán többet filóztam a jövőn (és múlton). Bár ez manapság mindennapi vendég nálam. Előzőleg azt gondoltam talán megráz ez az esemény, mert már úgy szeretnék nem itt lenni és nem így, de nem. Tudom, hogy ráléptünk a jó útra és ehhez semmi köze a koromnak. Szóval megint meg kell jegyeznem, hogy hány éves is vagyok. És a könnycsatornáim is elapadtak.
 

csütörtök, december 09, 2010

Merengő

Sokszor tűnődöm azon miért is írok. Néha KELL. Néha meg nem. Bár akkor is lenne miről. Csak a késztetés nincs meg. Arról meg nem fogok írni, hogy mi volt ma ebédre vagy hogy sáros lett-e a bakancsom. Az nem az én formám. És még így is darabosnak érzem magam. No meg olvasni mindig jobban szerettem. És meg is vannak az igazi kincseskamráim a blogvilágban (van bennük például sok szív, lélek, test, érzés és gondolat). (Mostanában azonban sok ilyen kapuja zárult be (remélem csak ideiglenesen), nekik már nem kell írniuk. A blog szünetel. Én pedig sóvárogva várom, hogy ismeretlen ismerőseim újra hallassák a hangjukat.) Ez a fajta kapcsolatom a külvilággal, nagyon érdekes, csak kapok és kapok. Például Kinga által felismertem, hogy nincs olyan, hogy lehetetlen. Gyöngyi, Cucka szókimondása visszaránt és terel. Andrea szemével látni csupa rácsodálkozás. Kata világa pedig egyszerűen-nagyszerűen ismerős. Egyik-másik blog meg kimeríthetetlen lélekvirág - feltöltődés, erő. No meg itt van a szépség és a humor is. (Nem linkelem ki őket, az oldalsávból beazonosíthatók.) És még a felét sem soroltam fel. Több mint négy éve vagyok itthon, és talán az írás és olvasás kombinációja miatt nem diliztem be. Hajlamom van a befordulásra. Sajnos, a DM-szindróma (a mástól vett hasonlat, nagyon találó) tetőzött nálam, vagyis egy kuponőrületes bevásárlás üdítő pontja életemnek. Szomorú. A munka éltet(ne) engem igazán. De most ennek még nincs itt az ideje. Esténként kell inkább a "támogatás", mert napközben mennek a dolgok maguktól, a gyerekarcok minden nyűgöt feledtetnek. Aztán meg van a fordítottja is, egésznapos harc a nyűgös gyerekekkel (türelmetlen, pattogó fujjAnya) és este mégis úgy érzem, hogy jól van minden így (mint ma). Saját idő persze jó volna, de nem mindenáron. Zsom szopizik (nappal kettő, éjjel x), talán ez már nem is evés igazán, de szerintem lelkitáplálék. Miért vonnám meg tőle? Nyűg nekem? Nem. Sőt, jó érzés, ahogy simogatva hozzámbújik. Szóval ez nem az én döntésköröm. Hátulütője azonban van, nemtudok elmenni sehova még nappal sem, az esti program meg egyenesen lehetetlen. Néha azt gondolom mégis nekem kellene itt dönteni, mert addig nincs segítség számomra. De erővel megvonni a szopit merő borzalommal tölt el. Ez nem járható út. Türelem. Csak ki ne bukjak menet közben. Kicsit patthelyzet szagú az ügy. A ragaszkodó gyermek elől még spinningre is csak a jól összehangolt mechanizmus juttat el. Meg az, hogy mennem kell (óh, még egy KELL). Az úszógumim nem akaródzik eltűnni, pedig tekerek, futok ezerrel (igaz csak heti egyszer). Bokám azonban kezd úrilányosodni, pedig ez nem volt célom soha. Lehet, hogy mégsem jó sportot választottam? Mondjuk felnézek magamra, mert világ életemben utáltam futni és biciklizni, na itt most biciklin kell futni, ami überdurva. Szóval imigyen adok a testnek. A léleknek perpill csak virtuális tápláléka van. Ezen kellene változtatni. Valós programokkal feltöltődni, erőt meríteni, az általam oly nagyon utált télben (zsigeri). Ez viszont egyedül nem megy. Itt kiabálok, hátha meghallja az illetékes. Igazából kellene élni... szerintem gyerek nem akadály, nem? Csak akarni kell. Én most nagyon AKAROM!
  

hétfő, december 06, 2010

Az IGAZI

(aki éjjel jön és még soha senki nem látta, csak folyton elképzelik, és eljátszák - pontos Somaszavakat most idézni nem tudok, de ez a lényege) Télapó/Mikulás oly izgalomban tartotta Somát, hogy hajnali négykor kelt és nem is volt hajlandó visszaaludni.

 
Persze nem kelt hiába, mert a Télapó nem volt rest. Meg figyelmetlen sem, mert Somának azért jutott egy kis virgács is a papucsába. Amin Soma könnyen tovalendült: "Azért hozta, hogy főzzünk belőle teát." A szemlélet elgondolkodtató, de egy biztos a nevelő szándéknak fuccs. A gyurma viszont telitalálat volt. "Azért kaptam, mert ismer engem a Mikulás, olyat hozott, aminek örülni fogok." Ez elhangzott még a traktoros matricás foglalkoztató tekintetében is. Zsombort pedig - azért jópár órával később - a kukucskáló "babák" (csokitélapók) nyűgözték le, agyon is szeretgetett párat.
 

Találkozás

Csenge az örök vigyorú igazi csaj.
Zsombor a félszegen bújós (Csenge örömlerohanásakor) huncutság.
Soma a kicsiket imádó (ilyenkor) kacagány.
Unokatesók. De jó is ez a szó!



  

vasárnap, december 05, 2010

Télapó

Jó, hogy az ember szeret könyvtárba járni, mert így összefuthat a Télapóval. Aki már sok-sok "könyvtáron" túl lehetett, mert már (szombat) délelőtt 10-kor nagyon fáradt volt a sok-sok "sietésben". Soma nem mondott verset, nem ült az ölébe, de szaloncukrot így is kapott. Az ádventi műsor döcögős, de aranyos volt (általános isk. 4. osztály). Hangulatteremtőnek jó volt. Soma szakértőn nézte. Bámulatos miket tud ez a gyerek! Aztán hazacipeltünk fél mázsa könyvet és pár könyvtári játékot.

Ma meg KatiNagyinál járt a Nagyszakállú... Ennek eredményeként mindkét gyerek ugyanolyan pólóba feszített és Soma megevett pár tonna csokit és gumicukrot. Ugyebár jógyereknek az való! Vagy nem?

    

péntek, december 03, 2010

Tesós még

Tartom, hogy az egykeséget - minden előnyével együtt -, még a legérdekesebb (direkt használom ezt a szót) testvéri kapcsolat is überel. Bár tény, hogy szuperjó lenne csak az okos-ügyes Somával lenni most, frusztráció mentesen, csupán némi hisztivel megúszva (ha lennének). És megértem azt aki emiatt vállal csak egyet. De őszintén, nem vágyom rá. Majd túlleszünk sok-sok buckán, dimben meg dombon, és remélem, hogy nemcsak rombol is a "harc", hanem épít is. Megértem jelen helyzetünk indulatait, és teljesen normálisnak is tartom őket. Csak nehéz megélni, tolerálni, kivédeni, orvosolni. Egyébként meg néha azt gondolom, hogy a kisebb korkülönbség, illetve a nagyobb lett volna jó (bár a Sorsal nemjó vitatkozni). De látom (Kata), hogy az sem papírforma. Csak gyerekforma. Sokfélék vagyunk. Amit nagyon szeretek is. Főleg a fiaimban.
  

csütörtök, december 02, 2010

Itt a piros, hol a piros

Avagy Zsombor kupakol. Saját kezdeményezésére. Mindent mindenre és mindenbe. Rém büszke és kitartó (Somára ez sohasem volt jellemző). A video második felében a huncut szemcsillogásra külön felhívnám a figyelmet, annyira Zsomboros.

  

szombat, november 27, 2010

Zsoma és Sombor

Manónevek. Áááá, csak a szülők nem tudják, hogy épp melyik gyereket, hogyan hívják. Bár így is hallgat a nevére a banda.

Testvérek. Ez biztos. De hogy milyenek, nehéz megmondani. Két különböző vitalitású és igényszintű gyerekről van szó, akik önmagukban (értsd, a másik nincs itthon Velem) tündérbogarak. Ha megjelenik a másik, akkor szikrák pattannak. Izzik a tűzfészek. A szeretet megvan, tudom, látom. Zsombor azt várja, ha Som felé indul, hogy simogatni megy, és tartja a fejét, egész testével odafordul Somához. Soma általában veszi is az adást és simogat, babusgat, de a vége egy tekerintés. Miért? Nem tudja megmagyarázni. Ébredés után kölcsönösen a másik az első gondolatuk. Találkozásaik átölelősek, olvasztóak. Soma direkt mórikálja magát és grimaszokat vág Zsombornak, az meg gurgulázva kacagja. Zsombor mindenben próbálja utánozni Somát, akinek ez nagyon tetszik is. Például kíválóan tud nyelvet ölteni. Zsombor tánca Soma kisvakond táncának lassított változata, amin maga Zsombor is kacarászik. Szóval van sok szívbe-lélekbe zárós jelenet. Azonban az anyán/játékon osztozkodás rettenetes hangorkánja (túl gyakori) kicsit tompítja a szép jelenetek értékét (vagy növeli?). Anya akarása Zsombornak a nagyobb (olyan erős, hogy simán kitúrja Somát az ölemből), játékféltése Somának (mindent kitép Zsom kezéből, pedig pillanatnyilag nincs is szüksége az adott dologra). Aztán persze cserélődnek is a szerepek, vasmarok Zsombor nem adja, Soma nem tágul. Sikítás, ordítás. Anyalélek rombolás. De én kitartok, masszívan imádom mindkettőt, még ha együtt vannak is.

Egészen addig rendben volt minden, amíg Zsombor nem lett akkora (elég korán), hogy ne pakolt volna, és elsősorban Soma ínycsiklandó dolgait. Cuccféltés. Hát persze. Aztán Soma rájött, hogy belőlem is igen kevés jut neki, bár igyekeztem kompenzálni, de a Zsombor szopik, altatások mind az enyémek voltak. És vannak. Több mint egy éve hiányol engem ilyenkor Soma. Próbálkozunk azzal, hogy Zsombort apa altassa, de részleges a siker. Ha betegek a gyerkőcök (mint most is), akkor az "Anyát akarom!" felhatványozódik, mindkét részről. És nagyon rossz érzés, hogy a kicsinek engedek ilyenkor jobban, pusztán a kisebbség jogán (ill. nem beszél, nemtudom mi a baja pontosan és megbeszélni sem tudom vele a dolgot). Soma meg olyan okos, nagy fiú (na persze!) már. Folyton bennem motoszkál, hogy valamit elrontottunk valahol. Máskor meg az, hogy talán az ők és az én (és Jácint) személyiségem, ha újracsinálnánk mindent, ugyanezt produkálná. Igazából nem próbálok elméleteket gyártani. Az adott szituációk élét igyekszem elvenni. Mindkét gyereknek a másikról pozitív dolgokat mesélek, örüljenek, legyenek büszkék rá, hogy nekik ilyen okos/ügyes/stb. bátty ill. öccs adatott. Sajátmesét mesélek Somának, "amikor én kicsi voltam" témakörben. Sok a rokon szál, mert az én öcsém is 3 évvel fiatalabb mint én. (Csak a szépre emlékezem.) Somával igyekszem különprogramokat csinálni (tegnap például ádventi koncerten voltunk, csak mi ketten). Nem így képzeltem ezt a testvéresdit, de ez van. Testvérnek nem könnyű lenni, merő alkalmazkodás, ugyanakkor pár év múlva - talán az egymás látásától felcsillanó szemek üzenete is ez - óriási örömforrás lesz.

  

szombat, november 20, 2010

Első mondat

"Ott tütü vau-vau." - mondja Zsombor. Fordításban: Ott ugatják az autót a kutyák. És mutogat az ablak felé. Ahol tényleg beazonosítottuk a mozgóbolt piros kisteherautóját és a szomszédék két puliját. Mimikája és hallása szuper. Úgy várom a folytatást!


    

szerda, november 17, 2010

Hullámok hercege

Nem kínzom a gyerekemet a babauszival, becsszó! Zsom nem szeret víz alá menni - mondom sokszor, de egyébként jól érzi magát a vízben (meg én is). Na most meg minden várakozást felülmúlt. Pedig nem is vártam semmit. :-) Vagy tízszer volt víz alatt, egy nyikk nélkül. Az egész foglalkozást végigkacagta, huncutkodta mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Isteni volt. Érdemes volt kivárni. (Még akkor is, ha esetleg csak egyszeri esetről vagyon szó.)
 

vasárnap, november 14, 2010

Sziréna-fülek

Mindig azon imádkozik egy anyuka (és apuka), hogy csak a gyereke ne legyen beteg. De most már tudom, hogy a szülő se legyen! Amikor a gyerkőcök születésnapja előtt és valamelyest még alatt is fülgyulladás okán megjártam a pokol bugyrait (Jácintnak volt már ilyen, nekem nem, és eddig elképzelni sem tudtam ezt a fájdalmat). Fájt a fülem, ez egy dolog, több mint két héten át, ez kettő, és nem is hallottam semmit a bal fülemre ezalatt, ez három. Szóval szenvedtem, de kibírtam. A legrosszabb az volt az egészben, hogy az egyensúlyvesztés és nemhallás hatalmas korlátozást okoz a gyerekekkel való foglalkozásban. Egy sima várépítés se ment simán. Az csak hab a tortán, hogy pár nap csúszással Jácint is ugyanabban a bugyorban bukdácsolt. Ha a mamák nem lettek volna, nem is tudok belegondolni mi lett volna. Ezer köszönet így utólag! Az utolsó leheletünk egy-egy nap végén az volt, hogy jajj, csak a gyerekek el ne kapják! És nem kapták. Szóval jól imádkoztunk (mi lenne, ha még vallásosak is lennénk).

Aztán egy hete Soma fülei megduzzadtak, piroslottak és tele lettek viszketeg dudorral. Az egész gyerek - a fülein kívül - maradt a régi. Se láz, se nátha, se levertség. Csak sziréna-fülek. Az első ijedtség után, allergiára gyanakodtunk, amit a doktornénink megerősített. Csakhogy semmi különös dolgot nem tudtunk találni, ami a forrás lehetne. Mindent kimostunk ami a fülét érhette. Evését meg figyeljük. Nem nehéz, mert még mindig nagyon kevés fajta ételt eszik. Perpill a tej a fő gyanúsítottunk. Svédcseppel meg balzsammal kenegetjük, calcimuscot és fenisztil cseppeket kap belsőleg. A hét végére nagyon szépen letisztult, pedig már kezdtek a hét közepén az arcára is rákúszni a pöttyök. Aztán a hétvégén megint visszatértek. Most a pofik piroslanak pöttyösen. Apa Halicar-t vetett be ezügyben. Szépen hat. De engem inkább a galád okozó kiléte aggaszt. Azt kellene megtalálni. Soma mehet oviba. Szóval nem beteg, vagy mégis?
 

csütörtök, november 11, 2010

Víz alatt

http://www.itplan.hu/fotozas/kapuvar/index.html Utolsó könyvtár, utolsó képe.

Zsom nem szeret víz alatt lenni. Pláne ha villantós viziszörnyek (bocsi Robi!) rejtőzködnek a víz alatt. Azthiszem ez tisztán látszik is. Ha más nem is. Azért szerintem így is édes.
  

szerda, november 10, 2010

Státusz

Soma: 4 éves - 16.4 kg, 103 cm, 51/58 cm (fej-/mellkaskörfogat). 28-as cipőt hord. Látás, hallás, vérnyomás rendben. Kis mellkasbehúzódása van (születésétől). Egyébként mindenben a korának megfelelő. A rajza azonban kifogásolható, mert még csak firka. De én egyáltalán nem zaklatom vele. Már látok bíztató jeleket. Az egyetlen problémánk, hogy a nagydologhoz még mindig pelust kér. Még három sem volt, mikor egyik napról a másikra szinte balesetmentesen szobatiszta lett. De ez még most sem megy pelus nélkül.

Zsombor: 1 éves - 10.68 kg, 77 cm, 46/50 cm (fej-/mellkaskörfogat). 21-es cipőt hord. Önállóan megy.
(Soma: 1 éves - 9.22 kg, 73,5 cm, 44,5/46 cm (fej-/mellkaskörfogat). 20-as cipőt hord. Elkezdett egyedül menni.)
  

szombat, november 06, 2010

Én a Nap

Zsombor 1 éves

Nagyon gyorsan peregnek a percek, pillanatok, kell (mégis) ez az írás, hogy emlékezzek rá milyen csodásak is. No meg Zsombor tudásgyüjteményére is.

Szóval az evés. Annyi változás történt, hogy amióta azt a rengeteg fogát megnövesztette a mi ételeink iránti vágyódása kezd valóságos étkek formájában realizálódni. Vagyis eszik. Kis vajas/sajtoskenyér katonákat tol le saját maga, kétujjal felcsippent, majd betolási szakaszban tenyérrel rásegít. A maszatolás nem számít, az étel a cél. A fogak hiánya miatt kissé szűkös a választék. A sonkadarabokat szabályszerűen kinézi az ember szájából. Reszeltsajt evészetben verhetetlen. A módszere nagyon kifinomult, így a rizst is a fent említett módszerrel fogyasztja - halk kuncogásunk kíséretében, de nem adja fel. Kanálra (én etetem vele) azonban csak ultrapép étel kerülhet. Egyébként meg bármit megkóstol, így a retek, uborka, paprika szopogatása sem idegen tőle. Pempőkből a gyümölcsösebbek a kedvencek, de mindenevő. Peckesen ül az etetőszékben és hagyja, hogy etessem. De mihelyst nem éhes (max egy üveg babakaja), egyből kikívánkozik. Ha ő eszik, akkor hihetetlen mennyiségig tud falatozni, és nekünk kell leállítanunk. Nappal csak alvás előtt szopizik, az éjjeli műszak még mindig változatlanul sűrű. Még mindig nem a pehelykönnyűek kategórájába tartozik, de kövérnek sem mondanám, csupa izom és ficánkolás az alakja, Micimackós pocakkal.

Nem egy elülős fajta, vibrál benne az energia. Van, hogy csak ülök és nézem ahogy pakol. Amint ezt észreveszi, nagy kuncogások közepette - hátrahajtott fejjel, felhúzott orral - a karomba fut. "Tudom, hogy láttad, Anya! Ugye nagy kacat vagyok, mi?" - üzeni. És tagadhatatlanul az. Telefonál, fejet billent és az arcához szorítja azt, ami hasonló egy telefonhoz. Belekiabál amibe lehet (pl. Soma kardtokjába), és élvezi, hogy más a hangja ilyenkor. Összeütögeti a tárgyakat. Torony tetejéről a kocka levétele a célja - szinte a kezdetektől - és nem a ledöntés. Bújik a plüssökhöz. Puszit ad - tátott száj, elolvadt arc - jajj, de imádnivaló! "Pá-pá!", integet minden távozónak, kérnünk sem kell. "Vau- vau" ugat a kutya, "i-íí" - mondja a szamár, "(h)ap-(h)ap"-ozik a kacsa, és a többi állathangot is próbálja utánozni. Leggyakrabban mégis az "Ott!" hangzik el és mutatóujja hasítja a teret: "Ott, ott, ott, ott...!" Mi meg barchobbázhatunk, hogy mire is gondolhat ilyenkor. Kérésre megmutatja a dolgokat a könyvben. Rábök, és látszik, hogy büszke magára. Mondókákból a lovagoltatós fajták a kedvencei, "Gyi!" Remegteti a hangját, hogy ügessen már az a ló. Ja és a kukucs játék még mindig megunhatatlan számára. Csak most már ő kezdeményez, a Kukuccs! hangsúlyával mondja, hogy "Pöpőő!" és elbújik egy zsinór mögé - szája fülig szalad. Láthatóan érzi a dolog humoros voltát.

Imádja a zenét, karmesteri mozdulatokkal vezényel mikor kedvére való dallamot hall. Szereti ha karba véve táncolunk, pörgünk, ilyenkor boldog vigyor ül a képén. Kedvencünk: Zabszalma - Én a nap

A mozgását most nem ragoznám. Tőszavakban: megy, pördül, gugol, fut, felmászik Soma ágyára (derékmagasság).

Az alvásáról már volt szó. Egyébként óraátállítás ide vagy oda, hét körül kel. Feláll a zsákjában és útnak indul... az ágyon. Nagyon bátor. Vagy vakmerő? Mindig azon drukkolok, hogy legyek annyira tudatomnál, hogy időben elkapjam az ágy szélénél.
 
Somával egyre jobban testvéresednek, bár nehéz pillanatokkal tűzdelt élet ez. (Ez külön bejegyzést érdemel.)

Zsombor egy öröm-gyerek. Minden pillanat könnyű vele (az altatást kivéve, de már ezt is megszoktam) és éltető. Csak úgy szívom magamba a közelségét, közvetlenségét, simogatását, mosolyát. Mámorító. Érzem Somával való egy tőről fakadását, de a különbözőségeik hangsúlyosabbak. Ő egy teljesen új utat mutat nekem. A gyereknevelés terén szerzett tapasztalataimat sutba dobhatom. De egyáltalán nem keserűen teszem, hanem szinte örömmel. Soma egy csillag, Zsombor maga a nap (bár válogat, hogy kire süssön). Igazán nem panaszkodhatom.
 

csütörtök, november 04, 2010

Sommanó

  

Alszik





Zsombor halkan ébred, és egyből felül. Hagyományos bébiőrrel nem sokra mennénk nála. Kaptuk kölcsönbe ezt a videós változatot (amit akkor nagy hülyeségnek tartottunk), így most van esélyünk (hála a kütyünek - hogy változnak a szempontok!), hogy odaérjünk az ágyhoz - mert ugyebár a miágyunkban alszik - mielőtt a fiúnk az ágy mellett landolna. Bár még így is volt rá példa, hogy csak a lába csattogására lettünk figyelmesek a folyosón. Lemászott a térdmagasságban lévő ágyról (neki mellmagsság), és mindezt rekord sebesen. Ügyes, tagadhatatlan. Ránk meg a frászt hozza. Így azzal is, amikor kihempereg a képből nesztelen. Éjjel meg mindig őrzi valamelyikünk, amíg mi magunk le nem fekszünk. De még így is elő tud fordulni, hogy odapillantok és a fenti kép fogad. A gyermek haláltmegvető bátorsággal alszik a szakadék felett. (Valószínűleg felébredt/felült és eldőlt tovaaludni.) Bónuszként meg beszél álmában.
 

Füttyös

    

hétfő, november 01, 2010

Manó az avarban


Zsombor maga az érdeklődés. Rúgja faleveleket. Megy az avarban. Belehuppan. És persze vizsgálódik. Követ, levelet, bogarat. Mindenbe beledugja a most már sebes nóziját. Új világ ez nekem. És nem éppen unalmas.
  

Fény

Fény derült a titokra. Zsombor anyamanóssága az elmúlt napokban egy újabb előbukkanó fogcsücsöknek volt köszönhető. Így immár egy 1/4-ed fog és egy 1/7-ed fog büszke tulajdonosa rohangászik hátravetett fejjel a lakásban.
  

1 + 4


  

szombat, október 30, 2010

1






 


    

Az első

Zsombor szülinap is elérkezett. Boldog születésnapot! - susogtam meleg vállgödrébe reggel, mikor ébredezve nekem dőlt/bújt. És nagyon sok gondolat, érzés rohant meg. Azután meg csak néztem, néztem, és mosolyogtam... Én vagyok boldog!

Nehéz írnom. Még csak a múltkor vajúdtam vele. Most meg van egy pici nagy fiam. Aki történetesen ma egy nehéz napra ébredt. (Talán őt is megviselte az emlékezés.) Már reggel nem volt formában. És ez csak fokozódott a nap folyamán. Márcsak azért is, mert Zsombor, nagyfiúságát bizonyítandó, ma a szokásos két kis alvás helyett, csak egy nagyot iktatott be a napirendjébe. Amiről ki is derült, hogy két kicsi nem egyenlő egy naggyal, és itt most a kicsik lettek volna a nyerőbbek. Pedig jól eltervezett nap állt előttünk. Délelőtt tartottunk egy családi szülinapot - itthon (majdnem tortával). Zsombor nem fújt gyertyát (mint az egy éves Soma), és el sem bűvölte a láng (mint az egy éves Somát), hanem dermedten nézte a lángot... és belenyúlt. Sírás. (Balzsamunknak köszönhetően nyoma sincs az ütközetnek.) Soma bohóc, ajándéknyitogató bajnok hozta vissza a hangulatot. Szóval ezután jött a nemalvósdi, aztán mégis. Majd a további napot Anya szoros érintésével volt hajlandó abszolválni. Pedig ekkor jött még a sűrűje. Délután egy össznépi rokonosat születésnapoztunk, KatiNagyinál (csuda tortákkal), mindkét fiú nagy napját összevonva. Gyertyát egyiknek sem akaródzott fújni, Somán csodálkoztam is. Mindkettő az ölembe bújt, a "tömeg" meg énekelt. Én meg összepusziltam őket (nagyon puszilkodós vagyok), azok meg somolyogtak. Ez volt a nap legjobb pillanata számomra. Aztán Somát ellepték az ajándékok, és utána már alig láttam a "tűzoltó urat". Zsombor meg álmosan üldögélt a térdemen, onnan rakodott kicsikét. Az álmosságon túl, valósággal sokkolta a sokadalom. Mindenkit ismert ugyan, de így együtt túl sokan voltak neki. Így utólag - Zsombort ismerve - teljesen várható volt ez a reakció. Mentségünkre legyen mondva, hogy nagyon jót akartunk. Csak a végére oldódott fel az egy évesünk, amikor már csak páran maradtunk. Akkor kezdett mendegélni, kacatkodni, hozni igazi Zsomboros formáját. Vagyis a nagy rokonság minden bravúrjáról lemaradt. Hiába, gyakrabban kell látogatniuk minket! Aztán a végjátékban elesett a szőnyegen, és lehorzsolta a nóziját. Egy piros orrú manógyereket sikerült hazavinnünk estére. Tanulság(ok) levonva. Talán jövőre nem igyekszünk ennyire.
 

szerda, október 20, 2010

4


    

Lassan itt a hajnal

azaz Soma 4 éves lesz

Egy angyal volt ma (egy reggeli hiszti után).
Itthon maradt, mert tegnap az oviból hazajőve alig volt pár pillanat amikor nem köhögött.
Aztán persze egész nap nem köhögött szinte semmit.
Holnap megy oviba. Immár 4 évesen.
Ó nem is hiszem, hisz tegnap született. Na jó, az talán inkább Zsombor volt.
Akkor sem hiszem, hisz tegnapelőtt született.
Olyan édes egy vacak tud lenni, ha nem a dac/düh munkál benne.
Tán Zsombor még életében nem kapott ennyi puszit és ölelést Somától, mint ma.
Ma nagyon jó akart lenni. Pedig nem tudta, hogy délután megköszöntjük.
Úgy tud, ha akar! Na akarat az van benne.
Sajnos délutánonként már aludni sem akar, sohasem, ma sem. Aztán végül mégis. És két órás alvás után én ébresztettem fel.
Még barátja nincs. Egyedül játszós, de bárkivel jól eljátszik.
Néha felkönyörgi magát más (alig ismert) gyerekekhez játszani.
A játék a lényeg, no meg a könyv. Könyvtári tag.
Utálja a hideget. Otthonülős fajta.
Pedig imádott gépei odakint dolgoznak. Na meg a könyvekben.
Én azt mondom rá Kacamaca. Az oviban azt, hogy csibész.
Mindent megmagyaráz, bár a fele érthetetlen szakszavas katymasz.
Mosolya lehengerlő. Az óvónéni azért könyörög, hogy puszit adhasson neki.
Nagyon szerethető. Nagyon kezelhetetlen. Kismacska.
Kicsi még az én Nagyfiam.

Szeretem.
  

péntek, október 15, 2010

Ifj. Toldi


Íme a bizonyíték. Nem véletlenül mondom, hogy erős és ügyes (és szép) ez a gyerek! (Vállaltan totál elfogult vagyok.) A papírtok nem volt üres, az összes porolót tartalmazta. És még reggeli előtt voltunk. :-)
Talán csak az nincs rajta ezen a videón, hogy most már Zsombor kapaszkodás nélkül is fel tud állni a szoba közepén, sőt néha még könyv is van a kezében...
   

kedd, október 12, 2010

UFO



Mindennapi képsorok. Na hát ezért nincsenek képek az én drága - zokszó nélkül oviba induló - nagyfiamról a blogban.
 

hétfő, október 11, 2010

Rece

Bal alsó egyes. Van remény, hogy egyszer Zsomborunknak tényleg lesz foga.

Nagyon jól viseli. Vadul rágicsál mindent. Álmában sirogat fel csak néha-néha.
  

szombat, október 09, 2010

Kislovag

Három gyerek (szülőstől) jött vendégségbe hozzánk. Felfordulás, öröm hegyek. Na de ilyenkor tényleg lehetetlen fotózni. Pár kósza kísérlet után fel is hagytam vele. Mégis született a végén pár igazán értékes kép.

Mindig lányt szerettem volna, mert az az ideám volt, hogy csak azok ülnek anyukájuk ölében csupán a jóérzés kedvéért, csak azok szorítják arcukat szorosan az anyukájukéhoz, csak azok cuppantanak puszit szíre-szóra. Aztán megismertem Zsombort. Ő márpedig fiú, igazi, erős, vasmarok, de ilyen bújós-érintős. Amint lehetőség adódik (úgy ülök le), már jön és élvezettel bújik belém. Hozzámdől egész testtel, és fúrja a fejét csukott szemmel. Mmm. Amikor észreveszi, hogy ez nagyon tetszik nekem, akkor vigyorogva további ráadást ad, szinte bohóckodásba torkollóan. És nem csak hozzám ilyen kedves, hanem mindazokkal is akik áttörték a bizalmi kapuját.

Juli a maga hét hónapjával pedig rendesen levette Zsombort a lábáról. Juli ült a kezemben, amikor a Kislovag megjelent és csillogó szemekkel, vigyorogva dugta a fejét a kiscsaj bucijához - újra és újra. Juli sem tiltakozott.

Lesznek itt még sajgó női szívek, az enyém az első.



  

Kukuccs!