vasárnap, február 24, 2013

Maskara

Amikor már mindenhol elmúlt a farsang, no akkor tombolnak a mi ovinkban. Szóval nehezen, de eljött végre a várvavárt pillanat és Pókember ruhát ölthetett az én nagyfiam, akarom mondani ő maga lett Pókember. Akiről egyéb információja nem nagyon van (nem látott ilyen mesét még), mint hogy egy pókcsípte hős és minden trendi cuccon ez virít. Minden gyerek vágyálma. Volt is belőle négy a csoportban. Ami egyáltalán nem törte le, sőt! Összedobták pókerejüket, és együtt viháncoltak szupererővel. Soma annyira odavolt önnön magáért (értsd: fürdött a szerepben), hogy még Zsombor csoportjába sem volt hajlandó átmenni, nem akart kizökkenni a szerepből (pedig megmenthette volna a kistesót). Örülök, hogy ilyen jól érezte magát. És annak is, hogy a teljes testet fedő maskara ellenére álcája mégis árulkodóan Somás. A kéztartásra tessék figyelni!



Zsombor aki mit se sejt egy szellem volt. Nagyon készült ő is, de az eltervezett "Mosolygós szejjem leszek, aki azt mondja huhúú." -ból egy anyanadrágba kapaszkodó sirdogáló, nyüszmögő szellemke lett. Azért cuki, nem?
  

szerda, február 20, 2013

Békén szunnyad

Ha egy mód van rá velem (velünk) alszik Zsom, de néha bebüszkül a saját ágyára (merthogy mint mindent, azt is szereti) és akkor ott alszik, persze ott is kell a karom simogatása, a bújás az elalváshoz... és olyankor csak 3 körül jön. Mert jön. Apát rugdalni, Anyához bújni. Igazából én nagyon szeretem, ha ott szuszog mellettem. Apa hozzáállása megosztó, elgyengülve simogatja az álomban nyirkos szöszi fejet és sóhajtoz nagyokat, ha a talpára gondol. Engem nem rúg sohasem. Szóval ÉN szeretek vele aludni. Az elalváshoz vezető simi nem mindig felemelő, néha kicsit csikis, kicsit nemkívánom jellegű - örök lebegés jó és nem jó határán. Pedig nagyon gyorsan eltud aludni, ugyanis egy héten átlagban kétszer alszik délután. Hétvégén pedig sohasem alszik (mert Soma sem), és az oviban is csak kétszer alszik bele a délutáni pihenésbe. Szóval keresi a hajlatokat, most főleg a könyökömre van rákattanva, végigsimítja a karomat, befúrja a kézfejét a könyökhajlatomba, majd átsiklik kívülre és a legnagyobb nyugalommal markolássza a könyökömet. Újra és újra. Nekem jár csak ez a "finom" dagasztás, mert közölte, hogy "Én csak a hideget szeretem!" Apa igazi kályha típus, a nála való önaltatás Apa ujjának csavargatásában nyilvánul meg. Kezdeti kizárólagosságom kezd megtörni. Van, hogy kifejezetten Apa az aki elaltathatja, és akaratgazdag gyerekem amit kigondol abból nem is igen enged. És van érve is: Én CSAK Apát/Anyát szeretem! Persze jó, hogy van is lehetősége válogatni.

Esténként legtöbbször nálunk alszik el... de aztán átszállítódik az ágyába amint álomföldön jár. Somának ez nagy megnyugvást jelent, szereti ha Zsom nem alszik velünk, de mégjobban azt hogy Zsom velealszik. Mindenki tisztában van vele, hogy saját ágyban aludni jó dolog, de megébredés után lehet szülőket célozni. Így a reggeli ébredezés már mindegyikőnket a nagyágyban talál.
Tetszik, hogy így együtt is vagyunk, meg nem is. Van felnőttlétünk, mégis ott szuszognak a porontyok, ha mindenki arra vágyik. Mert igen, néha alig tudok elaludni gyerekszag nélkül. És akkor Zsom is hamarabb jön. Rendes gyerek.

Ha együtt altatom a két gyereket, mindegyiket a saját ágyában, akkor jár ének is, mert Somának mindig van. Te Jóég! Több mint 6 éve éneklem a Csiribiri-t és az Este jó-t minden este! Zsombornak is lettek kedvencei, a Bóbita (Somától örökölte) és a Bölcsődal. >>> 

Bölcsődal
Békén szunnyad a mackóhad, puha párnán alszik a tó.
Lengő hinta is elszunnyadt, sűrű éj lesz, jó takaró.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
iderepül a szemedre, csitt kicsi, tente.
Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapó.

Ha simogatóközelségbe érünk akkor viszont Csönd! a parancs.

Így alszunk mi. Jól.
 

péntek, február 08, 2013

Az alma beavatódik

Zsombor december elején kezdte az ovit. Pedig csak 80%-osan volt szobatiszta. Ment a műsor itthon, a wc-ajtó előtt bepisilek, bekakilok volt a leggyengébb, az apakiborító a szőnyegen ugyanez. A délutáni alvás cseppmentesen alakult minden esetben. Óvónénikkel megbeszélve, így lett a novemberi kezdés helyett december. Bár ők bevállalták volna már novembertől is. De én reménykedtem a fejlődésben. Hát nem nyertem. Óvónénik viszont nagyon elfogadóak voltak. Egy-két balesetet leszámítva Zsom boldogan pisilt a kiswcbe, sőt már odáig fajultak a dolgok, hogy nem volt hajlandó reggel a felkelés után itthon pisilni, hanem elvitte az oviba, mondván hogy ő majd a Gabi nénivel (dadus) pisil. És amit ő elhatároz, azt be is váltja. Szóval mára tudja tartani, és már balesetek sincsenek. Még adtam rá éjjelre pelust, de több hete könyörög, hogy ne (mert tényleg száraz pelust vettem le róla mindig). Ezen a héten beadtam a derekamat, el kellett hinnem, hogy ő tényleg (hű de nehéz ez!). Tegnap még baba volt, most meg nagyfiú. Szóval ovis segédlettel megszületett egy teljesen szobatiszta gyermek! (Érdekes párhuzamok: BarátSoma kistesója Áron is egy két nappal megelőzve Zsombort hagyta el az éjszakai pelust, pedig ő már nyáron majdnem szobatiszta volt. És a párhuzamoknál maradva BarátSomáról is most kezd kiderülni, hogy gond van az írásával, visszafelé kanyarítja a dolgokat. Ő nem is megy ősszel suliba.)

Az első pár alkalommal boldog tudatlanságban, kézenfogva ment a két gyerek oviba. Soma oviba menő hisztijei elillantak és Zsombor-biztató szövegekbe mentek át. Szívbemarkoló volt, ahogyan Zsombort készítette föl arra, hogy milyen jó az ovi, pedig tudom, hogy neki nem az. Aztán Zsom rádöbbent, hogy minden reggel menni kell. És innentől fogva jött a sikítva-sírva (hatalmas könnycseppek!!) oviba menés. Ami máig nem változott. Soma nem sír, Zsom viszont belead mindent. Néha ölben kell cipelnem az oviig. Aztán ha megküzdöttünk egymással, és betuszkoltam (szandál és gatyó nélkül) a csoportba (szív megszakad), onnantól nincs baj (szív markolása enyhül). Egész nap eljátszik, legtöbbször még egyedül, bár egyre jobban kezd csapatban is játszani. Bámulatos a fejlődés, egyre szebben beszél (most már nem Atyi nagyi a mama, hanem Kati nagyi). Büszke a szekrényére, a jelére (alma). Alakulgat a csoporttudata, önállóan kezd öltözködni is. Kedvencem amikor a fején átbucskáztatva lehúzza a pólóját, rettentőn szögletesen, férfiasan teszi, közben meg lóg a cumi a szájából. Hát igen. Az eddig csak elalvásnál, elfáradásnál játszó cumi, most mindenperces lett. Az oviba beviheti, sőt még az óvónéniknek is cumisan tart eligazítást. Mert folyton beszél, eszeveszett (perpill sárkányos) sztorikat ad elő. Sohasem voltam cumi-párti, ez a megengedem, hogy megnyugodjon dolog meg már nagyon nagy szélsőségbe csapott át. Mindig van min dolgozni.
Nehéz időszak ez, mert Zsombor ellenem játszik. Szeretne itthon lenni, velem, ezért beteg. Persze a tél zűrös időszak a betegségek szempontjából, de ő szeretne is beteg lenni, hogy ne kelljen oviba menni. És akkor beteg is lesz. Bevonzza. És persze akkor még a cumiját is megkapja egész napra. Meg Anyát.

Kérdezgetik, hogy hogyan bírom. Hát jól. Tudom, hogy jó kezekbe, jó helyre (mintha egy másik ovi lenne) adom a gyereket (már van tapasztalatom is ilyen téren és nem visz félre az első benyomás, a máz). Szerintem mindketten megértünk az ovira. Kell neki az elengedés (a fenti példa mutatja, hogy anyamatricáknál ez milyen nehéz) és a közösségi tér/játék, nekem szintén az elengedés és a magány. Még mindig nincs állásom, de munkám, célom az van. Hiszem, hogy kellhet még egy ilyen vén tyúk is grafikai területre. Fejlődöm. Tanulok is, online. Folyamatosan pörgök, megyek-jövök, szervezkedek. Nagyon jó ez, persze a gyerekek betegségei kicsit mindig megakasztanak a baromi nagy szabadságomban. De jól van ez így. Imádom őket. Minden nehézség ellenére semmit sem csinálnék másként. És ez szuper érzés!

Szóval most az a helyzet, hogy van egy újabb gyönyörű könnyes szemű ovis fiam.