34,5 hét

Helyzetjelentés: Ma voltam védőnőnél, tegnap laborban. Mindkét eset azt mutatja, hogy sajnos megkezdődött a toxémia, még minimális szinten jelent meg a vizeletben a fehérje, de már van (opaleszkál). Holnap délután megyek dokihoz... majd ő dönt a sorsomról. Mindenesetre viszem a cókmókom. Lehet, hogy az előzményekre való tekintettel (Soma) már ott is fog a kórházban. Ha nem, akkor talán kapok még egy hét haladékot. Nem mondom, hogy nem bőgtem ma eleget, pedig számítottam erre. Tudom, tudom, minden rendben lesz... csak...

Most már a fél heteknek is örülök.

33. hét

Még hét hét

Fekszem... Libikókázik a lábam, egyszer bedagad, majd pihi után lenyugszik, aztán újra bedagad, még a talpam is (nem érnek le a lábujjaim a talajra - fura érzés). Fáj és húzódik. Trombózis ugye nincs, a múlt héten kizárták. De a veszélye fenn áll, szóval nyugton kellene maradnom... nehéz.

Végre tudok olvasni (már nem folynak össze a szemem előtt a betűk). Sőt a hely és idő is adott hozzá... Hurrá! (Barátnőm pedig ellát könyvekkel. Köszike!) Mindennek van előnye, csak meg kell látni. Csak az a fránya lelkiismeretfurdalás ne lenne. De azthiszem ez így van jól... Soma pedig jó kezekben van, meg néha az ágyamban.

Pocakkerület: 110 cm
Súly: 80,5 kg (+8,5 kg)
Vérnyomás: 130/80 (néha 140 felé kiugrik - ami még okés)

Zsombor folyamatosan dugja a buksiját (vagy mijét), még mindig terepbejáráson van. Bár már nem fájdalmas a jelenléte, hanem jelzésértékű. Élvezem. És egyre közelebb érzem magamhoz.

31. hét

Simán átmehetne ez az egész nyavajgablogba, de csakazértse! :-) Tele vannak a napjaim olyan pillanatokkal amiért minden kibírható. Som szuszogása, simogatása az ágyunkban. Egy-egy mondat vagy nézés és kész. Jól vagyok. Zsombor állandó jelzése, hogy igenis, ő már nagyonis jelen van, szintén erővel tölt el. Egyébként most nyomulósra váltott, egész testével mozog, furakszik. Kicsit ölbebújós hangulatot keltve bennem. Hatalmas vágyat érzek szoptatni, mondjuk az ebben járatos testrész is erre készül. A szeméremcsontom fáj most nagyon sokat, de olyan mintha a pocaklakónak és ennek semmi köze nem lenne egymáshoz. Nagyon jó várni a baba jöttét, már nem tettekben, hanem inkább agyban... a ráhangolódás szakasza ez (egy pocakon kívüli) igazi gyerekre. Olyasmi lesz mint Soma? Most csak úgy tudom magam elé képzelni, talán erőteljesebb, küzdősebb, de remélem, hogy hasonlóak. Aztán azt is megszokom, ha teljesen más lesz. Nem siettettnék semmit, de már nagyon kézbefoghatnékom van.

30. hét

Pocakkerület: 108 cm
Súly: +7 kg
Vérnyomás: 125/80 körül (gyógyszer nélkül)

Vagyis:
Új fejlemény, hogy állandó jelleggel mindentől ég a gyomrom, gondolom a mérete miatt. Az alfelem régen láttam. Soma játékai sincsenek látótérben, így millió sebesülés látható a lábamon. Soma készséges a felsegítésben, de inkább darura lenne szükségem hozzá. De nyápic is vagyok én. Érdekes viszont, ha magamra gondolok, régi önmagamat látom, se korom nincs, se pocakom.
Babám változatlanul hozza a formáját, remélem stramm kiskölyök lesz. Még 10 hét... rengeteg. Mindenki mondja, hogy: már csak. Szeretném én is így gondolni...

29. hét

Teljesen oda vagyok. Hőség van. Frontok. Aludni alig tudok, és sajnos Soma sem. Nehéz. Hosszú ideje nem pihentem ki magam. És szégyenlem magam egy kicsit a "megoldásért". Soma ma és holnap is PiciMamáéknál alszik. Szóval gyerektelenítettem magam. Már most hiányzik, de közben meg nagyon jól is érzem magam nélküle. Szívesen maradt, jó helyen. Ennek tudatában van tán jó érzésem. Jó lesz kialudnom magam. És szeretném összerendezni Zsombor dolgait is. Már itt az ideje, jobban nem leszek, csak nagyobb és nagyobb. Az utóbbi két hétben 1.5 kilót híztam, ami nagyon megviselt, főleg a derekamat. +7 kilónál tartok, ami pedig nem is olyan sok. Kezdem beszerezni a hiányzó dolgokat, és igyekszem a kétgyerekes létet elképzelni a gyakorlatban is. Elég ködös jövő.

Bíztató, hogy Som más kisbabákat is nagyon érdeklődve, segítőkészen fogad. Buksit simogat. Hagyja, hogy ölbe vegyem az idegen babát. Bár barátnőm kisfiának sírásától teljesen kétségbe esett. Sőt ő is sírva fakadt és nagyon nehezen volt vigasztalható. Mondtam neki, hogy márpedig a kisbabák sírnak, mert nem tudnak beszélni, és a te kistesód is sírni fog ha majd valami bántja. Erre ő: "Zsombort majd én megvigasztalom." Hát erre nagyon kíváncsi vagyok.

Zsombor változatlanul aktív pocaklakó, folyamatos a buli odbenn. Soma is sokatmozgó volt annó, de inkább a viccesen kaparászós-úszkálós típus. Zsombor ellenben keményen dolgozik, a szerveimet is tapossa rendesen. Ez alapállapotban is kellemetlen. Ezen felül Soma folyamatos figyelmet igényel, pihenni meg pláne nem lehet mellette. Amikor alszik, akkor én is. Ahogy nő a pocakom, egyenes arányosságban nő vele Soma anyássága. Megsimogat, szemembe néz... és kb másfél hete folyamatosan biztosít róla és mondja is, hogy szeret. Olvadozok. Som most is két hatalmas cuppanós puszival búcsúzott tőlem, és azt mondta: "Te vagy az én életem!" Ő meg az enyém.

28. hét

Egy kicsit megemelkedett a vérnyomásom, most a normális körül ingadozik. Tudom, hogy még nincs vész, de félek...

Zsombor meg szétveri a berendezést odabenn.

27. hét

Babavárás Soma szemszögéből

• Rájött, hogy ha neki kistesója lesz, akkor ő lesz a NAGYtesó! És ennek nagyon örül.
• Van, hogy szembetalálkozik a pocakommal és akaratlanul tör fel belőle egy "Hűha!".
• Ma egész nap labdát tömködött a pólója alá... és néha még a háta is fájt.

26. hét

A kívánósságról

Kizárólag 100%-os narancslét fogyasztok (néha bubimentes ásványvízet) - nem mindegy, hogy milyen márka, érzem a különbséget köztük. Várandóságom előtt nem értettem, hogy az emberek hogy tudják meginni az ilyen keserű lötyiket, most túl édesnek találom némelyiket, így kétféle 100%-osból készítek mixet.

Csak azt tudom megenni amit kívánok. Néha a kedvenceimet sem eszem meg. Az édeset egyáltalán nem kedvelem. Szinte csak a fagyi az amit ebből a kategóriából eszem, abból is a savanykásabb gyümiket. Mondhatom, hogy az uborkasaláta a kedvenc ételem, benne még sohasem csalódtam. Nagyon sokszor vagyok farkaséhes, a hűtő dugig, de mégsem találok semmi fogamravalót. Néha gondolatban még kívánom az ételt, de megérzem a szagát... és már nem is kell. Kevés dolognak van számomra jó illata. Bár már Soma "illatát" egész jól elviselem. Úgy tűnik igazi kismama vagyok. Sőt olyan akinek az első trimeszteres rossz közérzete még mindig tart. Nehéz lehet velem.

25. hét - 4D Babamozi

Hirtelen döntöttük el, hogy mennénk 4D-s ultrahangra, ha már Somával voltunk azelőtt. A jövőhétre gondoltam. Aztán kiderült, hogy 2-3 hét múlvára van csak időpont több helyen is. Addig meg nem akartam várni. De türelmetlen ez a kismama! Aztán Győrben egy helyen nagyon kedvesek voltak, visszahívtak és próbáltak emberi időponthoz juttatni. Somát is vinni szerettük volna, így az esti időpontok nem feleltek meg nekünk. Aztán kaptunk egy ígéretet, hogy ha a szonográfus is odaér, akkor pénteken fél4-kor tudnak fogadni minket. És szerencsénk volt, odaért. S mi mozizhattunk. Somának csak a szívhang tetszett, a ködös képekből alig érzékelt valamit. Én is alig-alig vettem ki a dolgokat. Sokat takarta az arcát a babó, vagy épp a köldökzsinór mögé bújt. Jól összehajtogatta magát. Néha még a lábujját is szopizta. Körülbelül félidőtájt Som megunta a mókát és PiciMamával távozott (Sománál KatiNagyit vittük magunkkal). Ekkor mintha a zavaró körülmény (már most elkezdődött) megszűnt volna, megmutatta magát a fiatalÚR (98%). Nagyon hasonlatosnak tűnt a pici Somához. Tán az orra és bukkanója kicsit Apásabb. Ásított is. Kezével a feje alatt támasztott és mintha mosolyogni is láttam volna. A gyermek látványa tényleg erősíti a kötődést (még az erősön is tud erősíteni), ezt most bizton állíthatom. Testet, képet öltött Zsombor. Apának is. Sőt Somának is!

24. hét

Egész jó érzés.

23. hét

Ábrándos 23.

Úgy de úgy szeretnék jól lenni. Azthiszem ez hiú ábránd csupán. Ki gondolta volna, hogy az alacsony vérnyomás így kikészíthet. Szédülés, hányinger, fáradtság továbbra is, időváltozáskor minden felerősödve. Ez van és nem látok esélyt javulásra. Annak örülök, hogy amilyen rosszul vagyok én, olyan jól van odabenn a manócska. A medencecsontomat rugdossa/kaparássza - Soma is ezt csinálta annakidején - fura, bizsergető, ismerős érzés. Somával végig istenien voltam csak a vége volt necces... magas vérnyomás, 36. hét, császár... oh! Arra gondoltam, hogy most mi lenne ha végig ramatyul lennék (nem nagy ár érte, bár Somát kellene megkérdezni róla) és a végén lenne egy végigkihordott természetes úton született egészséges kisbabám. A dokim szerint szülhetek rendesen az előző császár ellenére is. Kádban szeretnék... de ez már tényleg túl sok a vágyból. Csak jussak el odáig. Ki kell bírnom!!!

22. hét

Megvagyok. Megvagyunk.

Szívdobogás... a legszebb zene füleimnek. (Vigyázat, a mobilom a végén kicsit egybegerjedt a készülékkel.)

21. hét

Tegnap a könyvtárban utolsó naposnak hittek. Ez azthiszem sokatmondó. Néha úgy is érzem magam. Nem csak nagy vagyok, hanem fáradékony is, meg szédelgős. És: Nyögök... már olyan szinten, hogy éjjel felébred rám a párom. Aludni nagyon rosszul alszom, mintha mély kútba zuhannék, és egyáltalán nem pihentető az alvás. Azért igyekszem tartani magam. Végülis örömre is sor kerül majd 19 hét múlva. Nagy-nagy örömre. Sokszor elréved a tekintetem és csak rá figyelek, mosolygok. Bármilyen helyzetben képes vagyok erre. Ezt Som tudatosította bennem: "Anya mit nézel? Valami szépet?" Hát, igen.

A nevekkel megakadtunk, pedig már nagyon szeretném nevén nevezni Őt. Egyébként nagyon jó gyerek már most, ha megkérem, hogy helyezkedjen másként, akkor általában meg is teszi. Töretlenül dolgozik odabenn, lehet hogy egy kűzdősport lelkes hívével van dolgom?

Félidő

20. hét

Olyan mintha odabenn focimeccs folyna, rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc... non-stop. Azt hiszem be akar kerülni a rekordok könyvébe, mert maratoni a mérkőzés. Mikor alszik??? Babóca belül aktív, Soma meg kívül (rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc...). Remek. Ezen kívül Soma éjszakái is érdekesek, sokat van fenn, a fogát fájlalja (azt hittem ezen már nagyjából túl vagyunk), vagy szomjas/éhes, vagy csak szimplán engem akar. Úgy érzem mintha évek óta esne, megvisel, meg Somát is. (Még be is kellett fűtenünk.) Nehezen szánom rá magam, hogy lemenjünk pocsolyázni. És persze most van Apa szabadságon, mikor máskor, mint ilyen rossz időben. Amint kisüt, irány valami homokos vízpart. Meg ha a kocsink is úgy akarja, mert annak is pont most kellett elromlania, mármint a klímának. (És álmomban sem gondoltam volna, hogy ha kiveszik a klímát az autóból, akkor az önmagában nem üzemképes. Ha rossz is, benne kell hagyni.) Elvileg kész van, de kipróbálni nem tudtuk, mert ugye szakadó esőben minek elindítani. Pedig ránk férne egy kis lazítás. Kezdek kriplisedni, nagyon fáj a hátam. Ez a pocak nagy pocak már. Most már gyarapodom is > 2,5 kg a pluszom. Én úgy érzem alig csinálok valamit, míg Jácint most dícsért meg, hogy mi mindenre vagyok képes. Változatlan frontérzékenység, alacsony vérnyomás. Nemtudok hosszan állni, menni elmegyek bárhová. Csak lenne jó idő hozzá.

Kezdem megszokni a gondolatot, hogy fiús anyuka leszek.

19. hét

Nagy bukfencek a pocakban, néha már a hasamon is látszik a hullámzás. Sokszor kopogtat kifele a manócska. Tegnap a védőnő is nagyot nézett amikor a szívhangot hallgatta, kirúgott balra egyet a baba. "Ilyen korán, ilyen aktív?" Mondjuk már nagyon hamar éreztem Őt (15. hét). Tegnap már Apa is érezte a rugását. Eddig ha odatette a kezét, rögtön nyugi lett odabenn, mondjuk megtudom érteni a gyerkőcöt, én is így szoktam reagálni Apa meleg tenyerére.

(Az AFP eredményem is jó lett.)

18. hét

15. hét

Tegnap először úgy igazán megéreztem a baba mozgását. Már voltak előbb is olyanmintha érzéseim, de a tegnap esti már tagadhatatlan volt. Már most imádom őt, akármilyen is lesz. Egy pici élet... egy új kezdet... egy édes érzés.

Orvos váltásom már biztos, találtam is Győrben egy jónak igérkezőt (Márta barátnőm dokiját). Tudom, hogy macerás lesz eljárni, de a tudat, hogy a választott orvosomnál (jó kezekben) fogok szülni, mindennél többet ér. És nem járok úgy mint Somával annó. > Az orvosom konferencián. Mindenki csak csóválja a fejét. Túl magas a vérnyomásom. Aztán átvisznek a győri kórházba, hogy ott idegen orvosok adjanak kézről kézre. És én meg csak reménykedem hogy jó lesz a vége, bár az előző kórházban megmondták, minden komolyabb vizsgálat nélkül: "Károsodott a magzat, csak az a kérdés, hogy mennyire." Szerencsére nem volt igazuk. És tudom, hogy ez egy másik terhesség, minden másképp is lehet, de mégis ott van bennem a félsz.

Kistesó-tudat

Ma töltöttem be a 12. hetet. A 'végre' érzéshez rettenetes fejfájás társul. Használhatatlan vagyok. Tegnap fenn, ma lenn. Föööl-leee ahogy a szél hintáztatja az ágat... Na de hagyjuk ezt. Annyi mindent szeretnék leírni, tele van piszkozatokkal a blog, amelyek sohasem látnak napvilágot.

Szinte az legelejétől Soma tudja, illetve mondtuk neki, hogy kistesója lesz, aki a pocakomban lakik, mint annakidején ő is. Azt hogy a rosszulléteim a baba miatt vannak, azt sohasem említettük neki, nehogy már most haragudjon rá. De azt, hogy vigyázzon Anyára és a pocakjára azt többször is hangsúlyozzuk neki. Mégsem vigyáz, mármint hogy is várhatnám el egy kétésfél évestől, hogy tényleg vigyázzon. Azonban mostanában többször óvatosan átölel, hozzámbújik és simogatja a karomat "Ez/Ő az én Anyukám!" Én meg olvadozom.
• A köldökről azt találtam mondani neki egyszer, hogy mi ott voltunk összekapcsolódva, amikor még a pocakomban volt. Azóta "Kapcsolódjunk!" felkiáltással jön, és a meztelen köldökünket kell összeérinteni. :-)
• Van egy régi szokása, hogy belefúj a szabad testrészeinkbe, vagyis lábak, karok, nyakak a célpontok. És azt is élvezi ha mi csináljuk neki, főleg ha a hasába fújunk bele. Egy-két hete jött és felhúzta a pocakomon a pólót (igen, van már pocakom, úgy nézek ki mint aki minimum félidős) és közölte, hogy "Trombitálok a kistesónak!", és úgy is tett, belefújt nagyokat és hatalmasakat kacagott hozzá. Azóta ez visszatérő momentum lett. Szegény baba már most edzésbe került. Hiába, egy nagy hároméveshez nem árt idejekorán elkezdenie az edződést.
• Soma mostanában többször szopizni akar, de egy pohár tejjel hamar le lehet szerelni. A múltkor azzal jött, hogy: "Anya mi van a cicidben?" Mondtam neki, hogy még nincs tej benne, majd mire kell a kistesónak arra már lesz. Erre ő: "Kibújtam a pocakodból és szopiztam."

Szóval mit is tud egy kétésfél éves?

11. hét

Péntek este nyolckor eltűnt az émelygés... és ma este tért csak vissza... ízelítő, hogy van remény. Már ez is nagyon jól esett. És rágózom tovább.

Vonzás még

Nagyon az eleje és halovány... de a változás érezhető (szemmel látható) belül is.

Amikor nagyon babát akar az ember, akkor nincs határ... Mindent a cél érdekében! Bevetni a féldrágakövek erejét, amiknek a leírásában a 86. helyen szerepel az, hogy a termékenységre hatással vannak. Karneol-t a nyakba, rózsakvarcot a marokba... hátha. Hormonokat zabolázni. Ovulációs naptárt nyalogatni, hogy netán akkor és ott legyünk ahol éppen kell. Meg persze eleget kell dolgozni az 'ügyön', ami a hetedik hónapja tartó eredménytelenség után már egyáltalán nem olyan csodálatos. Nekem/nekünk, most megcsillant a reménysugár...

Most mondhatnánk, mi az a hét hónap... semmi. Vannak párok akik évek óta hiába próbálkoznak. De a hónapról hónapra történő reménykedés hihetetlenül kimeríti az embert (pláne télen). Először mindent jelnek érzünk, aztán minden jelet elhessegetünk... mint most én. Ebben a hónapban felszedtem egy kilót, pedig kevesebbet ettem mint máskor (bár sok tejet-joghurtot) és megnőtt a hasam. Állandó álmosság... kitudja mióta. Gyomorégés bármit eszek... két hete. Mellfeszülés-fájás... 1 hete. Puffadás egy-két napja. Mindenre volt magyarázatom. Még a késlekedő ciklust sem hittem el, egészen a ma reggeli tesztig. Pedig még soha nem késett (a 28 az 28!), illetve egyszer, három éve pont ilyenkor. Minek is próbálkoztunk máskor, mikor nekünk csak februárban megy???? :-)

Mindezt suttogva mondom... és remélek...