péntek, november 30, 2012

Hatördög


Nem úgy érzem mintha tegnap lett volna, nem. Érzem az elmúlt időszak súlyát, mindenféle milyenségét (öröm-bánat, aggódás, féltés, szeretet, harag, düh, megértés, elfogadás, születés, elmúlás, feldolgozás... és még sorolhatnám). Egyszerre kavarog bennem a sok-sok érzés és emlék, ha Somára gondolok. Igazi élet ez már. 6 év, az első gyerekség minden terhével és örömével. Három évig csak ő volt a középpontban (-38 hét átfedésben). Most már nem bánom, hogy ennyi időnk volt együtt, mielőtt megszületett volna Zsombor. Álomgyerek volt. Imádatos. Könnyen kezelhető, kompromisszumkész. Még most is a kezdetektől felvillanó gödröcskés mosolya az amivel Som hódít. No persze ma már nem ilyen könnyű eset, a mosolyának felvillantása/felidézése igazán jól jön néha.

Igazi 6 évessel van dolgunk.

A legjobb az egész gyerekben az, ahogy önmagát a szeretetre neveli. Sohasem volt bújós, most sem tud elolvadni az ölelésben. Mindig érezni nála egyfajta ellenállást minden érintéskor, de most már akarja, keresi az érintéseket. Minden reggel átjön hozzánk és mellémbújik. Ez eleinte csak kis odasimulás volt, de most már úgy eltud lazulni, hogy néha még vissza is alszik mellettem. Ez egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna. Puszilgatni sem hagyta csak úgy magát, mindig engedélyt kértem letámadásra. És hagyta, mert érezte, hogy ez valahol jó. Most meg van hogy süvítőszerűen letámad egy-egy puszival, olykor sorozatlövéseket kapok cuppanósokból, és ilyenkor a környezet sem feszélyezi. Jön és lecsap. Az énpuszim sem engedélyköteles már. Kezdi legyőzni eredendő ellenállását. Hogy miért? Mert én ölelgetős és érintés-függő vagyok, természetesen mindig tiszteletben tartottam az ő hozzáállását ehhez, de próbáltam ellopogatni a magam részét a gyerekből. Aztán Zsomborban megtestesült egy igazi simogató-bajnok és Somát ez mégjobban motíválta, az ösztönös testvér"harc" nevében. Lehet, hogy erről már írtam, de annyira jellemző és napi szinten jelenlévő momentuma ez az életünknek. Mint ahogy az is, hogy simán legonoszozza a tesóját, öt perc múlva meg agyonpuszilgatja, mondván, hogy "Mi vagyunk a legjobb barátok!".

Soma nagyon értelmes kisfiú, egyre jobban kezd ez előtérbe kerülni, játékaiban kifejezésre jutni. A társasjátékok lettek a kedvencei, bár veszíteni nem nagyon szeret. Sokszor dührohamot kap ha vesztésre áll, de annyira játszani akar, hogy visszatér a táblához. Önbizalom erősítésben olyan jól állunk, hogy már a döntetlent is nyerésnek éli meg. Apropó önbizalom. Könnyen rámondja bármire, hogy nem tudom. És akkor rendíthetetlen, nem csinálja. Ha viszont ő találja ki a "feladatot" akkor kitartó, abban az esetben is ha elsőre nem megy. Gondoltuk hogy az önbizalmára kellene ráerősíteni, hogy belekezdjen olyan dolgokba is amelyekre még nem tartja magát késznek, illetve nem érdeklik. Úgy mint: Tudom, hogy megtudod csinálni! Szeretem amikor ezt v. azt csinálod! Tetszik amit rajzolsz! ...stb. Most ott tartunk, hogy egy kicsit könnyebben áll neki a nemszeretem dolgoknak is, Anya/Apa kedvéért. És hoppá, amiben eddig profi volt - mimás mint Lego -, most vérprofinak gondolja magát. Összedob valami kis gépezetet és tökéletesen elégedett vele, elhiszi magának, hogy nyerhet is vele. Kicsit túlbillent. Imádom amikor a szokásos oda nem illő szavaival próbál meggyőzni arról, hogy ez a legtutibb szerkezet, és hogy minden tudását beleadta. Általában én adom fel. Öntudatos a betyár. (Titok, hogy miért nem törekszik jobbra, mert ha nem hamarkodná el a dolgokat, akkor tényleg nyerő dolgokat alkotna.)
Rajzolásban állt a legrosszabbul. Most már sokszor jön, hogy rajzolt valamit nekünk. Általában repülöket, űrhajókat. Nem remekművek, de igen jó a színhasználata, és kellemes ránézni az alkotásaira. Ember, állat nemigen szerepel még a rajzain.

Információéhes, nagyon jó megfigyelő és ami számára fontos, azt meg is jegyzi. A világűr, bolygók, repülők most a fő érdeklődési terület. Mi a nap és miért világít? Miért marad fenn a repülő? Mi történik a műholddal, ha elöregszik? ... De ugyanúgy érdekli az emberi test is. Mitől élünk? Miért dobog a szívünk? Hogyan kering a vérünk? Meg ilyenek. Jó kis próbatételek elé állít minket.
    
Szeretném azt írni, hogy minden perc élmény vele, de sajnos nem így van. Nagyon makacs és önfejű. Nem nagyon hajlik a kompromisszumra. Ennek kicsúcsosodó példája az öltözködés. Kiakad, ha nem készítem neki ki a dolgokat, de aztán semmit sem hajlandó felvenni abból, amit kirakok neki. Minden ruhadarabot kicserél, a zoknit, alsónadrágot is beleértve. Nem vesz fel inget, gallérosat, kötött dolgokat, általa nemjónak ítélt mintákat, színeket és persze dafke sem cuccokat, még akkor sem, ha előzőleg vele együtt választottuk ki a boltban. Ezzel bármilyen napot, készülődést megtud keseríteni. Tudom én, hogy kilőtt egy területet, amit  úgy gondol, hogy irányíthat, csak nem bírom. Alkudozom szakadásig.

Nagyon szeret úszni járni. Hogy a tudása hol tart, azt nem tudom, mert bemenni nem lehet megnézni. Amit mesél, annak a valósághoz meg nem nagyon lehet köze. Igen színes a fantáziája, és teljesen valóságos is lehetne a legtöbb sztorija. Az ovis történéseknek sem vagyok így birtokában. Som mond egy sztorit, amire megkérdezem, hogy megkérdezhetem Patrikot (igazmondó kisbarát) is? Erre elpirul a füle, és persze vigyorog egy nem-et. A kedvenc sztorim a következő:
- Képzeld anya, leszállt egy repülő az ovi udvarára.
- Egy repülő? - csodálkozom
- Ja, nem. Helikopter volt. (Kap észbe.) És képzeld, egyedül csak engem felvitt a levegőbe.
- Csak téged?
- Ja, nem. A Márkot is.
- Tényleg?
- Így volt! Szuper volt repülni! ... - és ecseteli még a történetet, hogy mit látott, és, hogy majdnem leugrott ejtőernyővel...
- Megkérdezhetem a Patrikot is?
- Nem volt oviban, beteg. - Ad sakkot nekem.

Igazán jól terhelhető Soma. Úszás (heti 1x), judo (heti 2x), fejlesztés (heti 2x), Lexi prevenció (heti 1x). Aggódtunk, hogy túl sok lesz neki, de nem így lett, örömmel csinálja (bár a judoban, fujj futni kell). És úgy, hogy nem alszik már délutánonként. Estére sem fárad be, csak elfárad. 8 - fél9 tájt már alszik. Az annyit emlegetett egésznapos hisztik sincsenek már meg, kivéve a reggeli ovibaindulóst (ugye Zsombort kell itthon hagyni), aminek intenzitása magában foglalja az összes további elmaradót. A ház lakói azt hitték a kicsi kezdte el az ovit és ő a síkítások forrása. Gyakorlatilag az élvenyúzás érzését produkálja reggelente. Hamarosan Zsom is kezdi az ovit, nagy változást remélünk.

A legnehezebb azonban azzal szembesülni, hogy Soma mind kívül, mind belül nagyon hasonlít apámra. Szép, okos, érzékeny, de nagyon önző. Gyakran tiszteletlen. Persze még gyerek, de olyan nagyon fel tud hergelni. Ha komoly helyzetekben kinevet, akkor nem tudok magamnak parancsolni és a dühöm káromkodás hurrikánnak ad teret. Hihetetlen, hogy miket tudok mondani. Dolgozom az indulataimon. De azon is rajta vagyunk, hogy Soma ne csak önmagát lássa a szituációkban, önmaga legyen csak az érzékenységének tárgya. Rettenetesen csúnyákat tud mondani nekünk a drága gyermek, sőt többször világgá is ment már. Szerető, játékos közeget próbálunk teremteni, amelyben jó lenni, ahol tudja szeretjük. Mindig. Még akkor is, ha képtelen bocsánatot kérni, illetve megbánni dogokat. Mondjuk az affér után jön, bújik, puszilgat, és mondja, hogy szeret. Talán ez jó jel...

Szerethető ördögfiókát nevelünk, remélhetőleg még nagyon sokáig. Nagy feladat ez.


hétfő, november 26, 2012

Beszédes szavak

Nem tetszik a kabát szériája. (ruhaujja)

Amit én szétszedek azt egyállagban össze is rakom.

Egyszerűen nem tudom megjegyezni Soma ilyen mondatait. Pedig tele vannak velük a szövegei. Ugye érthető, hogy néha miért nem vagyok képben?
    

péntek, november 23, 2012

A papír

Soma erős kétkezessége miatt szorgalmaztam, hogy vizsgálják meg a gyereket a Pedagógiai tanácsadóban is. Ugyanis hiába szűrték ki az ovis teszten, már az újabb felülvizsgálaton a Logopédiai intézetben jól szerepelt. Tehát ügy lezárva. De én nem így éreztem. Ezért kértem még vizsgálatot (illetve már februártól kérem folyamatosan). És felmérték. És kiderült, hogy nem hiába hordtam Ayres-re, mert: Nagymozgásai változó mértékben rendezettek. Keresztmozgásokra képes. Testséma ismerete, általános tájékozottsága, téri tájékozódása jó. Jobb-bal ismerete stabil. És amit tudtam: Szókincse gazdag. És amit ennyire nem gondoltam: Intellektusa az átlag feletti intelligencia övezetben helyezkedik el: IQ=115 (Binet). DE: Időbeli tájékozottsága alacsony szintű. Dominanciája még kialakulatlan, mivel váltogatja az eszközhasználatát és utánozza a körülötte dolgozókat is. Ceruzafogása két ujjas. Emberrajza életkoránál gyengébb szintű, de emberkéje vidám, nagy. Vizio-motoros koordinációja éretlen. Labda elkapása, átadása, pattintása, gurítása és dobása nehézkes, erőtlen (tiszta Anyja ez a gyerek!). Hiányosságai főként finommotorikával, szerialitással összefüggő próbáknál jelentkezett.
Soma rendkívül barátságos, illedelmes kisfiú, de átlag feletti intellektusa ellenére teljesítménye egyes területeken alacsony szintet ér el, mely megsegítésre vár, hogy az iskolakezdés zökkenőmentesen alakulhasson. Tanulási nehézség állapítható meg, a gyermek fejlesztő foglalkozásokra jogosult.

Most, hogy lett papírunk, hirtelen az oviban is megtudták oldani a fejlesztést. Szuper eszközökkel felszerelt fejlesztőszobára derült fény. Ayres-t és Észkapcsoló (Agykontroll) tornát végeznek Somával (mindkettő az agyféltekék összehangolását célozza meg), heti kétszer(!), amit nagyon élvez a gyerkőc, pláne hogy alvásidőben történik.
Sőt még a Logopédiai intézetben is lett Lexi prevenciós óránk, pedig ugyebár előzőleg nem találtak Sománál megoldandó problémát. Pedig a diszgráfia / diszlexia igenis benne van a pakliban.

Nem akarok rágörcsölni a dologra, de tény, hogy ha nem lépek, akkor nincs semmi. Lehet, hogy tényleg akadály nélkül venné az alsós osztályokat, mert az intelligenciája miatt tökéletesen kompenzál. DE - merthogy igenis van de - ha majd a nem megfelelő agyi kapcsolatok miatt a sok tananyagot egyszerűen nem veszi be az okos buksija, akkor mi van? Vagy ha írni nem tanul meg, vagy netán olvasni? Most meg tornázgatunk, játszogatunk, rajzolgatunk... és talán könnyebb lesz neki. És talán egyértelmű lesz pár hónap múlva (nagyon remélem), hogy melyik kezével fog írni. Merthogy ez egyáltalán nem evidens. Ballal kezd neki az írásnak, de ha a feladat úgy kívánja, simán átveszi a másikba a ceruzát. Lehet ilyet csinálni írás közben? Szerintem nem.

Egyébként nagyon szuper szakemberekkel kerültünk folyamatosan kapcsolatba. A pedagógiai intézet szakértője (Lazúrné Török Lívia) és az ovis fejlesztőpedagógus is valóságos kincs, sőt még a logopédusunk is (Jakabné Magyar Cecília). Jókat kacarászunk velük, mert az a tényállás, hogy minden a gyereken múlik, aki nagyonis jól érzi magát így ahogy van, a két szuperügyes kezével. Soma az a cukipofa, akiről senki nem gondolná, hogy valami gondja van. Mindenki imádja is a kölyköt, mert az egy mosolygós, kötelességtudó, tudásszomjas kisfickó. Csakhát suliba kell mennie...
  

csütörtök, november 01, 2012

Eljött az idő

Valamit már régóta nem tudok kiadni magamból, pedig nagy könnyebbség lenne. Talán most letudom emelni a súlyát a vállamról. (Nem gyerek téma.)

Már éppen végefelé járt a tél, amikor a nyűgjeim kezdtek a fejem fölött átcsapni. A sima megfelelési vágyamat, maximalizmusomat (anyaság, te édes!) és munka nélküliségemet (hahh!) fejelte meg az, hogy zsigerileg utálom a telet. És tudtam, hogy testi tüneteimet (még mindig ingadozó magas vérnyomás, magas prolaktin szint) nagyrészt rossz lelkiállapotomnak köszönhetem, és segítségre lenne szükségem. Mivel a hagyományos orvoslástól ugyanúgy irtózom, mint a téltől, ezért a segítő személyt illetően egy kineziológusra esett a választásom. Mondanom sem kell, hogy azt sem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák az ilyesmit. Aztán ámultam-bámultam. Kettőt sem mukkantam, és azt mondta, hogy apám a forrása mindennek. Meg kell bocsátanom neki.

Húú, gyerekek olyan önbugyrokat jártam meg pár óra alatt, hogy egy héten át aludni sem tudtam. Azt hittem minden erőmmel azon vagyok, hogy a családi rossz óment átgeneráljam valami tisztává, valami építővé. És már hittem is, hogy jó úton vagyok, nem hasonlítok arra a férfira, aki csak félemlített és nem nevelt engem. És akitől 14 évesen egyértelműen elszakadtam. Aki nem tudta megbocsátani, hogy elhagytam. Tudta, hogy mit gondolok róla, hogy semmiembernek tekintem őt, de soha ki nem mondta volna. Illetve soha semmit nem mondott ki. Semmit nem beszéltünk meg soha. Soha, semmit. Felbomlott a "család" (tesóm féligmeddig kitartott mellette), szüleim elváltak, aztán elveszítette a házát/állását. Alkohol. Kártya. Munkaundurusz. Önvád. És teljesen lecsúszott... pénze nem, bár munkája azért volt. Nem tudom miért, de nem tudtam teljesen elhatárolódni tőle, mértékkel, de tartottam vele a kapcsolatot. De megbeszélni a dolgokat, azt továbbra sem tudtuk. Pedig én megadtam neki az esélyt rá, többször is. Annak ellenére, hogy meg sem érdemelte volna. De ő nem élt a lehetőséggel. Tanultam, dolgoztam, alkottam, próbáltam elismerést kivívni, hasztalan. Csak egy "jó vagy/jól csináltad kislányom"-ra vágytam. Tőle. Még most sem értem magam, hogy miért is. Aztán fiaim születtek, sőt az első unokája is fiú lett, mert az ám az EMBER! De Soma kicsit lányos típus, szép pofival, és a labdajátékok sem kedvelik őt. Ez már így nem jó. Aztán tesóméknál is jött a baba, nálunk meg a második. De jajj, nem a fiának lett fia. Ez sem volt jó. Pedig a fiaim imádták/várták az egyre szakadtabb, egyre rosszabb szagú (pedig Soma érzékeny orrú) Papát. De papa nem vette a lapot, és nemigen jött. És az sem érdekelte, hogy Zsom már igazi férfi volt másfél évesen is. Vagy, hogy tesómék kislánya, Csenge a fiúk minden vagányságát és a csajok minden báját magában hordozza. Túlságosan sajnálta magát a kedves Papa ahhoz, hogy meglássa azt a sok jót, ami kéretlenül is körülveszi.

Szóval egy hétig a jó kis álmaim helyett lázálmaim voltak... Megbeszélni kellene, a megbeszélhetetlent. Megbocsátani a megbocsáthatatlant. És aztán... megküzdöttem magammal. Beláttam, hogy beszélni vele nem lehet. Felette az önsajnálat, az örök vesztes szerepe. Azt nem tudom, hogy akart-e valaha ezen változtatni vagy sem, de hogy nem sikerült neki, az biztos. És rájöttem (kemény csata volt) arra is, hogy tényleg nem haragszom. Nem irányíthatja egy ilyen ember az én életemet! Én a magam ura vagyok! És köszönöm, hogy általa az lettem, aki vagyok. Lehet, hogy néha még fel-felbukkan bennem egy tüske, de letöröm és kész. Mert én képes vagyok rá. Megbocsátottam. Megkönnyebbültem. Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy terhet cipelek.

Aztán hamarosan kényszerszülte meglátogattuk Jóska Papát, a jó kis nikotinátitatott "kuckójában". Én általában csak nyáron szoktam menni hozzá, amikor nem kell bemenni a házba, mert általában öt perc után úgy elönt az allergia, hogy menekülnöm kell. Ám most több órán át üldögéltem a sárga félhomályban, gomolygott a füst, épphogy Karádi nem énekelt, és SEMMI, egy orrfújás nélkül sétáltam ki onnan. Pedig Apám láncdohányoshoz méltón teljesített, mint máskor (pedig tudta, hogy nem bírom). Ez a bizonyíték számomra, hogy minden fejben dől el, és tényleg megbocsátottam, felülemelkedtem. Nem függök tőle.

És amikor minderre ráébredtem, Apám megbetegedett. Illetve szerintem már régóta eszegette a rák, de a szokásos elfolytós módszerrel élt, hisz már olyan jól bevált évtizedeken keresztül. Kórház lett a vége. Több kórház. Több hónap. Több műtét. De menthetetlen volt. Végig mellette voltunk. Tesóm szállítgatta, látogatta amikor hozzá esett közelebb a kórház, de amikor Győrbe került én is bekapcsolódtam. Bár segítséget ezek alatt az igazán nehéz napok alatt tőlem nem fogadott el, csak a tesómtól. Csak akkor hívott/kért, ha már nem volt más választása. Könnyek között, de belenyugodtam. Aztán június végén kiengedték. Július elején a szemébe mondták. Látszólag jól fogadta. Tán tudta is. Persze én voltam vele. Tán másfél hetet lehetett otthon, amikor hirtelen egyik napról a másikra leépült. Már dohányozni sem bírt. Meglátogattam. Már alig volt tudatánál. Pár pillanat erejéig rám ismert, beszélni már nem tudott. A szemével kérte, hogy simogassam a fejét. Kettősünk életének legmeghittebb pillanatai voltak ezek. Végső. "Mindjárt minden jó lesz!" - suttogtam, gondoltam. Láttam a halált a szemében. Másnap reggel újra elmentem hozzá. Már villanásai sem voltak. A mentő beszállította a kórházba és 10 perc sem kellett hozzá és elment. Örökre. Olyan volt mintha megvárt volna. Mondani nem tudta már, - most a teste, régebben a büszkesége gátolta ebben, - de talán mégis fontos voltam neki...

... a gyerekek meg folyton emlegetik a JóskaPapát. Az még megfejtésre szorul, hogy miért is.
  

Ők így

- Azt mondta a Jóska Papa*, hogy tetszik neki a virágja.
- Mikor mondta ezt?
- Amikor másztam a kis-nagy létrán, és odaértem.
(Zsombor, 3 éves)

- Tudod kié volt ez a takaró?
- ???
- Naa!? Jós... 
- Kié?
- Tudod, aki már csak a szívünkben él! A Jóska Papa.
(Soma, 6 éves)

* Apám (Élt: 1949 jan. 17. - 2012 júl. 20.)
 

szerda, október 31, 2012

Kétszer annyi, egyszer az életben

Soma kétszer annyi idős mint Zsombor. 3+3=6, 6/2=3, 6-3=3 Valahogy így. Egyszeri és megismételhetetlen jelenség. Mint ahogy a két kölyök is.

Remélem egyszer megérem azt is, hogy én leszek kétszer annyi mint a gyermekeim... Jó terv. Ígérem azért előtte megtöltöm tartalommal is a kemény matematikát, jó?!


kedd, október 30, 2012

Jómadár

Éneklős videó a csacsogi háromévesünktől, pont a napján.



Számosítva

Soma
6 éves
114,5 cm magas
24,5 kg
18,8 cm talphosszú (31-es cipőméret)
Teljes tejfogsorú (egy mozog)

Zsombor 
3 éves

96 cm magas
14,5 kg
16 cm talphosszú (25/26-os cipőméret)
Teljes tejfogsorú (azt hiszem)
   

hétfő, október 29, 2012

Megmozdult...

Somának az első foga* (Juhé!) és fotóst is rendelt hozzá... Reménykedve várja, hogy ki is essen.


*bal alsó egyes

vasárnap, október 21, 2012

Szülinaposok

Soma 6, Zsombor 3 éves (lesz 9 nap múlva)...


 

kedd, október 09, 2012

Csúfolódós

Zsom: - Te egy puputeve vagy!
Soma: - Te meg egy póniló!
Zsom: - Nem vagyok! Te, te, te egy szajonna vagy! (szalonna) - mérgeskedőn
Soma: - Te meg egy zsiráf!
Zsom:- Tudod mit, te jeszej egy szajonna én meg zsijáf!
Soma: - Én nem vagyok szalonna! Én alma vagyok, szép piros!
Zsom: - Én meg ződ ajma vagyok, jó?! De nem jehet megenni ám!
Soma: - Engem sem! Én kukacos alma vagyok! (hihi!) - és elkezdi ficánkolósan öltögetni a nyelvét. (Lehet, h mégis lesz majd némi humora.)
Anya: - Nem is tudom, akkor kit egyek meg...
Zsom: - Engem nem jehet! Én édesz ajma vagyok! - és hozzám bújik.

Sajnos nem jutott nekem alma, csak kacagás.
  

Soma tudja, hogy hol lakunk

- Győr. (eddig stimmel)
- Laposa Tibor utca (az alattunk lakó fotós neve... és nem hiszem, hogy nagyon örülne neki, mert utcát nem élőkről szoktak elnevezni)
- emelet (hát persze)
- új ajtó (bingó!)

Ugye most már mindenki idetalál?!
 

péntek, szeptember 21, 2012

p=q?

Somát kiszűrték diszgráfiára... 19 pontos lett a tesztje, 20-ig jó még. Nem is bántam, hogy alulteljesített, mert éreztem, hogy valami ilyesmi probléma áll fenn. Ugyanis ha egy virágnak a jobb oldalán van egy levél, azt ugyanolyannak látja Soma mint amikor a bal oldalán van egy levél.
Már voltam is vele (javaslat alapján) a Logopédián ahol egy nagytesztet csináltak. Én is bent lehettem. A majdnem egy órás teszt az iskolaérettség legfőbb kritériumaira épített feladatokból állt, gondolom az írás-beszéd szempontjából fontosakra. Így a mi problémánk igencsak kis szeletke volt az egészhez képest. Talán pont ezért nem lett rossz a tesztje. Nem kell fejlesztésre járnia. De gond az van. Nem tud sort alkotni. Időrend sem stimmel, ezért történetmesélése zavaros. Tükörkép dolgokat egyformának lát. Balkézbe veszi a ceruzát, de nincs meg a kéz dominancia. Minden más területen mindkét kezét használja. Ha pakolni kell, akkor még mindig azt a kezét használja, amelyikhez közelebb van az adott tárgy. Enni is úgy kezd, ahogy odaadom az evőeszközt neki, és csak akkor cserél, ha mondom neki, hogy ballal esetleg nem lenne-e egyszerűbb? Mintakövető, úgy csinálja ahogy a többitől látja, ezért nem vették először észre az oviban a kétkezességét. Ezzel saját magának nehezíti meg a dolgát. Figyelmetlen. És nincs meg az automatizmus. Hezitál... Azért lett rossz az ovitesztje is, mert elsőre megcsinálta jól a feladatot: bekellett karikázni az egyformákat (p). Aztán átgondolta és bekarikázta a többit is (q). Erre nem hagytak időt a nagy felmérőn. Pláne, hogy igazán csak egy feladat volt ilyesmi, talán kettő soralkotásos. Nem volt színezős, rajzos feladat, pedig ezeknek egyáltalán nem áll neki Soma "Nem tudom!" felkiáltással. Néha-néha azonban rajzol valamit, ami meg igencsak eredetire sikerül.

Ugyebár nincs még hat éves (kemény egy hónapja van addig), ez a szerencséje, mert még egyáltalán nem iskolaérett. Okos, jó eszű gyerek, de mégsem való neki még a suli.

Az iskolaérettség kritériumai (http://www.gekkonet.hu):

(x)-el jelöltem a kritikus területeket
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5-7 év közé tehető. Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül, vázlatosan nyújt áttekintést arról, hogy milyen ismeretek megléte fontos a kis elsős számára.
  • nevének, korának (x), lakhelyének ismerete
  • szülei neve, foglalkozása
  • testvéreinek az adatai
  • a család felépítése – fiatal, idős fogalma (x)
  • a testrészek megnevezése – funkciójuk ismerete
  • a tisztálkodás és a fogápolás szabályai
  • a jellemzőbb foglalkozások ismerete
  • az egyes szakmák szerszámainak felismerése
  • térbeli távolságok megítélése – közel, távol
  • a gyalogosokra vonatkozó alapvető közlekedési szabályok ismerete
  • település- és lakástípusok megkülönböztetése
  • a ház helyiségeinek, berendezési tárgyainak megnevezése
  • a háztartási gépek nevének ismeret – funkcióik tudása
  • a zöldségesben, gyümölcsösben termő növények felismerése
  • a kerti szerszámok és funkcióik ismerete
  • a ház körül élő állatok megnevezése, csoportosítása (pl. szőrös, tollas),
    hasznuk, gondozásuk, védelmük ismerete
  • erdőben, mezőn, vízben, vízparton élő jellemző állatfajok ismerete
    (esetleg táplálkozási módjuk megnevezése)
  • hazánkban nem élő, csupán állatkertben látható állatok megnevezése
  • a színek felismerése
  • a napok nevének sorrendbe történő tudása
  • a napszakok és a napirend összefüggése, megnevezése (xxx)
  • az események történési sorrendjének helyes megítélése (x)
  • az évszakok megnevezése és jellemzőik ismerete
  • az öltözködés és az időjárás kapcsolata
  • az érzékszervek által felfogott ingerek megnevezése
  • a számok felsorolása tízig, tárgyak számlálása
  • több-kevesebb fogalma
  • kisebb-nagyobb, magasabb-alacsonyabb, hosszabb-rövidebb,
    könnyebb-nehezebb stb. fogalmának ismerete (x)
  • tárgyak egyenlővé tétele (1-10)
  • egyszerűbb sorozatok szabályának felismerése és annak folytatása (xxx)
  • kör, négyzet, háromszög felismerése, megnevezése
  • alatt, felett, között, mellett, előtt, mögött fogalmának ismerete
  • egész-rész viszonya (x)
  • megfelelő szóbeli kifejezőképesség, érthető, folyamatos beszéd
  • a hallással felfogott utasítások megértése és teljesítése, növekvő figyelemtartás
  • rajzaiban az adott tárgy, élőlény lényeges jegyeinek feltüntetése,
    az arányok, távolságok érzékeltetése (xxx)
  • önkéntelen emlékezeti bevésés és felidézés (x)
  • fogalmi gondolkodása kialakulóban van
  • önállóság az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben
  • megfelelő közösségi magatartás, a viselkedés alapvető szabályainak ismerete
Az hogy hogyan tovább, az a jó kérdés!

Az Ayres terápia szerintem már nem neki való. Nagyon jó volt, mert Soma térben teljesen jól tájékozódik, irányokat tudja, bal és jobb kezét nem keveri. Mozgása sokkal összehangoltabb lett. Új dolgoktól nem riad vissza, az ismeretlen felé hamarabb nyit (pl. új programok, feladatok). Most például Judo-ra kezdett járni és élvezi. Be kell vallanom elég ügyes. Bár figyelmét legtöbbször a társai kötik le. De jó alkalom arra, hogy egy "tanár", edző utasításait betartva végrehajtson feladatokat. És ha figyel, akkor jól is teljesít. Bár végtagjainak összehangolásán még van mit javítania. Egy a lényeg, élvezi, minden nap Judo-ra akar menni. Én meg aggódtam, hogy sok lesz neki a heti két alkalom.
Úszni szeretném még elvinni. Bár a saját bevallása szerint ő tud úszni, mert járt babausziba! Nyári félelem nélküli fuldoklásait (kirántom, köhög kettőt és vigyorog, majd folytatja tovább az "úszást") rossz volt nézni. Megjegyzem, kicsifiam dettó.

A mozgásos tevékenységek biztosan jó hatással lesznek majd rá. De a fenti probléma megoldásához kellene még valami... Alapozó terápia? Iskola előkészítő? Valakinek van valami ötlete?

A Nevelési tanácsadóba kértem és kaptam még időpontot (okt. 1.), remélem valami infót, segítséget kaphatunk majd onnan.

ui.: Most kezdtem magamon is észrevenni diszgráfiás tüneteket (rejtett balkezes vagyok), pl.a g-t és k-t simán összekeverem írásban, pedik a betűalakzatuk nem is hasonló. És gépelésben is, hajjaj!
 

hétfő, szeptember 10, 2012

Fekete Cica

Szerintem senki sem találja ki, hogy kit takar a fenti név. Nem is bocsátom szavazásra: Zsombor az. Egyértelmű. Ő mondja magára, simogat, bújik, nyávog, lefetyel, kakaót iszik (sokat, pedig nem bírja a pocakja), simulékony-akaratos, és simán lekarmolja Somát, ha úgy hozza a szituáció, talán ez utóbbi benne a "fekete". Igazi cicagyerek.

Amennyire nem akart beindulni a beszéde, úgy most le sem lehet lőni. mondja, mondja... Nála nincs olyan, hogy egyszavas lenne egy válasz. Pl.: Kérsz kenyeret? A. minimál: Nem, köszönöm szépen nem kéjek. B. általában: Nem, inkább szajonnát kéjek, kenyejet köszönöm szépen nem kéjek. Ez az én helyem, idecücöjök. Mikoj lesz máj kész a szajonnám? Nagyon szejetem a fiom huszikát. Kéjek vajot (vajat) is, küjön tányéjba. Én máj nad vagyok. (Mutatja is a székén egy lábon állva, felfelé nyújtózva.) Játod, hod mednőttem. Nadfijú vagyok. (Oldalra biccenti a fejét és mosolyog.)

Szóval megérte ennyi ideig néznie/hallgatnia a világot maga körül, most kombinál, megjegyez, emlékszik, viccel, huncutkodik, ötletel, kitalál dolgokat, mesél, teljesen öntudatosan. Ja és persze tud olvasni és ő a legerősebb a világon. Mondjuk estimeséi igen édesek, Boribont egészen jól eltudja mesélni a képek alapján (Soma kívülről tudja a szöveget), de ismeretlen képeskönyvből is simán ledob bármilyen mesét. Az r-jei nincsenek meg, és a g sem. Szerintem érthetően beszél. Van aki szerint nem. Abban mindenki egyetért, hogy folyamatosan nyomja és hogy übercuki bármilyen megnyilvánulása. Például tud mégpöszébben is beszélni, ha szerepe (épp kisdínó mondjuk) úgy kívánja meg. Sokan sóhajtanak fel (persze inkább anyukák), hogy micsoda jópasi lesz belőle! Én is így érzem. Hisz amikor szoknyát veszek fel, ő rohan Somához újságolni, hogy: Gyeje Soma, Anya kijájlány lett! - majd hozzám bújik, buksit belémfúr, olvadón néz, karomat cirógatja.

Persze még mindig a kis (cumis) hálótársam. Jó ideig (mióta Győrben lakunk) a saját ágyában aludt el, és csak éjjel kelt vándorútra. De a nyáron elromlott. Illetve annyit jöttünk-mentünk, hogy úgy gondoltuk az anyával elalvás minimum jár neki biztos pontként. Igényli is. És mivel ő velünk alszik, Soma is ráneveli(!) magát a bújásra, így ő is csatlakozik hozzánk hajnalban. Fáj minden porcikám, mégis jóérzés a fiúbuksik ide-oda belémfúródása.

Nem mondhatnám, hogy jóevő, de mégis az. Mivel Soma a példakép, ezért mára ő is választódiétát tart. Mindent külön eszik. Rizst is külön a husitól, még véletlenül sem egy tányérban. Egymás után minden elfogy. A rántotta tojás-t is kenyér nélkül nyeli, de így rögtön 4-et. A hurtya (hurka) és a sültkrumpli is toplistásak. A vaj a nagy favorit, és mint a május-t (májast) egymagában eszi kanálszám, nem is bírjuk nézni. De becsületére legyen szólva, hogy utána megeszi a kenyeret is, csak nem egyidőben a kettőt. Soma mára már kicsit javult, erre Zsombor így utánozza a formáját.

Egyébként mindent úgy csinál amit a Soma, így ő is duplózik/legózik, olvas, mindent megépít, mindenre felmászik, mindenhonnan leugrik és persze ebből adódóan gyakran Foltoska is lesz. Nincs olyan játék ami nem neki való.

Ma a fekete macska csizmáskandúrrá változott, felpróbáltattam vele a téli csizmáját és úgy maradt. A játszótéren is rövidgatyában és téli csizmában flangált a 30 fokban. Kitartott és nem engedett.

Na ki szereti a (fekete) cicákat?


csütörtök, szeptember 06, 2012

Öcsisajt oviba megy... majd

Zsombor BARNA SÜNI kiscsoportos (majdnem egyéletkorú) lett az oviban. Titkon ebben a csoportban szerettem volna látni őt. A dadus és az egyik régi óvónő (Marika) mellé egy fiatal, kezdő (remélem lelkes) óvónénit (Nóri) kapott. Már voltak családlátogatni is (Soma ovis pályafutása során még nem volt ilyenhez szerencsénk). Nyíltnap előtti napon jöttek. Kedves, gyors, célratörő kedvemrevaló látogatás volt. És tényleg a gyerek érdekelte őket. Róla kérdezgettek, őt kérdezték. Megnyugtatták Zsombort, hogy a cumijától nem kell megválnia az oviban sem. (Jó kis ügy lesz majd ez is!) És végül megkérdezték, hogy milyen jelet szeretne. Én ezt már előtte megtudakoltam tőle, és kapásból rávágta, hogy: SAJT! De sajnos ilyen jel nincs a választhatóak között (előre felmatricázott öltözőszekrényük van), így almát javasoltam neki. Mire ő: Aama, jó jesz, aszt isz szejetem! Szóval az óvónőknek már ez az alighallható cumimögüli szöveg ment: Szajtot szejettem vóna, jó jesz aama isz. Óvónénik értetlenül álltak(ültek). Soma - a kis segítő - teljes magyarázatot adott a dologról: Az én kistestvérem nagyon szereti a sajtot, legfőképpen a reszeltsajtot... stb. Másnap érkezési sorrendben lehetett választani a jelek közül, de nekünk elrakták az almát az óvónénik. Így lett ALMA a jele Zsombornak.
A nyíltnapon a kis Piros Alma jól felfedezte a csoportszoba játékait (Soma szintén). Játszott, pakolt, bár mindent nekem mutogatott. A leválás is érdekes lesz az én Anyamadzagom számára.
Persze Zsom majd csak októberben kezdheti az ovit, ha betöltötte a hármat, illetve ha már szobatiszta. Mindkettőig van még egy kis ideje. Az elsőt biztosan sikerül teljesítenie, a második kritérium teljesítése viszont jelen állás szerint még nagyon kétséges.

[A Narancs Sünis kistesók mind a Barna Sünibe kerültek. Patrik öcsije Peti (körte), Vivi öcsije - Donát is. Hurrá!]

A fiúk unokatesója, Csenge is most kezdi az ovit (Koppánymonostor - Napsugár óvoda), ő már régóta szobatiszta. (Majd csak januárban lesz 3 éves, de beveszik mert ott nincs annyi gyerek, mint Győrben.) Az ő jele a PIROS ROLLER lesz. Saját kérésre, naná.
  

szerda, szeptember 05, 2012

Minden mindenhova

avagy Zsombor szobatisztaságra érlelődik...

A nyár alkalmas lett volna a (teljes) szobatisztaságra, de az úrfi nem akarta. Pláne, hogy a megújult L pelus is beleköpött a levesünkbe. Tényleg jobb lett, mert az érintett észrevette a különbséget! És szép mondatban közölte is. Anyja csak a pelus árát (jujj!) és méretét érzékelte (jé, ez kisebb!).

Valahogy így volt két hónapja:
Én: - Anya már nem szeretne neked több pelust venni!
Zs.: - Jó. (Kezdek örülni.) Akkoj majd magamnak veszem pejuszt! Új fiom pejuszt! - nem is tudom mire számítottam.

Most azonban már nem kell Zsombornak pelus, csak bugyi. Bugyibetyár. Akarat az van, kérem! Viszont minden mindenhova megy. Tuti móka. Jácint totál ki van akadva. Én még bírom (az anyai hormonokat - és szaglószerveket - jól kitalálták). PiciMama partner az ügyben. Kitartás a jelszó! Valahol még jófejnek is tartom a gyermeket, mert látom rajta, hogy mókázik velünk. Tud bilibe is, wc-be is, büszke is rá. Mégis felavat ágyat, szőnyeget, parkettát, bármit. Telivigyorral. A Bilikönyv "nagy segítség"! Jókat lehet rajta röhögni. És utánozni az önelégült gyerekfejet.
Vannak jobb napok. Volt hogy délutáni alvását is pelus- és pisimentesen abszolválta. Az ovis nyíltnapon is a "kiswc"-be pruttyantott. Játszótéren lelkesen fátpisil, Soma vezényletével. Szóval van remény.

A gyerkőcök most a héten utónyaralnak PiciMaméknál, ma kaptam egy sms-t, hogy Zsom bilin ül és kakil, valamint ma egyáltalán nem pisilt be. Anyai szívet dobogtató szavak!

Lehel, lehel, életrekelt

Már régóta érlelődik bennem, hogy újra életet kellene lehelnem ebbe a blogba. Egyszerű oka van: hiányzik. Nem azért nem írtam, mert nem lett volna mit, inkább azért mert sok minden történt és kinek a papíron, kinek önmagában kell megküzdenie a dolgaival. Ez utóbbit tettem én is.

Szóval: hhhhhhhh.... (veszettül lehelek és ütöm a billentyűzetet)


szombat, május 26, 2012

Zsom köddé vált

Nem kell sok gyerek az ilyesmihez. Kettő is elég. A kétésfél évesem veszett el egypár kemény percre. Csak annyi kellett, hogy Somához odaforduljak. A Vaskakas bábszínház szülinapi (20) bulijának a végére sikerült odaérni. Már nagyon pakoltak, de még lehetett csúzdázni. (Meg akciós Vaskakas bérletet venni.) És csúzdáztak is, közel a soksávos úthoz. Nagy lecsúsz, valami problémája akad. Addig a kicsi csúsz. Mire visszafordulok Zsomborhoz, az már sehol. Egy vödör víz folyt le rólam, és Soma is nagyon megijedt, merthogy miatta van ez az egész. (Dehogy!) Mindig kibukkan az érzékeny kisszive csücske. Pedig Zsombor csak meglátta a szökőkutat és uzsgyi. Amikor megtaláltam Zsomot, épp úszni készült. Mondtam neki, mennyire megijesztett, hogy így elveszett! Erre vigyorogva közölte, hogy ő megvolt! Na persze, magához képest.
 

szerda, május 09, 2012

A név kötelez

Vasárnap Soma barátja Soma (a továbbiakban BarátSoma, mert a vezetéknevük kezdőbetűjével sem tudnám őket megkülönböztetni, mert az is ugyanaz :-)) egyik pillanatról a másikra megtanult biciklizni. Judit (az anyukája) telefonon értesült a hírről, és hitte is meg nem is. Aztán persze látta, hogy BarátSoma úgy teker mintha biciklin ülve született volna. Mindezt elmeséltem énSomámnak, akiben halvány érdeklődés ébredt. Soma eddig olyannyira kerülte a veszedelmes 12"-os vadállat kitámasztóst a pincében, hogy kinőtte anélkül, hogy a hátára pattant volna. Nagyon korán kapta, amikor még a lába sem ért le róla, akkor ülte meg néhányszor, azután a vágy egyetlen szikrája sem pattant meg benne, hogy tekerje. Pedig a lehetőség adott volt. DE MOST megcsillant Soma szeme, amikor meglátta BarátSomát a biciklin. Merthogy BarátSomának még az ovi elé is elkellett hozni a biciklijét - mert aki tud, az ugye minden lehetőséget kihasznál, hogy a tudását gyakorolja, még ha az csak 50 méter is. Szóval látta Soma Somát, és elkérte a bicót. Soma tekert, én fogtam/tartottam azon a bizonyos 50-en (oda és vissza) és néha-néha elengedtem, közben pedig mantráztam neki: Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Te vagy, az út, meg a bicikli! Nem nézel sehova, koncentrálsz!... Soma pedig tekert és hagyjámá' nézett rám. Aztán leálltam beszélgetni Judittal a Somákok szokásairól, jókat rötyögtünk azon, hogy sohasem csinálnak (igen, mindkettő!) addig semmit, amíg agyban el nem döntötték, hogy ezt már tudják. Így kezdtek el járni is, falat mászni és még sorolhatnám, hogy mit. Aztán már csak azt hallottam: Nézd a fiad biciklizik! Micsinál? És tényleg ment, egyedül, ügyesen. 5 perc alatt megtanult biciklizni. Az ötödik perc végére már fékezni is tudott. Aki látta, el nem hitte, hogy most ül életében bringán. Én sem. Körtelefon, és csuhajja!

Az egész délutánt biciklizéssel töltötte, csak rótta és rótta a köröket (a panelkaréj mire nem jó!) a saját maximumra állított minibiciklijén. És egyszer sem esett.

5,5 évet kellett várni rá, hogy kimondjam: Soma tud biciklizni!
Büszke vagyok rá! És még mindig tologatom felfele a leesett államat. 5 perc! Bi-cik-li-zik! Hihetetlen!


    

szerda, április 04, 2012

Rendicsek!

Avagy "Jendicety!" - ahogy Zsombor nyomja. (Elvis mondja a Sam a tűzoltóban)
Igazi tűzoltókért fiktív párbeszédeket telefonál, segélyt kér és indít. Bárhonnan képes megmenteni. Átölel a szőnyeg közepén és közli, hogy megmentett. Igéretes.

Hintázik.
"Magasra szejetnék szá'nni!" Lököm.
Összevonja a szemöldökét ahogy felém lendül: "Gojosz vagy te anya!" (Gonosz...)
Erre én: Akkor nem löklek.
- "Jécci!" - kék könyörgő nézés
- Tényleg gonosz vagyok?
- "Csak picity vagy gojosz." - mutatja is a két ujjával. És megint pajkos-morcosan néz.
-  Kitől tanultad ezt a nézést?
"Fa vót! Fátó' tanútam." - és nézi a mellettünk lévő fák lombját.

Keres valamit bőszen a szobájában. Odamegyek.
"Játod, nem játom!" (Látod, hogy nem látom!)

Apa meséli: Amikor sétáltunk akkor láttunk...
Zsom közbevág: "Nem!" - mondja ellentmondást nem tűrően, majd rábök az apjára: "Te sétájtáj! Én motojoztam!" (Te sétáltál! Én motoroztam!)

"Ezt nem hiszem ej!" (...el) - mondogatja

Nagy rajzmán Zsomborom. Mindenhova mindennel mindig rajzolna. A kádban is rajzol. Ott született ez az örökbecsű: "Csúnya beszédet jajzojok!" (...rajzolok)

Zsombort felvették az oviba, pont erről beszélgetünk. Erre megszólal.
"Tizenójája megnöjök. Ejőszöj mászik oviba medek. Aztán iszok kájét." (Tizenórára megnövök, Először másik oviba megyek. Aztán iszok kávét.) - Érti a lényeget.
 

péntek, március 23, 2012

Át/meg/kigondolva

BEÍRATVA.

Zsombort beírattam a Sün Balázs oviba, ahova Soma jár, de nem abba a csoportba (NarancsSüni) kértem, hanem a másik vegyesbe (KékSüni). Az óvónők győzködtek, hogy legyenek együtt, de nem hagytam magam. A NarancsSüniben az óvónők nem túl sok erőfeszítést tesznek és nulla a kreativitás. Nem mennek sétálni, nem használják a sószobát (pedig időpontjuk is van rá). 8-tól 9-ig van kézműves foglalkozás, amire mi (és még rengetegen) alig érünk be, így munkái is alig vannak Somának. Meg valahogy nem figyelnek túlságosan oda gyerekekre, olyan mintha mindig máshol járnának. Pl. nem vették észre Som kétkezességét sem. A gyerekektől viszont elvárják, hogy a szabályaikhoz igazodjanak. Az "asztali játék" ennek a legjobb példája, amit ébredés után(!!) csak és kizárólag asztalnál lehet játszani (kirakó, rajzolás, építés...), de már a megépített/meghajtogatott repülőt nem lehet megreptetni a terem közepén. Pihenés a pihenés után. Jujj! Egy aktív fiúnak ez milyen rossz érzés lehet. Zsomnak nem kívánom ezt. Soma is nehezen viseli, de ő benyeli. Főleg, hogy most már alig akar hazajönni az oviból (jó benn játszani, jó kinn játszani). Nem hinném, hogy a pedagógusok miatt, inkább a kezdődő barátságok, együttjátszasok miatt. Őt - eszem szerint - elvinném máshova, viszont a szívem azt súgja, hogy maradjon. Elég volt a sok változásból, kicsi lelke kezd lenyugodni. Az ovis hisztik teljesen eltűntek. A gyermeki kapcsolatok fontosabbak számára mint bármi más. Az óvónők meg már nem szólnak rá annyit (hogy ne sírjon, hogy ne szopja az ujját, hogy ne hurcolja a takaróját, hogy ne vigyen semmit, hogy ne ugráljon... - szinte minden idegesíti őket). Mióta örömmel megy oviba, azóta ezek a nem tudok mit kezdeni vele dolgok minimálisra csökkentek. Tudja, hogy teljes a bojkott ilyen téren. Meg akar felelni. Büszkén mondja, hogy ma nem szóltak rám az oviban. Édesem. Remélem eljön még az az idő is, ha elmúlnak a zavaró körülmények, hogy még a végén oda is figyelnek rá. Szóval nem a legcsúcsabb neki a hely, de mégis kezdi megtalálni a helyét. Zsombort nem vihetem máshova, ha Soma marad. Így csak egy másik csoport maradt mint választási lehetőség. Tehát a papírra az került: NE a tesóval egy csoportba.

Egyébként Zsombor is járt már kicsit oviba, mivel Ringató-szerű foglalkozások voltak az oviban, hogy bemutassák kicsit az óvónőket (minden alkalommal más és más óvónő tartotta). Zsom örömmel ment, és most is minden nap oviba készül. :-) Kíváncsi vagyok kitart-e októberig.
  

szerda, március 07, 2012

Bevetésen

 






Képek Anyu kedvéért... :-)
Mert az igazán jó képek azok lennének, amit mobillal fényképeztem (később talán ide is teszem őket), mivel a gyerkőcök a futóbringán ill. kismotoron is alapfelszerelésnek tekintik a szemüvegeket - "Motojozom szemüjegge!". Nem kis döbbenetet és mosolyt kiváltva a járókelőkből. Meg belőlem.
  

Itt is Bababörzét szervezünk


Gyertek! Gyertek! :-)
 

péntek, február 24, 2012

Ninja GO2!


Van ám Jég Ninja-nk is (kis infásnő beütéssel)!
Tűz és Jég... hümm, két különböző elem, akárcsak a gyerekeim. Bár a tűz mindegyikben lobog rendesen.
   

Ninja GO!





(Patrik Király és Kai - a tűz ninja)

(SomaKai és PókSoma)
 

szerda, február 22, 2012

Soma & Soma



Jelmezes főpróba letudva. (Majd csak pénteken lesz náluk jelmezbál.)


Ördögiek ugye?
(az énSomám nézése ízelítő a hiszti-dramaturgiából)
  

kedd, február 21, 2012

Soma félelmei

Soma hisztijei a költözés után enyhültek, bár nem szűntek meg. Már nem olyan megvigasztalhatatlan ordítások ezek, hanem mindig látszik a (látszólagos) ok. Még mesét akar nézni. Nem akar oviba menni. Nem akar sehova menni. Szinte ezekre redukálódott le a dac. Igazából az ismeretlentől való félelem munkálódik benne. > Nem érhet baj, ha itthon vagyok a jól megszokottban. Még ha tudom, hogy tuti helyre megyek (pl. Lego kiállítás), akkor is nehéz változtatni.  < Az ovi is ezért síró-téma. Persze amint bemegy a közösségbe, már meg is szűnt a külvilág/család számára. A múlt héten a szülőin kiderült, hogy nagyon jól eljátszik odabenn, de a közös tevékenységekbe nem akar bekapcsolódni. Kezdenek barátai lenni. Sőt Soma Somával nagyon egy húron pendül, s többször volt már hogy csapatban átlépték a csintalanság határát is. Beszokott, mondták az ovónői. Mondjuk a másik Soma is édes kiskrapek (és ők is nemrég költöztek Győrbe), Somám barna változata, ugyanaz a testalkat, sűrű-hosszú szempilla, nagy szemek, még majdnem egymagasak is. Ja és persze ugyanaz az udvarias, választékos beszéd és az érdeklődési kör is (lego ninja + hot wheels autók + nagyon fiús játékok – hősök, szörnyek…). Szóval a barátra találás reményeim szerint nagyon jó úton halad és nagyon jót tehet a fiamnak. Pláne, hogy Patrikkal is alakulnak a dolgok. Talán rájön ez az érzékeny lelkű kismaszat, hogy érdemes oviba járni, újat felfedezni, szóval változtatni, mert ha megtaláljuk az újban, a másban a jót, akkor sokkal jobb lesz nekünk. Neki. Sajnálom, hogy a régebbi tapasztalatai nem ezt támasztják alá, és a belső mozijai mindig ezt a hezitálást (nem akarom!-ot) váltják ki belőle. Érzem, hogy ő maga is dolgozik a félelmei leküzdésén, már csak a hiszti-intenzitás csökkenésből is erre gondolok. Persze én is segítek amiben tudok. Főleg, hogy a legnagyobb változást mi idéztük elő a Győrbe költözéssel. De talán pont ennek jó volta segíti őt, ez az amiért képes küzdeni. Hiszen tényleg nagyon szereti a lakást, a nagy tereit és sohasem emlegeti a régit. Tudja, hogy a Mamák jönnek hozzánk, barátok szintúgy (szinte minden hétvégén). Nincs veszteség a múlthoz képest, csak nyereség. Bár a Fruzsi hiánya néha fáj egy kicsit neki. (De ezen is ügyködöm.)

Ugyebár kétkezessége megállapítást nyert. Nagyon ügyes mindkét kezével, de mégis van benne egy gát amiért nem rajzol. Ha elkezd egy tevékenységet kétszer át kell gondolnia, hogy melyik kezével mit fog csinálni. Szóval elbizonytalanítja a dolog. Így elkezdtünk vele Ayres terápiára járni, ami az agyféltekék összehangolása mozgásos feladatokkal. Nagyon élvezi. Marika néni - aki tartja-, olyan jól felépített és motíváló dolgokat csináltat a gyerekekkel, hogy Soma szeme felragyog amikor meghallja hogy hova megyünk, és ugrik (egyedül, magától) bele a cipőjébe, veszi kabátját… Másik anyuka kérdezte, hogy mi miért is járunk ide, nem érti! Ahogy elnéztem a gyerkőcömet, majdnem én sem. Tele energiával (de nem az az otthoni szöcske-stíl), szabályokat követve, ügyesen, pontosan, maximumra törekedve (igen, igen!) végzi a dolgát. Persze kacag, bohóckodik közben, de amit kell azt megcsinálja, s örül a sikerének. Ha tudja mondja. (Az oviban hiába tudja a verset, nem mer kiállni és elmondani.) Érzi, hogy figyelnek, jól figyelnek rá. Nagyon jó szakemberhez kerültünk. Marika néni már az előzetes felmérés során a félszavaimból is pontosan rátapintott Soma lényegi dolgaira. Elsőként arra, hogy ő először a szemével/agyával tapasztal, s amikor odabenn már minden lehetőséget, eshetőséget lejátszott, akkor jöhet a megvalósítás. Ezért állt kiskorában akár egy órán keresztül is egyhelyben a játszótéren, figyelve a többieket, majd egyszer csak elindult és a falmászásban kiteljesedett. Az első foglalkozáson is főként megfigyelő volt, nekem meg ott kellett lennem, mivel amibe bekapcsolódott abban bíztatást várt és így kapott is. Mára már csukott ajtó mögött is megy a dolog. Egyébként azt mondja, ritka az ilyen 50-50%-os kezű kisgyerek erre a korra. Pedig Soma tényleg ilyenfajta hatékonyságú a kezeivel. Ami jobbra esik azt jobb kézzel, ami balra esik, azt bal kézzel csinálja. Ma rajzolt (ebben is fejlődünk kérem!) egy szemüveget nekem, na ezen aztán jól kijött minden, bal kézzel kunkor, karika, vonal, test középvonalánál kéz csere, jobbal megigazítja a vonalat, karika, kunkor. Nagy vigyor. Na erről beszélünk.
Nagyon aranyos volt Som, mikor megkérdeztem Tőle, hogy szerinte melyik keze mire való. Azt mondta: A jobb írni, a bal enni. Egyébként egyértelműen jobb szemes, jobb füles (jobb szemmel kukucskál, jobb füllel hallgat). Nagyon kíváncsi leszek a végére.
J

Egy kis történet:
Soma nem akar napos lenni. Kedd reggel és szerda reggel is ennek a skandálásával telik. Bíztatom, hogy biztosan ügyes és nem hiszem, hogy minden nap ő lenne a napos. Biztosan ma (szerdán) már nem ő lesz. Hazajön. Sír, hogy bizony megint ő volt a napos, és holnap nem megy oviba, mert megint ő lesz. Reggel Apa viszi, elfelejt rákérdezni a dologra. Délután én megyek érte. Felháborodottan közli velem, hogy megint ő volt, és hogy brühühü. Megkérdezem Zsike nénit, hogy mégis hogy van ez. Mire kiderül, hogy Soma a csoport legügyesebb naposa (vegyes csop. , vannak nagyok is!), mindent megcsinál amire kérik, emlékszik a szokásokra, sorrendekre, nem burogat, precíz. Tényleg ügyes. Szegény gyerek, csütörtök délutánig kellett várnia arra, hogy elhalmozzuk dicsérettel és puszikkal. De napos továbbra sem akar lenni. Ki érti ezt? Mondjuk az egy hét naposság szerintem is egy kicsit hosszú.


Az érzékenységi fokát úgy tudnám érzékeltetni a gyereknek, hogy vasárnap hatalmas krokodilkönnyekkel végigsírta (több mint fél órát) amint az anyja - aki 12 éves kora óta nem korcsolyázott – NEM esett el egyszer sem a jégen. Féltett. Ennyire. Ő maga megpróbálni sem volt hajlandó, bár otthon már korcsolyacipőt akart magának. Lehet, hogy meg/kinézett a könnyei mögül egy profit és most már tud is? J
  

péntek, február 17, 2012

Zsom ontja

Éneklem tegnap reggel Zsombornak a Pál, Kata, Péter jó reggelt! című dalocskát.
Erre ő: Ügyesz fijú vótál!

Ma reggel: Szija bajatom! - mondta amint kinyitotta a szemét és ad egy cuppanóst. (Szia barátom!)

Mócos vagyok! - összefonja a karját, szorítja a száját és mérgesen néz. (Morcos vagyok) De a következő pillanatban már kacag is.

Kérsz enni? Kimegyünk? Olvassak mesét? Játszunk?...
Mindenre ez a válasz: Pejsze! Pejsze! Pejsze! Pejsze!... (Persze!) - a mamám tudta ezt csak ilyen felháborodósan beleegyezőn mondani.

Gondol egyet: Madáj vagyok. Ejjepüjök. (Madár vagyok. Elrepülök) - mutatja. Jövök (v)issza. É(h)es vagyok. - eszik a tenyeremből.
- Mivel eszel?
- Cőjömmej. Van netyem. (Csőrömmel. Van nekem.) - csücsörít.

Szépen havazik amikor elindulunk. Jövünk visszafelé. Kavarja vadul a szél a havat. Zsomnak pont nincs külső sálja, amit az arcára húzhatnék. Már bosszankodnék rajta, amikor megszólal az érintett: Ez hó cikisz! Hi-hi! (Ez a hó csikis!) És nevet. És fut. És hasal. És élvezi. Én meg kockára fagyok.

Magyaráz, sztorizik, kitalál... és mondja, ontja egész nap.
  

szombat, február 11, 2012

Álomba simogató


Így alszik... Miután álomba simogatott engem. Nem írtam el. Igen, ő ilyen. Kedves. Már csak azért is mert magát is álomba simítja. A karom után, majd a nyakam matatása után végre - karácsonytájt - rátalált a megoldásra: az arcomat simogatja (nyomkorássza, csipkedi, cirógatja) míg álomba nem szenderül. És néha én is, mert ez már nekem is elviselhető, némi szemgolyó nyomka, és orrpiszka pedig még belefér. A végeredményért meg mindenképpen.
Édes közjáték1: Amikor már azt hiszem alszik, felkönyököl és pöcköl egyet-kettőt az orromon, miközben azt mondja ping-ping, és kuncog. Aztán simogat tovább, mintha mi sem történt volna.
Édes közjáték2: Ha megpróbálok mismásolni (nem csinálok úgy, mintha aludnék), és kicsit felemelkedem, akkor kinyúl és visszanyomja a fejem.
Édes közjáték3: Mostanában a maciját a feje alá rakja alváskor, amikor látja, hogy nekem nincs min aludnom, akkor felugrik és gyorsan (zsákban futás) szerez nekem is. Általában a "kutyusz"-t. Beigazít, lenyom. Aludhatunk is tovább.

Egyébként éjszaka jól alszik, bár éjfél után - úristen 00.05 van, és még nincs itt! de már hallom is a motoszkálását - az egész készlettel (takaró, maci, iszipohár, 3 cumi) megjelenik nálunk, befészkeli magát közénk és alszik tovább. Elaludni azonban a helyén szeretne, a "fijú szobaban", anyai segédlettel - lásd fenn.

A nappali alvás viszont érdekesen alakul mostanában, van hogy szinte indok nélkül teljesen kihagyja azt. Ha fáradt - azért, ha nem - azért, ha program van - azért (ilyenkor még meg tudom érteni). Kiajudtam magam. Pientem máj. (Pihentem már.) - szöveggel. Szerintem kicsi még hozzá. Kellene neki. Bár aki látja, nem gondolja, hogy nem aludt. Nem hisztis, nem nyűgös, csak este hamarabb alszik el.

(Ezt a képet már olyan régen fel akartam rakni, még karácsonykor készült.)

kedd, február 07, 2012

A parketta ördöge



Aki észrevette a hiányzó részt a képeken, az nagyon ügyes! Hát Zsom nem volt az. És még jég sem kellett hozzá neki. A parkettán csúszott el tegnap este, a bal felső egyes fogának nagy részét törve le. És csupán csak séta közben (pedig igencsak tuti ninja-pörgést is tud). Egy kicsit pityergett, még vérzés sem volt, valószínűleg tátott szájjal történt. Engem jobban megrázott az - visszafordíthatatlan - eset. Ő vigasztalt: "Nem fáj fotyam. Ne szirjál. Én szejetlety. Szemmi baj!" És simogatott puszilgatott. Édes harcisérült Kislovag.

Ma sikerült egy Jódokit találni aki (ingyen - ilyen is van?) kicsit lereszelte az éles részt, de a csúcson nem tudott annyit faragni, hogy ne legyen hegyes. Hiába, kicsi még Zsom, nem bír még nyugton ülni, miközben valami berreg a szájában. Így kaptam egy kis fémreszelőt, amivel majd én reszelgethetem(?). Az meg a jövő kérdése, hogy a fogcsíra sérült-e.

Egyébként én még mindig nem vagyok túl rajta. 6-7 éves koráig így fog maradni. Hááát mindjárt elsírom magam. Persze nem...


...mert a gyerek a bájából semmit sem vesztett.
    

vasárnap, február 05, 2012

Soma oldó-mondóka

Amikor az érzékeken túli ráhangolódás hiányzik a tudatalatti ellenségesség miatt, akkor az akvamarin oldja a blokkot, hogy tudatosan érzékelhessük azt ami az 5 érzékszerven túl felfogható.
  

szombat, január 21, 2012

Angyalpofik




(2011 Karácsony)
 

Hó-nap

A gyerekek alig várták a havat, be is üzemelték a szőnyegen a szánkónkat. Valamint óvatlan pillanatban a vastalpak a lakást is bejárták. Szóval a gyerkőcök várták a havazást. Még Soma is, ami nagy szó, mert ugye a hó 1. kint van, 2. hideg, és ezek egyike sem bejövős nála. Zsombor tapasztalata kétséges, de lelkedése meggyőző. Aminek Zsombor most már hangot is ad: Szajnosz nincen hó. Hó van hó? (Sajnos nincsen hó. Hol van hó?) Minden reggel ezzel nyit. Volt egy reménykeltő fél nap mikor esett, de aztán szinte azonnyomban el is olvadt. De kedd reggel, hatalmas pelyhekben hullt alá a HÓ. Végre.

 A háztömbünk az óvodasarokról.
(Balra a bölcsi, jobbra egy nagy tér a házak ölelésében, közepén játszótérrel.
Erre néz a fiúk és a nappali ablaka.)

 Zsombor nekivág - még a cumi biztonságából - a nagy hidegnek.

Csak HóMuklát (Pettson és Findusz után szabadon) sikerült építeni, méretét és formáját tekintve is.

 Volt ilyen is...

és ilyen is. Mert a hó TÉNYLEG hideg.

És volt akit ez cseppet sem zavart.

Pláne így.
  
Sajnos már e délutáni kinnlétünk is az erősen olvadó fázisban történt. Nem kényeztetett el minket Holle Anyó.