Zsom ontja

Éneklem tegnap reggel Zsombornak a Pál, Kata, Péter jó reggelt! című dalocskát.
Erre ő: Ügyesz fijú vótál!

Ma reggel: Szija bajatom! - mondta amint kinyitotta a szemét és ad egy cuppanóst. (Szia barátom!)

Mócos vagyok! - összefonja a karját, szorítja a száját és mérgesen néz. (Morcos vagyok) De a következő pillanatban már kacag is.

Kérsz enni? Kimegyünk? Olvassak mesét? Játszunk?...
Mindenre ez a válasz: Pejsze! Pejsze! Pejsze! Pejsze!... (Persze!) - a mamám tudta ezt csak ilyen felháborodósan beleegyezőn mondani.

Gondol egyet: Madáj vagyok. Ejjepüjök. (Madár vagyok. Elrepülök) - mutatja. Jövök (v)issza. É(h)es vagyok. - eszik a tenyeremből.
- Mivel eszel?
- Cőjömmej. Van netyem. (Csőrömmel. Van nekem.) - csücsörít.

Szépen havazik amikor elindulunk. Jövünk visszafelé. Kavarja vadul a szél a havat. Zsomnak pont nincs külső sálja, amit az arcára húzhatnék. Már bosszankodnék rajta, amikor megszólal az érintett: Ez hó cikisz! Hi-hi! (Ez a hó csikis!) És nevet. És fut. És hasal. És élvezi. Én meg kockára fagyok.

Magyaráz, sztorizik, kitalál... és mondja, ontja egész nap.