péntek, február 24, 2012

Ninja GO2!


Van ám Jég Ninja-nk is (kis infásnő beütéssel)!
Tűz és Jég... hümm, két különböző elem, akárcsak a gyerekeim. Bár a tűz mindegyikben lobog rendesen.
   

Ninja GO!





(Patrik Király és Kai - a tűz ninja)

(SomaKai és PókSoma)
 

szerda, február 22, 2012

Soma & Soma



Jelmezes főpróba letudva. (Majd csak pénteken lesz náluk jelmezbál.)


Ördögiek ugye?
(az énSomám nézése ízelítő a hiszti-dramaturgiából)
  

kedd, február 21, 2012

Soma félelmei

Soma hisztijei a költözés után enyhültek, bár nem szűntek meg. Már nem olyan megvigasztalhatatlan ordítások ezek, hanem mindig látszik a (látszólagos) ok. Még mesét akar nézni. Nem akar oviba menni. Nem akar sehova menni. Szinte ezekre redukálódott le a dac. Igazából az ismeretlentől való félelem munkálódik benne. > Nem érhet baj, ha itthon vagyok a jól megszokottban. Még ha tudom, hogy tuti helyre megyek (pl. Lego kiállítás), akkor is nehéz változtatni.  < Az ovi is ezért síró-téma. Persze amint bemegy a közösségbe, már meg is szűnt a külvilág/család számára. A múlt héten a szülőin kiderült, hogy nagyon jól eljátszik odabenn, de a közös tevékenységekbe nem akar bekapcsolódni. Kezdenek barátai lenni. Sőt Soma Somával nagyon egy húron pendül, s többször volt már hogy csapatban átlépték a csintalanság határát is. Beszokott, mondták az ovónői. Mondjuk a másik Soma is édes kiskrapek (és ők is nemrég költöztek Győrbe), Somám barna változata, ugyanaz a testalkat, sűrű-hosszú szempilla, nagy szemek, még majdnem egymagasak is. Ja és persze ugyanaz az udvarias, választékos beszéd és az érdeklődési kör is (lego ninja + hot wheels autók + nagyon fiús játékok – hősök, szörnyek…). Szóval a barátra találás reményeim szerint nagyon jó úton halad és nagyon jót tehet a fiamnak. Pláne, hogy Patrikkal is alakulnak a dolgok. Talán rájön ez az érzékeny lelkű kismaszat, hogy érdemes oviba járni, újat felfedezni, szóval változtatni, mert ha megtaláljuk az újban, a másban a jót, akkor sokkal jobb lesz nekünk. Neki. Sajnálom, hogy a régebbi tapasztalatai nem ezt támasztják alá, és a belső mozijai mindig ezt a hezitálást (nem akarom!-ot) váltják ki belőle. Érzem, hogy ő maga is dolgozik a félelmei leküzdésén, már csak a hiszti-intenzitás csökkenésből is erre gondolok. Persze én is segítek amiben tudok. Főleg, hogy a legnagyobb változást mi idéztük elő a Győrbe költözéssel. De talán pont ennek jó volta segíti őt, ez az amiért képes küzdeni. Hiszen tényleg nagyon szereti a lakást, a nagy tereit és sohasem emlegeti a régit. Tudja, hogy a Mamák jönnek hozzánk, barátok szintúgy (szinte minden hétvégén). Nincs veszteség a múlthoz képest, csak nyereség. Bár a Fruzsi hiánya néha fáj egy kicsit neki. (De ezen is ügyködöm.)

Ugyebár kétkezessége megállapítást nyert. Nagyon ügyes mindkét kezével, de mégis van benne egy gát amiért nem rajzol. Ha elkezd egy tevékenységet kétszer át kell gondolnia, hogy melyik kezével mit fog csinálni. Szóval elbizonytalanítja a dolog. Így elkezdtünk vele Ayres terápiára járni, ami az agyféltekék összehangolása mozgásos feladatokkal. Nagyon élvezi. Marika néni - aki tartja-, olyan jól felépített és motíváló dolgokat csináltat a gyerekekkel, hogy Soma szeme felragyog amikor meghallja hogy hova megyünk, és ugrik (egyedül, magától) bele a cipőjébe, veszi kabátját… Másik anyuka kérdezte, hogy mi miért is járunk ide, nem érti! Ahogy elnéztem a gyerkőcömet, majdnem én sem. Tele energiával (de nem az az otthoni szöcske-stíl), szabályokat követve, ügyesen, pontosan, maximumra törekedve (igen, igen!) végzi a dolgát. Persze kacag, bohóckodik közben, de amit kell azt megcsinálja, s örül a sikerének. Ha tudja mondja. (Az oviban hiába tudja a verset, nem mer kiállni és elmondani.) Érzi, hogy figyelnek, jól figyelnek rá. Nagyon jó szakemberhez kerültünk. Marika néni már az előzetes felmérés során a félszavaimból is pontosan rátapintott Soma lényegi dolgaira. Elsőként arra, hogy ő először a szemével/agyával tapasztal, s amikor odabenn már minden lehetőséget, eshetőséget lejátszott, akkor jöhet a megvalósítás. Ezért állt kiskorában akár egy órán keresztül is egyhelyben a játszótéren, figyelve a többieket, majd egyszer csak elindult és a falmászásban kiteljesedett. Az első foglalkozáson is főként megfigyelő volt, nekem meg ott kellett lennem, mivel amibe bekapcsolódott abban bíztatást várt és így kapott is. Mára már csukott ajtó mögött is megy a dolog. Egyébként azt mondja, ritka az ilyen 50-50%-os kezű kisgyerek erre a korra. Pedig Soma tényleg ilyenfajta hatékonyságú a kezeivel. Ami jobbra esik azt jobb kézzel, ami balra esik, azt bal kézzel csinálja. Ma rajzolt (ebben is fejlődünk kérem!) egy szemüveget nekem, na ezen aztán jól kijött minden, bal kézzel kunkor, karika, vonal, test középvonalánál kéz csere, jobbal megigazítja a vonalat, karika, kunkor. Nagy vigyor. Na erről beszélünk.
Nagyon aranyos volt Som, mikor megkérdeztem Tőle, hogy szerinte melyik keze mire való. Azt mondta: A jobb írni, a bal enni. Egyébként egyértelműen jobb szemes, jobb füles (jobb szemmel kukucskál, jobb füllel hallgat). Nagyon kíváncsi leszek a végére.
J

Egy kis történet:
Soma nem akar napos lenni. Kedd reggel és szerda reggel is ennek a skandálásával telik. Bíztatom, hogy biztosan ügyes és nem hiszem, hogy minden nap ő lenne a napos. Biztosan ma (szerdán) már nem ő lesz. Hazajön. Sír, hogy bizony megint ő volt a napos, és holnap nem megy oviba, mert megint ő lesz. Reggel Apa viszi, elfelejt rákérdezni a dologra. Délután én megyek érte. Felháborodottan közli velem, hogy megint ő volt, és hogy brühühü. Megkérdezem Zsike nénit, hogy mégis hogy van ez. Mire kiderül, hogy Soma a csoport legügyesebb naposa (vegyes csop. , vannak nagyok is!), mindent megcsinál amire kérik, emlékszik a szokásokra, sorrendekre, nem burogat, precíz. Tényleg ügyes. Szegény gyerek, csütörtök délutánig kellett várnia arra, hogy elhalmozzuk dicsérettel és puszikkal. De napos továbbra sem akar lenni. Ki érti ezt? Mondjuk az egy hét naposság szerintem is egy kicsit hosszú.


Az érzékenységi fokát úgy tudnám érzékeltetni a gyereknek, hogy vasárnap hatalmas krokodilkönnyekkel végigsírta (több mint fél órát) amint az anyja - aki 12 éves kora óta nem korcsolyázott – NEM esett el egyszer sem a jégen. Féltett. Ennyire. Ő maga megpróbálni sem volt hajlandó, bár otthon már korcsolyacipőt akart magának. Lehet, hogy meg/kinézett a könnyei mögül egy profit és most már tud is? J
  

péntek, február 17, 2012

Zsom ontja

Éneklem tegnap reggel Zsombornak a Pál, Kata, Péter jó reggelt! című dalocskát.
Erre ő: Ügyesz fijú vótál!

Ma reggel: Szija bajatom! - mondta amint kinyitotta a szemét és ad egy cuppanóst. (Szia barátom!)

Mócos vagyok! - összefonja a karját, szorítja a száját és mérgesen néz. (Morcos vagyok) De a következő pillanatban már kacag is.

Kérsz enni? Kimegyünk? Olvassak mesét? Játszunk?...
Mindenre ez a válasz: Pejsze! Pejsze! Pejsze! Pejsze!... (Persze!) - a mamám tudta ezt csak ilyen felháborodósan beleegyezőn mondani.

Gondol egyet: Madáj vagyok. Ejjepüjök. (Madár vagyok. Elrepülök) - mutatja. Jövök (v)issza. É(h)es vagyok. - eszik a tenyeremből.
- Mivel eszel?
- Cőjömmej. Van netyem. (Csőrömmel. Van nekem.) - csücsörít.

Szépen havazik amikor elindulunk. Jövünk visszafelé. Kavarja vadul a szél a havat. Zsomnak pont nincs külső sálja, amit az arcára húzhatnék. Már bosszankodnék rajta, amikor megszólal az érintett: Ez hó cikisz! Hi-hi! (Ez a hó csikis!) És nevet. És fut. És hasal. És élvezi. Én meg kockára fagyok.

Magyaráz, sztorizik, kitalál... és mondja, ontja egész nap.
  

szombat, február 11, 2012

Álomba simogató


Így alszik... Miután álomba simogatott engem. Nem írtam el. Igen, ő ilyen. Kedves. Már csak azért is mert magát is álomba simítja. A karom után, majd a nyakam matatása után végre - karácsonytájt - rátalált a megoldásra: az arcomat simogatja (nyomkorássza, csipkedi, cirógatja) míg álomba nem szenderül. És néha én is, mert ez már nekem is elviselhető, némi szemgolyó nyomka, és orrpiszka pedig még belefér. A végeredményért meg mindenképpen.
Édes közjáték1: Amikor már azt hiszem alszik, felkönyököl és pöcköl egyet-kettőt az orromon, miközben azt mondja ping-ping, és kuncog. Aztán simogat tovább, mintha mi sem történt volna.
Édes közjáték2: Ha megpróbálok mismásolni (nem csinálok úgy, mintha aludnék), és kicsit felemelkedem, akkor kinyúl és visszanyomja a fejem.
Édes közjáték3: Mostanában a maciját a feje alá rakja alváskor, amikor látja, hogy nekem nincs min aludnom, akkor felugrik és gyorsan (zsákban futás) szerez nekem is. Általában a "kutyusz"-t. Beigazít, lenyom. Aludhatunk is tovább.

Egyébként éjszaka jól alszik, bár éjfél után - úristen 00.05 van, és még nincs itt! de már hallom is a motoszkálását - az egész készlettel (takaró, maci, iszipohár, 3 cumi) megjelenik nálunk, befészkeli magát közénk és alszik tovább. Elaludni azonban a helyén szeretne, a "fijú szobaban", anyai segédlettel - lásd fenn.

A nappali alvás viszont érdekesen alakul mostanában, van hogy szinte indok nélkül teljesen kihagyja azt. Ha fáradt - azért, ha nem - azért, ha program van - azért (ilyenkor még meg tudom érteni). Kiajudtam magam. Pientem máj. (Pihentem már.) - szöveggel. Szerintem kicsi még hozzá. Kellene neki. Bár aki látja, nem gondolja, hogy nem aludt. Nem hisztis, nem nyűgös, csak este hamarabb alszik el.

(Ezt a képet már olyan régen fel akartam rakni, még karácsonykor készült.)

kedd, február 07, 2012

A parketta ördöge



Aki észrevette a hiányzó részt a képeken, az nagyon ügyes! Hát Zsom nem volt az. És még jég sem kellett hozzá neki. A parkettán csúszott el tegnap este, a bal felső egyes fogának nagy részét törve le. És csupán csak séta közben (pedig igencsak tuti ninja-pörgést is tud). Egy kicsit pityergett, még vérzés sem volt, valószínűleg tátott szájjal történt. Engem jobban megrázott az - visszafordíthatatlan - eset. Ő vigasztalt: "Nem fáj fotyam. Ne szirjál. Én szejetlety. Szemmi baj!" És simogatott puszilgatott. Édes harcisérült Kislovag.

Ma sikerült egy Jódokit találni aki (ingyen - ilyen is van?) kicsit lereszelte az éles részt, de a csúcson nem tudott annyit faragni, hogy ne legyen hegyes. Hiába, kicsi még Zsom, nem bír még nyugton ülni, miközben valami berreg a szájában. Így kaptam egy kis fémreszelőt, amivel majd én reszelgethetem(?). Az meg a jövő kérdése, hogy a fogcsíra sérült-e.

Egyébként én még mindig nem vagyok túl rajta. 6-7 éves koráig így fog maradni. Hááát mindjárt elsírom magam. Persze nem...


...mert a gyerek a bájából semmit sem vesztett.
    

vasárnap, február 05, 2012

Soma oldó-mondóka

Amikor az érzékeken túli ráhangolódás hiányzik a tudatalatti ellenségesség miatt, akkor az akvamarin oldja a blokkot, hogy tudatosan érzékelhessük azt ami az 5 érzékszerven túl felfogható.