csütörtök, december 22, 2011

szombat, december 17, 2011

Betlehemi királyok by Manka



Családilag rajongunk a kiscsajért, aki még ezen a videón nincs is két éves. (Mellesleg és nem mellesleg nagyon hasonlít Manka a keresztlányomra hasonló életkorból.)
Ennél jobb karácsonyra való hangolódást nem is tudnék kívánni magamnak és nektek sem! :-)

BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

(József Attila)
 

kedd, december 13, 2011

Születésnapomra

Egy nap. Nem több és nem is kevesebb. Nem jó és nem rossz. Nincs súlya, nincs terhe. Gyerekmosollyal kibélelve. Így van ez jól. Csak egy nap.
 

szombat, november 12, 2011

Levegő kifúj

Ma vagyunk itt két hete. Soma a héten kezdte az ovit, minden nap ebéd után elhoztam. Pityergés minden egyes nap volt, kicsit nehezen oldódik, pláne hogy a "Hősemberét", nevén nevezve Bucu-t (valami a pók és ember között) nem engedik bevinni neki az oviba (csak plüsst és autót vihet, amiket eddig sohasem akart). Fájlalja, hogy nem tudja a gyerekek nevét. Persze az övét mindenki tudja. :-) Nekem helyes csapatnak tűnik, az óvónők is első benyomásra teljesen rendben vannak. Az ovi kb. 3 perc tőlünk.

A fiúknak lett homeos dokinénijük is (bár ez inkább nagy mák, mint a nagyváros előnye). Most vett át egy körzetet, úgyhogy tudott fogadni minket. Egyébként saját természetgyógyász központja van. http://www.maramed.hu/

A lakás olyan mintha mindig a mienk lett volna, minden kézre esik. Sohasem tévedtem el még benne. (Szállásunkon ez gyakorta előfordult.) A spájz hiányzik egyedül. De nagy és kényelmes tereink vannak. A gyerekek is hamar belakták. Kész öröm a saját hálószobánk. A fiúk egy szobában alszanak mióta beköltöztünk, szinte teljesen zökkenőmentesen abszolválták a változást. Ez Zsom részéről nagy eredmény, mert eddig köztünk aludt. Most is oly édes, néha kel csak éjjel, akkor is a kiürült isziüvegét hozza, kómában a folyosó közepén megvárja míg teletöltjük, aztán visszadöcög a helyére, majd tovaalszik.

A környék remek. Sok zöld-narancs fa, sok játszótér, jó pékség a közelben. Boltok is belátható távolságban, bár ezek feltérképezése még kisérleti stádiumban van. A múlt hétvégén amerikai focit nézhettünk a lépcsőházból (a mi ablakunkból a fák kicsit betakarták). http://sharks.hu/

Féltem a paneltől, de lakva már nincs ellenemre. Kellemesen meleg van. Szép a kilátás, és senki nem bámul be a szembeni házból, mert olyan nincs. A szomszédok nem hangosak, csak mi. A gyerekekből folyamatosan kifakad minden eddigi bizonytalanság és uralják a teret. Bár mostanra kezdenek kicsit lenyugodni. Örültünk, hogy eddig balesetmentesen őrjöngtek. Ám ma Zsom lefülelte az új nappalibútorunkat, szépenmetszett füle lett, és a vér szót is megtanulta.

PiciMama első próbaútja is sikeres volt. Annyira cidrizett, hogy napokig aludni sem tudott. Aztán felült néhány buszra és leszállt a házunk előtt (majd vissza). Simán. Kár hogy visszafelé idegen (anyu) segítségére szorul, mert Tőzeggyárba olyankor már nem jár egyetlen teremtett lélek busz sem.

Már elég jól állunk berendezkedésileg - hiszen szégyenkezés nélkül megtartottunk egy lakásavató-szülibulit a fiúknak (írok is róla majd) - úgyhogy ha a testem után lassan megérkeznek az agyamba is a gondolatok, akkor minden a helyére kerül. Hiszen megérkeztünk! Otthon vagyunk. Minden porcikám ezt súgja.

Szeretettel várunk Mindenkit, hogy saját érzékszerveitekkel is tapasztaljatok! Jöhettek egész napra (játszani), de beugorhattok, ha épp útbaesünk! Gyertek! (E-mail cím az oldalsávban, aztán röpül az igazi is.)
  

vasárnap, október 30, 2011

"ettő"

Zsom két mutatóujját feltartva, csillogó szemmel mutatja és mondja.


 

szombat, október 29, 2011

Pá-pá!

A véghajrában a lakás lakhatóságán ügyködtünk, valamint azon igyekeztünk, hogy Soma szépen lezárja az ovit. Már amennyire ez egy 5 évestől ez elvárható. Én mindent megtettem. Az ovi a minimált teljesítette. Igazából talán el sem köszöntek volna tőle, ha én nem mondom meg, hogy mit-hogyan-mikor, és hogy köszönjenek el! Így pénteken vittünk mézest, rágcsát, innivalót és ajándékot óvónőknek, gyerekeknek (kinder-figura és famatrica). Soma pedig kapott egy gyerekek rajzaival díszített füzetecskét, ami elvben jó is lett volna, ha nem csak 5 gyerek rajzolt volna bele a 30-ból. De ő ennek is örült. Meg annak is, amit ő adott. Soma-tenyerek integették: Pá-pá!




Érdekes, hogy a legszépebb tenyeret Marianna néninek (jobbra), majd az utánakövetkező szépet Erzsike néninek (balra) adományozta, akik nem az ő csoportjának óvói.

Gólyahír csoport - 2011 október.
 

csütörtök, október 27, 2011

Huss...

Vasárnap elköltöztünk. Majdnem. A teherautó elvitte amit csak lehetett. De persze csomó cuccunk van még ebben a lakásban is, de még mennyi!
Rengeteg munka van/volt a győri otthonunkon... Ahogy múlt az idő, úgy derült ki, hogy mennyire sok. Egész héten ide-oda utazunk (Hű de sok az az 50 km!) és dolgoztunk (mindent mi csináltunk - kis pénz, kis élet).
A gyerekekre mamák vigyáztak. Még az ezer dolog mellett is nagyon tudtak hiányozni. Zsombor még meg is betegedett közben (kötőhártya gyulladás). Rettenetesen elfáradtunk, agyilag, fizikailag. Még a héten a szálláson, aztán holnap Soma elbúcsúzik az oviban/tól és huss...

Mindjárt hazaérünk.

Ízelítő a lakásból (gyerekek szobája, ami legalább kész van):




Két kis kép a gyerekek ágya felett jelzi, hogy melyik kinek a birodalma. Ugyanis szeretnénk egy szobába rakni a fiúkat. Ezért Zsombor is kapott egy ugyanolyan ágyat mint - annó két évesen - Soma.
   

szerda, október 26, 2011

péntek, október 21, 2011

Az ötödik

Bizony, bizony kisfiúnk lassan elhagyja a kis jelzőt. Alig merem elhinni, hogy már itt tartunk.

Még mindig ugribugri, tele energiával, és mióta szedi a bérest jó kis husija is lett (több mint 20 kg). Elég jó evő, bár válogatóssága megmaradt, de egyre több mindent kóstol meg. Wc-fóbiája teljesen eltűnt - azóta a bizonyos nap óta, egyedül, bárhol, és már szűkítő sem kell neki. Szóval működik.
Nem az a szíre-szóra puszilkodós, de ha olyanja van akkor bújós is tud lenni, ez számomra új arca (Zsombor születésekor egy-két kéretlen puszival jelent meg, mára már odáig jutottunk, hogy hozzám bújva alszik el).
Selymes bőrű, baba-szagú, de már 110 centis kivitelben. Szeme a fegyvere, olyan repertoárt tud bemutatni vele, hogy menten elolvadsz, ugyanakkor szemmeregetésben is verhetetlen, de a kacsintással kombinált előzőek az igazán ütősek. Meg persze mindehhez telivigyor is jár.
Dumája oltári (én egyszerűen nem tudom megjegyezni), olyan szavakat használ, hogy folyamatosan megdöbbenünk a szókincsén. A megjegyezhetetlenség oka pedig az lehet, hogy kronológiai difikkel, ugrásokkal van tele a mondandója. Nem fognék mindent a kétkezességére, de ennek is lehet ez az oka.
Még mindig tart a kiszámíthatatlantól, a váratlan eseményektől, de amikor már ott van és csinálja, megéli, akkor már minden rendben van.
Mindennapjait a testvérharc árnyékolja be. Illetve csak ő küzd, mert az ellenfél egyáltalán nem akar harcolni (néha-néha mégis rákényszerül), mindent odaad, kérés nélkül viszi a tulajdonosnak a dolgokat. Soma nagyon beletud vadulni a - legtöbbször csak vélt - dolgokba. Ilyenkor üt, vág, gorombákat mond (ovis szókincs) csak úgy fröcsög belőle az indulat. Sajnos velünk is tud ilyen lenni, pedig folyton a kedvét keressük. Érdekes módon mások előtt szinte láthatatlan marad ez az arca, otthon jön ki belőle minden ilyen megnyilvánulás. Persze hisztik érnek minket bárhol, de már nem nagyon tud meghatni velük, kivárjuk míg lecsillapodik és megyünk tovább. Az agresszív viselkedéssel azonban nem tudunk mit kezdeni. Testvérféltékenység. Egyértelmű. És persze Zsomborgó jógyereksége sem kedvez a dolgoknak. Bíztató azonban, hogy kezdenek összenőni. Már van példa együttjátszásra is. Egyébként meg büszke a kistesóra a nagyfiú, vezetgeti, bemutatja, megmutatja neki a dolgokat, tanítgatja beszélni - ez tök jó szitu, mert ilyenkor olyan dolgokat mond a kicsi, hogy csak nézünk. Ugyanis Zsom számára "Oma" egy félisten, azaz félve imádja. Legóbajnokunk meg szinte észre sem veszi ezt. Zsombor is lelkes építő, de Soma féltett kincseihez hozzá sem mer érni, így az igazi kis legók Soma űrrepülő építő tudományánák fejlődését szolgálják. Egyre bonyolultabb, érdekesebb gépeket tud építeni. Hosszú ideig képes bíbelődni az ilyen szerkezetekkel. Még mindig.
És a még mindigről jut eszembe, hogy bizony a fiatalember hű társa még mindig a takarója (a kék rongyosat szégyenli már, a zöld most beelőzött), és a fáradtságot jelző ujjszopi.

Tudom, hogy a kisördögös arca nem a legelviselhetőbb, de mégis azt mondanám, hogy olyan jó gyerek! Szeretetéhes, ragaszkodó, segítőkész, érzékeny, kedves... A többit meg majd kinövi. Én imádom. Bár jelenleg kicsit aggódom, hogy a sok változás mit okoz a lelkében. Megfordult a fejemben egy szakember gondolata is, de aztán elvetettem az ötletet. Olyan jól kommunikálja le a dolgokat, igyekszik mindenben a jót látni - egyem a szívét!-, hogy talán a félelmein is túl tud kerekedni. Hiszen már 5 éves.

Boldog születésnapot Soma!
 

5 gyertya





 
A szülinapja reggelén felköszöntöttük Somát. Az ajándék egy várvavárt transformers volt (lejártam a lábam egy tutiért). Sajnos a köszöntés után egyből útrakeltünk lakásfelújítani, így a fiúk PiciMamával maradtak itthon (illetve fél napot ment oviba Soma). Délután Som simán - semmi előzetes segítség nélkül - összerakta a kamiont a robotból. (Amihez nekünk kellett volna a szakpapír, meg egy csomó idő.) Jelenleg a robottal alszik a mi kis öt évesünk.

Soma a transformerstől alélt el, Zsom pedig a gyertyáktól, csak tízszer kellett újragyújtani, ő meg elfújta őket. Így legalább az ő szülinapján, ez már nem lesz gond neki.
   

kedd, október 18, 2011

Javaslat

Szenzomotoros tréning kétkezesség miatt. By Tudorka gyermekfejlesztő központ. 180 perces képességvizsgálat eredménye.

S, hogy miért is? Mert úgy vettem észre, hogy Soma mindkét kezét használja. Labdázásban, autótologatásban, evésben igen előnyös tulajdonság ez, de a rajzolásban már nem ennyire egyértelmű a helyzet. Honnan húzzam és melyik kezemmel? Talán ezért nem rajzolt idáig az éngyerek és pontosan ugyanezért szeret jobban festeni. A két ügyes kéz azért igencsak jól jöhet még, de tény, hogy sok bizonytalanságra is okot adhat. Az írás megtanulásának pedig elengedhetetlen feltétele, hogy a gyerek eldöntse melyik keze a domináns.

A felmérés során kiderült, hogy Soma értelmi képességei az életkorának megfelelőek, az alapok megvannak. De a kétkezesség nagyon egyértelműen kijött. Kiderült, hogy jobb szemes és jobb füles, viszont a bal keze erősebb rajzban, de jobbal nyúl a dolgok után, pakolni mindkettővel remekül tud (nagyon hasznos tulajdonság!). A tevékenységek közben pedig a test középvonalát nemnagyon lépi át. Tehát, ha egy ház két oldalára kerítést kell pálcikákból építeni, akkor a jobb oldalára a jobbal rakja, a balra a ballal. Ha a papíron keresztül egy vízszintes vonalat kell húzni, akkor hezitál, ide-oda rakosgatja a két kezében a ceruzát. Az irányokat téveszti illetve nem tudja. Durván nem ment a lépj előre/hátra/jobbra/balra feladat. Viszont saját testtudata van, tehát tudja, hogy melyik a bal oldala (keze, lába, füle..), és a jobb (keze, lába, füle..). A sorbarendezés, sorrendiség is gond. Valószínűleg ez is a kétkezességből fakadhat.

Jó volt ezt végigcsinálni, legalább tudom, hogy mi a tényállás, és azt is hogy minimális erőfeszítéssel (napi kis torna) rávezethetem a gyermekemet, hogy eldöntse az ő agya(!!!), hogy melyik kezét is akarja használni.

Ja egy szösz a gyerkőctől e témában:
Mielőtt elindultunk az első órára, mondtam Somának, hogy megyünk játékos feladatokat megoldani a Betti nénihez, hogy megtudjuk milyen okos vagy. Nagyon belelkesült. Az ajtóból visszaszólt a mamának: "Szabályokat fogok felidézni! Hurrá!"
  

hétfő, október 17, 2011

szombat, október 15, 2011

A helyzet kulcsa

a kezünkben van! Visszaszámlálás indul!
  

péntek, október 07, 2011

A sehol szélén...

Zsombor azt mondja: Baba haza!
 

csütörtök, október 06, 2011

Ma, ötkor

Tanulást fejlesztő játékok: Koloszár Bernadett gyógypedagógus előadása.

Helyszín: Városi Könyvtár olvasóterme (Kapuvár)

4-en voltunk rá kíváncsiak. Szomorúságos. Bár mi jót játszottunk.
 

Hurrá!

Net-gurum akcióba lépett, újra tudok megjegyzést írni. Hurrá!
 

szerda, október 05, 2011

Ha jó, hajó

Narancssárga sünik a padlón mutatták az utat. És megnézte. Anyába csimpaszkodva, vegyes érzelmekkel. Érdeklődve, mégis visszahúzódva. Szemével páztázva igyekezett mindent magába szívni. Tetszett is, meg nem is. Sokan voltak. Sok idegen arc. Sok jónak tűnő játék (távolról). Kedves óvónéni, dadus (elég közelről). Barátságos környezet. Adták volna a sünit is jelnek, ha nagyon akarjuk. De egy elsuttogott hajó győzött. Az udvaron már jobban kinyílt, - nem a csoportjával, és persze senki mással sem - jót homokozott.

A kocsiban azt mondta, hogy "Úgy dörömböl a szívem, hogy majd kiugrik a felső csücske." Persze mindez egy játszótéri rohanga után volt. Egy biztos, hogy az én belsőm ide-oda vándorlóban volt, és hát én egy kicsit sem mászókáztam. Izgultunk na.
 

kedd, október 04, 2011

A Süni Süni lesz

Avagy Somát felvették a Sün Balázs Óvodába.


Fényképes levelemre ezt a választ küldték:
" Helyes Kölyök, Jöhet! " :) :) :) :)

Nagyon tetszik ez a hozzáállás. Így is lehet ezt. Ezt mondom én jó kezdetnek.
Soma hamarosan megismerkedhet a Narancs Süni (vegyes) csoporttal...
Holnap beiratkozás.
 

péntek, szeptember 30, 2011

A fehér nadrágok kora lejárt

Minden kisgyermekes anyuka tudja, hogy fehér nadrágot csak akkor érdemes felvenni, ha körülbelül két másodpercig tartózkodunk még együtt csemetéinkkel. Bár az alatt a mikroidő alatt is történhetnek földrengések, de ha az nem is, a nadrágnak annyi. Szóval az elmúlt pár hétben kimerítettem a fehér nadrág illetve szoknya tárházamat a bank-közjegyző-ügyvéd látogatásaink alkalmával. És úgy tűnik a közeljövőben nem is lesz rájuk szükségem. Az eladósodásunk csodásan alakul. Elvileg 15 nap és indulhat az újabb költözködés.

Sok-sok sötét munkaruha kell majd ezentúl...
 

kedd, szeptember 27, 2011

Cicó



PiciMamáékhoz új lakó érkezett. Ilyen barátkozós pajkos kiscicát ritkán látni. A gyerekek teljesen odavannak érte. Sőt, Zsombor - Cicó érkezése óta - kiscica lett. Olyannyira, hogy tegnap reggel dörgölőzve, nyau első szóval ébredt.
 

szerda, szeptember 14, 2011

Annyi de annyi

Rengeteg szép gondolat, sok akarás és tenni vágyás van bennem, jó lenne már, ha a fáradtság kiengedné belőlem.

kedd, szeptember 13, 2011

Felfogás kérdése

Soma az ágyról repül a matracra, a kicsi meg utánozza. Hagytam, de Som már merő csatak.
- Soma, mostmár hagyd abba az ugrálást, légyszives!
- Majd pihenek a levegőben!
- :-) (Mi lenne he nem lenne beteg?)
 

péntek, szeptember 09, 2011

A net ördöge

Nem tudok megjegyzést írni senkinek. Pedig lenne kit felköszönteni és lenne kivel együttérezni (pláne, hogy oly jól leírja a bennem is dúló tengert).
  

Szállás

Hétfőn lesz két hete, hogy a Szállásunkon vagyunk kedves ismerőseink határtalan kedvességének köszönhetően. Minden nap máshogy, máshol alszik mindenki. Ki jobban, ki kevésbé. Keressük a helyünket. A lakás akkora mint a mi majdanink, és előre láthatóan sokkal élhetőbb lesz ez a méret nekünk. A fő különbség abban rejlik, hogy itt egy hatalmas terasz van, ami elsőre fő irigykedésem tárgya volt, aztán beláttam mi ehhez még kicsik vagyunk. Vagy ezerrel süt a nap, vagy szél zúgatja, vagy eső veri. Még ruhákat sem merek kiteríteni, mert a vad nap kiszívja, a vad szél elfújja. A gyerekek meg nem értik miért nem hagyom (ugyanezen okok miatt) kimenni őket a teraszra. Pláne, hogy a jobb kilátás kedvéért korlátot is másznának. Jujj! Pláne most nehéz féken tartani őket, mert betegek (és remek szobafogság van). No nem a költözésbe betegedtek bele, hanem egy vírus támadta meg a torkukat, így mini DartVaderek rohangálnak a lakásban, a ramaty időre való tekintettel Verdákat illetve "tüttü, auto (igen, igen, még egy halvány u is hallatszik)"-t követelve. Hitelügyintézésünk folyamatban. Épp ma adtuk be a papírokat... olyan zavarbaejtően nehéz lett tőle szívem. Tervezni tizenévre ebben a világban? Megőrültünk mi? Meg, és akarjuk! Szóval jelenleg közel agyhalottként tengődöm, egy-két plakáttervezés és egy bababörze szervezése (átválogatott ruhakupacok) közepedte. A maradék energiámmal pedig elrohant egy cica gondolatban a győri lakásunkat festem, rendezem be... elméleti síkon szépen alakul.
  

vasárnap, augusztus 28, 2011

Dobozolós pszichodráma

Rakodás közben volt időm pokoljárni és repülni a boldogságtól, ugyanazon okból: KÖLTÖZÜNK!

Azt gondoltam sutty-sutty becsomogolom a mi kis motyónkat. Aztán közben rámjött a sohasem lesz ennek vége érzés. Vagyis nézve a jó oldalát a dolognak: nagyon jól tudunk pakolni kis helyen is. Csakhogy most mindezt be is kell csomagolni. Sőt úgy, hogy két hónapra való cuccot egy másik ideiglenes szállásra kell átszállítani. Amely holmiknak meg kell felelnie az évszakváltozás kritériumainak is. Még belegondolni is durva. De persze meg lehet csinálni, mert már rengetegszer, rengetegen megtették. Csakhogy nálunk épp a pakolós napok alatt megdöntődött az évszázados melegrekord. Mikor máskor, nem? Szerencsére a gyerekek már kimentek Picimamáékhoz szerdán egy napra. Mi kaptunk pakolóidőt, a gyerekek meg levegőt. A családiházban sokkal elviselhetőbb volt a hőség, mint itthon. A teendőink meg a meleg növekedésével nemhogy csökkentek volna, hanem szinte nőni látszottak. A gyerekek meg maradtak mégegy, meg mégegy napot. A kilátástalanság kezdett porbadönteni minket. És még csak a fizikai részről beszéltem. A harmadik emeletről hurcolkodunk a pinceszintre. Ez főleg Jácintot viseli meg. No meg a parlagfű is pont most szórja magvát, az istenadta. Jácint pedig érzékeny rá. Bár az allergia engem kapott először karjaiba, por és mifene allergiám kiütött rendesen. De pakolok rendületlenül, mert muszáj. Már jól vagyok, ahogyan a dolgok nagyrésze is becsomagolva vagyon. A pollenek viszont tarolnak, és nem nézik, hogy férfitársamnak jobb dolga is lenne a zombi-állapotnál. Még mindig nem látom a végét a dolgoknak, de holnap már vár az ideiglenes otthonunk... Kezdődhet az átcuccolás. Valahogy sokat várok ettől.

Som extrán nyűgös, amit nem is csodálok. Hisztimanónk költözés-feldolgozása igencsak nehézkes. És persze a szokásos sikítós-vagdalkozós stílusban próbálkozik. Elképzelni a jövőt, amikor még a tegnap-ma-holnap viszonyának megértése sem tiszta. És persze én sem tudok valótlan rózsaszín világoskék álmokat vázolni neki, hanem csak arról tudom biztosítani, hogy nagyon szeretem, és bárhová is megyünk együtt leszünk - a mi kis családunk -, és ahol szeretet van, ott minden csak jó lehet. Zsombor még nem fogja fel a dolgokat, talán a változást majd azért ő is megérzi. Egyelőre azonban nagyon vidám, pláne ha a közelemben lehet. Érdekes viszont, hogy a Mamáéknál is remekül elvolt nélkülem. Pedig ezidáig csak egyszer, egy éjszakát töltött - húsvét után - náluk. Bár most ott volt vele a tesója is, sőt Katinagyi is rendszeres látogatójuk volt. Szóval az előbb említett szeretet több forrásból is biztosított volt. Sőt az enyém/miénk is ott lebegett fölöttük több kilométeren átívelve. Két szipogás és több tonna holmi dobozba pakolása között rettenetesen hiányoztak a srácok. Közben meg örültem, hogy a bizalom-hálónk ilyen jól működik.

És persze a box a fejemben még mindig tart. Pro és kontra érvek harcolnak a jól döntöttünk-e ringjében. Még mindig fájdítom a kis kertemet (sőt még teraszom sem lesz). De amikor itt az erkélyemen látom száradni/kókadni a növényeimet, nem is értem a dilemmámat. Na persze a kiülök kicsit, illetve a had fussanak az udvaron a gyerekek nem lesz megvalósítható a jövőben. De majd futnak a játszón. Én meg minek ülnék ki a szmogot szívni? Na azért a pozitív gondolatok (csuda helyre megyünk, egy jó kis lakásba) viszik a meneteket, de gyanítom KO nem lesz belőle. Fene a nyammogós-rágódós fajtámat!

Nehéz feladni dolgokat. Álmokat kergetni viszont oly jó...
 

szombat, augusztus 20, 2011

Nyenye Nyanya!

Körülbelül ez volt július elején a helyzet. Vagyis: Gyere Anya! - mondta végre (hipp-hopp 21 hónaposan) Zsombor. Néha a két szó közötti kiejtésben semmi különbség nem volt. Aztán elmentünk nyaralni és megszületett a nyomatékos NYANYA! szava.  Itt volt már az ideje, de végülis a kényszer szülte. A tömegben meg kellett neveznie engem, nem ümmöghetett csak, hogy ugorjak. Szóval nyanya, mi? Bár én repdestem tőle.
Egyébként a nyaraláson kezdett el szavakat mondani, valószínűleg az élmények hatására. Így lett a vizs (víz), risz (rizs), tüz (tűz) szó birtokosa. A vislis (virsli) szó felépítéséhez hasonlatosan megszülettek az alszis (alszik), eszis (eszik), iszis (iszik) szavai. Valamint elkezdődött az utánamondó korszaka. Na nem valami vágta-szintű a dolog, de alakul. Mára már szinte minden szóval megpróbálkozik, édes sikerekkel. Amikben szinte lubickol. Így a tegnap épített omok vá (homok vár)-rat ma is meg kellett építeni. Tatto (traktor), (fa), haz (ház), meg ilyenek. A cumi szó kimondására azonban rávehetetlen. Mondom neki, hogy mondja utánam... Huncutul hunyorít egyet, mű-pislog, majd kivágja: visvis. Nyolcszor. (Amikor cumit keresünk, akkor visvis sincs.) Pedig ha már ilyen nagy cumi-májszter, akkor ennek kimondása azért igencsak fontos lenne. Bár az Anya megnevezése is az lett volna. Nekem. Úgy tűnik csak a (nekem) lényeges dolgok nem érdeklik. Ja és a sajtnak sincs neve, pedig még mindig nyerő étel nála. De minek is, úgyis eléri pantomimmel hogy megkapja.

A legédesebb dolog az ahogy halandzsául énekel. Énekel mindenhol. Ha babakocsiba kerül (mamai program) körbeénekli az utat. Beénekli a lépcsőházat. Az autó utasterében is remekül érvényesül a hangja. Itthon meg valami zenélő kütyün nótát indít, mialatt a színpadnak kinevezett párnán, dobozon állva gitározik (ügyesen penget és a lábmunkája is remek) és danol. Zabálnivaló!

Ééés ma... tisztán és érthetően ANYA voltam szinte minden helyzetben. Tratatatam! Sőt meg is énekelte: anya-anya-mama-mama-anya-anya-papa remek szöveggel. Majd a végére kis szünet után odatette: apa. Igazi énekes-pszichológus a lelkem. És úgy tűnik beszélni is fog egyszer.
  

csütörtök, augusztus 18, 2011

Úton

Aláírtunk. Huhh. Elkezdődött az utunk. És ez nem csak hely(rajziszám)változást jelent, hanem mindent. Ráléptünk az első kőre, ami az új otthonunkhoz vezet. Kicsit göröngyös, meg nagyokat ugrós ez az út (még két hónap albérlet is vár ránk). De út. És vezet egy régvárt cél felé. Bár ez a cél is elég ködös fajta, ezért egyszerre ujjongok meg sírok is. (... és fogyok.) Persze a pénz az úr itt, mint manapság minden egyenletben. Lesz sok hitelünk, meg albérlőnk, meg remélem sok lehetőségünk is. Valamit valamiért. (Maris, hogy azonnyomban lett vevő a lakásunkra, mihelyst kiadtuk. De nem ad annyit, amennyiért adnánk, így mindenáron meg már nem adjuk.) A jövőbéli ablakunkból játszótérre, parkra és ovira/iskolára látok... én ezt jó kezdetnek veszem. Álmodozásra meg még itt van nekünk az egész ősz...

(Köszönöm mindazoknak a kitartást, akik még olvassák az én kis néha-néha rébuszaimat!)
 

kedd, augusztus 16, 2011

Mindennapi Maris

Soma: Ez tök Maris!
Én: Mi??? Ki???
Soma: Hát ez! - képre bök egy könyvben, amin gyerekek játszanak
Én: Végülis...
Aztán leesett a tantusz: Ez tök muris! És most már teljesen mindegy az is, ha nem vicces a dolog, mert Soma szerint a világ tele van tök maris dolgokkal. Mi meg dőlünk a röhögéstől. Pláne ha közben tök maris RizsOttó-t eszünk (ami rizottónak sem rossz, de annak nincs semmi értelme).
 

vasárnap, augusztus 07, 2011

Lóra termett?

video



Soma nem akart lovagolni, aztán látta Dia (keresztlányka) hogyan csinálja és megjött hozzá a bátorsága... Telivigyorral. Mindenkinek újságolja is, hogy lovagolt és "a néni azt mondta, hogy milyen jó katona lesz belőlem". Tény, hogy irtó lazán csinálta, így majdnem elsőre. (Kb. 3 évesen ült két percet egy pónin.) Mindig ledöbbent ez a vagy szuperül csinálom vagy sehogy üzemmód. A lényeg a szabad akaraton/döntésen van, ha jól érzem.

Zsombor a könyvbéli lovak nagy barátja csak a távolból szemlélődött, neki még edzenie kell magát egy lósimire.
  

péntek, augusztus 05, 2011

Boksz a fejben

Kiadjuk a lakásunkat szept. 1-től.

Most lesz lakásunk Győrben! (Óhajtó mondat.) Vagy soha! Realitás nulla. DE költözünk!
Mondtam, hogy kemény a meccs!
 

szerda, július 27, 2011

AZSSIV

Elmulasztottam azt amit bánok, hogy elmulasztottam. Ezért nem bánkódom. VISSZAfelé fogok blogolni.
  

Pókos


Soma még mindig nem rajzol, viszont néha meglep valami ilyesmivel: "Lánypók, ami nem csíp, csak csikiz." (Kék filces.) Verbalitás kontra firka. Imádom az ilyen tipusú megnyilvánulásait.

Ez a kép azért is nagy kedvencem, mert a háttérmunka (barna filc) Zsombort dícséri. Kb. ilyen szinezetű és vonalzatú a keze is rajzolás után.

Szerintem nagyszerűen dolgoztak össze.
 

vasárnap, július 24, 2011

Csenge messze jár

Elköltözött a három lány Komáromba, egy mini, egy majdnem nő (hisz 14 már) és egy igazi nő. A "férfi" maradt veszteg... Hümm. Illetve irgumburgum, mert a tesóm ez a menő csávó, aki döntöget, aki hümmöget, aki nem dönt, aztán meg hoppon marad.

Az utolsó, költözős napon mi vigyáztunk Csengére. Aki nyűgössége csúcsára ért. Érezte, de nem tudta, hogy mi zajlik körülötte. Szóval volt sírás és anya-mantra jócskán. Pedig a fiúk igyekeztek sok mókával, hancúrral, játékkal jókedvre deríteni. Fáradt is volt, de aludni nem akart. Aztán mikor végre elaludt, akkor nagyot aludt, de sírva ébredt. A fiúk rögtön betódultak hozzá. Amikor csendre intettem őket, ők egyből vették a lapot. Ilyet még sohasem éltem át, máig nagyot dobban a szívem, ha a lelki-fényképemre gondolok. Soma és Zsombor odakucorodtak a kislány mellé és simogatni kezdték. Aki egyből megnyugodott és lassan ébredezni kezdett. Majd Soma magától belekezdett a Bóbitába - ezt (is) éneklem neki elalváskor - , halkan kezdett énekelni, egy elsuttogott Anya segíts! és egy jelentőségteljes nézés kíséretében. Így beszálltam én is. Miközben Soma simogatott tovább. Zsombor meg a simit felcserélte táncra, lágyra, kuncogósra. Csenge látta és hallotta a rögtönzött előadást, és nevetett szeme-szája. A Kistündér felébredt. Talán érezte is azt a misztikus légkört aminek ő maga volt a főszereplője. Bár ne lett volna. De ha már így alakult, ennél szebb búcsút elképzelni sem tudok.

(Ez egy mosoly a kamerába, ha valaki nem tudná.)
   

szerda, július 20, 2011

Tyuhajos

Feltámad a habokból (altatásból) és a dörgésre-villámlásra amolyan Surda - kalap nélkül, viszont zsákban - módra táncolni kezd. Dúdolni már nem is merek...
 

vasárnap, július 10, 2011

Lógalábalóga 1.

Voltunk nyaralni. Nem voltak illúzióim a pihenéssel kapcsolatban. Főleg, hogy ügyesen önnönmagam sem hagytam magunkat pihenni. Ugyanis: péntek-vasárnap Balatonföldvár, vasárnap-kedd Orfű/Pécs, kedd-szerda Szekszárd/Tolna. Leírni is elfáradtam. Mégis két könyvet olvastam ki. Ami többfélét is jelent. Pihentem. Rossz idő volt. Jók voltak a gyerekek. (A Soma-tockosokat leszámítva - kifejtve később.) Ja és baromi ügyes szervező vagyok. Na az talán mégsem. Középtájt gondoltam, hogy jobb lett volna tán egyhelyben az egészet, de e gondolat semmi bizonyítékon nem alapult. Ugyanis a három szállás teljesen más körülményeihez oltári jól alkalmazkodtak a gyerkőcök. (Meg persze mi is.) Jókat játszottak. Jókat aludtak. Mindenhol mindenki egy szobában, de mindig más variációban. Nem is tudtam eddig, hogy ilyen belevalóak vagyunk.

Amint leértünk a Balatonra indult is a Tihanyi rév, az ilyen az én formám nevében Zsombor pelenkázásával töltöttük a Balatonátkelést. De vigasztalólag erre bukkantunk a túlparton: Magyar Néphadsereg Múzeális eszköz és gépparkja. Soma nagy örmére. Amit bátortalanságal spékelt meg. Zsombort nem érdekelték a tankok, repülők, nagy meglepetésemre. Talán túl nagyok voltak neki, ő még a mecsi mérethez van szokva.

Bejártuk Balatonföldvárt a záporok elől sátortető alól sátortető alá futva. A Balatont érintetlenül hagytuk. A szálloda benti medencéjét viszont uraltuk. Vizibékáink nagyon bírták. Soma a vízalattisággal kísérletezget mostanság. Pedig sohasem szerette, ha a feje vizet ért. Zsombor sem bírta eddig a fröccsenő vizet. Mostanra azonban ő is szakított ezzel a hagyománnyal. Karúszóval, úszógumival, illetve nélküle (ha hagynánk) veti bele magát a vízbe. Vakmerőből így két darabunk van. Legifjabbunk gazdagodott is a "vizs" (víz) szóval.

Utazni is elég jól tudtunk, feltéve ha Soma hagyta elaludni az autóban Zsombort. Direkt ellene játszott. Nehezen viseltük ezt a részt. Láttunk sokféle tájat. Lehangolót, gyönyörűt egyaránt.

Megnéztük a Krisna-völgyet, ami egyszerre volt csoda-világ és elgondolkodtató. Somát ámulatba ejtette a hely, záporoztak a kérdések, pl., hogy "Mi az a pötty a néninek a homlokán?" (házas) "Hogy hívják a ruháját?" (szári) "Mit csinál a bácsi?" (füstölt, imádkozott) "Ki van a képen/szobron, és mit csinálnak?" (Krisna, és egyéb istenek)... stb. De a legnagyobb csodálatot egy fapapucs iránt éreztek a gyerekeim (Zsombor meg még cipőmán is). Ez iránt:


Miközben tanulmányoztuk, az első ember aki kijött a templomból fel is vette. És ment benne!!! Csodálatunk határtalan volt. És még az ételeik is finomak voltak. Zsombor rendelt is "risz"-t (rizs).

Orfűn sem volt merszünk vízbe menni, pedig erre már elvileg jó időt jósoltak. Hát nem volt az. A táj viszont gyönyörű volt, még borúban is. Az abaligeti cseppkőbarlang hőmérsékletét pedig egyáltalán nem befolyásolta a kinti idő. Beöltözve végigjártuk (sajna nem lehetett odabenn fotózni). Zsombor slingben (milyen jó, hogy megvan még!) és gyalog teljesítette a távot. Soma meg egyedül ügyesen végigjött a csúszós, lépcsős majd egy kilométeren. Sőt, mint kiderült minden elhangzott dolgot meg is jegyzett. Ami a befele vezető fél kilométeren elhangzott, azt kifelé újra visszamondta. Zsom örömére meg itt újból volt "vizs". A denevérmúzeumból pedig alig lehetett kicsalogatni a gyerekeket. Én pedig beszereztem egy denevér-bábot a gyerekeknek, persze.

A pécsi állatkertben is jártunk, ami nagy csalódás volt. Kis ketrecek, kicsi kifutók, relatíve kevés állat, kacskaringós lezárt utak. A csimpánzt meg sem tudtuk nézni, nem látogatható, mert kinőtte a helyét, és nem tudják bővíteni azt. Költöznie kellene a helynek...
A tévétorony Jácint szerint túl magas, de bátor volt és felmentünk. Beláttuk egész Pécset. Zsombor, Soma és én biztosan.

Az orfűi malommúzeum-ban is jártunk. Be is indították (üresben), az egyébként ténylegesen őrölni tudó (csak nincs rá kereslet) vizimalmot. Olyan volt mintha régenvolt időben jártunk volna. Pláne, hogy egy igazi kemencében, igazi kenyér sült... (Mi sajnos csak az illatával lettünk gazdagabbak.)

Aztán jött maga Pécs. Mindezek után a legnagyobb szenzáció mégis a pécsi dzsámi (bár ez is nagyszerűen visszhangzott) előtti szökőkút volt. Bele is vetették magukat a gyerkőcök. Agyonpacsálták magukat, a többi nézelődő nagy örömére. A ruhacsere után sikerült a dómot is megnézni (ez is szuper visszhangos). A kincstár kegytárgyai ismét lenyűgözték Somát, és persze kérdéslavináját is elindították. Míg apa válaszolgatott, én Zsombort igyekeztem elkapni, a hatalmas tér ugyanis futásra (és sikításra) késztette. Az ilyesmit sohasem tartottam megbotránkoztatónak, hisz az építők/építtetők elérték a céljukat, lenyűgöző hatással volt az építmény. És Zsomborra így hatott (meg millió más kisgyerekre).

Azthiszem a hullafáradtsági szintet mindennap hoztuk.

Szekszárdon csak aludtunk egyet. A belvárost kocsival megtekintettük, úgy találtuk, hogy inkább a környező dombok adják a hely varázsát, meg borát. Tolnán egyből a Dunapartra vezetett az utunk. És most felsóhajhatnánk, hogy végre vízbe mentünk, de nem. Réglátott barátnőm ikerfiai (most mennek iskolába) eveztek ugyanis ott, és őket összeszedvén hozzájuk mentünk. Talán itt jött el a tényleges lógalábalóga. Csak beszélgettünk és nem csináltunk semmit. A gyerekek jókat játszottak, és a nap végére igazi jóbarátságba keveredtek. Soma pedig két kikönyörgött A fiúknak is van! bakugánnal lett gazdagabb. (Szerk. megjegyzés: A két bakugán sárkány élt 6 napot - ellopták őket az oviban.) És még az este hazaindultunk.

Itt a vége fuss el véle!
Talán jövőre nyaralunk is.
   

csütörtök, június 16, 2011

Fruzsi és Soma



Kívül teljes ellentétei egymásnak, belül két érzékeny kópé, teljes összhang. Amolyan egymás nélkül nemmeglevős, egyhúronpendülős, együtt alvós, sokat kacagós, susmugós, jajjdehiányzós, egymás szemébe nézős. Barátság?
  

csütörtök, június 09, 2011

Virsli

Zsombor még mindig a szinte semmit nem mondnál tart, de hangokat remekül tud utánozni, ajtónyikorgás, porszívó, mixer, fúró... jöhet bármi, valamint Soma ajkát elhagyó bármilyen artikulálatlan valamit hűen vissza tud adni. DE ma megtörte Nyivákoló Hangutánzó pályafutását.

Egy férfihoz a hasán keresztül vezet az út - tartja az elcsépelt mondás. De már milyen korán? Íme a bizonyíték. (Nem éppen ezt a szót várom már nagyonnagyonnagyon régóta, de édes el kell ismernem.)
 
video
       

Önvigasz

Tegnap elkezdtem írni... Olyan feszült vagyok, hogy a jó dolgokat is alig látom...

Aztán kisírtam magam. És rájöttem, hogy nem a legjobb megoldás a nyavajgás.

Vannak dolgok amiket túl kell élni. Pillanatnyilag nincs mit tenni, csak kivárni. Tőlünk független dolgokat sajnos irányítani nem tudunk, csak kitartani amellett, hogy vagyunk olyan kitartóak, hogy kitartunk. És remélünk. Pozitívan, bár baromi nehéz. De a gyerekszag doppingszer, úgyhogy van miből meríteni.
Az anyaság meg ezerarcú, aki benne van érti csak igazán mennyire. Ha sok a nyűg, akkor kiabálósabb, türelmetlenebb, nemjátszósabb vagyok. És a gyerek nem érti miért. És mentség sincs az ilyesmire. Aztán amikor nem vagyok kiabálós és türelmetlen akkor meg dolgozom. Szóval jó játék ez.

És ez még csak egy icipici szelet.

Nem vagyunk szerencsés alkatok. Amink van (lelki és tárgyi értelemben is) meg kellett küzdenünk. Most kerültünk olyan helyzetbe, hogy valamiféle ajándéknak tekinthettük Jácint itthonlétét illetve hobbi és közérdekű tevékenységét. Ami jó a városnak - "A bácsi aki a mozit vezeti.", és nekünk is. Ki ne szeretné azt, hogy amikor szüksége van a párjára, akkor az ott is terem. Főleg ha az más ember normál munkaideje alatt történik. Imádom, hogy a gyerekek ritkán vannak rángatva a "csak mert muszáj" miatt. Tudom, hogy ez nagyon keveseknek adatik meg. Szóval ajándék ez, tényleg. És addig tart, ameddig tarthat. Elfogadom (igyekszem elfogadni). Így már a helyzet sem olyan borús.

A megszokhatatlan bizonytalanság fáj a legjobban az egész történetben.
  

szombat, június 04, 2011

Rág, rág, berág, nyammog

Ilyen az életünk mostanság. Valahogy semmisincs a helyén. Én a leginkább.

De Somának is elege van az oviból. Igazándiból azért jár, hogy én/mi dolgozni tudjunk. Szomorú. Az óvoda fogalma számomra egyébként sem esik egybe ezzel a valós intézménnyel. Nagyon nem. Somának barátai sincsenek. Vagyis vannak, de minden szülő elzárkózik attól, ha arról lenne szó, hogy átjöjjenek, vagy átmenjünk. Nem értem, mert ha nem is bírják a fejemet, akkor is a gyerek(ek) miatt erőt lehetne venni magukon. Szóval nem és nem. Még megismeni sem akarnak. Soma meg kuncsorog, hogy menjünk fel a Lacikához, Danihoz, Fruzsihoz, Ricsihez, Kikihez... De azok szüleinél csukott fülekre talál a kérés. Ilyenkor nagyon összetud facsarodni a szívem érte. A múltkor Fruzsival majdnem összejött egy találka, a gyerekek már alig várták, sőt most is várják (mivel mindenki megígérte)... de Fruzsi anyukája sokat dolgozik, így nem találnak megfelelő időpontot nekünk. Jujj. És persze az oviban dögmeleg van, aludni egyáltalán nem tudnak a hőségtől. Főleg az udvaron vannak, és Soma benti molyolós játékára így nincs lehetőség. Egyébként Soma hisztifaktora még mindig magasabb az átlagosnál. Mindig talál okot rá.

A legnagyobb gond az azonban, hogy Jácint nyugdíja veszélyben van. A hírek elkeserítőek. Nem volt/van könnyű időszakunk... Az egész család KO. Minden bizonytalanba kúszik át, ha Jácint alól kicsúsz a talaj. Hogyan lesz így házunk, hitelünk? Kész káosz az egész! Persze biztosan talál valami munkát (csak optimistán, ugye?). Még fiatal. De nekem is kell munka... Ez túl sok egy házvásárlás előtt álló családban. És persze a lakásunkért sem állnak sorba. Egyetlen reményteljes vevőnk "kicsi" cimkével odébbált. Hát nekünk is ez a gondunk. Tehát mindenképpen eladjuk a lakást. (Csak vennék már!) Így azonban lehet, hogy csak (3 szobás) panel lesz belőle.

És persze itt van a grafikai tevékenységem is. Szeretem, ha van olyan kreatív dolgom ami túlmutat két édes szőke kobakon. De kicsit furdal is a lelkiismeret, hogy itthon lenne a helyem, mellettük. Ehelyett PiciMama napi szinten jön vigyázni Zsomborra. Akit csukott ajtóval vagy sétával kell leválasztani rólam. Én meg ülök a gép előtt és dolgozom (ebben a hőségben). Annyira kettős ez az egész, mert hiába háborgok belül, mégis lubickolok a munkában. Mert ilyenkor értékes lénynek érzem magam, és a megrendelőkkel folytatott beszélgetésekben nincsen szó pelusról, etetésről és egyéb kiskorúakkal kapcsolatos dolgokról sem. Vagyis jó érezni, hogy anyai létemtől elválasztva is tudok létezni. Hát igen, igazából nincs hova menekülnöm (igen, igen 4.5 év után van ez így) a különálló, de hozzám kapcsolódó "testrészeimtől". És ez valahol kompromisszum ezügyben. Szó se róla szeretek a fiúkkal lenni. Zsombor ha nem növeszt éppen fogat, akkor algyali kópé, aki nem hagy egy pillanatig sem unatkozni. Somáért meg általában én megyek az oviba, onnan meg a játszótérre (vagy könyvtárba, vásárolni), hogy nekünk is legyen saját időnk. Próbálkozom, de tele vagyok kétségekkel anyai képességeim minőségéről. De persze csak azért, mert van rá időm, hogy ilyeneken nyavalyogjak. (56 pizsama videók nézése után vagyok.)

Szóval most rendesen küzdök az enyémléttel.
 

csütörtök, június 02, 2011

Szemöldökfelvonós

Nyár van. Az oviban ezért nem kell fogkefe már! A gyerek sem érti.
  

kedd, május 24, 2011

Anyatej, Anya, tej

Nem akarom megvárni míg elavult lesz a téma.

Majdnem egy hónappal ezelőtt, Zsombor másfeles fordulóján még azt írtam volna (ha írtam volna), hogy ez a gyerek sohasem fogja abbahagyni a szopit. Ugyanis nemhogy csökkent volna az odaadása, hanem inkább nőtt. Így az esti szopik kibővültek egy reggeli bónusszal is. Fogzással éreztem picit összefüggésben az eseményeket. Fogmasszázsnak nem vagyok elég jó, arra ott van a rahedli cumija, ami a napokban szinte állandó kellékévé vált a szájának. Úgy 17 hónap "csak alváshoz használja" eredményét dobva sutba ezzel. Szóval azon a héten a névnapjára kinövesztette a 7. fogát (alsó jobb kettes) súlyos cuclifüggőségben és nyáladzások közepette. Volt ok és okozat. De a valódi okát nem értettem. Aztán eljött a szombat és imigyen betöltötte a másfelet. Aztán vasárnap lett, és Zsombor köszönte szépen, de nem kért több szopit. Pedig ott csordogáltam mellette édes anyatej illatot ontva mind az egy mellemből. Mehettem fejni. Aztán reggel még megkívánta. De hétfő este újra nemet mondott, ám reggel ismét kért. Gondoltam átvariálta a dolgokat. Hát át. De nagyon. Mert innentől az én édes csecsszopóm immár nem fogadott el több anyatejet. A közelségemet igényli ugyan, de apa is simán eltudja altatni (szinte már az elejétől fogva). Megért? Felnőtt? (hi-hi!) Bújós, simogatós, átölelős, elolvadós maradt, de szopis már nem. Egyrészt örülök, hogy ilyen simán ment a leszokás, másrész fáj is, mert milyen dolog ilyen sitty-sutty minden megbeszélés nélkül ilyet művelni szegény csecsemő-függő anyjával. Na jó, én is ludas lehetek, mert fürdetés után a pelenkázón mindig fűztem egy kicsit. Csodáltam nagyfiúságát. Mondogattam, hogy nincs is szüksége már ilyen kötött programra, mint a szopi. Céloztam rá, hogy milyen finom a rendes tej. Meg ehhez hasonlók. De a végső kérdésre: Kérsz szopit? Mindig heves bólogatás volt a válasz. Igazán szerettem a vele töltött szopizós perceket. Bár határozott elképzelés alapján irányított együttlétek voltak ezek. Kb 7-8 hónapos koráig szopizott kétmellből, majd csak a jobbat preferálta. Kínos anyai pillanatokat okozva ezzel. De megszokta a testem és a lelkem is. Így még további 10 hónapot sikerült kizárólag fekve - édeskettes magányban - szoptatni. Szóval kimondom: Zsombor 18 hónapos koráig szopizott. (Könny elmorzsol, torok összeszorul.)

És hogy most hol tartunk? Zsombor köszöni szépen jól megvan. Eszik és iszik. Mindent eszik és csak és kizárólag vizet iszik. Már szopi alatt is kínálgattuk rizstejjel, zabtejjel, feles tejjel, mézes tejjel (és mindezeket: melegen, hdegen, langyosan) amiket leírhatatlan undor-mimikával utasított vissza. Mostanság már kakaóval is kínáltuk, de nem kell neki. Vettünk neki babatejet. Az sem jött be. Soma gyümölcsléiből, teáiból kortyol időnként párat, de az is csak addig vonzó míg a bátyustól lopva vagyon. Mondjuk azt már megfigyeltük, hogy a joghurt nagyon hamar átszalad rajta, szinte ahogy megette. Viszont a túrókrém és a sajt (ember legyen a talpán aki több sajtot megeszik egy ültő helyében, mint Zs.) nem okoz nála problémát. Sajnos a tejet ezügyből vizsgálni nem is tudtuk nála. (Bár pont ma ivott vacsira Apa poharából jéghideg tejet, úgy fél decit.) A víz azonban fogy rendesen. Még éjjel álmában is képes inni. Feltérdel és csukott szemmel kiszolgálja magát a töksötétben. Látszik, hogy nincs magánál, és alszik is tovább. Ha hajnaltájt kiürül a csőröspohara, akkor tiszta kómában szépen megvárja amíg töltök bele (az odakészített palackból - rutin). Iszik, és alszik is tovább (nagyon zabálnivaló és videóra kívánkozó). Szóval átalussza az éjszakákat, csak inni kel fel. A lefekvés időpontja még mindig a szopis időpontnak megfelelő (kb. 7-fél8). Hajnalban azonban menthetetlenül kel (és sajnos Soma is). Ez 6 körüli időpontot jelent. Jujj! Persze én jó alvó lennék...

Na és én. Még mindig nem apadt el a tejem. Az első hét brutálisan megviselt. A második nagyon. Fejtem, masszíroztam (vízben), káposzta levéllel borgattam és homeóval (Urtica Urens 30 ch) apasztottam (finoman), homeoval gyulladást előztem (Phytolacca Americana 15 ch). Szinte elvonási tüneteim voltak. Ami végülis igaz. A testem sem akarta elhinni és én sem, hogy ennyi volt. Az esetet nehezítette, hogy munkában sem szűkölködtem azidőtájt (mondjuk most sem). Most már csak picit csepegek, babaillatra, gyerekkönnyre aktivizálódik a rendszerem. Ezek okozóit kiiktatni egyenlőre nem tudom és nem is nagyon akarom, bár a könnyektől szívesen megválnék. Most kivárok. És szokom a függetlenséget.

Nagyon jó volt szoptatni! Ugye Zsombor?
 

hétfő, május 23, 2011

Vasi Hegyhát gyöngyszeme

Azaz a Jeli Arborétum-ban jártunk. Mert... A legtöbb látogatót a havasszépe (rhododendron) tömeges virágzása vonzza. Május és június hónapokban a kert virágruhába öltözik. A nagymennyiségű virág, változatos színeivel és bódító illatával ejti ámulatba a látogatókat. Amit tapasztaltunk is, bár a nagy meleg miatt sokuk már elvirágzott. KatiNagyi és barátnője ErikaNéni voltak az utazótársaink és egyben az értelmi szerzők. Jó volt a társaság, és Soma szinte észrevétlenül derekasan teljesítette a távot, az egész parkot átszelő utat a Hétforráshoz oda-vissza végiggyalogolta.









Bőséges reggelivel a pocakban dél körül érkeztünk a parkba. Ahonnan csak 3 után keveredtünk ki, élményekkel feltöltődve, farkaséhesen. Jácint megígérte, hogy talál nekünk egy kis éttermet. És talált, Rábapatyon a Joó fogadót. Finomat ettünk, elfogadható áron. Külön köszönet az extra gyorsan kihozott 2 extra adag sültkrumpliért! Amit egyesegyedül be is töröltek az ifiurak (majd még csipegettek egy kicsit a többiek tányérjáról is).




És ha már ott voltunk benéztünk a Dr. Lupo-ba, ami több mint egy sima cipőbolt. Játszótér, állatkert (papagáj, leguán...), kávéház, fagyizó, játszóház... egy nagy gyerekparadicsom. Mindkét gyerek élvezte, sőt még szandált is kaptak. Soma csak tűrte a felpróbálást, Zsombor meg még azt is élvezte. Az eladók (csak gyerekrészlegen) odáig voltak érte. Ilyet rég nem láttak, még nagyobban sem - állították. Tartotta a lábát, próbálgatott, ment benne, válogatott. Nagyon készséges volt. Aztán szorította magához a szerzeményt örömmámorban úszó pofival. Olyannyira, hogy a kiválasztott szandiban akart távozni. De ez nem volt kivitelezhető, ezért a cipősdobozt cipelte/fogta miközben integetett és puszikat dobált az eladóknak. Itt jegyezném meg, hogy Zsombor feleannyira sem jóképű legény, mint annakidején Soma volt (a hatalmas zöld körülseprűzött szemével, pisze orrával, szőke buksijával). Zsombort mégis úton útfélen dícsérik, csodálják. Főleg hatalmas kék szeméért és minden porcikájából sugárzó betyáros bájáért.
Záróakkordként fagyiztunk egyet. Aztán napfényes este lett és két holtfáradt gyereket lapátoltunk be a kocsiba (egyik sem aludt egész nap). A hazafelé úton el is bóbiskoltak. Nagy teljesítmény ez Zsombortól, aki képes kivárni a sik felületet az ágyunk magányában.

Csudajó és csuda fárasztó volt.

És én nem is akartam elmenni... dolgozni akartam, ó szent bolond! De a munka megvárt, így hajnalban én is elszenderülhettem... És nem is volt olyan nagy áldozat.
 

péntek, május 20, 2011

Csiribiri

Halász Judit koncert, Szombathely

Egy kedves ismerős ajánlotta fel, hogy lenne két felesleges jegyük. Nem sokáig kérettük magunkat. Már egyszer tervben volt egy ilyen koncert, de decemberben túl sűrűnek ígérkezett a programunk, és nem vállaltuk be. És most elénk sétált a lehetőség. Bár majdnem nem mentünk. Előző nap Som kicsit folyósat produkált az alfelén, aztán reggel görcsölt is a pocakja. Így a jól eltervezett egész napos program, a Kalandváros és jó kis menüzés a tóparton ismét ugrott. De a normaflore megtette a maga dolgát és délután mégis elindulhattunk. És jó volt, bár Soma kicsit besokallt a tömegtől, túl zsúfolt volt a nézőtér. Minden székre egy anyuka/apuka és annak ölére egy gyerek jutott. De nem bántuk meg, hogy elmentünk. Juci vidáman, 64 évéhez képest felég jól ugribugrizva dalolgatott, csupa tuti slágert. Ilyen hatással:



Utána fagyiztunk a főtéren (Soma is!), szökőkutas (ingyen)élménnyel kombinálva.


Zsombor tölcsért rágcsált. A fagyit nemnagyon kedveli, nála a csoki a nyerő (ha kap).


  

kedd, május 17, 2011

Cirkuszolunk

Nem jött a komoly lakásnézőnk, mert túl későn ért haza... De szombatra bejelentkezett újból. Szóval nem árt szorítani nekünk!

De az, hogy teremtő nap volt, az biztos. Rendet teremtettünk. Kipurcanósat.

Sőt még cirkuszban is voltam. Soma ment az ovival, és volt olyan poszáta, hogy alig tudtam otthagyni, sőt vissza is fordultunk, de mikor majdnem hazaértünk, mégis közölte, hogy megjött a bátorsága. Visszamentünk. Az ovónők jófejek voltak és becsempésztek engem is. A gyerekeknek tetszett, én nem szándékozom többet menni. (Eötvös cirkusz.)
  

vasárnap, május 15, 2011

Zengjenek a fanfárok!

Eljött az idő, amit már nagyon vártunk (részünkről kapartunk falat, rágtunk körmöt, és tehetetlenül vergődtünk). De most végre 4,5 évesen Soma úgy gondolta, hogy megkönnyíti saját és a mi életünket is, és a wc-be kakil ezentúl. Ezzel kimondhatatlanul sok kínos, sírós percnek lett vége szülő és gyerek részről is. (A hasonló problémával küzdők kedvéért írom le most ezt ilyen részletesen). Már egy ideje visszatartotta a dolgot és volt, hogy nyolc naponta végezte el a nagydolgát, pelusba természetesen. (Ez hasmenés esetén volt igazán csudajó.) Akaratbajnokunk ezt a területet is simán tudta uralni. Volt, hogy csak kúp hatására volt hajlandó produkálni. Kérleltük, ne tartsa vissza, adunk pelust, csak kakiljon. Csakhogy önnön nagyfiúságának tudatára ébredt és a pelusba kakilást már nem tartotta helyénvalónak, de a wc-n sem tudta még elengedni magát. Eddigre már sok kört lejátszottunk, elkeseredésünkben az erőszakkal kényszerítés gondolatával játszottunk, de valahogy nem ilyen alkatok vagyunk. Nagyon bíztam a megérésben, de valahogy nem akart eljönni a pillanat. Nagyon nehéz volt megélni a helyzetet. Rossz volt nézni azt amikor a hasát fájlalva fetreng a gyerek, és csakazértse megy el wc-re. És persze enni se tud, de éhes, ami egyenes út a hisztihez, sokszor egész napos kínlódáshoz. Mindezt megfejelve PiciMamáék nagyszerű sztorikat tudtak bélcsavarodásos gyerekekről. Így persze beúszott a képbe a szülői rémképek sora is. Az oviban készségesek és megértőek voltak. Anikó néni, a dadus párszor még a kiswc-re való ráülésre is rábírta Somát, persze eredménytelenül. Itthon a "legalább próbáld meg, és ha nem megy akkor sincs semmi gond" dolgot forszíroztuk, de Som nemnagyon volt vevő rá. Hatalmas mértékű volt az ellenállása. Vagy a félelme? Sajnos nem tudtam kihúzni belőle a tiltakozásának okát. Doktornőnk glicerines kúpot, és kivizsgálást javasolt. Az elsőt sajnos néhány esetben használnunk kellett, de a másodiknak nem láttam értelmét. Tudtam, hogy Soma saját magával küzd. Csak azt nem tudtam, hogy én hogyan segítsek neki ebben. Aztán kipattant az isteni szikra, aminek semmi köze sincs a széklet elengedésének pszichológiájához. (Amit ugyebár már átrágtunk. Sőt még Kaki könyv is volt, jujj!) Szóval csak Somához volt köze. Soma meg nagyon szeret kapni, mindenkit ajándékokért nyúz (amiben a nagyszülők nagyon ludasak). Arra jutottam, hogy jutalom kell, minden észérvem ellenére. Lego. Rendőrmotor. Kicsi, de elég motivációt ad talán a fiamnak. És persze csak egyszer kellett megemlítenem a szekrényemben lapuló kismotor tényét és Soma egyből hajlandó volt próbálkozni. Felcsillant a remény. Vettem másik wc szűkítőt, talán jutalomnak vette ezt is, de végülis mindegy, mert tetszett neki. Változott a felállás, lett egy kínlódós, és egy lelkes ráülős, de eredménytelen szakaszunk. A kettő váltogatta egymást. A végeredményhez még mindig jó idegek és eldugult szaglószervek kellettek, meg persze pelus. De legalább a ráhangolódás megtörtént. Utánaolvasva rájöttem, hogy még valami hiányzik, méghozzá a hasprés technikája. A pelusba kakiló gyerek nem sajátítja el ezt. Soma maratoni székletvisszatartása pedig nem könnyű kakilást ígért, mitöbb fájdalmasat. Próbáltam meggyőzni, hogy ne gyüjtögessen, mert akkor tényleg nehéz lesz. Összetömített és lágyan eső kendő segítségével szemléltettem is a különbséget. Soma jókat kacagott a dolgon, de mintha felfogta volna a kettő különbségét a kislyukon való kijövetel tekintetében. Szóval rátértünk a célszakaszra. A béres csepp fogyasztása miatt megnőtt az étvágya és persze a késztetéseinek gyakorisága is. Talán az anyagcseréje is felgyorsult kicsit. Amit a nagyszülők kétirányú újabb legoajándék igéretei fejeltek meg. Innentől nem volt megállás. Soma ennél motiváltabb (én meg mérgesebb) nem is lehetett volna. Aztán húsvét előtt a barátnőmék voltak nálunk (szóval fullon a lakás emberrel), amikor Som elszaladt kakilni! Sikerült is neki egy kicsi, amit egy verdás kindertojással honoráltam is. Nagy volt az öröme, és lelkesedése. Az enyém is. Aztán egy kis feszült és várakozásteljes szünet következett, a visszatartás megszokottságával. Mignem vendégségben voltunk múlt hét szerdán (4-én). És megláttam a jeleket: lábujjhegyezős elvonulás, "én olvasok" álcával. Felajánlottam az idegen, de virágos wc-t. Megnézte, de nem volt hajlandó. Hívtam az apját, hogy akció van, a gyerek megy haza kakilni! Jácint megjelent, felkapta, a hátára csapta a tiltakozó gyereket, és hazafuvarozta. Soma meg amint hazaért a világ legtermészetesebb módján bevonult a mellékhelyiségbe és annak rendje és módja szerint elvégezte a dolgát, sőt még a fenekét is kitörölte, mintha ezer éve ezt csinálná. A motort megkapta. A vendégségbe meg egy kipirult örömmámorban úszó gyerek tért vissza. Rettenetesen büszke volt magára. Szó se róla, én is.

Azóta rendszeresen (3-4) naponta kakil a wc-be. Tegnap pedig megtörtént az áttörés is, PiciMamáéknál (majdnem idegen hely) is sikerült igazi nagyfiúként helytülnie a wc-n.

Végre.
 

péntek, május 13, 2011

Családi nap

Eljött az általam várva várt családi nap az oviban. Reménységi fokom nem volt, így csalódni sem tudtam. Viszont meglepődni igen. A belépő családonként 1000 Ft volt. Szívesebben dobtam volna akármennyit egy adakozó-perselybe. Valamint a kispénzűeket ezzel ki is iktatták a rendezvényről, ugyebár. Kicsi színház, kicsi bűvész, kicsi éneklés, kicsi arcfestés, kicsi lufi, kicsi krumpli, kicsi lángos, kicsi palacsinta, kicsi szörp (minden étel-ital kizárólag pénzért). Zsákbamacska 200 ft-ért, ahol mindenki nyer. Amihez előzőleg mi szülők vittük a zsákbavalókat. Szóval ezen a minden pénzért van cuccon eléggé fennakadtam. De csak picit. Végülis támogatjuk az ovit, vagy mi. De azért valamiféle játékos vetélkedőre vagy valami csapatépítő, gyerekösszefogó játékra számítottam kicsit. Hát ilyen nem volt. A gyerekek külön-külön lézengtek, ki pókhálós arccal, ki elfuserált lepkeképűn. Soma kezdetben mufurc volt (mert most érkezett meg haza a várvavárt legószállítmány), de aztán később az időközben megbékélt Soma megmutogatta Zsombornak az ovis játszótér bevehető dolgait, és bíztatta azok kipróbálására. Hát nem nagyon kellett bíztatni. (Amikor Somért megyünk, akkor Zsom dermedten ül a babakocsiban és nézi a nyüzsgő gyereksereget.) Mégis a legnagyobb sikert Zsombornál egy kiürült lufisdoboz aratta. Sománál és a többi gyereknél meg a zsákbamacskán nyert rózsaszín buborékfújónk, mert volt egy anyuka, aki csak fújta, fújta a buborékokat kifulladásig, a kacagó, buborékfogó gyerekeknek...
 



    

hétfő, május 02, 2011

Perszehogy

elmosta. DE van két dedikált Zabszalma cédénk! (Az új album is nagyon bejövős!)
Sajnos csak a műsor végére értünk oda, mert volt két nyűgös emberpalántám és szakadt az eső. De egyet mondhatok, ha együttes jól szól a színpadon, akkor ők igen tutin. (Na nem reklámozom őket jobban.)
 

vasárnap, május 01, 2011

Pont ma

Nem a virágtól lett igazán ez a mai nap az enyém. Hanem hogy a nagykisfiú "Nemakarok meghalni!" aligtudommegnyugtatni zokogását elbírja a szívem. Bár veszettül sajog is egyben. Hát ilyen anyának lennem. Remélem még nagyon sokáig.
 

szombat, április 30, 2011

Másfél

Zsombor anyamatricából jelenleg anyatetkóvá avanzsált át. Lemoshatatlan. Nem mintha annyira le is akarnám. Pláne ha rám emeli azokat a nagy kék szemeit. Vagy tisztán ejti, hogy Azt ott! Ezt itt! se többet, se kevesebbet, de azt álmában is. És simít, és bújik, és furakszik, és ölbe tolat. Elmegy mellettem, de megtorpan és visszasiet egy puszira. Ó, annyira kellett Ő nekem. Meg én is Neki.