hétfő, augusztus 30, 2010

10 hónapos


Három lépés + sasszé.
Már a kádban is kapaszkodás nélkül áll.
Úgy csinál mintha tudna menni.
És kiabál közben. Nagyon, de nagyon hangos.
Halacska póz álló helyzetben (feltartott kézzel hátrahajlás). Életveszély, és röhög közben.
Monoklik. Mindig arcra esik.
Kukucskabajnok. Minden terítő (és persze ami rajta van) félhet.
Somaimádó, Somarettegő.
AnyaAnyaAnyaAaaanyaaa! Brühühü már akkor is ha csak hátat fordítok neki.
Megsirat bárkit aki elmegy tőlünk. Krokodilkönnyek.
A legjobb játék a nemjáték.
Baba, - mintha mondaná is - megmutatja, hogy hol van és bőszen vigyorog hozzá.
Cumiarzenál. Nemalvós.
Nullfogú. Nyűgös. Növesztős, de nem jövős. Borostyánlánc. Körömvirágbalzsam.
A kajákért nincs nagyon oda. Játékarzenál az etetőszéken.
A szopiért sem. De éjjel tejvámpír.
10 hónap - 10 kiló. Mégis.

Mindenki azt kérdezi, hogy Jó gyerek? Nekünk a lehető legjobb.

17 év együtt

Tizenhét éve találkoztunk először, és ezen a napon lettünk egymás szerelmesei, harcostársai, kiegészítői. Tűz és tűz. És még mindig. Lobogunk. Illetve kezdünk talán újra lobogni. Remélem. Mert érdemes. A medál a nyakamban is ezt suttogja.

Nagyon bánt, hogy elfeledkeztem erről a dátumról (életemben először)... mivel arra összpontosítottam, hogy ma 10 hónapos Zsombor.

Azthiszem itt az ideje előbújni a gyerekek mögül.

péntek, augusztus 27, 2010

Két lépés


Tegnap azon rötyögött kisebbik gyermekünk, hogy többször is sikerült egyedül megállnia (minden kapaszkodás nélkül). Talán a cipős lába tette. Hát igen, itt tartunk. 20-as kell neki. Ma meg a tükörtől (imád magával incselkedni) két lépéssel nálam termett. Jácint is látta. Zsombor is meglepődött magán, de büszke kacagással nyugtázta tettét. Mi meg visszatoltuk leesett állunkat. Még nincs 10 hónapos! Azért nem szaladt el vele a ló. Még igényli a kezemet (perszehogy főleg az enyémet). Imádom ahogy kis puha kezeivel rendezgeti az ujjaimat, keresi a fogást és indulandusz. Közben sikkantgat, kiabál és ha nagy a hely, szinte fut bele a térbe. Bármerre megyünk az emberek arcán mosoly terül el. Néha ő maga generálja ezt az odafordulást, addig fixírozza az embereket amíg azok nem reagálnak rá. Tartózkodó fázisa még mindig van, de ha feloldódott, akkor nevet, huncutkodik. Főleg két lábon. Süt róla, hogy élvezi a tudását. Csak megy álló nap. Mostanában jobban is kidől a nap végére. De azért az esti altatóceremónia nem maradhat el, egy jót hancúrozik az ágyon. Dől bele a párnába, takaróba, szinte elsüllyed bennük és kacag. Újra és újra. Aztán "lenyomom" és kacajből gajgajra váltva (kézrátéttel, cumival) szépen elalszik. De vigyáznom kell, hogy ne beszéljek a továbbiakban túl hangosan, mert bármilyen mélyen alszik is, a hangom újra aktivizálja. És mint egy kölyök prérikutya néz rám kiemelkedve az ágy habjaiból.

Kiskirály

Soma már megint PiciMamáéknál "nyaral". Nincs a legjobb idő hozzá, de faluhelyen egy jó csizmával minden kibírható. Kedd óta van kint. Nagyon-nagyon régóta. Hiányzik. Nem beszéltünk vele, de a mamával igen. Istenien érzi magát. Jókat játszik, alszik!, eszik! "Mama, ma is olyan husit csinálj mint tegnap (sültcsirke), de a prézlit le ne felejtsd róla!"
Az a tudat éltet, hogy holnap hazajön. Tudom, hogy nagy (tényleg az!) már egypár nap távolléthez, de mégis nehéz elhinnem, hogy már itt tartunk. Megborzongok ha Rá gondolok, a minap még ő volt kisbaba. Nyitott szemmel is látom magam előtt csibészes mosolyát, tüsi-szöszi fejét, érzem illatát... Hiánya fáj, de tudom, hogy jól van, mi több szuperül, Kiskirály ő most. És boldoggá teszi hű segítőit is.

vasárnap, augusztus 22, 2010

Savaria Karnevál



Sok élmény, kevés fénykép. Ez volt nekünk a Szombahelyi Savaria Karnevál. Szuper volt (pedig mi az utolsó napon voltunk). Nagyon profi program. Elvarázsolódtunk. Soma ténylegesen is - alabárd, tőr, pajzs, sisak által - igazi centurio (római légiós) lett (mint minden kisgyerek). Sodródtunk tömeggel, ettünk, ittunk, jót mulattunk, elfáradtunk, mindezt ragyogó napsütésben.

Te Huba!

Soma. Ovi.

Szépszeműm hiába érezte jól magát egy hónappal ezelőtt az oviban, mégsem akar menni, mert mi itthon maradunk. Félti a játékait, a szobáját (nem minden ok nélkül - igyekszünk az "eredeti" állapotot visszaállítani). Még a PiciMamáékhoz sem akart menni nyaralni, talán pont emiatt, hiszen a Zsombor előtti időkben ezzel sohasem volt gond. Aztán sikerült a nyaralásra rábeszélni, úgyhogy többször töltött PiciMamáéknál pár napot az elmúlt időszakban. Ahol garantált a csak ráfigyelés. És erre rájött ő is. Jól érezte magát. Egészen addig amíg nem beszélt velünk/velem. Direkt hibáztunk ilyen téren, mert három napnál tovább nem bírtuk ki nélküle (talán ő bírta volna tovább is). Most már tudja, hogy PiciMamázni (persze papázni is) akkor mehet - és akkor jöhet haza - amikor csak akar. Sőt Anyum is szívesen viszi el, ha épp ráér. És ami az övé, az az övé marad. Talán azt is kezdi kapisgálni, hogy az én szeretetem is ebbe a karegóriába esik, örök. A vele töltött idő meg... khm, khm, szóval igyekszem, talán ezt is érzi és kezdi megérteni lassan (csak nehéz megélni). De az ovi nem választás kérdése. Szóval teljesen más kategória.

Már a jövőhéten kezdődne az ovi, de még Soma nem megy. Semmi más, csak a jele lesz ott a régi, tehát azt gondolom, kezdjen a rendes csoportjában. Semmit nem tudok a hogyanokról, - és hiába mesélek neki szépet és jót az oviról - ő ezt érzi. Egy jövőheti szülőit remélek, talán akkor...

És akkor jöjjön egy vidámabb lezárás. Soma káromkodik. Ovihozadék. "Hülye!" - mondja minden szituációban, ha valami neki nemtetsző történik. Persze jelentés nélkül. Csak tudja, hogy ez csúnya szó. Már odáig fajultak a dolgok, hogy Soma szép ékesszóló mondatai eltüntek a sok hülye mögött. Semmiféle meggyőzés nem hatott. Tegnap bevezettem: "Minden HÜLYE után egy játék eltűnik." Ez bevált, estére eltűnt egy csomó vacak, de szinte az összes szitokszó is. És előkerült egy új: "Te Huba!" Talán egy félrehallásból fakadóan. De ezt még rontombontom - mosolyogva - a megengedett kategóriába soroltuk. Aztán megint elkezdődik az ovi...

péntek, augusztus 20, 2010

csütörtök, augusztus 19, 2010

Soma portré


Félelmetes

Soma nagyon szeret mostanában ijesztgetni, az sem tartja vissza ebben, hogy önnönmaga is félős. Az ijesztgetés alanya legtöbbször Zsombor. Pedig szegény teljes imádattal csüng a báttyán, amikor csak meglátja csillog a szeme és füligfut a mosolya. Ebbe szeret Som beleordítani vagy sikítani. Persze az erdmény garantált sírás. Soma meg önelégült mosollyal befogja a fülét. Az a legjobb amikor pár pillanat múlva a hüppögő kicsit imigyen vigasztalja: "Ne sírj Zsombor, nincs itt semmiféle sárkány, látod!" De a köv pillanatban már megint üvölt egyet. Jó kis móka.

Helga barátnőmékhez mentünk kicsit beszélgetni, és kicsit szórakozni (Gödör napok Jánossomorján). Az öt éves Liza és Soma nagyon egy húron pendültek. Kicsit ki is közösítették a hárommúlt Szonját (pedig Soma korban közelebb van hozzá - állítólag így működik ez). Hancúroztak, homokoztak, szaladgáltak aztán egyszercsak gyanúsan nagy csend lett. Hát, igen. A két kópé FÉLELMETES lett. Filccel összefirkálták az arcukat. A röhögés és a jajjédesistenem között vergődve fotóztam le őket, majd sikáltuk (volna) le a művet az arcukról. A fesztivál alaphangulata ezzel adott lett.


kedd, augusztus 17, 2010

Őrület!

Zsombor 9,5 hónapos és 9880 g, 72 cm. Egyik kezét fogva megy, bárhol. Ma 200 métert simán legyalogolt a lakótelepi aszfalton. Őrület! Ment volna még, de nem hagytam. Mi lesz még itt?!

Ma voltunk a védőben. A doktornő fognövesztős jóslattal állt elő. Sejtettem, mert pár napja non-stop éjjeli szopi van. De nem lesz ebből még semmi. Bepöcced neki, majd visszahúzódik (ebben hasonlít Somára). A megszokott 20 perc helyett 2 órás késő délutáni alvással kompenzálta az éjszakai műszakot. Így alvás terén is rekordot döntött ma.

Tegnap új gyerekülést sikerült/kellett venni neki (Maxi cosi priori XP - nem ezt, csak ilyen színösszeállításút), mert kinőtte a hordozót. Pedig nem hosszú gyerek. Egyből fel is avattuk az ülésést. Nem is tudott elaludni az autóban, pedig ez az egy altatótutink van. Az újfajta perspektíva lenyűgözte, a visszapillantóban meglátott Apa pedig kacagtatta. Így fáradtan de vidáman értünk haza az új szerzeményünkkel. Somát is izgatta az új szék, így ő még az új ülésben ülve elugrott Apával a pékségbe (este 8-kor nincs is fontosabb egy jó kakaóscsigánál).

szombat, augusztus 14, 2010

Természet




Tegnap befurakodott az orromba a természet és le is döntött a lábamról. Időnként egy-egy virágzó bigyó tud velem ilyen galád lenni. Szerencsére az egész éven át tartó papírzsepis világ mára már megszűnt számomra. (Köszönet a MORA intézetnek.) De tegnap kaptam egy emlékeztetőt. Nagyon küzdöttem a végem ellen, persze sikertelenül. De még egy Zsombor kontra frissen nyírt gyep etűdöt is sikerült rögzítenem. Ugyanis kisebbikem semmitől nem riad vissza. Bátor felfedező ő. Fű, levél, kavics, bárminemű mászkáló, pókháló és egyéb természet kategóriába sorolandó dolog felkelti érdeklődését és többnyire kapirgat, összecsippent és megesz (ha közbe nem lépek). Összevont szemöldökkel koncentrál a célobjektumra. És eléggé hangos, ha nem engedem bendőig jutni a megismerés folyamatát. Legtöbbször csodálattal telve bámulom kíváncsiságtól hajtott merészségét, elrettenthetetlenségét. Soma fűparája után idegen világ ez számomra. (Soma kizárólag a takaró széléig volt hitelesítve, nem ért hozzá semmi kétes állagú dologhoz.) Szóval Zsombor bármilyen felületen (megy és) mászik, (frissen nyírt) fű, töredezett aszfalt, gránittörmelékes kő, neki egyremegy. Nekem nem, így mindig megmentem, amit ő rendszerint zokon vesz. Soma mára a kezdeti ellenérzéseit lekűzdve (másfél éves elmúlt mire fűre mert lépni), most zokniban illetve mezitláb szaladgálós lett. Bárhol két másodperc alatt képes megszabadulni mindenféle lábbelijétől. No de jöjjön Zsombor! (Mellékszereplők: Kisvakond cuccban Jácint, a fűnyíró ember és Soma, aki felveszi a papucsát - nemistudom miért)




csütörtök, augusztus 12, 2010

Születés utáni élet

Ma reggel 9.15-kor megszületett Márta barátnőm második kisfia: Olivér • 3008 g • 48 cm
Ma minden gondolatom az övék volt.

Szívből gratulálok a babához!


kedd, augusztus 10, 2010

Tincs ami nincs



Előtte és utána képek. Zsombor babahaja volt, nincs. Anyukám volt oly bátor (még úgy is kihívás volt, hogy én lefogtam a gyereket), hogy Sajtkukac úr cseppet megnőtt tincsét lenyisszantotta. Elég izzadékony az a buksi, de mégsem volt szívem megválni ettől a picibaba voltára emlékeztető hajtól, pedig időszerűvé vált. És annyira, de annyira tetszik. Sokkal kisfiúsabb tőle. Amibe bele is sajdul a szívem.

szombat, augusztus 07, 2010

Mellőzés

A szoptatásról lesz szó. Érezhetném jól magam, de kínlódom. Zsombor még mindig elég aktív szopista, de szerencsére már a hozzátáplálás óta nem a kétóránkénti műfajban utazik. Most mást újított. Eddig is a jobb mellemet kedvelte jobban, de azért fintorogva el-elfogadta a másikat is. Most azonban teljesen bojkottálta a balt (ökölődik minden próbálkozásomra, meg sem próbál szívni). A mellőzés ellenére azért időnként telítődik tejjel ez is, mindig a legváratlanabb és legkínosabb pillanatokban. Szívás. És persze le kell fejnem. Mivel nem szopizik belőle, lassan, de azért apad a készlet. A másik azonban duzzad a bal helyett is. Szép kis látvány. A melltartókat meg nem ilyen nőknek gyártják. Nem tudok mit csinálni. És ötletem sincs, hogy miért csinálja ezt velem Őfrancsága. Lassan bele kell nyugodnom az asszimetriába (pofon az amúgy is padlón levő nőiességemnek) és abba, hogy egy mellből szoptatok. Szóval a jobb mellem a jobb. És kétszer akkora mint a másik. Pont. Brühühü. Tudom nem nagy tragédia, csak nehéz feldolgozni. A lényeg az, hogy a gyerek szépen fejlődik.

Bár most épp benyelt valami bacit és nem eszik, csak szopizik, szopizik... egy mellből. Mi lesz itt? Nekem jó a fantáziám. Nektek is?


Kiegészítés: Nem akarom abbahagyni a szoptatást. Nincs annál jobb érzés. Egy édes érzékelés-érzés-érzelem felhő von körbe olyankor, amiben teljesen eltűnünk és megszűnik a világ. Mosolyogva víziókat látok. Érzékeny borostás férfi(aka)t, aki(k) Anyának hív(nak) engem.


szerda, augusztus 04, 2010

Végre Balaton

Minden évben készültünk a Balatonra, de mindig csak vágy maradt. Som hamarabb látott tengert. Mi meg még akkor láttuk a Balatont amikor Soma pocakban volt, szóval 4 éve. És most pont ugyanoda vitt az utunk, ahol annakidején voltunk. Anyumék nyaraltak tulajdonképpen Györökön. És mi úgy gondoltuk, hogy a szíves invitálás mögött valódi tartalom bújik meg, vérszemet kaptunk és mentünk. Nem ígértek a hétre túljó időt. Hétfőre viszont igen. Így hamarjában összekapódtunk (hihi), és megszálltuk a már egy teljes napja nyaralókat. Egy éjszakát töltöttünk lenn. (Hamar elalvó édes gyerekekkel egy szobában.) Mivel tényleg bejött az előrejelzés, egyből strandot támadtunk. Ragyogó napsugarak simogattak, miközben körülölelt a homoktól zavaros kellemes hőfokú víz minket. Gyenesdiás homokos Játékstrandjának hírére alapozva nem is próbálkoztunk más stranddal. Jó ötlet volt, nagy tanulsággal. Soma a homokot igazából a homokozóban látja szívesen. A vizet meg igazi medencében. És egyáltalán ne keveredjenek össze. Az összes gyerek élvezte a dagonyát, kivéve Somát, aki idegesen igyekezett úgy markolózni, hogy alig legyen koszos. Másnap már ügyesebb volt. Nem is óhajtott belemenni a vízbe/sárba, hanem a kavicsos utakra kattant rá. Tehát egy igazi északi part szerencsésebb lett volna számára. Zsombor viszont élvezte a vizet, csak elég gyorsan kellett alatta mozognia a beleülős úszóguminak. Hangosan kacagott a habokban. Kedd délelőttje még meleg volt, de már a messzi felhők nem ígértek sok jót. Azért mi felnőttek csobbantunk még egyet és leszakadt az ég. Ekkor érkeztek a tesómék "nyaralni". Nem áztunk el, mert pont elértük az autóinkat. De ezzel ennyi is volt a balatoni nyár, legalábbis nekünk. Megebédeltünk a kibővült csapattal és mivel Somának nem akaródzott délután aludnia, elindultunk hazafelé. Már odafelé menet a sümegi vár látványa és az általunk említett lovag szó Somát teljesen transzba ejtette. Nem volt kétséges, hogy a várnéző program kihagyhatatlan lesz. Az eső azonban ellenünk dolgozott. Pedig pont jókor, a várjátékok kezdete elött fél órával érkeztünk a várhoz. Csakhogy esett. Zsombor meg aludt. Így a két idősebb Hoffer ment csak fel várba és ért le onnan pont a lovagi játékokra. Ahol Soma szája tátva maradt, a látottak feldolgozása meg még most is zajlik. Persze Zsombor hamarosan ébredt, de nyűgös volt, mert nem önszántából tette. A sikertelen újraaltatás után a hoppába téve mi is körülnéztünk, máramennyire a szemerkélő eső engedte. Az utolsó bazár-vendéglátóegység mellől simán be lehetett látni a viadalra. A hangulata remek volt az általam látottaknak, de örültem, hogy Zsomborral nem vállalkoztunk a másfél órás produkció megtekintésére. Eléggé este lett mire hazaértünk, és érzésre kihoztuk a maximumot ebből a két napból. Jó volt.