23. hét

Ábrándos 23.

Úgy de úgy szeretnék jól lenni. Azthiszem ez hiú ábránd csupán. Ki gondolta volna, hogy az alacsony vérnyomás így kikészíthet. Szédülés, hányinger, fáradtság továbbra is, időváltozáskor minden felerősödve. Ez van és nem látok esélyt javulásra. Annak örülök, hogy amilyen rosszul vagyok én, olyan jól van odabenn a manócska. A medencecsontomat rugdossa/kaparássza - Soma is ezt csinálta annakidején - fura, bizsergető, ismerős érzés. Somával végig istenien voltam csak a vége volt necces... magas vérnyomás, 36. hét, császár... oh! Arra gondoltam, hogy most mi lenne ha végig ramatyul lennék (nem nagy ár érte, bár Somát kellene megkérdezni róla) és a végén lenne egy végigkihordott természetes úton született egészséges kisbabám. A dokim szerint szülhetek rendesen az előző császár ellenére is. Kádban szeretnék... de ez már tényleg túl sok a vágyból. Csak jussak el odáig. Ki kell bírnom!!!

Zsomborodik

A hétvégére kivettük az utónévkönyvet... Még Jácint is végiglapozta, ami nagy szó (Sománál a Gejzáig jutott). Természetesen a két listánk szinte teljesen eltér egymástól. Ábel-emet Jácint teljesen bojkottálta, pedig hajlok a kétnevűségre is. A ZS-nél azonban találtunk egy szép nevet: ZSOMBOR. Hát itt tartunk. Zsomborodik. Nem vagyok a becézés híve, attól tartok, hogy Zsombizom majd, amit nem szeretnék, pláne hogy szép név. Bár Somát is sokszor Som-ozom, max majd Zsom-ozom őt is. Végülis tesók lesznek. Az olvasgatás közben felmerülő neveket Somán teszteltük: Mit szólnál, ha xx lenne a kistesó? - felkiáltással és rötyögések közepette. Szóval tudjuk, hogy még a leglehetetlenebb nevet is szépen kitudja ejteni, úgy mint pl Konstantin. Rajta tehát nem múlik. A könyvet visszavittük. És Jácint le is zárta a dolgot. Tegnap még megkérdezte a névkeresés záróakkordjaként Somát, aki épp a delfinen lovagolt, hogy Na akkor mi legyen a kistesó neve? Erre Soma felnézett: "Bárzsor." ??? Jaaa, Zsombor! "Igen, Zsombor, az jó lesz!" Szóval a fiúk eldöntötték, és szerintem is jó hangzású. (Kicsit siratom az Ábel nevet...)

Hoffer Zsombor

22. hét

Megvagyok. Megvagyunk.

Szívdobogás... a legszebb zene füleimnek. (Vigyázat, a mobilom a végén kicsit egybegerjedt a készülékkel.)

21. hét

Tegnap a könyvtárban utolsó naposnak hittek. Ez azthiszem sokatmondó. Néha úgy is érzem magam. Nem csak nagy vagyok, hanem fáradékony is, meg szédelgős. És: Nyögök... már olyan szinten, hogy éjjel felébred rám a párom. Aludni nagyon rosszul alszom, mintha mély kútba zuhannék, és egyáltalán nem pihentető az alvás. Azért igyekszem tartani magam. Végülis örömre is sor kerül majd 19 hét múlva. Nagy-nagy örömre. Sokszor elréved a tekintetem és csak rá figyelek, mosolygok. Bármilyen helyzetben képes vagyok erre. Ezt Som tudatosította bennem: "Anya mit nézel? Valami szépet?" Hát, igen.

A nevekkel megakadtunk, pedig már nagyon szeretném nevén nevezni Őt. Egyébként nagyon jó gyerek már most, ha megkérem, hogy helyezkedjen másként, akkor általában meg is teszi. Töretlenül dolgozik odabenn, lehet hogy egy kűzdősport lelkes hívével van dolgom?

Félidő

20. hét

Olyan mintha odabenn focimeccs folyna, rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc... non-stop. Azt hiszem be akar kerülni a rekordok könyvébe, mert maratoni a mérkőzés. Mikor alszik??? Babóca belül aktív, Soma meg kívül (rúgás, fejelés, cselezés, bukfenc...). Remek. Ezen kívül Soma éjszakái is érdekesek, sokat van fenn, a fogát fájlalja (azt hittem ezen már nagyjából túl vagyunk), vagy szomjas/éhes, vagy csak szimplán engem akar. Úgy érzem mintha évek óta esne, megvisel, meg Somát is. (Még be is kellett fűtenünk.) Nehezen szánom rá magam, hogy lemenjünk pocsolyázni. És persze most van Apa szabadságon, mikor máskor, mint ilyen rossz időben. Amint kisüt, irány valami homokos vízpart. Meg ha a kocsink is úgy akarja, mert annak is pont most kellett elromlania, mármint a klímának. (És álmomban sem gondoltam volna, hogy ha kiveszik a klímát az autóból, akkor az önmagában nem üzemképes. Ha rossz is, benne kell hagyni.) Elvileg kész van, de kipróbálni nem tudtuk, mert ugye szakadó esőben minek elindítani. Pedig ránk férne egy kis lazítás. Kezdek kriplisedni, nagyon fáj a hátam. Ez a pocak nagy pocak már. Most már gyarapodom is > 2,5 kg a pluszom. Én úgy érzem alig csinálok valamit, míg Jácint most dícsért meg, hogy mi mindenre vagyok képes. Változatlan frontérzékenység, alacsony vérnyomás. Nemtudok hosszan állni, menni elmegyek bárhová. Csak lenne jó idő hozzá.

Kezdem megszokni a gondolatot, hogy fiús anyuka leszek.

Mégegy

Ma ultrahang és doki-túrán voltunk. Úgy tudtuk, hogy nem kell sokat várni az uh-ra, ezért bátorkodtuk Somát is elvinni magunkkal. De tévedtünk. 4 órát(!) (10-14 h) vártam amíg bekerültem. Most, 19 hét és 3 naposan került sor a genetikai uh-ra, amit a győri kórházban orvos (nem szonográfus) csinált. Ilyenkor már sokmindenre fény derülhet. Nagyon kíváncsiak voltak a fiúk, de hosszú várakozás után feladták, és barátnőmékhez mentek. Én meg mikor végeztem eláztam, meg ettem egyet és 15,20-ra hipp és hopp oda is értem a dokimhoz. Amivel sitty-sutty végeztem. A hosszú várakozás nagyon megviselt. Ilyenkor aludni szoktam, no meg enni is. De az a fő, hogy minden a legnagyobb rendben találtatott. És eddig úgy tűnik...... KISFIÚ.

"Hol ficánkol a Kistesó, mutasd meg Anya!?"

- ezt Somának rajzoltam, hiszen annyit emlegettem neki, hogy látni fogja.

Fura érzés ez a kétfiúságos történet. Legalább nem kell hajasbabákat, csatokat, pörgős-szoknyákat beszerezni... és az összes gyerekemet és unokámat Hoffernek fogják hívni. :-) Nem tagadom nagyon lányt szerettünk volna (és még van remény, mert nem bukkant még elő). Pont ezért barátkoznom kell még a gondolattal, hogy két fiú fogja uralni az életünket, az összes ezzel járó fiús dologgal. Bár visszagondolva sejtettem valamit...

Az ultrahang előtti napokból egy párbeszéd:
Jácint: - Mi lenne, ha Luca lenne?
Krisz: - Akkor van a szülinapom, az nem jó. Legyen Ábel.
Jácint: - Az nekem nem tetszik. És a Mia hogy tetszik?
Krisz: - Akkor már inkább Ami, de méginkább Ábel, jó?
Jácint: - Az nem lesz.

Itt tartunk.
És én akkor is Ábelt várok.

19. hét

Nagy bukfencek a pocakban, néha már a hasamon is látszik a hullámzás. Sokszor kopogtat kifele a manócska. Tegnap a védőnő is nagyot nézett amikor a szívhangot hallgatta, kirúgott balra egyet a baba. "Ilyen korán, ilyen aktív?" Mondjuk már nagyon hamar éreztem Őt (15. hét). Tegnap már Apa is érezte a rugását. Eddig ha odatette a kezét, rögtön nyugi lett odabenn, mondjuk megtudom érteni a gyerkőcöt, én is így szoktam reagálni Apa meleg tenyerére.

(Az AFP eredményem is jó lett.)

18. hét

Szívdobogás

Hallottam a kicsi szívdobogását! Zene füleimnek. Ma reggel a védőnő hallgatta meg. Somát is vinni akartam a szívhang-hallgatásra, mert nagyon izgatja a dolog ("tamtatatam"), de reggel sokáig aludt, így ő nem jött. Naná, hogy sokáig, mert hajnalban kukorékolt: "-Anya, még éjszaka van?" -Igen!!! - bár fél5-kor olyan világos volt, mint nappal. Újabb lelet érkezett meg a védőnőhöz és az is rendben van. Eddig okés minden. Bár a vérnyomásom a béka segge alatt van (110/60), ami normális, de engem változatlanul kikészít. Pocakom 98 cm, súlyom 72,5 kg (ez sok, de indulósúlyom 72 kg ami az igazán sok), jól érzem magam a bőrömben, csak a frontok ne lennének. Bár van ami nagyon zavar, rettenetesen türelmetlen vagyok és ez ugyebár főként Somát érinti. De sajnos nemtudom uralni, hirtelen vagyok, hamar kiabálok és zsörtölődöm, mások jelenléte sem zavar. Som ilyenkor megszeppenve néz, néha még a könny is elfutja a szemét, én meg igyekszem jóvá tenni a bűnömet. Hozzá kell tennem, hogy manapság a gyerkőc is igencsak kitesz magáért engedetlenségben. Legtöbbször nem hall. Tudom, tudom... de olyan tökélyre fejlesztette, hogy van, hogy egész napos süketség vesz erőt rajta. Én meg mondhatok neki bármit. Közben meg olyan édes, mint ezen a képen, ahol éppen ZENÉSZ (ha napszemüveg van rajta, akkor mindig - kire is ütött ez a gyerek???).

15. hét

Tegnap először úgy igazán megéreztem a baba mozgását. Már voltak előbb is olyanmintha érzéseim, de a tegnap esti már tagadhatatlan volt. Már most imádom őt, akármilyen is lesz. Egy pici élet... egy új kezdet... egy édes érzés.

Orvos váltásom már biztos, találtam is Győrben egy jónak igérkezőt (Márta barátnőm dokiját). Tudom, hogy macerás lesz eljárni, de a tudat, hogy a választott orvosomnál (jó kezekben) fogok szülni, mindennél többet ér. És nem járok úgy mint Somával annó. > Az orvosom konferencián. Mindenki csak csóválja a fejét. Túl magas a vérnyomásom. Aztán átvisznek a győri kórházba, hogy ott idegen orvosok adjanak kézről kézre. És én meg csak reménykedem hogy jó lesz a vége, bár az előző kórházban megmondták, minden komolyabb vizsgálat nélkül: "Károsodott a magzat, csak az a kérdés, hogy mennyire." Szerencsére nem volt igazuk. És tudom, hogy ez egy másik terhesség, minden másképp is lehet, de mégis ott van bennem a félsz.

Gyerekek

Betöltöttem a 14. hetet. És egészen kezd babatudatom lenni. Mi is ez? Egy érzés. Sokat gondolok rá, szinte érzem ahogy mozog (bár nem vagyok nagyon bizonyos a dolgomban), látom magam előtt ahogy forog, emelgeti a lábait, karjait (a képzelőerőmmel sohasem volt gond). Nagyon szeretném ha lány lenne, mert Jácint azt szeretne, én meg nem bírnám ki (perpillanat) ha ketten sikkantgatnák az autó hátsó üléséről, hogy "Keressünk egy traktort! Hohó, ott látok egyet!" Jelenleg szerelmes vagyok a fiamba (várandós véglet ugyebár), olyan drága kisember, de a fűkaszás-fúrós-markolós vonalból most nagyon kezd elegem lenni. És nagyon sokszor hárítom az efféle dolgokat Apára. Apa meg férfiasan állja a sarat. :-)

KatiMami egyébként névajánlgatásban szenved... ahányszor megyünk hozzá, vagy találkozunk vele, mindig van egy új LÁNY(!)neve. >Sára, Lea, Léna. Persze majd mi ezt eldöntjük, pláne, ha fiú lesz. :-) A tesóméknál is baba lesz valószínűleg (még nem volt orvosnál az Anikó)* de van már poz. tesztje... (ugyebár nála volt a varázs-páfrányos nézőke). Ott meg fiúneveket ajánlgat. pl. Gergő, Bendegúz. Ahhoz képest, hogy azt mondta, hogy elég neki a Soma unokának, most teljesen oda van.

*Bocs Tesócsapat, de le kellet írnom... annyira örülünk a dolognak!