7 & 4

Hatördög

Nem úgy érzem mintha tegnap lett volna, nem. Érzem az elmúlt időszak súlyát, mindenféle milyenségét (öröm-bánat, aggódás, féltés, szeretet, harag, düh, megértés, elfogadás, születés, elmúlás, feldolgozás... és még sorolhatnám). Egyszerre kavarog bennem a sok-sok érzés és emlék, ha Somára gondolok. Igazi élet ez már. 6 év, az első gyerekség minden terhével és örömével. Három évig csak ő volt a középpontban (-38 hét átfedésben). Most már nem bánom, hogy ennyi időnk volt együtt, mielőtt megszületett volna Zsombor. Álomgyerek volt. Imádatos. Könnyen kezelhető, kompromisszumkész. Még most is a kezdetektől felvillanó gödröcskés mosolya az amivel Som hódít. No persze ma már nem ilyen könnyű eset, a mosolyának felvillantása/felidézése igazán jól jön néha.

Igazi 6 évessel van dolgunk.

A legjobb az egész gyerekben az, ahogy önmagát a szeretetre neveli. Sohasem volt bújós, most sem tud elolvadni az ölelésben. Mindig érezni nála egyfajta ellenállást minden érintéskor, de most már akarja, keresi az érintéseket. Minden reggel átjön hozzánk és mellémbújik. Ez eleinte csak kis odasimulás volt, de most már úgy eltud lazulni, hogy néha még vissza is alszik mellettem. Ez egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna. Puszilgatni sem hagyta csak úgy magát, mindig engedélyt kértem letámadásra. És hagyta, mert érezte, hogy ez valahol jó. Most meg van hogy süvítőszerűen letámad egy-egy puszival, olykor sorozatlövéseket kapok cuppanósokból, és ilyenkor a környezet sem feszélyezi. Jön és lecsap. Az énpuszim sem engedélyköteles már. Kezdi legyőzni eredendő ellenállását. Hogy miért? Mert én ölelgetős és érintés-függő vagyok, természetesen mindig tiszteletben tartottam az ő hozzáállását ehhez, de próbáltam ellopogatni a magam részét a gyerekből. Aztán Zsomborban megtestesült egy igazi simogató-bajnok és Somát ez mégjobban motíválta, az ösztönös testvér"harc" nevében. Lehet, hogy erről már írtam, de annyira jellemző és napi szinten jelenlévő momentuma ez az életünknek. Mint ahogy az is, hogy simán legonoszozza a tesóját, öt perc múlva meg agyonpuszilgatja, mondván, hogy "Mi vagyunk a legjobb barátok!".

Soma nagyon értelmes kisfiú, egyre jobban kezd ez előtérbe kerülni, játékaiban kifejezésre jutni. A társasjátékok lettek a kedvencei, bár veszíteni nem nagyon szeret. Sokszor dührohamot kap ha vesztésre áll, de annyira játszani akar, hogy visszatér a táblához. Önbizalom erősítésben olyan jól állunk, hogy már a döntetlent is nyerésnek éli meg. Apropó önbizalom. Könnyen rámondja bármire, hogy nem tudom. És akkor rendíthetetlen, nem csinálja. Ha viszont ő találja ki a "feladatot" akkor kitartó, abban az esetben is ha elsőre nem megy. Gondoltuk hogy az önbizalmára kellene ráerősíteni, hogy belekezdjen olyan dolgokba is amelyekre még nem tartja magát késznek, illetve nem érdeklik. Úgy mint: Tudom, hogy megtudod csinálni! Szeretem amikor ezt v. azt csinálod! Tetszik amit rajzolsz! ...stb. Most ott tartunk, hogy egy kicsit könnyebben áll neki a nemszeretem dolgoknak is, Anya/Apa kedvéért. És hoppá, amiben eddig profi volt - mimás mint Lego -, most vérprofinak gondolja magát. Összedob valami kis gépezetet és tökéletesen elégedett vele, elhiszi magának, hogy nyerhet is vele. Kicsit túlbillent. Imádom amikor a szokásos oda nem illő szavaival próbál meggyőzni arról, hogy ez a legtutibb szerkezet, és hogy minden tudását beleadta. Általában én adom fel. Öntudatos a betyár. (Titok, hogy miért nem törekszik jobbra, mert ha nem hamarkodná el a dolgokat, akkor tényleg nyerő dolgokat alkotna.)
Rajzolásban állt a legrosszabbul. Most már sokszor jön, hogy rajzolt valamit nekünk. Általában repülöket, űrhajókat. Nem remekművek, de igen jó a színhasználata, és kellemes ránézni az alkotásaira. Ember, állat nemigen szerepel még a rajzain.

Információéhes, nagyon jó megfigyelő és ami számára fontos, azt meg is jegyzi. A világűr, bolygók, repülők most a fő érdeklődési terület. Mi a nap és miért világít? Miért marad fenn a repülő? Mi történik a műholddal, ha elöregszik? ... De ugyanúgy érdekli az emberi test is. Mitől élünk? Miért dobog a szívünk? Hogyan kering a vérünk? Meg ilyenek. Jó kis próbatételek elé állít minket.
    
Szeretném azt írni, hogy minden perc élmény vele, de sajnos nem így van. Nagyon makacs és önfejű. Nem nagyon hajlik a kompromisszumra. Ennek kicsúcsosodó példája az öltözködés. Kiakad, ha nem készítem neki ki a dolgokat, de aztán semmit sem hajlandó felvenni abból, amit kirakok neki. Minden ruhadarabot kicserél, a zoknit, alsónadrágot is beleértve. Nem vesz fel inget, gallérosat, kötött dolgokat, általa nemjónak ítélt mintákat, színeket és persze dafke sem cuccokat, még akkor sem, ha előzőleg vele együtt választottuk ki a boltban. Ezzel bármilyen napot, készülődést megtud keseríteni. Tudom én, hogy kilőtt egy területet, amit  úgy gondol, hogy irányíthat, csak nem bírom. Alkudozom szakadásig.

Nagyon szeret úszni járni. Hogy a tudása hol tart, azt nem tudom, mert bemenni nem lehet megnézni. Amit mesél, annak a valósághoz meg nem nagyon lehet köze. Igen színes a fantáziája, és teljesen valóságos is lehetne a legtöbb sztorija. Az ovis történéseknek sem vagyok így birtokában. Som mond egy sztorit, amire megkérdezem, hogy megkérdezhetem Patrikot (igazmondó kisbarát) is? Erre elpirul a füle, és persze vigyorog egy nem-et. A kedvenc sztorim a következő:
- Képzeld anya, leszállt egy repülő az ovi udvarára.
- Egy repülő? - csodálkozom
- Ja, nem. Helikopter volt. (Kap észbe.) És képzeld, egyedül csak engem felvitt a levegőbe.
- Csak téged?
- Ja, nem. A Márkot is.
- Tényleg?
- Így volt! Szuper volt repülni! ... - és ecseteli még a történetet, hogy mit látott, és, hogy majdnem leugrott ejtőernyővel...
- Megkérdezhetem a Patrikot is?
- Nem volt oviban, beteg. - Ad sakkot nekem.

Igazán jól terhelhető Soma. Úszás (heti 1x), judo (heti 2x), fejlesztés (heti 2x), Lexi prevenció (heti 1x). Aggódtunk, hogy túl sok lesz neki, de nem így lett, örömmel csinálja (bár a judoban, fujj futni kell). És úgy, hogy nem alszik már délutánonként. Estére sem fárad be, csak elfárad. 8 - fél9 tájt már alszik. Az annyit emlegetett egésznapos hisztik sincsenek már meg, kivéve a reggeli ovibaindulóst (ugye Zsombort kell itthon hagyni), aminek intenzitása magában foglalja az összes további elmaradót. A ház lakói azt hitték a kicsi kezdte el az ovit és ő a síkítások forrása. Gyakorlatilag az élvenyúzás érzését produkálja reggelente. Hamarosan Zsom is kezdi az ovit, nagy változást remélünk.

A legnehezebb azonban azzal szembesülni, hogy Soma mind kívül, mind belül nagyon hasonlít apámra. Szép, okos, érzékeny, de nagyon önző. Gyakran tiszteletlen. Persze még gyerek, de olyan nagyon fel tud hergelni. Ha komoly helyzetekben kinevet, akkor nem tudok magamnak parancsolni és a dühöm káromkodás hurrikánnak ad teret. Hihetetlen, hogy miket tudok mondani. Dolgozom az indulataimon. De azon is rajta vagyunk, hogy Soma ne csak önmagát lássa a szituációkban, önmaga legyen csak az érzékenységének tárgya. Rettenetesen csúnyákat tud mondani nekünk a drága gyermek, sőt többször világgá is ment már. Szerető, játékos közeget próbálunk teremteni, amelyben jó lenni, ahol tudja szeretjük. Mindig. Még akkor is, ha képtelen bocsánatot kérni, illetve megbánni dogokat. Mondjuk az affér után jön, bújik, puszilgat, és mondja, hogy szeret. Talán ez jó jel...

Szerethető ördögfiókát nevelünk, remélhetőleg még nagyon sokáig. Nagy feladat ez.

Jómadár

Éneklős videó a csacsogi háromévesünktől, pont a napján.

Számosítva

Soma
6 éves
114,5 cm magas
24,5 kg
18,8 cm talphosszú (31-es cipőméret)
Teljes tejfogsorú (egy mozog)

Zsombor 
3 éves

96 cm magas
14,5 kg
16 cm talphosszú (25/26-os cipőméret)
Teljes tejfogsorú (azt hiszem)
   

Szülinaposok

Soma 6, Zsombor 3 éves (lesz 9 nap múlva)...

 

Megkettőévesedett

Zsombor.

Ajándék ez a gyerek. Nem mintha sokszor eszembe jutna a születése és az azt megelőzőek, de mostanában mégis felidéződnek. Merő szenvedés volt, kitartás jelszóval. De jutalomra nem számítottam. Pedig lett. Ő. Miatta elviselhetőbb a múlt is, az például amikor terhesen nem tudtam altatni Somát, mert a "szag"ától undorodtam (azt hiszem ez a legfájóbb pontom a terhes időszakból). Persze a gyerekillatnál nincs édesebb a világon. Szagolgatnám is most Somát, ha hagyná, ehelyett kapom Zsom nyomulós voltát, és vele az édes babaillatot. Babaillat, ennyi maradt csak a babaságából. Kisfiú ő már a javából.
Lassan a nyelve is elered. Lelkesen próbálkozik, a kétszótagosok elég jól mennek, legtöbbször az első hang nélkül. Soma sokszor fordít "Hát nem értitek, azt akarta mondani, hogy ezt vagy azt szeretné!" A kicsi meg lelkesen bólogat a megfejtés helyességén.
Zsombor számára Soma az etalon. Pedig Som nem éppen kedves tesó, még mindig üt-vág a jelszava. De Zsom hamar megbocsát és mehet tovább a játék. Kistesó hűen követi Nagytesó utasításait, vagy egyszerűen utánozza azt. Kistükörnek szoktam hívni. Ügyes a mester is, tanítvány is, no meg mi is jól szórakorunk. Sajnos az evésben viszont látom a hátrányát is. Igaz, hogy most már Soma is jó evő, de irtó válogatós. Zsombor bevállalósabb fajta, de ha azt látja, hogy Soma nem kóstolja meg ill. nem eszi, akkor ő sem. Például Som magában, a külsejétől megfosztva eszi a kenyeret, kalácsot. Így Zsombor is úgy enné, pedig neki eddig nem volt problémája a héjakkal, sem a rákent vajjal. Most már van.
Nem történtek egetrengető változások mostanában. Maradt a kedvesség, okosság, mozgékonyság, sétakedv, emberszeretet (kis megilletődött fázis után), a nagyszülőkért való önfeledt rajongás, huncutság (egyre nagyobb kifejezési eszköztárral). Mindenben látom azért a fejlődést is. Egyre jobban épít (ugyebár Kistükör), de nagyon kreatív is, az építményeket továbbhasználja. Autókkal történeteket játszik el. Sínpályát épít. És kezd rákapni a kirakózásra. Nagyon ügyesen illeszti a dolgokat, kis segítség kell csak neki. Jó tanulópálya Soma kirakója, aminek 4 és 6 darabosát egyedül ki is rakja, de a 9 és 12-es is megy, segítséggel. Sok küzdelem van a játékokért, de a legtöbb az kirakóért van. (Hiszen mindet Soma kapta anno, bár őt akkor nem is érdekelték. Most azonban már ő is ügyesen kirakózik, szóval nem engedi, hogy a kicsi is kipróbálja. De az mégis kipróbálja.) Szeret rajzolni, néha nem tudom megkülönböztetni a két gyerekem rajzát. Zsom szereti kipróbálni a színeket, próbál köröket rajzolni, pöttyözni, vonalakat huzigálni. És a valamit amit rajzolt, meg is nevezi. Zsombor szerepjátékozásaiért vagyok még nagyon oda. Plüssállatokat dirigál, elmórikálja, hogy ki épp mit csinál. Üres tenyeréből megeteti őket. Simogatja a nemlétező valamit a markában. Nyávog, hogy cica az. Aztán ő maga lesz a cica, akit meg kell simogatni. Macit fésül, etet, altat... Elszerette Soma egyik maciját, amit épp Soma is meglehetősen kedvelt, ment is egy darabig a harc érte, de végül Zsom nyert. Illetve Soma átengedte a kicsinek. "Na jó, legyen az övé!", és azóta tartja is magát ehhez. Ilyenkor gondolom azt, hogy mégis a mélyben minden megvan Somában amit szerettünk volna neki tanítani, átadni, csak a felső kéreg az, ami most ilyen morcos.
Szóval "aci" nélkül Zsom nem tud aludni, meg a további kellékek nélkül sem: cumik - egy a szájba és egy-egy a két kézbe -, hálózsák - főleg ha az epres -, takaró (még a hálózsák fölé kell), iszipalack (vízzel), no meg én, azaz a karom/bőrőm simogatása. Minden egyes elem azonos intenzitással bír, bármely elem kihagyhatatlan. Kész öröm egy lefektetés. Főleg mostanában, mivel a hűvösebb idők beköszöntével a rövidujjú pólókat hosszúra cseréltem, így a karom már nem maradt csupaszon. Feltűrt ruhaujj viszont nem felel meg a fiatalúrnak, szépen a helyére húzogatja, rend a lelke mindennek. Igenám, de akkor mit gyűröget, markolász, cirógat, csipked, simogat? Hát a nyakamat. Nagyszerű ötlet ez tőle, ugyanis ez a testrészem az, ami nem bír közvetlen behatást, legyen az cirógatás, vagy garbónyak. (A sálak a megtűrt szférát képezik.) Szóval csendben szenvedek miközben Zsombor tésztát dagaszt a tokámból. És ő is szenved, mert nem egy ellazult anya az, aki mellett elpihenhetne. Remélem hamarosan találunk valamilyen megoldást eme problémára, mert igencsak messze van még a tavasz (a panelben meg nem számítok ezer fokra).
Cumik. Van vagy tíz. Először csak alváshoz kellettek, aztán mikor elhatalmasodott rajta a fogzás (úgy nyár vége felé), egyszerre indultak be a hármaskák - mind a négy -, Zsom szinte hozzánőtt a cumi(k)hoz. Nemigen tetszett nekünk, de ha rágcsálhatta a cumit, minimálisan volt csak nyűgös, ezért megengedtük neki. Pár nappal ezelőtt ki is bújt a bal felső hármas csücske, bár mi a jobb felső hármasnak drukkoltunk. Szóval Zsombor majdnem 13 foggal ünnepelhette a második szülinapját. Nem hamarkodta el. És miért is van ennyi cumija? Ugye az alváshoz eleve 3 kell és mert lusta szülei nem hajlandóak állandóan cumit hajkurászni a lakásban, így viszont ahova nézünk ott cumi van. Elvileg. Mert képzeljétek, még így is megesik, hogy nem jön össze a szükséges három, a kellő pillanatban. Egyébként meg cumival a szájában látni egy gyereket nekem mindig olyan szívfájdító látvány. Tudom, hogy őt megnyugtatja és ezért hagyom is. Amikor viszont Zsom oldalra tolva, kicsit kiejtve a szájából olyan Lucky Luke-osan tartja a cumit, az oly aranyos, hogy már nem is érzem problémának (majd erre még visszatérünk azt hiszem) a dolgot.

Szóval kettő éves már Zsombor is, el sem hiszem! Vagy mégis. Mert minden porcikámba beitta magát a lénye, szeretése, szerethetősége. A mosolyáról és a szeme csillogásáról meg nem is beszélve...
  
(2011 október 31. - majd visszadátumozom - jobb későn mint soha alapon :-))

"ettő"

Zsom két mutatóujját feltartva, csillogó szemmel mutatja és mondja.

 

Várdigálunk II.

 

Az ötödik

Bizony, bizony kisfiúnk lassan elhagyja a kis jelzőt. Alig merem elhinni, hogy már itt tartunk.

Még mindig ugribugri, tele energiával, és mióta szedi a bérest jó kis husija is lett (több mint 20 kg). Elég jó evő, bár válogatóssága megmaradt, de egyre több mindent kóstol meg. Wc-fóbiája teljesen eltűnt - azóta a bizonyos nap óta, egyedül, bárhol, és már szűkítő sem kell neki. Szóval működik.
Nem az a szíre-szóra puszilkodós, de ha olyanja van akkor bújós is tud lenni, ez számomra új arca (Zsombor születésekor egy-két kéretlen puszival jelent meg, mára már odáig jutottunk, hogy hozzám bújva alszik el).
Selymes bőrű, baba-szagú, de már 110 centis kivitelben. Szeme a fegyvere, olyan repertoárt tud bemutatni vele, hogy menten elolvadsz, ugyanakkor szemmeregetésben is verhetetlen, de a kacsintással kombinált előzőek az igazán ütősek. Meg persze mindehhez telivigyor is jár.
Dumája oltári (én egyszerűen nem tudom megjegyezni), olyan szavakat használ, hogy folyamatosan megdöbbenünk a szókincsén. A megjegyezhetetlenség oka pedig az lehet, hogy kronológiai difikkel, ugrásokkal van tele a mondandója. Nem fognék mindent a kétkezességére, de ennek is lehet ez az oka.
Még mindig tart a kiszámíthatatlantól, a váratlan eseményektől, de amikor már ott van és csinálja, megéli, akkor már minden rendben van.
Mindennapjait a testvérharc árnyékolja be. Illetve csak ő küzd, mert az ellenfél egyáltalán nem akar harcolni (néha-néha mégis rákényszerül), mindent odaad, kérés nélkül viszi a tulajdonosnak a dolgokat. Soma nagyon beletud vadulni a - legtöbbször csak vélt - dolgokba. Ilyenkor üt, vág, gorombákat mond (ovis szókincs) csak úgy fröcsög belőle az indulat. Sajnos velünk is tud ilyen lenni, pedig folyton a kedvét keressük. Érdekes módon mások előtt szinte láthatatlan marad ez az arca, otthon jön ki belőle minden ilyen megnyilvánulás. Persze hisztik érnek minket bárhol, de már nem nagyon tud meghatni velük, kivárjuk míg lecsillapodik és megyünk tovább. Az agresszív viselkedéssel azonban nem tudunk mit kezdeni. Testvérféltékenység. Egyértelmű. És persze Zsomborgó jógyereksége sem kedvez a dolgoknak. Bíztató azonban, hogy kezdenek összenőni. Már van példa együttjátszásra is. Egyébként meg büszke a kistesóra a nagyfiú, vezetgeti, bemutatja, megmutatja neki a dolgokat, tanítgatja beszélni - ez tök jó szitu, mert ilyenkor olyan dolgokat mond a kicsi, hogy csak nézünk. Ugyanis Zsom számára "Oma" egy félisten, azaz félve imádja. Legóbajnokunk meg szinte észre sem veszi ezt. Zsombor is lelkes építő, de Soma féltett kincseihez hozzá sem mer érni, így az igazi kis legók Soma űrrepülő építő tudományánák fejlődését szolgálják. Egyre bonyolultabb, érdekesebb gépeket tud építeni. Hosszú ideig képes bíbelődni az ilyen szerkezetekkel. Még mindig.
És a még mindigről jut eszembe, hogy bizony a fiatalember hű társa még mindig a takarója (a kék rongyosat szégyenli már, a zöld most beelőzött), és a fáradtságot jelző ujjszopi.

Tudom, hogy a kisördögös arca nem a legelviselhetőbb, de mégis azt mondanám, hogy olyan jó gyerek! Szeretetéhes, ragaszkodó, segítőkész, érzékeny, kedves... A többit meg majd kinövi. Én imádom. Bár jelenleg kicsit aggódom, hogy a sok változás mit okoz a lelkében. Megfordult a fejemben egy szakember gondolata is, de aztán elvetettem az ötletet. Olyan jól kommunikálja le a dolgokat, igyekszik mindenben a jót látni - egyem a szívét!-, hogy talán a félelmein is túl tud kerekedni. Hiszen már 5 éves.

Boldog születésnapot Soma!
 

5 gyertya

 

A szülinapja reggelén felköszöntöttük Somát. Az ajándék egy várvavárt transformers volt (lejártam a lábam egy tutiért). Sajnos a köszöntés után egyből útrakeltünk lakásfelújítani, így a fiúk PiciMamával maradtak itthon (illetve fél napot ment oviba Soma). Délután Som simán - semmi előzetes segítség nélkül - összerakta a kamiont a robotból. (Amihez nekünk kellett volna a szakpapír, meg egy csomó idő.) Jelenleg a robottal alszik a mi kis öt évesünk.

Soma a transformerstől alélt el, Zsom pedig a gyertyáktól, csak tízszer kellett újragyújtani, ő meg elfújta őket. Így legalább az ő szülinapján, ez már nem lesz gond neki.

   

Várdigálunk I.

  

Én a Nap

Zsombor 1 éves

Nagyon gyorsan peregnek a percek, pillanatok, kell (mégis) ez az írás, hogy emlékezzek rá milyen csodásak is. No meg Zsombor tudásgyüjteményére is.

Szóval az evés. Annyi változás történt, hogy amióta azt a rengeteg fogát megnövesztette a mi ételeink iránti vágyódása kezd valóságos étkek formájában realizálódni. Vagyis eszik. Kis vajas/sajtoskenyér katonákat tol le saját maga, kétujjal felcsippent, majd betolási szakaszban tenyérrel rásegít. A maszatolás nem számít, az étel a cél. A fogak hiánya miatt kissé szűkös a választék. A sonkadarabokat szabályszerűen kinézi az ember szájából. Reszeltsajt evészetben verhetetlen. A módszere nagyon kifinomult, így a rizst is a fent említett módszerrel fogyasztja - halk kuncogásunk kíséretében, de nem adja fel. Kanálra (én etetem vele) azonban csak ultrapép étel kerülhet. Egyébként meg bármit megkóstol, így a retek, uborka, paprika szopogatása sem idegen tőle. Pempőkből a gyümölcsösebbek a kedvencek, de mindenevő. Peckesen ül az etetőszékben és hagyja, hogy etessem. De mihelyst nem éhes (max egy üveg babakaja), egyből kikívánkozik. Ha ő eszik, akkor hihetetlen mennyiségig tud falatozni, és nekünk kell leállítanunk. Nappal csak alvás előtt szopizik, az éjjeli műszak még mindig változatlanul sűrű. Még mindig nem a pehelykönnyűek kategórájába tartozik, de kövérnek sem mondanám, csupa izom és ficánkolás az alakja, Micimackós pocakkal.

Nem egy elülős fajta, vibrál benne az energia. Van, hogy csak ülök és nézem ahogy pakol. Amint ezt észreveszi, nagy kuncogások közepette - hátrahajtott fejjel, felhúzott orral - a karomba fut. "Tudom, hogy láttad, Anya! Ugye nagy kacat vagyok, mi?" - üzeni. És tagadhatatlanul az. Telefonál, fejet billent és az arcához szorítja azt, ami hasonló egy telefonhoz. Belekiabál amibe lehet (pl. Soma kardtokjába), és élvezi, hogy más a hangja ilyenkor. Összeütögeti a tárgyakat. Torony tetejéről a kocka levétele a célja - szinte a kezdetektől - és nem a ledöntés. Bújik a plüssökhöz. Puszit ad - tátott száj, elolvadt arc - jajj, de imádnivaló! "Pá-pá!", integet minden távozónak, kérnünk sem kell. "Vau- vau" ugat a kutya, "i-íí" - mondja a szamár, "(h)ap-(h)ap"-ozik a kacsa, és a többi állathangot is próbálja utánozni. Leggyakrabban mégis az "Ott!" hangzik el és mutatóujja hasítja a teret: "Ott, ott, ott, ott...!" Mi meg barchobbázhatunk, hogy mire is gondolhat ilyenkor. Kérésre megmutatja a dolgokat a könyvben. Rábök, és látszik, hogy büszke magára. Mondókákból a lovagoltatós fajták a kedvencei, "Gyi!" Remegteti a hangját, hogy ügessen már az a ló. Ja és a kukucs játék még mindig megunhatatlan számára. Csak most már ő kezdeményez, a Kukuccs! hangsúlyával mondja, hogy "Pöpőő!" és elbújik egy zsinór mögé - szája fülig szalad. Láthatóan érzi a dolog humoros voltát.

Imádja a zenét, karmesteri mozdulatokkal vezényel mikor kedvére való dallamot hall. Szereti ha karba véve táncolunk, pörgünk, ilyenkor boldog vigyor ül a képén. Kedvencünk: Zabszalma - Én a nap

A mozgását most nem ragoznám. Tőszavakban: megy, pördül, gugol, fut, felmászik Soma ágyára (derékmagasság).

Az alvásáról már volt szó. Egyébként óraátállítás ide vagy oda, hét körül kel. Feláll a zsákjában és útnak indul... az ágyon. Nagyon bátor. Vagy vakmerő? Mindig azon drukkolok, hogy legyek annyira tudatomnál, hogy időben elkapjam az ágy szélénél.
 
Somával egyre jobban testvéresednek, bár nehéz pillanatokkal tűzdelt élet ez. (Ez külön bejegyzést érdemel.)

Zsombor egy öröm-gyerek. Minden pillanat könnyű vele (az altatást kivéve, de már ezt is megszoktam) és éltető. Csak úgy szívom magamba a közelségét, közvetlenségét, simogatását, mosolyát. Mámorító. Érzem Somával való egy tőről fakadását, de a különbözőségeik hangsúlyosabbak. Ő egy teljesen új utat mutat nekem. A gyereknevelés terén szerzett tapasztalataimat sutba dobhatom. De egyáltalán nem keserűen teszem, hanem szinte örömmel. Soma egy csillag, Zsombor maga a nap (bár válogat, hogy kire süssön). Igazán nem panaszkodhatom.
 

1

 

    

Az első

Zsombor szülinap is elérkezett. Boldog születésnapot! - susogtam meleg vállgödrébe reggel, mikor ébredezve nekem dőlt/bújt. És nagyon sok gondolat, érzés rohant meg. Azután meg csak néztem, néztem, és mosolyogtam... Én vagyok boldog!

Nehéz írnom. Még csak a múltkor vajúdtam vele. Most meg van egy pici nagy fiam. Aki történetesen ma egy nehéz napra ébredt. (Talán őt is megviselte az emlékezés.) Már reggel nem volt formában. És ez csak fokozódott a nap folyamán. Márcsak azért is, mert Zsombor, nagyfiúságát bizonyítandó, ma a szokásos két kis alvás helyett, csak egy nagyot iktatott be a napirendjébe. Amiről ki is derült, hogy két kicsi nem egyenlő egy naggyal, és itt most a kicsik lettek volna a nyerőbbek. Pedig jól eltervezett nap állt előttünk. Délelőtt tartottunk egy családi szülinapot - itthon (majdnem tortával). Zsombor nem fújt gyertyát (mint az egy éves Soma), és el sem bűvölte a láng (mint az egy éves Somát), hanem dermedten nézte a lángot... és belenyúlt. Sírás. (Balzsamunknak köszönhetően nyoma sincs az ütközetnek.) Soma bohóc, ajándéknyitogató bajnok hozta vissza a hangulatot. Szóval ezután jött a nemalvósdi, aztán mégis. Majd a további napot Anya szoros érintésével volt hajlandó abszolválni. Pedig ekkor jött még a sűrűje. Délután egy össznépi rokonosat születésnapoztunk, KatiNagyinál (csuda tortákkal), mindkét fiú nagy napját összevonva. Gyertyát egyiknek sem akaródzott fújni, Somán csodálkoztam is. Mindkettő az ölembe bújt, a "tömeg" meg énekelt. Én meg összepusziltam őket (nagyon puszilkodós vagyok), azok meg somolyogtak. Ez volt a nap legjobb pillanata számomra. Aztán Somát ellepték az ajándékok, és utána már alig láttam a "tűzoltó urat". Zsombor meg álmosan üldögélt a térdemen, onnan rakodott kicsikét. Az álmosságon túl, valósággal sokkolta a sokadalom. Mindenkit ismert ugyan, de így együtt túl sokan voltak neki. Így utólag - Zsombort ismerve - teljesen várható volt ez a reakció. Mentségünkre legyen mondva, hogy nagyon jót akartunk. Csak a végére oldódott fel az egy évesünk, amikor már csak páran maradtunk. Akkor kezdett mendegélni, kacatkodni, hozni igazi Zsomboros formáját. Vagyis a nagy rokonság minden bravúrjáról lemaradt. Hiába, gyakrabban kell látogatniuk minket! Aztán a végjátékban elesett a szőnyegen, és lehorzsolta a nóziját. Egy piros orrú manógyereket sikerült hazavinnünk estére. Tanulság(ok) levonva. Talán jövőre nem igyekszünk ennyire.
 

4

    

Lassan itt a hajnal

azaz Soma 4 éves lesz

Egy angyal volt ma (egy reggeli hiszti után).
Itthon maradt, mert tegnap az oviból hazajőve alig volt pár pillanat amikor nem köhögött.
Aztán persze egész nap nem köhögött szinte semmit.
Holnap megy oviba. Immár 4 évesen.
Ó nem is hiszem, hisz tegnap született. Na jó, az talán inkább Zsombor volt.
Akkor sem hiszem, hisz tegnapelőtt született.
Olyan édes egy vacak tud lenni, ha nem a dac/düh munkál benne.
Tán Zsombor még életében nem kapott ennyi puszit és ölelést Somától, mint ma.
Ma nagyon jó akart lenni. Pedig nem tudta, hogy délután megköszöntjük.
Úgy tud, ha akar! Na akarat az van benne.
Sajnos délutánonként már aludni sem akar, sohasem, ma sem. Aztán végül mégis. És két órás alvás után én ébresztettem fel.
Még barátja nincs. Egyedül játszós, de bárkivel jól eljátszik.
Néha felkönyörgi magát más (alig ismert) gyerekekhez játszani.
A játék a lényeg, no meg a könyv. Könyvtári tag.
Utálja a hideget. Otthonülős fajta.
Pedig imádott gépei odakint dolgoznak. Na meg a könyvekben.
Én azt mondom rá Kacamaca. Az oviban azt, hogy csibész.
Mindent megmagyaráz, bár a fele érthetetlen szakszavas katymasz.
Mosolya lehengerlő. Az óvónéni azért könyörög, hogy puszit adhasson neki.
Nagyon szerethető. Nagyon kezelhetetlen. Kismacska.
Kicsi még az én Nagyfiam.

Szeretem.
  

Véletlen(?) egybeesések

Végre megjött Jácint szüleihez is a nyuszi. PicMamás stílusban: leterített plédre, egy kupacba, jól látható helyre pakolt a nyuszi, hogy a gyerek ne menjen felesleges köröket a "csúnya" fűben. És ha még mindez nem lett volna elég egyértelmű, PiciPapa még őrizte is a rejtekhelyet. Soma most már főzhet nekünk kedvére, azért a nyuszi tudja mire vágyik egy kisfiú.

• Zsombor névnapja van ma.
• Ma 3,5 éves Soma.

Isten éltesse mindkettőjüket!

Zsombor erősen kúszómozdulatokat gyakorolt az ünnep alkalmából. Szerintem tehetséges.

"Ugye a háromésfélévesek is kapnak tortát?" Hát kapott. Zsombor szerette is volna megkupálni (még nem Somát, hanem a tortát). Som elfújta a gyertyát, neki ennyi egy torta. Pedig Mama kitett magáért, első csokitortája remekbeszabottra sikerült. Szóval örülhettünk mi is.

Soma reggel még bónuszként megkapta a bárányhimlő elleni oltását is. Bár hiszti elleni most jobban jött volna. Eredetileg Zsombort vittük vissza a dokinénihez. Még egy picit reszelős a hangja, de ezen kívül jól van. Még pár napig kapja a gyógyszerét, de vissza sem kell vinnünk már. Nem volt senki a váróban rajtunk kívül. Csoda. Doktornénink kérdezte, hogy Soma hogy van. Mi mondtuk, hogy jól, de bizonságosabbnak éreztük otthonfogni. Erre ő: az jó, merthogy bárányhimlő van az oviban. Na puff. Akkor irány vissza az oltóanyagért (már Som betegsége előtt kiváltottuk). És megkapta. Előre sírt, s mikor megszúrták észre sem vette. Mondom, hogy hős.

Sőt egy hajvágás is belefért a napba. Soma és Jácint lettek vagány csávók általa. És egyik sem sírt.
Zsombornak még egy ideig nem lesz ilyen gondja. Egy picit nődögél a haja, de nem látványos. Sok babahaj van még most is a lepedőjén. Hátul egy babatenyérnyi helyen meg teljesen kopasz. Szóval kész férfi.

Jó kis nap volt. Felszabadult. Örömködős. Ünnepi.

Az újév legjobb híre

... nem is jutok szóhoz.

Megszületett ma este (csodás dátum) a testvérem kislánya:
Csenge. 3300 g, 47 cm. Hajasbaba.
Viszonylag gyors, könnyű szüléssel.

A létező legtöbb jót kívánok nekik!

Születés

Hát én nemfogok születéstörténeteket mesélni a fiaimnak, az biztos. És talán mert fiúk, nem is fogják igényelni. Így most elmondom Zsomborét (Győr, a 38. héten) nagy vonalakban, ami szinte a Somáé (Győr, 36/37. héten) is lehetne, csak vele egy másik kórházban kezdtem és csak pár napot feküdtem előtte benn.

Először bánkódtam, amikor kiderült hogy most sem szülhetek simán, de a gyerek egészsége (meg az enyém) a fontos és ezért hamar elillant a bántom. Pedig nem akartam császárt, nagyon nem. Aztán amikor már hetek óta kórházban voltam, akkor meg már nagyon akartam egy sima császárt. Hipp-hopp. De én nem vagyok ennyire egyszerű. Nekem másodjára is indított szülés jutott (ballonnal), sok órányi vajúdással, nem igazi fájásokkal, de őrjítő fájdalommal (csak a pocakom alja fájt, a fájásmérő ki sem mutatta, és amikor néha igazi fájást jelzett a gép, akkor az szinte nem is fájt). Szóval nem volt se szép, se jó. A fájdalomtól meg igazán másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy legyen már vége. A vérnyomásom lassan, de biztosan kúszott a magasba. És ekkor a fájdalom mellé bekúszott a tudatomba a Jajj csak egészséges legyen! is. Talán az is bennem volt, hogy Basszus, már megint! Csak az mozdított ki időnként ebből a szörnyű állapotból, hogy Jácint szorította a kezem (vagy én az övét), számolt a légvételeknél és néha mondott egy-egy gyengécske bíztató mondatot. Láttam rajta, hogy megrémíti a helyzet, de próbált helytállni. (Sománál, ugyanezt Jácint és homeogolyók nélkül csináltam végig.) Nélküle többször feladtam volna, a puszta jelenléte elég volt. Nem tágulok (két ujjnyi), nem fájok (igazit), vérnyomás egekben... és még várunk... ameddig nincs a vizeletben fehérje, addig nincs császár. Valami orvosi protokoll a drága. Én meg ezer éve szenvedek a szülőágyon. Előtte meg máshol. Délelőtt 9-kor indították a szülést, aminek a hatására szinte azonnali 5-10 perces (nem)fájásokat produkáltam. Az elviselhetetlen állapot este 6-ra következett be, 2-3 perces (nem)fájásokkal. Négykézláb az ágyon vajúdom. Állni a vérnyomásom miatt képtelen vagyok. 8-kor könyörül meg rajtam az ügyletes doki és megvizsgál, majd riasztja a dokimat. Szóval szülőágy (ugyanaz mint Sománál) és egyre erősődő alhasi fájdalom. Őrület, hogy a gép nem jelzi a fájdalmamat, már kezdek kételkedni magamban, hogy tán túl gyenge vagyok, és csak a fájdalomküszöböm alacsony (semmi sincs bizonyítva). Aztán másnap hajnali kettő előtt valamivel 190/120-as levihetetlen vérnyomásnál végre van fehérje a vizeletben. A végkimerülés határán örülök(!) a császárnak. Műtő. Gerincérzéstelenítés. Tompa agy. Várakozás. Közben meg matatnak bennem, de nem érzek fájdalmat. Várom ŐT. Jó érzés lenne, ha nem szoronganék annyira. Aztán kiemelik, nem rögtön, de felsír. A Doki elsüt egy Kisfiú. Maradhat? poént. Annyira nem nevetek. Egészséges? Ez az egy érdekel. Visszahozzák, már bebugyolálva. Szopira esélyem sincs. EGÉSZSÉGES! Odanyújtják, szeme csukva, alszik. Szuszog mint egy kis süni. Az arcát az arcomhoz értetik. Megszaglászom, csudajó illata van. És már viszik is el. Becsukom a szemem, próbálom minél tovább felidézni szagát, pofiját. Addig dolgoznak rajtam. Aztán félalvón letolnak a posztoperatívra megfigyelésre. Péntek van. Október 30. És van egy pici fiam, Zsombor. Megkönnyebbülök. Reggel korán ébredek, sok a dolgom, gyorsan lábra kell állnom, bár a lábaimat még egyáltalán nem is érzem. Ide nem jöhetnek látogatók. Csak Jácintot engedik be, de csak 11-kor. Fél12-kor behozzák Zsombort, aztán ottfelejtik, szerencsénkre. Szopizunk. Jácint tartja-fogja, én deréktól lefele használhatatlan vagyok. De sikerül. Már előzőleg is volt előtejem. Ő ügyes. Keres, rákap, tiszta sárga maszat. Határtalanul jó érzés. Végre a karunkban tarthatjuk. Egy újabb manógyerek, manó orral. Tiszta Soma, csak kicsit pufibb az arca. Mindketten olvadozunk a gyönyörűségtől.


Szóval valahogy így volt. És ugyebár az eredmény a lényeg és az itt szuszog mellettem az kiságyában.

És igen, újra végigcsinálnám... miatta. Bár azért a kérdés örökre bennem marad: Tényleg muszáj volt így történnie mindennek? Megismételni azt ami Sománál volt, annak tudatában. Választott orvossal (Sománál nem volt).

És igen, van ennél rosszabb szülés és "eredmény" is. Az én gyerekeim egészségesek, gyönyörűek (nem vagyok elfogult, mi?). Jól van ez így.

És igen, szinte elbőgöm magam mikor más az álomszüléséről mesél, de teljes szívemből mindenkinek olyat kívánok. Most legfőképpen Anikónak drukkolok nagyon (27-ére van kiírva). Körülöttünk rengetegen szülnek mostanában... Már vannak akik kibújtak. Üdv a frisseknek: Áron Mór és Hanna Luca köszöntünk titeket!

Soma 3 éves (múlt)

Soma nagyon nagyfiús mostanság, amíg nem voltam otthon (majdnem 4 hétig) nagyon megkomolyodott. Igazi 3 éves vált belőle. Érdeklődése határtalan, beszélőkéje megállíthatatlan. Érzékenylelkű, ugyanakkor erős akarata is van, de igazi hiszti nem jellemző rá, inkább toppant párat és mérgesen hangoztatja, hogy "Azonnal rögtön!". Ugyanolyan mozgékony-szeleburdi mint volt, de eközben elmélyülten is tud játszani, épít rendületlen (duplo) várat, útfúrót, gépeket. És olvas. Hosszú-hosszú ideig elnézeget egy könyvet. Olyankor úgy is tűnik, mintha olvasná. Most kezdi el tekerni a biciklijét, eddig hidegen hagyta a szuper járgány. Szereti a meséket, verseket, dalokat. És hogy mit nem szeret? Még mindig enni. Néha még a kakaóját sem issza meg, szinte a semmivel működik egész nap. Kistesóját szereti, óvja. Ha valaki megfogja Zsombort, akkor visszaadatja nekem, mivel "törékeny, az Anyánál van biztonságban'. Még féltékenység jelét nem láttam (biztosan lesz majd az is). Egyenlőre pillarebegtetéses puszikat kap lépten-nyomon a kistesó. Nagyon féltem az új helyzettől, de Soma felülmúlta minden várakozásom. Sőt amíg a kórházban voltam, addig is nagyon jó fiú volt. Néha tört csak fel belőle egy-egy: "Hol van az én édes Anyukám?" De sírni nem sírt miattam. Egyébként jól elvoltak Apával kettesben. (Jácint előtt is le a kalappal!) Néhányszor a mamáéknál aludt pár napon át, és ott sem volt gond vele. Csak nekem hiányzott rettenetesen. Szóval volt miért komolyodnia a gyerkőcnek. De végre együtt vagyunk mind a négyen. És ez olyandeolyan JÓ!

Kihagytam Soma szülinapi partyját (a családi nagyot), amit rettenetesen sajnáltam (a kórházi szökést fontolgattam). De tudom, a nélkülem megtartott ünneplés jó ötlet volt. Ő volt egyedül a középpontban, most utoljára. És az elbeszélésekből tudom, hogy gyermekem ámulatba ejtette a rokonságot. Az ajándékoknak határtalanul örült. Olyannyira, hogy a szerelősisakjában jött be meglátogatni engem. Puszizkodás helyett mindenkivel kezet fogott. Gyertyát fújt és szépen eljátszott az ajándékaival. Igazi nagyfiúként viselkedett. Akarom mondani, hozta az általános formáját. :-)