Az ötödik

Bizony, bizony kisfiúnk lassan elhagyja a kis jelzőt. Alig merem elhinni, hogy már itt tartunk.

Még mindig ugribugri, tele energiával, és mióta szedi a bérest jó kis husija is lett (több mint 20 kg). Elég jó evő, bár válogatóssága megmaradt, de egyre több mindent kóstol meg. Wc-fóbiája teljesen eltűnt - azóta a bizonyos nap óta, egyedül, bárhol, és már szűkítő sem kell neki. Szóval működik.
Nem az a szíre-szóra puszilkodós, de ha olyanja van akkor bújós is tud lenni, ez számomra új arca (Zsombor születésekor egy-két kéretlen puszival jelent meg, mára már odáig jutottunk, hogy hozzám bújva alszik el).
Selymes bőrű, baba-szagú, de már 110 centis kivitelben. Szeme a fegyvere, olyan repertoárt tud bemutatni vele, hogy menten elolvadsz, ugyanakkor szemmeregetésben is verhetetlen, de a kacsintással kombinált előzőek az igazán ütősek. Meg persze mindehhez telivigyor is jár.
Dumája oltári (én egyszerűen nem tudom megjegyezni), olyan szavakat használ, hogy folyamatosan megdöbbenünk a szókincsén. A megjegyezhetetlenség oka pedig az lehet, hogy kronológiai difikkel, ugrásokkal van tele a mondandója. Nem fognék mindent a kétkezességére, de ennek is lehet ez az oka.
Még mindig tart a kiszámíthatatlantól, a váratlan eseményektől, de amikor már ott van és csinálja, megéli, akkor már minden rendben van.
Mindennapjait a testvérharc árnyékolja be. Illetve csak ő küzd, mert az ellenfél egyáltalán nem akar harcolni (néha-néha mégis rákényszerül), mindent odaad, kérés nélkül viszi a tulajdonosnak a dolgokat. Soma nagyon beletud vadulni a - legtöbbször csak vélt - dolgokba. Ilyenkor üt, vág, gorombákat mond (ovis szókincs) csak úgy fröcsög belőle az indulat. Sajnos velünk is tud ilyen lenni, pedig folyton a kedvét keressük. Érdekes módon mások előtt szinte láthatatlan marad ez az arca, otthon jön ki belőle minden ilyen megnyilvánulás. Persze hisztik érnek minket bárhol, de már nem nagyon tud meghatni velük, kivárjuk míg lecsillapodik és megyünk tovább. Az agresszív viselkedéssel azonban nem tudunk mit kezdeni. Testvérféltékenység. Egyértelmű. És persze Zsomborgó jógyereksége sem kedvez a dolgoknak. Bíztató azonban, hogy kezdenek összenőni. Már van példa együttjátszásra is. Egyébként meg büszke a kistesóra a nagyfiú, vezetgeti, bemutatja, megmutatja neki a dolgokat, tanítgatja beszélni - ez tök jó szitu, mert ilyenkor olyan dolgokat mond a kicsi, hogy csak nézünk. Ugyanis Zsom számára "Oma" egy félisten, azaz félve imádja. Legóbajnokunk meg szinte észre sem veszi ezt. Zsombor is lelkes építő, de Soma féltett kincseihez hozzá sem mer érni, így az igazi kis legók Soma űrrepülő építő tudományánák fejlődését szolgálják. Egyre bonyolultabb, érdekesebb gépeket tud építeni. Hosszú ideig képes bíbelődni az ilyen szerkezetekkel. Még mindig.
És a még mindigről jut eszembe, hogy bizony a fiatalember hű társa még mindig a takarója (a kék rongyosat szégyenli már, a zöld most beelőzött), és a fáradtságot jelző ujjszopi.

Tudom, hogy a kisördögös arca nem a legelviselhetőbb, de mégis azt mondanám, hogy olyan jó gyerek! Szeretetéhes, ragaszkodó, segítőkész, érzékeny, kedves... A többit meg majd kinövi. Én imádom. Bár jelenleg kicsit aggódom, hogy a sok változás mit okoz a lelkében. Megfordult a fejemben egy szakember gondolata is, de aztán elvetettem az ötletet. Olyan jól kommunikálja le a dolgokat, igyekszik mindenben a jót látni - egyem a szívét!-, hogy talán a félelmein is túl tud kerekedni. Hiszen már 5 éves.

Boldog születésnapot Soma!