szombat, április 30, 2011

Másfél

Zsombor anyamatricából jelenleg anyatetkóvá avanzsált át. Lemoshatatlan. Nem mintha annyira le is akarnám. Pláne ha rám emeli azokat a nagy kék szemeit. Vagy tisztán ejti, hogy Azt ott! Ezt itt! se többet, se kevesebbet, de azt álmában is. És simít, és bújik, és furakszik, és ölbe tolat. Elmegy mellettem, de megtorpan és visszasiet egy puszira. Ó, annyira kellett Ő nekem. Meg én is Neki.

  

péntek, április 29, 2011

Majális helyett


Az elmúlt pár hétben eligazító táblát és park névtáblát festettem(festek). Megtudom csinálni, de örülök, hogy nem ebből élek. Nem nekem való. Viszont a grafikai munkák feldobnak, és nagyon jólesik egy-egy ilyet csinálni, mint ez a plakát. Pláne hogy az egyik fő támogató logóját is én varázsoltam.
Ja és persze az egész fesztivált J szervezte. Jók vagyunk, vagy jók vagyunk? Már csak eső ne essen és tömeg is legyen. Kisgyerekeseknek, családoknak például nagyon ajánlom vasárnap délután 4-kor a Zabszalma koncertet. Előző albumuk Simkó Tibor verseket dolgoz fel, az nagyon élvezetes még felnőtt fülnek is.
Menjetek nézzétek-halgassátok!
  

vasárnap, április 24, 2011

Holiskezdjem

Hol is kezdjem, hol is kezdjem... zajlik az élet, és szeretném azt írni, hogy csupa madárfütty és vidámság az életünk (bár az sem hiányzik belőle), de nagyon besűrűsödtek nálunk az események és élvezzük és túléljük. Pláne Húsvétkor.
 

péntek, április 22, 2011

Látogatóban

Végre eljutottunk a legújabb kisrokonunkhoz, Reginához, aki már három és fél hónapos.


A fiúk eddig el sem tudták képzelni a létét. Soma mégsem a gyerektől, hanem a zenélő kütyüitől alélt el (amit meg is értek). De Zsombort nagyon érdekelte Regi. Bár nem túl bátran, de tartós érdeklődéssel vizslatta a kicsit baba, baba felkiáltásokkal, örülésekkel. Édes volt. Regina nagy nyugalommal - a sohasem látott rokonok láttán - tágra nyílt szemekkel trónolt bababirodalmában, semmisem zavarta. Ő is édes volt.
És nem én lennék én, ha nem húznám rá örök szlogenünket: "Tiszta apja, de azért szép!"
 

csütörtök, április 21, 2011

Négyésfél

mesélő képekben







A fotók sorrendben vannak - 3 perc leforgása alatt készültek.
És igen, nagyon sok 3 percből áll egy nap. Szerencsére éjszaka alszik. Többnyire.
  

szerda, április 20, 2011

(Z)űrbázis

Ma dél körül hívtak az oviból. Már az első reakcióm, az ó jajj volt, nem is alaptalanul. Soma felszippantott az orrába véletlenül egy lego-darabkát (egy kúpszerű formát). Hirtelen végiggondoltam, hogy míg mi odaérünk Zsomborral, babakocsival nehezítve, addigra már rég lejjeb/beljebb csúszik a lego és persze mivel, s hogyan rohanok tovább a megmentés céljából. Tehát nem mi megyünk. Egyből riasztottam Jácintot aki eldobott kapátkaszát és autóval gyorsan a sebészeti ambulanciára szállította a gyereket. Ahol Benedek doktorúr még csipesszel eltudta csípni a betolakodót. Huhh. Csatakosra aggódtam magam e pár perc(?) alatt.
Szerencsénk volt, hogy Som gyorsan jelezte (felsírt) és el is mondta a probléma okát. Alvásidőben (Soma mostanában nem akar ottaludni) hasonfekve játszott a lego-emberével, akinek sajnálatos módon néhány kiegészítő is volt a kezében. Valami űrbázisos sztorit játszott el éppen, mikor talán tényleg véletlenül túl közel került a lego a gyerek arcához és beszippantotta.


Egy kicsit megviselődött Soma orrnyerge, de most már szépen veszi a levegőt, és az ijedtségen kívül nincs baja. Érzi, hogy micsoda nagy baj lehetett volna ebből. Sok-sok pillanatig volt félelemben, kétségek között. Mi nem is tetéztük a baját. Megkönnyebbülve átöleltük, és magától szipogva megígérte, hogy nem csinál többet ilyet. És csak nagyon reméljük, hogy tényleg.

Nem, nem vonom meg tőle a legót (szerintem nem lenne megoldás), de többé már nem vihet magával legót az oviba. (Eddig is csak két emberke volt megengedve.) És hason sem legózhat.

Az a legérdekesebb az egészben, hogy Soma sohasem vesz semmit a szájába. Pici babaként sem volt vele ilyen gondunk. Ugyanúgy mint ahogy a másfél éves öccse mellett is simán ott lehetnek a pici legók és a kinder-figurák is, eszébe sem jut megkóstolni őket. Mégis a migyerekünk volt a hoppmester.
 

kedd, április 19, 2011

Tiroli meglepetés

AnyÓkánk (a lányával) váratlanul meglátogatott minket.
A gyerekeket elárasztották játékkal, Soma naná, hogy legót kapott (kettőt is), Zsom meg plüss jószágokat (kettőt is). Soma valóságos extázist kapott a telibetrafált robot/kutya és repülő/helikopter építőktől. Zsombort pedig a kutya (naná) varázsolta el. Berobbantak hozzánk, és taroltak (tutira mentek a gyerkőcöknél). Bennem meg kavarogtak az érzelmek. Egyrészt jó volt látni a kivirult (hegyilevegő + gondtalanság) Ókánkat. Gondolom a honvágya azért elég erős lehet, de örülök, hogy jól érzi magát odakinn. Másrészt hiánya mindennap velünk van. Az ajtaja még mindig becsapósan csalogat. Hirtelen történt minden. Igyekszik mindkét fél megszokni a helyzetet. Skype, telefon, ez van. Meg talán egyszer mi is felkerekedünk...

   

szombat, április 16, 2011

Íme a tojás!

Soma hipp és hopp rajzol. Indíttatása is van. A nyuszi nem tud olvasni (pedig írt is neki). Íme:


Ez eddig a legfigurálisabb alkotása a négyésfél éve alatt, egy-két erősen magyarázatra szoruló traktort előzve meg ezzel. Nagyon örül az én rajzos szívem.
Olyan jó eszű gyereknek tűnik, rejtély számomra, hogy a rajzoláshoz miért nem fűlik a foga. Mondjuk a balkezessége már egyértelműnek tűnik, ami az utánzást/másolást nehezíti, és ő mindig csak biztosra szeret menni. Plusz az eszközök sem állnak kézre. Talán.

A tollas halványságok Zsomboréi, ő imád firkálni. Talán neki is hoz valamit a nyuszi.
  

péntek, április 15, 2011

Értelem és érzelem

A reményszéria folytatódik. Történt ugyanis, hogy Zsombor pont egy hete kiejtette élete első NEM-ét, egyből duplázva. Azóta a jól bevált fejrázást és bólogatást (többnyire hajlandóságnak megfelelően) most egy(két) huncut nem fejeli meg. PiciPapa váltig állítja, hogy hamarosan beszélni fog ez a gyerek, hiszen Zsom minden hangzót mond, csak sajátosan használja. Mi csak hablatyot hallunk, meg sikongatásokat, meg morgásokat, de hinni akarunk annak, aki jobban hall mint lát. Bár meg kell mondanom irtóra beindult az úr, mert van ha (mutatóújj feltartva az arcához) - ha hall valamit, van gye - gyere, pa - parízer (pedig a sajtot jobban szereti) + ütögeti a hűtőt, ba - banán, van iszi - ivópohár (ez tegnapi termés). Mindez ezen a héten kívánkozott ki. Szinte naponta bővül a paletta. Látom a közlésvágyat a szemén, és azt is hogy zavarja, hogy nem értjük. Így addig pantomímezik, míg rá nem jövünk a megoldásra (igen nagy kitartással). Szóval szerintem belső kényszer hajtja, mert mi egyáltalán nem siettetjük a dolgot, hisz Zsom nagyon kifejező szavak nélkül is. Az érintések, rezdülések embere. Érzi mikor kell adni és kitől mit várhat. Símogat, puszilgat ha úgy érzi, vagyis ha lehetősége adódik rá, szóval mindig. (Hát meg kell mondjam: Mmmmmmm!) Viszont elvárja hogy ott legyek mellette szinte mindig. Ezt olyan jól csinálja, hogy magamtól akarok mellette lenni. Szinte függővé tesz. Ilyen finomra hangolt gyereknek nehéz ellenállni. Nyugodtság és aktivitás jellemzi. Érdekes egyveleg. Felmászik bárhova, elér mindent, bekapcsol mindent: tü (a távirányítóért bármire képes). Általában nagyon megfontoltan és magabiztosan működik. A hajmeresztő produkciókból (kisszekrény tetején táncolás) sosincs baleset, ami nem azt jelenti, hogy Zsomborunk nem tarka. Mert az. Ha nincs más, akkor Somával fejelnek össze. Egyébként meg egy kiflivel simán végigül egy nagybevásárlást is. Semmiért nem obégat (Som is ilyen volt). Azért ha a végefelé megunja, akkor kikívánkozik a kosárból és nézelődve pakol, de ha megkérem, hogy vigye vissza a dolgokat, megteszi. Szeret oda-odakiabálni az embereknek, de ha azok reagálnak is rá, akkor nagyon meglepődik és lefagy, nagy kék szemevel hatalmasakat paslog. 


Somával is egyre jobban vannak, mondjuk inkább Zsomboron múlik a dolog, mert nagyon készségesen odaad dolgokat, kérésre meg pláne. Csak néha akad egy-egy kivétel, többnyire ló-kutya-autó tekintetében. Direktben nem rombolós fajta. Soma persze nehezen viseli, ha Zsom segítés közben véletlenül mégis dönt. De valahol érzi, hogy jó kistesója van, és büszke rá. Akkor meg egyenesen olvadozom, amikor Som cirógatja, puszilgatja a kicsit, aki lehunyja a szemét, úgy várja/élvezi a kényeztetést. Persze Somának is nagyon tetszik, hogy ilyen odaadón és feltétel nélkül reagálnak rá. Mivel a kicsinek magától értetődő közege az érintés, és Soma látja ezt, így ő is több testi kontaktus enged meg, és láthatólag nagyon élvezi. Felváltva göncölöm, puszilgatom, csikizem őket. És már csapatban is tudnak rohangálni, a hátamon lovagolni, velem huncotkodni. Sőt kikacagni. Mondjuk kacagásban mindkettő gyerekem csudajó, de Zsom kacaja mindent felülmúlóan magával ragadó. A mimikában is mindkettő jó, Soma szemeket mereget (jujj!), és most már tud kacsintani is, Zsombornak meg a szemforgatása (felfelé néz, szinte csak a fehérje látszik) zabálnivaló. Szóval fejlődnek, ami nem meglepő, de nekem az tetszik az egészben a legjobban, amikor egymás által ügyesednek. Som úgy örül Zsombor új szavának mintha az övé lenne. Pedig ő sem panaszkodhat. Legos videokat néz (naja), ahol angolul beszélnek, és ez úgy ragad a gyerekre, hogy csak nézek. Legoangolt beszél. Félrehallásoggal, de tipikus angol hangeffektekkel. Nem gondoltam rá, hogy nyelvet kellene tanulnia még, de lehet, hogy elkellene gondolkoznom rajta.


Jót kanyarogtam...
(Béna a cím, de nem jutott eszembe semmi.)
  

csütörtök, április 07, 2011

Változások

Rendkívüli szülőin voltam ma az oviban. Kisvárosunk zsugorodik, kevés a gyerek. Vagy lenne, de nincs, mert megnyitott a hatodik ovi a városban, a katolikus, ami saját szabályokkal üzemel és szippant (60 gyerek). Szóval az ovink megmarad, de megint egy csoporttal kevesebb lesz ősztől. (Főként a törvényi szabályozás a bűnös, de ebbe most nem mennék bele.) Két csoport lesz csak, 28-28 fővel. Kis-középső és nagy-középső. A gyerekeket ide-oda pakolgatták. Könnyek és indulatok. Soma tavalyi óvónői lettek a menesztettek. Most azonban Soma marad a jelenlegi csoportjában (nagy-középső), a jelenlegi óvónőivel (Marika, Kati). Mi jól járunk, mert Soma a barátaival maradhat, sőt a régiekből is visszakap párat. Bár a 28-as csoportlétszám nagyon durvának tűnik. Próbáltam elmondani a felindult szülőknek, hogy a veszteségük nem olyan nagy mint azt gondolják, mert mi pont ezt a szitut éltük meg tavaly. Sőt rosszabb volt, mert Soma egyedül került át másik csoportba, minden barátságkezdeményt hátrahagyva. Óvónői ugyan nem menesztődtek akkor, de ugyanúgy nem voltak vele a továbbiakban. A gyerekek csodásak, bízniuk kellene bennük. Kevesen voltak hajlandók meghallgatni (nem vagyok valami erőszakos típus). Az elbocsájtott óvónőknek biztosan nehéz lehet (főleg, hogy így szerette őket gyerek és szülő), de van munkájuk, csak máshol. Szerencsések. A másik két távozó óvónő (másik tagóvodából) nem ilyen szerencsés (ott mégnagyobbak voltak az indulatok). Most jönnek az összevonások, a nyáriszünet, aztán mindez csak szeptembertől realizálódik. A demográfia hatása és gyakorlata rovatunkat hallották.

Szóval képbe kerültem, de nem csak ezért volt érdemes elmennem, hanem mert végre tudtam beszélni Somáról az óvónőivel. Mondjuk állandó a kommunikáció köztünk, ami úgy tűnik mindenkinek tetszik is. Legtöbbször tudom, hogy evett-e, aludt-e a gyerek, bónás-e, illetve észleltek-e valami szokatlant nála. Most ők is aggódtak Somáért. De ma Marika óvónő sugárzó arccal közölte, hogy újra a régi ez a gyerek! Sőt! Csintalan volt (ezt olyan végre-sóhajjal mondta a Marika). Evett egész nap (reggelire még megette a pizzás kiflijét is). Sokat játszik ugyan legóval odabent is, de nem egymagában, hanem tanítja-bevonja a kisebbeket, érdeklődőket. Általában segítőkész, vidám, értelmes gyerek. Rajzolni odabenn se nagyon rajzol/kreatívkodik, de ha a barátai (főleg a Ricsi) keményen ügyködnek valamin, akkor ő is könnyebben kapcsolódik be a munkába. Kifejezetten jónak látják, hogy nagyobbakkal lesz együtt, mert kíváncsiságát mindig azok dolgai csigázzák fel igazán. A kicsikkel igen közvetlen, barátságos, szívesen magyaráz nekik. (Mire jó egy kistesó!?) Ma ezekből már volt rendesen. Az elmúlt napok takarógyürögetős-sirdogálós-nemevős morcos gyereke eltűnt. Olyan lökött vagyok, megírtam, és íme az eredmény. Jó ez a blog-ima.
  

Soma reggelije

avagy van remény (elcsépelt szó, de sokatmondó, erőt adó).

Ismeritek a Hami könyvet? Bekattant, hogy Soma hogy rá tud kattanni a könyvekre. Bárcsak enni szeretne így! Ezt a könyvet imádjuk, nagyon szép a grafikája és még vicces is, tanulni is sokat lehet belőle, és a legfőbb értéke - jelen pillanatban - hogy meg lehet éhezni tőle! Kicsit elfelejtettük és mostanában nem forgattuk. Pedig nagy kár. Mivel ma reggel a hatására Soma - aki nem eszik itthon reggel semmit - egy fél pirítóst, egy majdnem egész banánt és egypár kanál kukoricát evett meg. De csak azért ennyit, mert szilvásgómbóc nem volt itthon. Jó könyv vagy jó könyv?
  

szerda, április 06, 2011

Gondolatok a béka segge alól

Ott tartunk, hogy a mókuskerék nevű betegséget még valós betegség(ek) is felülfertőzte(k). Soma, Zsombor, Jácint, én. Senki nem maradt ki és senkisem ugyanabban a betegségben van volt. Zsombort kivéve mindenki nehezen viseli az ilyesmit. Jácint ingerlékeny és kiabálós. Soma a nemevést/nemcsináloksemmit fejlesztette tökélyre, sikítós ordításokkal megspékelve. Ma volt oviban, de ott sem vett részt semmiben. Itthon szeretne lenni, de ki-elmozdíthatatlan. Csak mesét szeretne nézni és legózni. Még a második csak hagyján, de nekünk már a könyökünkön jön ki, még ha olykor igen kreatív is benne a gyermek. Azért beteg folyton, mert nincs energiája, mert nincs szabadlevegőn, mert nem eszik. (Igaz most utolsóként a hasmars nyavaja kapta el, de most már túl van rajta.) Nem éhes, mondja. Nem megy ki, mert hideg van(!!!), mondja. Pedig kinn csodás tavasz van. De sajnos ezt csak Zsombor tudja, aki nem győzi a cipőjét hozni, kalapját venni. Indiana Jones megirigyelhetné a kalapfeltevésének a mozdulatát, de elszánt tekintetét is. Ha nem megyünk, képes torkaszakadtából ordítani, krokodilkönnyekkel aláfesteni. Ha feljövünk, szintén. Máskor nem is sír. Igazi menő-manó, persze Soma miatt gyakran nem teljesülnek a kicsi efféle természetes vágyai. Zsombort a betegség sem tartja vissza se az evésben, se a menésben. Hamar is gyógyul. Szinte süt körülötte a nap. Amikor engem is kezd magával rántani a kilátástalanság, akkor csak Zsomborra kell néznem. Merő láz és vigyorog. Csurog az orra, és azzal szórakozik, hogy szétkeni. Persze mindez csak múlt idő. Most csak néha-néha köhhint egyet, amin nagyokat lehet kacagni, egy tüsszentésen meg egyenesen fetrengeni kell a röhögéstől.

Persze a karantén jelleg idején dühítően/imádatosan tavasz van, meg munkám is lenne (több is), illetve Jácint is tenné a maga dolgát, ha tudná. De nem tudja, mert hatalmas béka nyom minket. Picimamáék is betegségből betegségbe bukdácsolnak. S még segíteni sem tudunk nekik, mert mi is nyakig benne vagyunk (és kapni sem szeretnénk tőlük semmi galád gebulát). Az ő segítségük is veszettül hiányzik. Pedig néha elég lenne egy kis zöld gyep is a nagyszülőknél. KatiNagyi a fő megmentőnk (gyepben is), akit csodamód a betegségek elkerültek (és mi sem ragasztottunk rá semmit, kop-kop!). Szóval idegesek vagyunk a munka és a nemlét miatt, amit a gyerekeink hűen vissza is tukröznek. Én próbálom a letargiából kirángatni magam, de nehéz, ha az ember párja is dettó. J próbál zenélni, én próbálok dolgozni, terápia jelleggel és kevés sikerrel. Mindenek felett azonban Soma nyomaszt minket. Ezer receptorral vesszük az adást, hogy nincs valami rendben. De mi a teendő? Megtömni nem tudom/akarom, és kirángatni a szabadba sem (túszdrámába illő képet kell elképzelni, akkora az ellenállása). Még a béres-cseppet (étvágyat csinálna neki) is alig tudjuk beadni neki, mert azt evés közben kell bevenni. Falfehér és teán kívül nem vesz magához szinte semmit. Azthiszem túlnőtt rajtunk a baj feladat.

Azért itt a végén le kell szögeznem, hogy mindezek ellenére nagyon remélem, hogy egyszer odébbugrik ez a lusta béka.