Ma dél körül hívtak az oviból. Már az első reakcióm, az
ó jajj volt, nem is alaptalanul. Soma felszippantott az orrába
véletlenül egy lego-darabkát (egy kúpszerű formát). Hirtelen végiggondoltam, hogy míg mi odaérünk Zsomborral, babakocsival nehezítve, addigra már rég lejjeb/beljebb csúszik a lego és persze mivel, s hogyan rohanok tovább a megmentés céljából. Tehát nem mi megyünk. Egyből riasztottam Jácintot aki eldobott kapátkaszát és autóval gyorsan a sebészeti ambulanciára szállította a gyereket. Ahol Benedek doktorúr még csipesszel eltudta csípni a betolakodót. Huhh. Csatakosra aggódtam magam e pár perc(?) alatt.
Szerencsénk volt, hogy Som gyorsan jelezte (felsírt) és el is mondta a probléma okát. Alvásidőben (Soma mostanában nem akar
ottaludni) hasonfekve játszott a lego-emberével, akinek sajnálatos módon néhány kiegészítő is volt a kezében. Valami űrbázisos sztorit játszott el éppen, mikor talán tényleg véletlenül túl közel került a lego a gyerek arcához és beszippantotta.
Egy kicsit megviselődött Soma orrnyerge, de most már szépen veszi a levegőt, és az ijedtségen kívül nincs baja. Érzi, hogy micsoda nagy baj lehetett volna ebből. Sok-sok pillanatig volt félelemben, kétségek között. Mi nem is tetéztük a baját. Megkönnyebbülve átöleltük, és magától szipogva megígérte, hogy nem csinál többet ilyet. És csak nagyon reméljük, hogy tényleg.
Nem, nem vonom meg tőle a legót (szerintem nem lenne megoldás), de többé már nem vihet magával legót az oviba. (Eddig is csak két emberke volt megengedve.) És hason sem legózhat.
Az a legérdekesebb az egészben, hogy Soma sohasem vesz semmit a szájába. Pici babaként sem volt vele ilyen gondunk. Ugyanúgy mint ahogy a másfél éves öccse mellett is simán ott lehetnek a pici legók és a kinder-figurák is, eszébe sem jut megkóstolni őket. Mégis a migyerekünk volt a hoppmester.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése