vasárnap, január 15, 2012

Megkettőévesedett

Zsombor.

Ajándék ez a gyerek. Nem mintha sokszor eszembe jutna a születése és az azt megelőzőek, de mostanában mégis felidéződnek. Merő szenvedés volt, kitartás jelszóval. De jutalomra nem számítottam. Pedig lett. Ő. Miatta elviselhetőbb a múlt is, az például amikor terhesen nem tudtam altatni Somát, mert a "szag"ától undorodtam (azt hiszem ez a legfájóbb pontom a terhes időszakból). Persze a gyerekillatnál nincs édesebb a világon. Szagolgatnám is most Somát, ha hagyná, ehelyett kapom Zsom nyomulós voltát, és vele az édes babaillatot. Babaillat, ennyi maradt csak a babaságából. Kisfiú ő már a javából.
Lassan a nyelve is elered. Lelkesen próbálkozik, a kétszótagosok elég jól mennek, legtöbbször az első hang nélkül. Soma sokszor fordít "Hát nem értitek, azt akarta mondani, hogy ezt vagy azt szeretné!" A kicsi meg lelkesen bólogat a megfejtés helyességén.
Zsombor számára Soma az etalon. Pedig Som nem éppen kedves tesó, még mindig üt-vág a jelszava. De Zsom hamar megbocsát és mehet tovább a játék. Kistesó hűen követi Nagytesó utasításait, vagy egyszerűen utánozza azt. Kistükörnek szoktam hívni. Ügyes a mester is, tanítvány is, no meg mi is jól szórakorunk. Sajnos az evésben viszont látom a hátrányát is. Igaz, hogy most már Soma is jó evő, de irtó válogatós. Zsombor bevállalósabb fajta, de ha azt látja, hogy Soma nem kóstolja meg ill. nem eszi, akkor ő sem. Például Som magában, a külsejétől megfosztva eszi a kenyeret, kalácsot. Így Zsombor is úgy enné, pedig neki eddig nem volt problémája a héjakkal, sem a rákent vajjal. Most már van.
Nem történtek egetrengető változások mostanában. Maradt a kedvesség, okosság, mozgékonyság, sétakedv, emberszeretet (kis megilletődött fázis után), a nagyszülőkért való önfeledt rajongás, huncutság (egyre nagyobb kifejezési eszköztárral). Mindenben látom azért a fejlődést is. Egyre jobban épít (ugyebár Kistükör), de nagyon kreatív is, az építményeket továbbhasználja. Autókkal történeteket játszik el. Sínpályát épít. És kezd rákapni a kirakózásra. Nagyon ügyesen illeszti a dolgokat, kis segítség kell csak neki. Jó tanulópálya Soma kirakója, aminek 4 és 6 darabosát egyedül ki is rakja, de a 9 és 12-es is megy, segítséggel. Sok küzdelem van a játékokért, de a legtöbb az kirakóért van. (Hiszen mindet Soma kapta anno, bár őt akkor nem is érdekelték. Most azonban már ő is ügyesen kirakózik, szóval nem engedi, hogy a kicsi is kipróbálja. De az mégis kipróbálja.) Szeret rajzolni, néha nem tudom megkülönböztetni a két gyerekem rajzát. Zsom szereti kipróbálni a színeket, próbál köröket rajzolni, pöttyözni, vonalakat huzigálni. És a valamit amit rajzolt, meg is nevezi. Zsombor szerepjátékozásaiért vagyok még nagyon oda. Plüssállatokat dirigál, elmórikálja, hogy ki épp mit csinál. Üres tenyeréből megeteti őket. Simogatja a nemlétező valamit a markában. Nyávog, hogy cica az. Aztán ő maga lesz a cica, akit meg kell simogatni. Macit fésül, etet, altat... Elszerette Soma egyik maciját, amit épp Soma is meglehetősen kedvelt, ment is egy darabig a harc érte, de végül Zsom nyert. Illetve Soma átengedte a kicsinek. "Na jó, legyen az övé!", és azóta tartja is magát ehhez. Ilyenkor gondolom azt, hogy mégis a mélyben minden megvan Somában amit szerettünk volna neki tanítani, átadni, csak a felső kéreg az, ami most ilyen morcos.
Szóval "aci" nélkül Zsom nem tud aludni, meg a további kellékek nélkül sem: cumik - egy a szájba és egy-egy a két kézbe -, hálózsák - főleg ha az epres -, takaró (még a hálózsák fölé kell), iszipalack (vízzel), no meg én, azaz a karom/bőrőm simogatása. Minden egyes elem azonos intenzitással bír, bármely elem kihagyhatatlan. Kész öröm egy lefektetés. Főleg mostanában, mivel a hűvösebb idők beköszöntével a rövidujjú pólókat hosszúra cseréltem, így a karom már nem maradt csupaszon. Feltűrt ruhaujj viszont nem felel meg a fiatalúrnak, szépen a helyére húzogatja, rend a lelke mindennek. Igenám, de akkor mit gyűröget, markolász, cirógat, csipked, simogat? Hát a nyakamat. Nagyszerű ötlet ez tőle, ugyanis ez a testrészem az, ami nem bír közvetlen behatást, legyen az cirógatás, vagy garbónyak. (A sálak a megtűrt szférát képezik.) Szóval csendben szenvedek miközben Zsombor tésztát dagaszt a tokámból. És ő is szenved, mert nem egy ellazult anya az, aki mellett elpihenhetne. Remélem hamarosan találunk valamilyen megoldást eme problémára, mert igencsak messze van még a tavasz (a panelben meg nem számítok ezer fokra).
Cumik. Van vagy tíz. Először csak alváshoz kellettek, aztán mikor elhatalmasodott rajta a fogzás (úgy nyár vége felé), egyszerre indultak be a hármaskák - mind a négy -, Zsom szinte hozzánőtt a cumi(k)hoz. Nemigen tetszett nekünk, de ha rágcsálhatta a cumit, minimálisan volt csak nyűgös, ezért megengedtük neki. Pár nappal ezelőtt ki is bújt a bal felső hármas csücske, bár mi a jobb felső hármasnak drukkoltunk. Szóval Zsombor majdnem 13 foggal ünnepelhette a második szülinapját. Nem hamarkodta el. És miért is van ennyi cumija? Ugye az alváshoz eleve 3 kell és mert lusta szülei nem hajlandóak állandóan cumit hajkurászni a lakásban, így viszont ahova nézünk ott cumi van. Elvileg. Mert képzeljétek, még így is megesik, hogy nem jön össze a szükséges három, a kellő pillanatban. Egyébként meg cumival a szájában látni egy gyereket nekem mindig olyan szívfájdító látvány. Tudom, hogy őt megnyugtatja és ezért hagyom is. Amikor viszont Zsom oldalra tolva, kicsit kiejtve a szájából olyan Lucky Luke-osan tartja a cumit, az oly aranyos, hogy már nem is érzem problémának (majd erre még visszatérünk azt hiszem) a dolgot.

Szóval kettő éves már Zsombor is, el sem hiszem! Vagy mégis. Mert minden porcikámba beitta magát a lénye, szeretése, szerethetősége. A mosolyáról és a szeme csillogásáról meg nem is beszélve...
  
(2011 október 31. - majd visszadátumozom - jobb későn mint soha alapon :-))

Nincsenek megjegyzések: