Édesz kenyéj!

Zsombor elkezdett beszélni. Azaz: BESZÉL! Mondatokban. Sokat. Ragozva. Érthetően.

December 13-án mondta először az első ragot. Épp altattam. Felkönyökölt és közölte: 'ömpej... 'ömpe t (dömper... dömpert). A kétszótagos szavak próbálgatása volt ezidáig terítéken, többnyire az első hang elhagyásával. Ment a tej, de a tejcit már ejci-ként ejtette. És persze mindig megértette magát így is.
November közepén elkezdte magát nevén nevezni, pedig senki sem kérte rá. Játék közben egyszercsak kinyilvánította, hogy ő (H)öffej Baba. Valószínűleg a költözésből adódóan sokszor hallott Hogy hívnak? váltotta ki belőle, hiszen Soma mindig tisztességgel válaszolt is a kérdésre. Majd ebből lettünk mi: (H)öffej Oma, (H)öffej Ácint és persze (H)öffej Anya. :-)

Attól az ominózus Luca naptól fogva pedig beturbósodott a gyerkőc, csak mondja, mondja. Alig telt el egy hónap és Zsombor ott tart, hogy ő már Omboj, illetve az imént alig tudott elaludni, mert azon dolgozott, hogy a zs betűt is kiejtse a következő mondatban: Ez szoba Zsombojé. Szép szoba. Somájé. (Ez hány mondat is?)
Délután a konyhában uzsonnáztunk, Soma megsértődött és elviharzott. Zsombor kiabált utána: Szoma gyeje vissza ide be, ki, be, ki. Igazán eltöprengett, hogy végülis mi a helyes ki vagy be?

Rengeteg szó van még a repertoárban, és már a hosszától sem retten meg. (pl. hó embej)
A kedvencünk - Jácint örökérvényűje - az Ésszej fijam! (Ésszel fiam!), amit önmagának is szokott mondani.

A színekkel is kezd tisztába jönni: pijosz, kék, ződ... Ez fijom spejót pijosz. (Ez a finom spenót piros.) Szóval csak majdnem.

Szilveszterkor a korai tüzijátékozásnak köszönhetően a fiúk is hangulatba kerültek. Ablaktól ablakig rohangáltak, hogy lássák a rakétákat. Zsombor kiabálta is: Hujjá, űj hajó! (Hurrá, űrhajó!) Valószínűleg a rakéta szót hallhatta tőlünk és így fordította le magának a sohasem tapasztaltat.

Január elsejei meglepije pedig a következő volt: Szejet... - mondta életében először és cirógatva hozzámbújt - engem Anya. Tegnap pedig már a szejet em-el is megpróbálkozott.

És persze: én, engem, enyém, nekem. Az én vizem viszi nálam a prímet. Öntudatra ébredt a kincsem. De senkitől sem sajnálja a jelzőket: szép, jó, okosz, ügyesz...

Az meg csak hab a tortán amikor a kenyeret simogatja meg, hogy Édesz kenyéj! (Édes kenyér!)

Szerintem meg Zsombor az édes és gyakran simogatom is!