Koppánymonostor

Ez az a hely ahol felnőttem, mégsem hiányzik. Csak a Duna. Az azért itt folyhatna a kertünk végében. Mert annakidején majdnem ott is folyt. Som szinte csak a kavicsait ismeri (tonnaszám van itthon). No meg úgy látta amikor hídon mentünk át felette. De most szombaton bele is gázolhatott a hajdani szépemlékű szabadstrandon, ami ma már csak az emlékeimben él. Azért a víz a régi volt, hideg, de jó. Igazándiból csak lábat áztattunk. Még így is minden receptorommal a gyereket vigyáztam, aki ismételten úgy mászkált a köveken mintha sima talajon járna. Jót kövezett és iszapozott, a hullámokat is élvezte, bár a kezemet közben azért erősen szorította. Aztán egy-két dunai szunyogcsípéssel gazdagabban hazatérhettünk.

A település megváltozott, egyre jobb és nagyobb házak épülnek a régi nyaralók helyén. Ipari parkja hatalmas lett, így munka is van. Sőt itt olyan játszóteret is találtunk Somával, amilyenhez pár nagyváros játszóterét bejárva sem volt eddig szerencsénk. Annó azt éreztem, hogy itt semmisincs. Na ez mára megváltozott. Mégsem mennék vissza semmi pénzért. Lezártam.