csütörtök, június 24, 2010

Kaland






Azaz Kalandpark Szombathely mellett. Rég nem látott barátnőmék, - még a Dekorsulis évekből (jujj, 97'-ben végeztem) - Anitáék nyaraltak Szombathelyen. Így jó alkalomnak tűnt a találkozásra a hely és az idő is, sőt az idő(járás) is. A hétre nem ígérkezett nyaralóidő. Szerdán azonban kezdett kiviggyanni a nap. Na, akkor csütörtök lesz a mi napunk, és lőn. Csodás időnk volt. Finomat ebédeltünk Anitáék szállása mellett, együtt. Teli pocakkal vágtunk neki a kalandnak. A nap sütött, a park hatalmas fái jótékony árnyékot vetettek. A társaság remek volt. Anita semmit (de tényleg!) nem változott az évek során. Kicsit furcsa is volt a két 6 éves (pont aznap ünnepeltek) ikerfia mellett látni őt. 12 éve nem láttuk egymást, de mintha tegnap váltunk volna el. Jó kis helyet választottunk az újralátásra. Somát a játszótér teljesen elvarázsolta, nem is akart hazajönni. A kötélpályás-csimpaszkodós akadálypályákat ő nem próbálta ki. Bence és Dani, a két nagyfiú viszont ügyesen teljesítették a kezdő pályákat. Majd kisvonatozott egyet a csapat. És még egy icipicit beszélgetni is tudtunk. Szóval jó volt. Olyannyira, hogy Soma végül hisztizett egy "maradniakarok"-ot (ilyenkor ez fáradtsági szintjelző). Aztán a gyerekek kidőltek, már az autóban elaludtak és otthon simán tovadurmoltak.

Meg kell jegyeznem, hogy nagy örömömre most végre készült hordozós kép rólam és Zsomborról. Kinga ajánlása után vettem. Jó döntés volt. Nagyon szeretem ezt a Hoppá-t (sling), könnyű felvenni és Zsombor is szereti, mert innen nézelődni igazán nagyon jó (tekereg ezerrel, de mégis biztosan ül benne). Néha Soma is belekéredzkedik, őt háton tudom vele vinni. Talán nem vagyok elég edzett hozzá, mert hosszútávon elég megterhelő a cipelésük. Mégis szeretem. Most egy Mei-tai-t szeretnék kipróbálni... (abba talán Jácint is belefér).

1 megjegyzés:

G írta...

Nekem van egy kvázi használaton kívüli, házi készítésű mei taiom. Sőt, itthon is vagyunk, meg még a mei tai is velünk van. És ha jó, elkérem a barátnőmét (azt is én varrtam, de fiús és nem olyan fapados, mint az enyém...) Szóval csak szólj!