Savanyúcukor

Beleolvastam a blogomba és elég savanyúnak találtam. Pedig nem ilyen ám az életünk, inkább savanyúcukor szerű. Ugyanis nevetés nélkül nem lehet túlélni a dolgokat, vallom és alkalmazom is. Punyadásom gyerekkacajjal fűszerezett. Felöltözve, viszonylag csinosan (felpüffedt arcomat leszámítva) fekszem. Som rohangál körülöttem, hoz, megmutat, visz amit tud: "lopikáztam háztartási kekszet", odabújik, megpihen és szórakozik velem. Ez a legutóbbi a következő: tudja, hogy nehezen mozgok, ezért amikor megakarom simogatni, kitér előlem. De jön újra és újra kacagva: "Ez vicces?". Mikor látszólag feladom, vagy 'elkapom a grabancodat' kiáltok, akkor közel jön és megcsikizhetem vagy megehetem a felajánlott testrészeit. Igazán jó móka. Tényleg sokat van körülöttem, de ha bealszok akkor azt tiszteletben tartja. Másrészt nagyon jól eljátszik magában is, illetve Apával, Mamával. Főleg itthon akar lenni. Ez azért jó, mert Jácint vérnyomása is magas. Kispapa. :-) Szóval délelőtt elvinni valahova szinte lehetetlenség. Délután is könyörögni kell neki, hogy induljanak el valamerre. Persze amikor már elindultak, akkor élvezi a csavargást, de nagy örömmel jön haza. És mindig hoz valamit nekem, gesztenyét, virágot, követ. Érzem, hogy mennyire hiányzom neki. És úgy látszik együttes erővel kompenzálunk és jókat kacagunk.