Át/meg/kigondolva

BEÍRATVA.

Zsombort beírattam a Sün Balázs oviba, ahova Soma jár, de nem abba a csoportba (NarancsSüni) kértem, hanem a másik vegyesbe (KékSüni). Az óvónők győzködtek, hogy legyenek együtt, de nem hagytam magam. A NarancsSüniben az óvónők nem túl sok erőfeszítést tesznek és nulla a kreativitás. Nem mennek sétálni, nem használják a sószobát (pedig időpontjuk is van rá). 8-tól 9-ig van kézműves foglalkozás, amire mi (és még rengetegen) alig érünk be, így munkái is alig vannak Somának. Meg valahogy nem figyelnek túlságosan oda gyerekekre, olyan mintha mindig máshol járnának. Pl. nem vették észre Som kétkezességét sem. A gyerekektől viszont elvárják, hogy a szabályaikhoz igazodjanak. Az "asztali játék" ennek a legjobb példája, amit ébredés után(!!) csak és kizárólag asztalnál lehet játszani (kirakó, rajzolás, építés...), de már a megépített/meghajtogatott repülőt nem lehet megreptetni a terem közepén. Pihenés a pihenés után. Jujj! Egy aktív fiúnak ez milyen rossz érzés lehet. Zsomnak nem kívánom ezt. Soma is nehezen viseli, de ő benyeli. Főleg, hogy most már alig akar hazajönni az oviból (jó benn játszani, jó kinn játszani). Nem hinném, hogy a pedagógusok miatt, inkább a kezdődő barátságok, együttjátszasok miatt. Őt - eszem szerint - elvinném máshova, viszont a szívem azt súgja, hogy maradjon. Elég volt a sok változásból, kicsi lelke kezd lenyugodni. Az ovis hisztik teljesen eltűntek. A gyermeki kapcsolatok fontosabbak számára mint bármi más. Az óvónők meg már nem szólnak rá annyit (hogy ne sírjon, hogy ne szopja az ujját, hogy ne hurcolja a takaróját, hogy ne vigyen semmit, hogy ne ugráljon... - szinte minden idegesíti őket). Mióta örömmel megy oviba, azóta ezek a nem tudok mit kezdeni vele dolgok minimálisra csökkentek. Tudja, hogy teljes a bojkott ilyen téren. Meg akar felelni. Büszkén mondja, hogy ma nem szóltak rám az oviban. Édesem. Remélem eljön még az az idő is, ha elmúlnak a zavaró körülmények, hogy még a végén oda is figyelnek rá. Szóval nem a legcsúcsabb neki a hely, de mégis kezdi megtalálni a helyét. Zsombort nem vihetem máshova, ha Soma marad. Így csak egy másik csoport maradt mint választási lehetőség. Tehát a papírra az került: NE a tesóval egy csoportba.

Egyébként Zsombor is járt már kicsit oviba, mivel Ringató-szerű foglalkozások voltak az oviban, hogy bemutassák kicsit az óvónőket (minden alkalommal más és más óvónő tartotta). Zsom örömmel ment, és most is minden nap oviba készül. :-) Kíváncsi vagyok kitart-e októberig.
  

Bevetésen

 



Képek Anyu kedvéért... :-)
Mert az igazán jó képek azok lennének, amit mobillal fényképeztem (később talán ide is teszem őket), mivel a gyerkőcök a futóbringán ill. kismotoron is alapfelszerelésnek tekintik a szemüvegeket - "Motojozom szemüjegge!". Nem kis döbbenetet és mosolyt kiváltva a járókelőkből. Meg belőlem.
  

Itt is Bababörzét szervezünk

Gyertek! Gyertek! :-)

 

Ninja GO2!

Van ám Jég Ninja-nk is (kis infásnő beütéssel)!

Tűz és Jég... hümm, két különböző elem, akárcsak a gyerekeim. Bár a tűz mindegyikben lobog rendesen.

   

Ninja GO!

(Patrik Király és Kai - a tűz ninja)

(SomaKai és PókSoma)

 

Soma & Soma

Jelmezes főpróba letudva. (Majd csak pénteken lesz náluk jelmezbál.)

Ördögiek ugye?
(az énSomám nézése ízelítő a hiszti-dramaturgiából)

  

Soma félelmei

Soma hisztijei a költözés után enyhültek, bár nem szűntek meg. Már nem olyan megvigasztalhatatlan ordítások ezek, hanem mindig látszik a (látszólagos) ok. Még mesét akar nézni. Nem akar oviba menni. Nem akar sehova menni. Szinte ezekre redukálódott le a dac. Igazából az ismeretlentől való félelem munkálódik benne. > Nem érhet baj, ha itthon vagyok a jól megszokottban. Még ha tudom, hogy tuti helyre megyek (pl. Lego kiállítás), akkor is nehéz változtatni.  < Az ovi is ezért síró-téma. Persze amint bemegy a közösségbe, már meg is szűnt a külvilág/család számára. A múlt héten a szülőin kiderült, hogy nagyon jól eljátszik odabenn, de a közös tevékenységekbe nem akar bekapcsolódni. Kezdenek barátai lenni. Sőt Soma Somával nagyon egy húron pendül, s többször volt már hogy csapatban átlépték a csintalanság határát is. Beszokott, mondták az ovónői. Mondjuk a másik Soma is édes kiskrapek (és ők is nemrég költöztek Győrbe), Somám barna változata, ugyanaz a testalkat, sűrű-hosszú szempilla, nagy szemek, még majdnem egymagasak is. Ja és persze ugyanaz az udvarias, választékos beszéd és az érdeklődési kör is (lego ninja + hot wheels autók + nagyon fiús játékok – hősök, szörnyek…). Szóval a barátra találás reményeim szerint nagyon jó úton halad és nagyon jót tehet a fiamnak. Pláne, hogy Patrikkal is alakulnak a dolgok. Talán rájön ez az érzékeny lelkű kismaszat, hogy érdemes oviba járni, újat felfedezni, szóval változtatni, mert ha megtaláljuk az újban, a másban a jót, akkor sokkal jobb lesz nekünk. Neki. Sajnálom, hogy a régebbi tapasztalatai nem ezt támasztják alá, és a belső mozijai mindig ezt a hezitálást (nem akarom!-ot) váltják ki belőle. Érzem, hogy ő maga is dolgozik a félelmei leküzdésén, már csak a hiszti-intenzitás csökkenésből is erre gondolok. Persze én is segítek amiben tudok. Főleg, hogy a legnagyobb változást mi idéztük elő a Győrbe költözéssel. De talán pont ennek jó volta segíti őt, ez az amiért képes küzdeni. Hiszen tényleg nagyon szereti a lakást, a nagy tereit és sohasem emlegeti a régit. Tudja, hogy a Mamák jönnek hozzánk, barátok szintúgy (szinte minden hétvégén). Nincs veszteség a múlthoz képest, csak nyereség. Bár a Fruzsi hiánya néha fáj egy kicsit neki. (De ezen is ügyködöm.)

Ugyebár kétkezessége megállapítást nyert. Nagyon ügyes mindkét kezével, de mégis van benne egy gát amiért nem rajzol. Ha elkezd egy tevékenységet kétszer át kell gondolnia, hogy melyik kezével mit fog csinálni. Szóval elbizonytalanítja a dolog. Így elkezdtünk vele Ayres terápiára járni, ami az agyféltekék összehangolása mozgásos feladatokkal. Nagyon élvezi. Marika néni - aki tartja-, olyan jól felépített és motíváló dolgokat csináltat a gyerekekkel, hogy Soma szeme felragyog amikor meghallja hogy hova megyünk, és ugrik (egyedül, magától) bele a cipőjébe, veszi kabátját… Másik anyuka kérdezte, hogy mi miért is járunk ide, nem érti! Ahogy elnéztem a gyerkőcömet, majdnem én sem. Tele energiával (de nem az az otthoni szöcske-stíl), szabályokat követve, ügyesen, pontosan, maximumra törekedve (igen, igen!) végzi a dolgát. Persze kacag, bohóckodik közben, de amit kell azt megcsinálja, s örül a sikerének. Ha tudja mondja. (Az oviban hiába tudja a verset, nem mer kiállni és elmondani.) Érzi, hogy figyelnek, jól figyelnek rá. Nagyon jó szakemberhez kerültünk. Marika néni már az előzetes felmérés során a félszavaimból is pontosan rátapintott Soma lényegi dolgaira. Elsőként arra, hogy ő először a szemével/agyával tapasztal, s amikor odabenn már minden lehetőséget, eshetőséget lejátszott, akkor jöhet a megvalósítás. Ezért állt kiskorában akár egy órán keresztül is egyhelyben a játszótéren, figyelve a többieket, majd egyszer csak elindult és a falmászásban kiteljesedett. Az első foglalkozáson is főként megfigyelő volt, nekem meg ott kellett lennem, mivel amibe bekapcsolódott abban bíztatást várt és így kapott is. Mára már csukott ajtó mögött is megy a dolog. Egyébként azt mondja, ritka az ilyen 50-50%-os kezű kisgyerek erre a korra. Pedig Soma tényleg ilyenfajta hatékonyságú a kezeivel. Ami jobbra esik azt jobb kézzel, ami balra esik, azt bal kézzel csinálja. Ma rajzolt (ebben is fejlődünk kérem!) egy szemüveget nekem, na ezen aztán jól kijött minden, bal kézzel kunkor, karika, vonal, test középvonalánál kéz csere, jobbal megigazítja a vonalat, karika, kunkor. Nagy vigyor. Na erről beszélünk.
Nagyon aranyos volt Som, mikor megkérdeztem Tőle, hogy szerinte melyik keze mire való. Azt mondta: A jobb írni, a bal enni. Egyébként egyértelműen jobb szemes, jobb füles (jobb szemmel kukucskál, jobb füllel hallgat). Nagyon kíváncsi leszek a végére. J

Egy kis történet:
Soma nem akar napos lenni. Kedd reggel és szerda reggel is ennek a skandálásával telik. Bíztatom, hogy biztosan ügyes és nem hiszem, hogy minden nap ő lenne a napos. Biztosan ma (szerdán) már nem ő lesz. Hazajön. Sír, hogy bizony megint ő volt a napos, és holnap nem megy oviba, mert megint ő lesz. Reggel Apa viszi, elfelejt rákérdezni a dologra. Délután én megyek érte. Felháborodottan közli velem, hogy megint ő volt, és hogy brühühü. Megkérdezem Zsike nénit, hogy mégis hogy van ez. Mire kiderül, hogy Soma a csoport legügyesebb naposa (vegyes csop. , vannak nagyok is!), mindent megcsinál amire kérik, emlékszik a szokásokra, sorrendekre, nem burogat, precíz. Tényleg ügyes. Szegény gyerek, csütörtök délutánig kellett várnia arra, hogy elhalmozzuk dicsérettel és puszikkal. De napos továbbra sem akar lenni. Ki érti ezt? Mondjuk az egy hét naposság szerintem is egy kicsit hosszú.

Az érzékenységi fokát úgy tudnám érzékeltetni a gyereknek, hogy vasárnap hatalmas krokodilkönnyekkel végigsírta (több mint fél órát) amint az anyja - aki 12 éves kora óta nem korcsolyázott – NEM esett el egyszer sem a jégen. Féltett. Ennyire. Ő maga megpróbálni sem volt hajlandó, bár otthon már korcsolyacipőt akart magának. Lehet, hogy meg/kinézett a könnyei mögül egy profit és most már tud is? J