Maskara

Amikor már mindenhol elmúlt a farsang, no akkor tombolnak a mi ovinkban. Szóval nehezen, de eljött végre a várvavárt pillanat és Pókember ruhát ölthetett az én nagyfiam, akarom mondani ő maga lett Pókember. Akiről egyéb információja nem nagyon van (nem látott ilyen mesét még), mint hogy egy pókcsípte hős és minden trendi cuccon ez virít. Minden gyerek vágyálma. Volt is belőle négy a csoportban. Ami egyáltalán nem törte le, sőt! Összedobták pókerejüket, és együtt viháncoltak szupererővel. Soma annyira odavolt önnön magáért (értsd: fürdött a szerepben), hogy még Zsombor csoportjába sem volt hajlandó átmenni, nem akart kizökkenni a szerepből (pedig megmenthette volna a kistesót). Örülök, hogy ilyen jól érezte magát. És annak is, hogy a teljes testet fedő maskara ellenére álcája mégis árulkodóan Somás. A kéztartásra tessék figyelni!

Zsombor aki mit se sejt egy szellem volt. Nagyon készült ő is, de az eltervezett "Mosolygós szejjem leszek, aki azt mondja huhúú." -ból egy anyanadrágba kapaszkodó sirdogáló, nyüszmögő szellemke lett. Azért cuki, nem?

  

Békén szunnyad

Ha egy mód van rá velem (velünk) alszik Zsom, de néha bebüszkül a saját ágyára (merthogy mint mindent, azt is szereti) és akkor ott alszik, persze ott is kell a karom simogatása, a bújás az elalváshoz... és olyankor csak 3 körül jön. Mert jön. Apát rugdalni, Anyához bújni. Igazából én nagyon szeretem, ha ott szuszog mellettem. Apa hozzáállása megosztó, elgyengülve simogatja az álomban nyirkos szöszi fejet és sóhajtoz nagyokat, ha a talpára gondol. Engem nem rúg sohasem. Szóval ÉN szeretek vele aludni. Az elalváshoz vezető simi nem mindig felemelő, néha kicsit csikis, kicsit nemkívánom jellegű - örök lebegés jó és nem jó határán. Pedig nagyon gyorsan eltud aludni, ugyanis egy héten átlagban kétszer alszik délután. Hétvégén pedig sohasem alszik (mert Soma sem), és az oviban is csak kétszer alszik bele a délutáni pihenésbe. Szóval keresi a hajlatokat, most főleg a könyökömre van rákattanva, végigsimítja a karomat, befúrja a kézfejét a könyökhajlatomba, majd átsiklik kívülre és a legnagyobb nyugalommal markolássza a könyökömet. Újra és újra. Nekem jár csak ez a "finom" dagasztás, mert közölte, hogy "Én csak a hideget szeretem!" Apa igazi kályha típus, a nála való önaltatás Apa ujjának csavargatásában nyilvánul meg. Kezdeti kizárólagosságom kezd megtörni. Van, hogy kifejezetten Apa az aki elaltathatja, és akaratgazdag gyerekem amit kigondol abból nem is igen enged. És van érve is: Én CSAK Apát/Anyát szeretem! Persze jó, hogy van is lehetősége válogatni.

Esténként legtöbbször nálunk alszik el... de aztán átszállítódik az ágyába amint álomföldön jár. Somának ez nagy megnyugvást jelent, szereti ha Zsom nem alszik velünk, de mégjobban azt hogy Zsom velealszik. Mindenki tisztában van vele, hogy saját ágyban aludni jó dolog, de megébredés után lehet szülőket célozni. Így a reggeli ébredezés már mindegyikőnket a nagyágyban talál.
Tetszik, hogy így együtt is vagyunk, meg nem is. Van felnőttlétünk, mégis ott szuszognak a porontyok, ha mindenki arra vágyik. Mert igen, néha alig tudok elaludni gyerekszag nélkül. És akkor Zsom is hamarabb jön. Rendes gyerek.

Ha együtt altatom a két gyereket, mindegyiket a saját ágyában, akkor jár ének is, mert Somának mindig van. Te Jóég! Több mint 6 éve éneklem a Csiribiri-t és az Este jó-t minden este! Zsombornak is lettek kedvencei, a Bóbita (Somától örökölte) és a Bölcsődal. >>> 

Bölcsődal
Békén szunnyad a mackóhad, puha párnán alszik a tó.
Lengő hinta is elszunnyadt, sűrű éj lesz, jó takaró.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
iderepül a szemedre, csitt kicsi, tente.
Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapó.

Ha simogatóközelségbe érünk akkor viszont Csönd! a parancs.

Így alszunk mi. Jól.
 

Az alma beavatódik

Zsombor december elején kezdte az ovit. Pedig csak 80%-osan volt szobatiszta. Ment a műsor itthon, a wc-ajtó előtt bepisilek, bekakilok volt a leggyengébb, az apakiborító a szőnyegen ugyanez. A délutáni alvás cseppmentesen alakult minden esetben. Óvónénikkel megbeszélve, így lett a novemberi kezdés helyett december. Bár ők bevállalták volna már novembertől is. De én reménykedtem a fejlődésben. Hát nem nyertem. Óvónénik viszont nagyon elfogadóak voltak. Egy-két balesetet leszámítva Zsom boldogan pisilt a kiswcbe, sőt már odáig fajultak a dolgok, hogy nem volt hajlandó reggel a felkelés után itthon pisilni, hanem elvitte az oviba, mondván hogy ő majd a Gabi nénivel (dadus) pisil. És amit ő elhatároz, azt be is váltja. Szóval mára tudja tartani, és már balesetek sincsenek. Még adtam rá éjjelre pelust, de több hete könyörög, hogy ne (mert tényleg száraz pelust vettem le róla mindig). Ezen a héten beadtam a derekamat, el kellett hinnem, hogy ő tényleg (hű de nehéz ez!). Tegnap még baba volt, most meg nagyfiú. Szóval ovis segédlettel megszületett egy teljesen szobatiszta gyermek! (Érdekes párhuzamok: BarátSoma kistesója Áron is egy két nappal megelőzve Zsombort hagyta el az éjszakai pelust, pedig ő már nyáron majdnem szobatiszta volt. És a párhuzamoknál maradva BarátSomáról is most kezd kiderülni, hogy gond van az írásával, visszafelé kanyarítja a dolgokat. Ő nem is megy ősszel suliba.)

Az első pár alkalommal boldog tudatlanságban, kézenfogva ment a két gyerek oviba. Soma oviba menő hisztijei elillantak és Zsombor-biztató szövegekbe mentek át. Szívbemarkoló volt, ahogyan Zsombort készítette föl arra, hogy milyen jó az ovi, pedig tudom, hogy neki nem az. Aztán Zsom rádöbbent, hogy minden reggel menni kell. És innentől fogva jött a sikítva-sírva (hatalmas könnycseppek!!) oviba menés. Ami máig nem változott. Soma nem sír, Zsom viszont belead mindent. Néha ölben kell cipelnem az oviig. Aztán ha megküzdöttünk egymással, és betuszkoltam (szandál és gatyó nélkül) a csoportba (szív megszakad), onnantól nincs baj (szív markolása enyhül). Egész nap eljátszik, legtöbbször még egyedül, bár egyre jobban kezd csapatban is játszani. Bámulatos a fejlődés, egyre szebben beszél (most már nem Atyi nagyi a mama, hanem Kati nagyi). Büszke a szekrényére, a jelére (alma). Alakulgat a csoporttudata, önállóan kezd öltözködni is. Kedvencem amikor a fején átbucskáztatva lehúzza a pólóját, rettentőn szögletesen, férfiasan teszi, közben meg lóg a cumi a szájából. Hát igen. Az eddig csak elalvásnál, elfáradásnál játszó cumi, most mindenperces lett. Az oviba beviheti, sőt még az óvónéniknek is cumisan tart eligazítást. Mert folyton beszél, eszeveszett (perpill sárkányos) sztorikat ad elő. Sohasem voltam cumi-párti, ez a megengedem, hogy megnyugodjon dolog meg már nagyon nagy szélsőségbe csapott át. Mindig van min dolgozni.
Nehéz időszak ez, mert Zsombor ellenem játszik. Szeretne itthon lenni, velem, ezért beteg. Persze a tél zűrös időszak a betegségek szempontjából, de ő szeretne is beteg lenni, hogy ne kelljen oviba menni. És akkor beteg is lesz. Bevonzza. És persze akkor még a cumiját is megkapja egész napra. Meg Anyát.

Kérdezgetik, hogy hogyan bírom. Hát jól. Tudom, hogy jó kezekbe, jó helyre (mintha egy másik ovi lenne) adom a gyereket (már van tapasztalatom is ilyen téren és nem visz félre az első benyomás, a máz). Szerintem mindketten megértünk az ovira. Kell neki az elengedés (a fenti példa mutatja, hogy anyamatricáknál ez milyen nehéz) és a közösségi tér/játék, nekem szintén az elengedés és a magány. Még mindig nincs állásom, de munkám, célom az van. Hiszem, hogy kellhet még egy ilyen vén tyúk is grafikai területre. Fejlődöm. Tanulok is, online. Folyamatosan pörgök, megyek-jövök, szervezkedek. Nagyon jó ez, persze a gyerekek betegségei kicsit mindig megakasztanak a baromi nagy szabadságomban. De jól van ez így. Imádom őket. Minden nehézség ellenére semmit sem csinálnék másként. És ez szuper érzés!

Szóval most az a helyzet, hogy van egy újabb gyönyörű könnyes szemű ovis fiam.
  

Lehetséges tehetséges

Most voltam Somával kontroll iskolaérettségin. Mehet suliba... bár nem lesz könnyű menet... Vagy csak anya para és túlnyögöm? Van egy másként működő (lehetséges tehetséges) gyerekem, és kész. Akiről reggel megállapítják a nevtanban, hogy balkezes, hurrá! Merthogy minden írásos feladatnál bal kézzel dolgozott és a korábbi hezitálás is szinte teljesen megszűnt. Tehát: bal. Délben beszélek az ovi fejlesztő pedagógusával, aki elmondja, hogy Soma az utolsó két alkalommal minden feladatot jobb kézzel csinált. Például a dartsot is jobb kézzel dobta, amihez tényleg jó és biztos kéz kell. Tehát: jobb??

Az elméletem szerint az van, hogy papíron/írásban bal kezes lesz, csoportban (tömegpszichózis) jobbos, az életben meg kétkezes. Nem is olyan rossz dolog ez.
 

Hova? Hova? Hova?

Jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy Soma simán menjen a legközelebbi iskolába. De nem így áll a dolog. Harcolunk, hírmorzsákat csipegetünk, remélünk, kételkedünk, informálódunk...

Az előzmények tudatában én is gondoltam, de több felől is megerősítést nyertem, hogy Somának nem lenne jó, ha nyelvet tanulna első osztálytól. Bár nagyon érdeklik az angol szövegek, de a magyar szavakat sem érti meg mindig, csak használja. Angolul a hozzá közel álló dolgok nevét sem képes jól visszaadni, például a Transformers számára Sztranformersz. És ez ugyanúgy bebizonyosodott németből is egy iskolaelőkészítő jóvoltából, ahol a sagen alle Kinder-t úgy énekelte, hogy salle agen Kinder. (Persze a kicsi kapából jól nyomta.) Ha ezek egyszeri felcserélések lennének, akkor nem lenne baj, de meggyőzhetetlen a helyes szóhasználatról. Rossz rögzülés lesz a következménye. Ő jól tudja, és kész. Ez erősen mutatja a fejünk felett lebegő diszlexia/diszgráfia jegyeit. Szóval az elsődleges célunk a stabil olvasás és írás megtanulása. Minden nyelvi bekavarás nélkül.

A helyzet az, hogy a körzetes iskolánk - az Arany János  - két tanítási nyelvű* (német és angol), és ennek megfelelően egy német és egy (vagy kettő) angol osztályt, valamint egy hagyományos tanrendű sport osztályt indít. Mert erre van igény. Mondta az igazgató. És miközben vázoltam a helyzetünket, folyton a fejem fölé nézett és igyekezett hamar lerázni. Megoldásként a sport osztályt javasolta, ahol nem kell ám mindenkinek olyan nagyon sportolnia, mert csak az osztály fele lesz emelt óraszámú sportból (judo, szivacskézi, teremfoci), a másik fele hagyományos tanrenddel németet tanul (csak sima óraként). Hurrá! Mondjuk ez a megosztott osztály mégjobban kiverte nálam a biztosítékot mint a többi nyelvi osztály, mert hol marad az összetartás, az osztályközösség ilyen megosztottság mellett? Még azt megértem, hogy sokan szeretnék, ha tanulna a gyerek nyelveket, tényleg ilyen világ ez. Csak azt nem látják, hogy mennyi rejtett diszlexiást nevel a korai** nyelvoktatás a sima, okos gyerekből is. Szerintem. Szóval tanuljon meg minden gyerek írni, olvasni, és amikor ez már tutin megy, akkor bármit képes beszívni az ifjúság, mert biztos alapjai vannak az építkezéshez. Szerintem. Na, akkor sport osztályba menjen Soma? Na neee! Sportoljon a gyerek, persze, mert kell a mozgás, a testi aktivitás, hogy a mai oktatás által diktált rettenetes tempót bírni tudják a kölykök. De ne elsőben dőljön el, hogy ki legyen élsportoló, vagy nyelvzseni nem? Így lesz a jó képességű gyerekből szorongó, frusztrált, önértékelészavaros, - tovább megyek, - vagy éppen kezelhetetlen, lázadó gyerek. Mert nem kiválóak, illetve nem pont a rájuk erőltetett dolgokban kiemelkedőek, de az nem számít. Nem véletlen, hogy sorra alakulnak a tanulást segítő, a fejlesztést célzó klubok, körök. A mi esetünkben ha jó iskolát választunk, akkor is sanszos, hogy igénybe kell vennünk plusz segítséget. De nem mindegy, hogy azon is kell-e dolgoznunk majd, hogy az iskolában "tanultakat" is kompenzáljuk.

*Angol nyelven folyik néhány tantárgy oktatása. Én egy harmadikos angol órát láttam, full angolul, egy magyar szó nélkül (csak a gyerekek nevei nem voltak angolosítva). Az édes szőke kislány még amit tudott, azt sem merte, pedig tudta, mert bemutatóóra volt. Soma megfelelőjét láttam benne. Ja és felvetődött bennem, hogy érti-e, amit mond az osztály 80%-a?
** Ha otthon bármilyen más nyelvet napi szinten ért, hall, beszél a gyerek, az más. Sőt, az a tuti.

A körzetes iskola mellett csak az szól, hogy gyalog pár perc, az ovi után következő épületről van szó. Meg ide jár a legtöbb tavaly kirepült nagycsoportos, ami most fontos Somának, bár ő sohasem játszott ezekkel a gyerekekkel. Talán így hozza magához közel az iskolát. Merthogy ő nem akar menni. Számolni, olvasni, írni az jó volna, de az iskolában nem lehet játszani, ami nem jó. Az iskolai nyílt napok élményei is nagyon dübörögnek benne. Tisztulnak a dolgok a buksiban. Jönnek a kérdések is rendre. Próbálom nem befolyásolni, de általában elárulom magam, mert ami tetszik, az tetszik és nem tudom titkolni. (Ez főleg a tanítónéni személyében csúcsosodik ki.)

Még két relatíve közeli iskola (a közelség szerintem fontos tényező) jöhet számításba. Győrről van szó, tehát választék sok van. Az egyik nekem nagyon szimpatikus iskola a Kovács Margit, ez egy művészeti intézmény, ahol egy német nemzetiségi, egy rajzos, valamint egy sima (nincs kimondva, de a problémásabb gyermekeknek való) osztály indul. A nemzetiségi eleve kilőve, de a másik kettőre kíváncsi voltam. A sima osztály igyekezetben jeleskedett, de egyből láttam, hogy ez nem Soma szintje. Tanárnéninek napi szinten nem kevés dolga lehet. A negyedikes rajzos osztály magyar órájától viszont beájultam. Nagyon szabadon, oldottan mozogtak a feladatokban és láthatóan élvezték az egészet a gyerekek. Irtóra kreatívak és választékosak voltak a fogalmazásaik (először azt hittem irodalmi szöveget olvasnak fel). Énekek, drámajátékok, felolvasások, feladványok váltogatták egymást, pörgött az óra. Mindenki teret kapott. Mindenki szerepelt és ügyes volt. És még nem is rajzoltak! Jó tudom, ez bemutató óra volt, de ha csak a felét csinálják egy sima órán, már az remek. Csakhát Soma nem rajzol. Mély sajnálatomra.

A másik remek iskola a Nádorvárosi Ének-Zenei általános iskola. Igen, ez is művészet. Mert szerintünk bármilyen művészet beépülése a tanulásba, nagyon sokat adhat, sokat segíthet. Főleg Sománál. Soma szereti a verseket és dalol is ha van kedve. Állítólag tisztán. Én botfülűként ebben egyáltalán nem vagyok mérvadó. Jácint zenei múltja (trombita, tuba, basszusgitár) révén optimista a hozzáállásunk. Mondjuk az, ha valaki gyakrabban énekel, vagy hall énekeket, komolyabb zeneműveket, nem hinném, hogy ártalmas lenne. Inkább csak használ, példának okáért a nyelvtanulásban is nagy segítség lehet. Hangszeres tanulás nem kötelező, de aki tehetséget mutat, az különórákon kap ilyen jellegű oktatást. Piros pont a hozzáállásért. 3 osztály indul. Abból kettő tanítónőt találtunk megfelelőnek, két nagyon különbözőt. Köztük volna jó dönteni. Ha volna rá lehetőségünk. Ugyanis ez a suli igen kapós. Jó híre van, és könnyen megközelíthető a Győr környéki településekről is (amelyek fele valójában Győrhöz is tartozik közigazgatásilag). Tehát szintekre oszlik a bekerülés lehetősége. 1. A körzetes gyerek tuti befutó. 2. Nagytesó már ide jár. Vagy a szülők körzeten belül járnak dolgozni. 3. Körzeten kívüli, ha van hely és regisztrált előzőleg. Hát mi regisztráltunk. Egy kőhajításnyival lakunk a körzethatáron túl. Egy Jótündér keresztanyát tudtunk csak szerezni körzeten belül. Ennyi. Meg a remény. Az Igazgató úr igen jó fej. Kedves, befogadó. Pedig ugyanazt mondtam el neki, mint anno az Aranyban. Mondta, hogy írjak kérvényt neki. Megteszem. Mindent megteszek.

Kedden viszem Somát a Pedagógiai intézetbe egy ismételt felmérésre (kérésre előrehozott). Kíváncsi vagyok az eredményre. Most dominánsabbnak tűnik a bal keze. De a szeme stabil jobbos. Annyira bírom a problémáját. A hétköznapokban inkább a vicces szinten van jelen a dolog. Kértem építsen tornyot. Felépíti ballal, lepöcköli jobbal. Kétszer, háromszor, mindig ugyanúgy. Kérem, hogy építse most jobbal, és pöckölje ballal. Megépítí jobbal is simán, de a pöckölés ballal nem megy. ???

Tegnap gondoltam kérek a Nádorvárosi iskolába bekerüléshez egy kis segítséget az ovivezetőtől is. De sajnos az odavaló túljelentkezés miatt nem tudott érdemben segíteni. Viszont a Kovács Margit rajzos osztályát javasolta. Mondtam, hogy Soma nem rajzol. Nem baj, beszélnék-e az igazgatóval? - kérdezte. Hát persze. Egy óra múlva már az igazgatóiban ültem az Igazgatónővel és az alsós Igazgatóhelyettessel. És egy csudát beszélgettünk. Elmondtam mindent. Csillogott a szemük, heuréka tehetséges gyereket találtunk! Akaratos, nem könnyű gyerek, nem baj! Itt olyat mutatunk neki, hogy szeret majd idejárni! Nem rajzol, de legózik. Olyan gond ez?? Kreatív, nem? Hát az. Főleg amikor a legó utasszállítót a fejére fordított összeállítási útmutatóból rakja össze, és jól.
Nem is értem, hogy egy ilyen iskolába miért nem tolonganak a jelentkezők. Bár gondolom miért nem, mert itt megengedőbbek, elnézőbbek, el- és befogadóbbak. Nem versenyistálló. Szabad gondolkozású, emberközpontú nevelés folyik. Ez most nem menő. És még lehet, hogy művész is lesz a gyerek? Brrr! Én meg azt mondom, bárcsak ide adhatnám Somát. Az igazi gond az, hogy Soma tényleg nem szeret rajzolni.

Jó kis dilemma. Maradunk első helyen a Nádorvárosinál. Másodiknak megjelöljük a Kovács Margit rajzos osztályát. (Hi-hi.) Drukkoljatok! Bár tele vagyok kétellyel mi is lenne a legjobb neki.

Otthonoktatásra meg nem vagyok alkalmas és az iskolarendszer sincs felkészülve rá. Sajnos. Sajnos.

Hatördög

Nem úgy érzem mintha tegnap lett volna, nem. Érzem az elmúlt időszak súlyát, mindenféle milyenségét (öröm-bánat, aggódás, féltés, szeretet, harag, düh, megértés, elfogadás, születés, elmúlás, feldolgozás... és még sorolhatnám). Egyszerre kavarog bennem a sok-sok érzés és emlék, ha Somára gondolok. Igazi élet ez már. 6 év, az első gyerekség minden terhével és örömével. Három évig csak ő volt a középpontban (-38 hét átfedésben). Most már nem bánom, hogy ennyi időnk volt együtt, mielőtt megszületett volna Zsombor. Álomgyerek volt. Imádatos. Könnyen kezelhető, kompromisszumkész. Még most is a kezdetektől felvillanó gödröcskés mosolya az amivel Som hódít. No persze ma már nem ilyen könnyű eset, a mosolyának felvillantása/felidézése igazán jól jön néha.

Igazi 6 évessel van dolgunk.

A legjobb az egész gyerekben az, ahogy önmagát a szeretetre neveli. Sohasem volt bújós, most sem tud elolvadni az ölelésben. Mindig érezni nála egyfajta ellenállást minden érintéskor, de most már akarja, keresi az érintéseket. Minden reggel átjön hozzánk és mellémbújik. Ez eleinte csak kis odasimulás volt, de most már úgy eltud lazulni, hogy néha még vissza is alszik mellettem. Ez egy-két éve még elképzelhetetlen lett volna. Puszilgatni sem hagyta csak úgy magát, mindig engedélyt kértem letámadásra. És hagyta, mert érezte, hogy ez valahol jó. Most meg van hogy süvítőszerűen letámad egy-egy puszival, olykor sorozatlövéseket kapok cuppanósokból, és ilyenkor a környezet sem feszélyezi. Jön és lecsap. Az énpuszim sem engedélyköteles már. Kezdi legyőzni eredendő ellenállását. Hogy miért? Mert én ölelgetős és érintés-függő vagyok, természetesen mindig tiszteletben tartottam az ő hozzáállását ehhez, de próbáltam ellopogatni a magam részét a gyerekből. Aztán Zsomborban megtestesült egy igazi simogató-bajnok és Somát ez mégjobban motíválta, az ösztönös testvér"harc" nevében. Lehet, hogy erről már írtam, de annyira jellemző és napi szinten jelenlévő momentuma ez az életünknek. Mint ahogy az is, hogy simán legonoszozza a tesóját, öt perc múlva meg agyonpuszilgatja, mondván, hogy "Mi vagyunk a legjobb barátok!".

Soma nagyon értelmes kisfiú, egyre jobban kezd ez előtérbe kerülni, játékaiban kifejezésre jutni. A társasjátékok lettek a kedvencei, bár veszíteni nem nagyon szeret. Sokszor dührohamot kap ha vesztésre áll, de annyira játszani akar, hogy visszatér a táblához. Önbizalom erősítésben olyan jól állunk, hogy már a döntetlent is nyerésnek éli meg. Apropó önbizalom. Könnyen rámondja bármire, hogy nem tudom. És akkor rendíthetetlen, nem csinálja. Ha viszont ő találja ki a "feladatot" akkor kitartó, abban az esetben is ha elsőre nem megy. Gondoltuk hogy az önbizalmára kellene ráerősíteni, hogy belekezdjen olyan dolgokba is amelyekre még nem tartja magát késznek, illetve nem érdeklik. Úgy mint: Tudom, hogy megtudod csinálni! Szeretem amikor ezt v. azt csinálod! Tetszik amit rajzolsz! ...stb. Most ott tartunk, hogy egy kicsit könnyebben áll neki a nemszeretem dolgoknak is, Anya/Apa kedvéért. És hoppá, amiben eddig profi volt - mimás mint Lego -, most vérprofinak gondolja magát. Összedob valami kis gépezetet és tökéletesen elégedett vele, elhiszi magának, hogy nyerhet is vele. Kicsit túlbillent. Imádom amikor a szokásos oda nem illő szavaival próbál meggyőzni arról, hogy ez a legtutibb szerkezet, és hogy minden tudását beleadta. Általában én adom fel. Öntudatos a betyár. (Titok, hogy miért nem törekszik jobbra, mert ha nem hamarkodná el a dolgokat, akkor tényleg nyerő dolgokat alkotna.)
Rajzolásban állt a legrosszabbul. Most már sokszor jön, hogy rajzolt valamit nekünk. Általában repülöket, űrhajókat. Nem remekművek, de igen jó a színhasználata, és kellemes ránézni az alkotásaira. Ember, állat nemigen szerepel még a rajzain.

Információéhes, nagyon jó megfigyelő és ami számára fontos, azt meg is jegyzi. A világűr, bolygók, repülők most a fő érdeklődési terület. Mi a nap és miért világít? Miért marad fenn a repülő? Mi történik a műholddal, ha elöregszik? ... De ugyanúgy érdekli az emberi test is. Mitől élünk? Miért dobog a szívünk? Hogyan kering a vérünk? Meg ilyenek. Jó kis próbatételek elé állít minket.
    
Szeretném azt írni, hogy minden perc élmény vele, de sajnos nem így van. Nagyon makacs és önfejű. Nem nagyon hajlik a kompromisszumra. Ennek kicsúcsosodó példája az öltözködés. Kiakad, ha nem készítem neki ki a dolgokat, de aztán semmit sem hajlandó felvenni abból, amit kirakok neki. Minden ruhadarabot kicserél, a zoknit, alsónadrágot is beleértve. Nem vesz fel inget, gallérosat, kötött dolgokat, általa nemjónak ítélt mintákat, színeket és persze dafke sem cuccokat, még akkor sem, ha előzőleg vele együtt választottuk ki a boltban. Ezzel bármilyen napot, készülődést megtud keseríteni. Tudom én, hogy kilőtt egy területet, amit  úgy gondol, hogy irányíthat, csak nem bírom. Alkudozom szakadásig.

Nagyon szeret úszni járni. Hogy a tudása hol tart, azt nem tudom, mert bemenni nem lehet megnézni. Amit mesél, annak a valósághoz meg nem nagyon lehet köze. Igen színes a fantáziája, és teljesen valóságos is lehetne a legtöbb sztorija. Az ovis történéseknek sem vagyok így birtokában. Som mond egy sztorit, amire megkérdezem, hogy megkérdezhetem Patrikot (igazmondó kisbarát) is? Erre elpirul a füle, és persze vigyorog egy nem-et. A kedvenc sztorim a következő:
- Képzeld anya, leszállt egy repülő az ovi udvarára.
- Egy repülő? - csodálkozom
- Ja, nem. Helikopter volt. (Kap észbe.) És képzeld, egyedül csak engem felvitt a levegőbe.
- Csak téged?
- Ja, nem. A Márkot is.
- Tényleg?
- Így volt! Szuper volt repülni! ... - és ecseteli még a történetet, hogy mit látott, és, hogy majdnem leugrott ejtőernyővel...
- Megkérdezhetem a Patrikot is?
- Nem volt oviban, beteg. - Ad sakkot nekem.

Igazán jól terhelhető Soma. Úszás (heti 1x), judo (heti 2x), fejlesztés (heti 2x), Lexi prevenció (heti 1x). Aggódtunk, hogy túl sok lesz neki, de nem így lett, örömmel csinálja (bár a judoban, fujj futni kell). És úgy, hogy nem alszik már délutánonként. Estére sem fárad be, csak elfárad. 8 - fél9 tájt már alszik. Az annyit emlegetett egésznapos hisztik sincsenek már meg, kivéve a reggeli ovibaindulóst (ugye Zsombort kell itthon hagyni), aminek intenzitása magában foglalja az összes további elmaradót. A ház lakói azt hitték a kicsi kezdte el az ovit és ő a síkítások forrása. Gyakorlatilag az élvenyúzás érzését produkálja reggelente. Hamarosan Zsom is kezdi az ovit, nagy változást remélünk.

A legnehezebb azonban azzal szembesülni, hogy Soma mind kívül, mind belül nagyon hasonlít apámra. Szép, okos, érzékeny, de nagyon önző. Gyakran tiszteletlen. Persze még gyerek, de olyan nagyon fel tud hergelni. Ha komoly helyzetekben kinevet, akkor nem tudok magamnak parancsolni és a dühöm káromkodás hurrikánnak ad teret. Hihetetlen, hogy miket tudok mondani. Dolgozom az indulataimon. De azon is rajta vagyunk, hogy Soma ne csak önmagát lássa a szituációkban, önmaga legyen csak az érzékenységének tárgya. Rettenetesen csúnyákat tud mondani nekünk a drága gyermek, sőt többször világgá is ment már. Szerető, játékos közeget próbálunk teremteni, amelyben jó lenni, ahol tudja szeretjük. Mindig. Még akkor is, ha képtelen bocsánatot kérni, illetve megbánni dogokat. Mondjuk az affér után jön, bújik, puszilgat, és mondja, hogy szeret. Talán ez jó jel...

Szerethető ördögfiókát nevelünk, remélhetőleg még nagyon sokáig. Nagy feladat ez.

Beszédes szavak

Nem tetszik a kabát szériája. (ruhaujja)

Amit én szétszedek azt egyállagban össze is rakom.

Egyszerűen nem tudom megjegyezni Soma ilyen mondatait. Pedig tele vannak velük a szövegei. Ugye érthető, hogy néha miért nem vagyok képben?