hétfő, október 21, 2013
kedd, október 01, 2013
Írtam én egy (őszi) verset, mert ezt is ki kell próbálni egyszer
Lobog reményem.
Itt most. Kell.
Hiába sárgul.
Ont, bont, hoz.
Megnyilvánul
(S) hatok.
Itt most. Kell.
Hiába sárgul.
Ont, bont, hoz.
Megnyilvánul
(S) hatok.
péntek, szeptember 06, 2013
Hurrá iskola!
Nehéz időszakon vagyunk túl. Januártól intenzív álláskeresésbe fogtam. Rájöttem, hogy az itthoni munka nem nekem való. Nem tudok kilincselni, nem tudok magamért lobbizni, hogy kéremszépen én tudok a legeslegnagyszerűbb designt varázsolni cégének vagy valami ilyesmi. Még ha néha úgy is érzem, hogy jó vagyok és van bennem alkotóerő és némi tehetség. Bár többször érzem úgy, hogy nem vagyok jó. Vagy még inkább az az igazság, hogy olyan nagy az elvárás, és PONT AZT nem tudom, amit az adott cég keres. Mert persze MINDENT kellene tudnom.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
hétfő, szeptember 02, 2013
péntek, március 22, 2013
La-la-la-laaa!
Somát felvették a kiszemelt suliba. Most már csak a kiszemelt tanítónénit kellene bevonzani.
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Kis tücsök, kis tücsök,
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
csütörtök, március 21, 2013
péntek, március 15, 2013
Ünnepidő
Tegnap este a belvárosból Deltai (ugye emlékszünk még páran) körülmények között értem haza a délutáni tanfolyamomról. Csak 10 percre álltam meg kenyeret venni, ami után kezdhettem újra jégmentesíteni az autót. Tükör jégen autókáztam haza, szerencsére téligumival. Győrből Győrbe, csigalassan, dobogó szívvel. Márciusban csúszkáltam!
Tavasz kezdett éledezni pár napja a szívemben, erre lefagyasztja ez a cudar tél. Szinte el sem hiszem.
Aztán elkezdett ömleni a neten az infó: Hatalmas a hó körülöttünk. Sorra zárulnak le az utak, rekednek úton autók, kamionok borulnak fel, a szél veszettül fúj és torlaszol, temet be mindent.
Mi meg itthon ülünk. És nézzük, halljuk mindezt. Ma meg már fiainknak mehetnékje is van, hisz ünnepidő van, magyarázza Zsombor. Hát igen, az ablakból úgy tűnik, javul az idő, a nap is kisütött, délutánra már száraz is a beton. Szép havas a táj. A szél viszont még mindig veszettül fúj. Maradunk a fűtött szobában. Barátok jönnek át. A háromévesek kardot rántanak és pöszézve, kissé raccsolva zengik:
"Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Kinn úgy tűnik tényleg kezd olvadni minden... és mi sem leszünk sokáig rabok. Csak aztán mégis rápillantok a facebook-ra (kezdek függő lenni) és látom, hogy látszólagos a nyugalom. Az M1-esen még mindig veszteglő autók sora van. Magánemberek elkezdenek szervezkedni, gyűjteni. Én is összekaparom amink van (reggel úgyis nyit minden) és Jácint elviszi a legközelebbi leadóhelyre. Ennyit tudunk tenni, remélve hogy segít az a kis kenyér, tea, keksz egy kicsikét a bajbajutottakon. Rengeteg család, buszonként 30-40 utas vár megmentésre több mint egy napja. Az utak járhatatlanok, a megmentők is elakadnak. Sok a segítségre váró. Van barátunk aki autóval ment menteni és vitt élelmet, meleg holmikat. Mi erre nem mertünk vállalkozni. Ha a hírek igazak, talán a katasztrófahelyzet nem fokozódik. Sajnos jópáran még a hó fogságában vannak, de mindenki azon dolgozik, hogy senki se maradjon élelem és víz nélkül, és ne fagyjon meg. Lehetőleg szállása legyen az éjszakára minden segítségre szorulónak. Az emberek összefogtak. Magyarország én így szeretlek! Még az osztrák(!!!) hótolók is átlépték a határt, pont ma jön onnan a segítség.
Tényleg zord, de ÜNNEPIDŐ lett ma.
Tavasz kezdett éledezni pár napja a szívemben, erre lefagyasztja ez a cudar tél. Szinte el sem hiszem.
Aztán elkezdett ömleni a neten az infó: Hatalmas a hó körülöttünk. Sorra zárulnak le az utak, rekednek úton autók, kamionok borulnak fel, a szél veszettül fúj és torlaszol, temet be mindent.
Mi meg itthon ülünk. És nézzük, halljuk mindezt. Ma meg már fiainknak mehetnékje is van, hisz ünnepidő van, magyarázza Zsombor. Hát igen, az ablakból úgy tűnik, javul az idő, a nap is kisütött, délutánra már száraz is a beton. Szép havas a táj. A szél viszont még mindig veszettül fúj. Maradunk a fűtött szobában. Barátok jönnek át. A háromévesek kardot rántanak és pöszézve, kissé raccsolva zengik:
"Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Kinn úgy tűnik tényleg kezd olvadni minden... és mi sem leszünk sokáig rabok. Csak aztán mégis rápillantok a facebook-ra (kezdek függő lenni) és látom, hogy látszólagos a nyugalom. Az M1-esen még mindig veszteglő autók sora van. Magánemberek elkezdenek szervezkedni, gyűjteni. Én is összekaparom amink van (reggel úgyis nyit minden) és Jácint elviszi a legközelebbi leadóhelyre. Ennyit tudunk tenni, remélve hogy segít az a kis kenyér, tea, keksz egy kicsikét a bajbajutottakon. Rengeteg család, buszonként 30-40 utas vár megmentésre több mint egy napja. Az utak járhatatlanok, a megmentők is elakadnak. Sok a segítségre váró. Van barátunk aki autóval ment menteni és vitt élelmet, meleg holmikat. Mi erre nem mertünk vállalkozni. Ha a hírek igazak, talán a katasztrófahelyzet nem fokozódik. Sajnos jópáran még a hó fogságában vannak, de mindenki azon dolgozik, hogy senki se maradjon élelem és víz nélkül, és ne fagyjon meg. Lehetőleg szállása legyen az éjszakára minden segítségre szorulónak. Az emberek összefogtak. Magyarország én így szeretlek! Még az osztrák(!!!) hótolók is átlépték a határt, pont ma jön onnan a segítség.
Tényleg zord, de ÜNNEPIDŐ lett ma.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
