2,5 hónapos

azaz 11 hetes Zsombor

... és 6 kiló!!! Le sem merem írni, de talán kicsivel több is. A szobamérlegünkön mértem, ami elég jól mér (Soma körfűrésze és két számológép pont 0,3 kg, így Soma: 14,8-0,3 kg=14,5 kg). Szóval Zsombor tömör gyönyör. Ami nem is baj, csak a karom-kezem kezdi megérezni. Még mindig az esti menet a nehézkes. Nappal magától és nyüglődés nélkül alszik el az ágyában, vagy ahol éppen van, de cicin nem. Karban sem, mert csak addig van cipelve amíg ide-oda nem pakolgatom. Igazán jó nézelődős fajta, csak legyen mit nézni. És persze ne hagyja senki magára, mert azt nagyon nem szereti. De a játékhíd alatt is eltud aludni, ha megunta. Ezzel szemben este állandóan karban fekve szeretne lenni, főleg úgy, ha állok vele. Ha bealudt és megpróbálom letenni, akkor rögtön megébred és méltatlankodik. Ez hosszú órákat is igénybe vesz. Most szélkenőccsel (by Ausztria) próbálkozunk, hátha a sok szopi estére terheli meg a pocakját. Ennek ellenére igazán anyakímélő gyerek, csak legyek mindig a közelében. Hát lehet tőle messze menni? >

Feszes

Ma volt a védőnő nálunk. Mindig bejelentkezés nélkül és a legrosszabbkor tud jönni. Épp csomagot kaptunk, és mindenütt gyerekruhák hevertek. 1. a csomagból, 2. a szárazak a szárítóról, 3. a kiteregetendő vizesek. A gyereket távolról megnézte, meg nem érintette, nem szokta. És mondá: Remekül fejlődik. Bár ezt én is tudtam. Iktatott, aláíratott, sajnálkozott (hogy a prevenar oltóanyag még nem jött meg). És ha már itt volt megkérdezte, hogy van-e kérdésem. Volt. Már a kéthónapos vizsgálaton is mondtam a doktornőnek, hogy olyan feszesnek érzem (Somához képest) ezt a gyereket. De az morc kedvében volt és csak annyit mondott foghegyről, hogy ő nem látja vészesnek, hisz még csak két hónapos. Na, tegnap óta van bizonyítékom is, hogy jól gondoltam. Eddig Zsombor hasra téve csak reklamált és kinyomta magát. Tegnap óta meg olyannyira kifeszíti a karjait, hogy már át is fordul a hátára. Két másodperc alatt hajtja végre az attrakciót. Szóval nem tudom hasra tenni. A vállamra nem simul rá böfiztetéskor, hanem erőteljesen eltolja magát. És még mindig elég sok a hadonászó mozdulata. Vannak jelek. A masszírozás azt mondja a védőnő, itt nem elég. A háromhónapos vizsgálaton ne hagyjam magam. Kérjek beutalót Dévény tornára (ezt kedveli a gyerekorvos). Csak beutalóval lehet menni és Sopronba vagy Győrbe. Én csak azt szerettem volna, ha valaki megnézi Zsombort és nem csak én találgatok. Vicces, hogy ez csak úgy lehetséges, ha küzdök kicsikét. Nem a szakembereknek kellene javasolni az ilyesmit egy anyukának? Áááá!

Zsombor megmondja

Ma voltunk hallásvizsgálaton Győrben. Minden rendben van a kismanónál. Végigaludta az utat. Enni sem kért. Reggel fél 9-kor szopizott utoljára és du 2-re értünk haza, addig nem evett. Itthon meg kétóránként (vagy sűrűbben) eszik. Hümm-hümm. Csak a vizsgálat alatt volt fenn, pont mikor az alvó gyerkőc vizsgálata lett volna az ideális. Nem sírt, csak fenn volt és mondogatott... na ez sem jó. De lebeszéltem a dumálásról és sikerült megvizsgálni.

Így beszélget (sötét a kép, ez van):

Lányos vonal

Tegnap meglátogattuk Csengét. Nagyon édes kiscsaj. Talán kicsit érzékeny típus. Zsombor még ebben a korában simán bealudt a legnagyobb zajban, nyüzsiben (és persze most is). Csengének már most cumi kell az elnyugváshoz. És nem is aludt be valami mélyen. Még nagyon véres a szeme az erőlködéstől (állítólag gyakori természetes szülés esetén). Azért örülök, hogy mi ebből kimaradtunk. Nem egy apróságként jött a világra, de az én big 10 hetesemmel igen nagy kontrasztban voltak. Pont 9 hét a különbség köztük. De persze a fő eltérés az, hogy már most igazi nő az unokatesó. Szerintem lányosak a vonásai, meg persze a rózsaszín hacuka is egyértelműsít. És mit kapott tőlünk? Háát babát! Élete első (rongy)babáját tőlünk kapta. Így élem ki magamat lányos vonalon. És ez még csak a kezdet...

Kétfiús

10 hetes

Alig hoztuk haza a kórházból, most meg már itt tartunk. Nagyon jól fejlődik, majdnem mondhatnám túljól. Tokásodik a lelkem. A gyakori szopi meglátszik. 5,66 kg-ot és 56 cm-t (szerintem hosszabb) mértek hétfőn a kéthónapos vizsgálaton. Ma voltunk az ortopédián, ahol jól megtekergették a lábát, amire Zsombor nyomban nyomot is hagyott a vizsgálóasztalon. Hiába, nincs olyan hogy üres pocak. Az eredmény: a jobb lába kissé kötött (80/90). Csípőtornáztatni kell, mert különben sánta lesz. - mondta 'kedvesen' a doktornő. Rosszul esett, pláne, hogy további kérdéseimre újra elismételte. Semmi több, csí-pő-tor-na! De nem vagyok kezdő anyukaságból, így nem vettem a lelkemre. Masszírozom és tornáztatom továbbra is, amit nagyon szeret. És már nem is sír ha meztelen. Továbbra is nehezen alszik el, nappal kis bealvások vannak csak. Nagy küzdő. Ha alszik és kimegyek a szobából, rögtön riadót fúj. Nehéz bármit is csinálni mellette. Ha fenn van, akkor viszont kezd emberszámba menni. Hozzáfűz, sikkantgat, kiabál, kacag. Soma találgatja is, hogy most épp mit mondott. Ha nézelődik nem kell neki cumi, de ha kedve szottyan ilyesmire, ott a keze, betömi és cuppogatja ezerrel. Nagyon mókás, mert irtó hangos. Egyébként ha sír (mert éhes, főként ha éhes), ha kurjantgat, ha gőgicsél mindezt nagyon hangosan teszi. Figyelem, ő nagyonis jelen van.

Egyszerűen szeretjük.

Ami rossz, az rossz!

Soma nem fogad el szinte semmilyen ételt az oviban (ilyet sok gyerekről hallottam már), így ma az óvónéni javaslatára itthon reggelizett. Nagy hiba volt. Ekkora hisztit még sohasem láttam tőle (meg is rémültem), hogy nem akar menni oviba. Közös erővel öltöztettük Apával, miközben ő zokogott-fetrengett-rugdalt. Nem akart menni. Nagyon nem. Még a piros bobbal való oviba menetel sem változtatott ezen. Hatalmas könnycseppek gördültek le az arcán. Nagyon küzdött, de legyűrtük. Ha most engedünk, akkor ugrott a tekintélyünk és minden nap ez fog várni ránk. Majdnem én is sírtam, de én már nagy vagyok, így nem lehetett. Soma a kedélyes itthoni reggelizésből arra következtetett, hogy ma itthon marad. Haragudott Apára mert vinni akarta, kapaszkodott belém, hogy maradhasson. Miközben ő ordított én próbáltam nyugtatgatni, beszélgetni vele, meséltem neki kedves óvónénikről, nagy ovisokról, sok játékról, kis mosdókról... Ugye milyen jó az ovi? Erre abbahagyta a sírást, rám nézett mérgesen, felemelte a mutatóujját (ez mindig a nagyon akarom, nagyon megmondom jele) és közölte: "Ami rossz, az rossz!" A hisztiszünetet kihasználva felöltöztettük és már vitte is Apa az oviba, ölben... Még jó, hogy ennyire közel lakunk. Mire odaértek Soma majdnem megbékélt. Aztán lenyomták a kilincset és megint elkezdődött a sivítás. De Apa nem engedett és átöltöztette a most már őbelé kapaszkodó Somát, aztán átadta a rémült tekintetű óvónőnek. És huss már ott sem volt. Ezt csak egy férfi tudja megcsinálni. Én biztos visszahajoltam volna még egy utolsó puszira, amivel tuti a lehető legrosszabbat követtem volna el. Szóval Soma oviban.... engem a síró gyerek képe kísért egész délelőtt. 11-re ment érte Jácint. És jött egy sms... nyugi, Soma mesét hallgat... Ilyen jó napja még nem volt. Nagyon jól érezte magát, aktív volt és a délelőtti pityergés is elmaradt. Amióta az apja otthagyta nem sírt. Nem is tudom mit mondjak... Igyekszünk mindent jól csinálni és a gyerek sirdogál. Nagyon elrontunk valamit, a gyerek ordít, és végül pont itt nyerünk csatát. Ki érti ezt?