Úton

Aláírtunk. Huhh. Elkezdődött az utunk. És ez nem csak hely(rajziszám)változást jelent, hanem mindent. Ráléptünk az első kőre, ami az új otthonunkhoz vezet. Kicsit göröngyös, meg nagyokat ugrós ez az út (még két hónap albérlet is vár ránk). De út. És vezet egy régvárt cél felé. Bár ez a cél is elég ködös fajta, ezért egyszerre ujjongok meg sírok is. (... és fogyok.) Persze a pénz az úr itt, mint manapság minden egyenletben. Lesz sok hitelünk, meg albérlőnk, meg remélem sok lehetőségünk is. Valamit valamiért. (Maris, hogy azonnyomban lett vevő a lakásunkra, mihelyst kiadtuk. De nem ad annyit, amennyiért adnánk, így mindenáron meg már nem adjuk.) A jövőbéli ablakunkból játszótérre, parkra és ovira/iskolára látok... én ezt jó kezdetnek veszem. Álmodozásra meg még itt van nekünk az egész ősz...

(Köszönöm mindazoknak a kitartást, akik még olvassák az én kis néha-néha rébuszaimat!)
 

Mindennapi Maris

Soma: Ez tök Maris!
Én: Mi??? Ki???
Soma: Hát ez! - képre bök egy könyvben, amin gyerekek játszanak
Én: Végülis...
Aztán leesett a tantusz: Ez tök muris! És most már teljesen mindegy az is, ha nem vicces a dolog, mert Soma szerint a világ tele van tök maris dolgokkal. Mi meg dőlünk a röhögéstől. Pláne ha közben tök maris RizsOttó-t eszünk (ami rizottónak sem rossz, de annak nincs semmi értelme).
 

Lóra termett?

Soma nem akart lovagolni, aztán látta Dia (keresztlányka) hogyan csinálja és megjött hozzá a bátorsága... Telivigyorral. Mindenkinek újságolja is, hogy lovagolt és "a néni azt mondta, hogy milyen jó katona lesz belőlem". Tény, hogy irtó lazán csinálta, így majdnem elsőre. (Kb. 3 évesen ült két percet egy pónin.) Mindig ledöbbent ez a vagy szuperül csinálom vagy sehogy üzemmód. A lényeg a szabad akaraton/döntésen van, ha jól érzem.

Zsombor a könyvbéli lovak nagy barátja csak a távolból szemlélődött, neki még edzenie kell magát egy lósimire.
  

Boksz a fejben

Kiadjuk a lakásunkat szept. 1-től.

Most lesz lakásunk Győrben! (Óhajtó mondat.) Vagy soha! Realitás nulla. DE költözünk!
Mondtam, hogy kemény a meccs!
 

AZSSIV

Elmulasztottam azt amit bánok, hogy elmulasztottam. Ezért nem bánkódom. VISSZAfelé fogok blogolni.
  

Pókos

Soma még mindig nem rajzol, viszont néha meglep valami ilyesmivel: "Lánypók, ami nem csíp, csak csikiz." (Kék filces.) Verbalitás kontra firka. Imádom az ilyen tipusú megnyilvánulásait.

Ez a kép azért is nagy kedvencem, mert a háttérmunka (barna filc) Zsombort dícséri. Kb. ilyen szinezetű és vonalzatú a keze is rajzolás után.

Szerintem nagyszerűen dolgoztak össze.
 

Csenge messze jár

Elköltözött a három lány Komáromba, egy mini, egy majdnem nő (hisz 14 már) és egy igazi nő. A "férfi" maradt veszteg... Hümm. Illetve irgumburgum, mert a tesóm ez a menő csávó, aki döntöget, aki hümmöget, aki nem dönt, aztán meg hoppon marad.

Az utolsó, költözős napon mi vigyáztunk Csengére. Aki nyűgössége csúcsára ért. Érezte, de nem tudta, hogy mi zajlik körülötte. Szóval volt sírás és anya-mantra jócskán. Pedig a fiúk igyekeztek sok mókával, hancúrral, játékkal jókedvre deríteni. Fáradt is volt, de aludni nem akart. Aztán mikor végre elaludt, akkor nagyot aludt, de sírva ébredt. A fiúk rögtön betódultak hozzá. Amikor csendre intettem őket, ők egyből vették a lapot. Ilyet még sohasem éltem át, máig nagyot dobban a szívem, ha a lelki-fényképemre gondolok. Soma és Zsombor odakucorodtak a kislány mellé és simogatni kezdték. Aki egyből megnyugodott és lassan ébredezni kezdett. Majd Soma magától belekezdett a Bóbitába - ezt (is) éneklem neki elalváskor - , halkan kezdett énekelni, egy elsuttogott Anya segíts! és egy jelentőségteljes nézés kíséretében. Így beszálltam én is. Miközben Soma simogatott tovább. Zsombor meg a simit felcserélte táncra, lágyra, kuncogósra. Csenge látta és hallotta a rögtönzött előadást, és nevetett szeme-szája. A Kistündér felébredt. Talán érezte is azt a misztikus légkört aminek ő maga volt a főszereplője. Bár ne lett volna. De ha már így alakult, ennél szebb búcsút elképzelni sem tudok.

(Ez egy mosoly a kamerába, ha valaki nem tudná.)