A fehér nadrágok kora lejárt

Minden kisgyermekes anyuka tudja, hogy fehér nadrágot csak akkor érdemes felvenni, ha körülbelül két másodpercig tartózkodunk még együtt csemetéinkkel. Bár az alatt a mikroidő alatt is történhetnek földrengések, de ha az nem is, a nadrágnak annyi. Szóval az elmúlt pár hétben kimerítettem a fehér nadrág illetve szoknya tárházamat a bank-közjegyző-ügyvéd látogatásaink alkalmával. És úgy tűnik a közeljövőben nem is lesz rájuk szükségem. Az eladósodásunk csodásan alakul. Elvileg 15 nap és indulhat az újabb költözködés.

Sok-sok sötét munkaruha kell majd ezentúl...
 

Cicó

PiciMamáékhoz új lakó érkezett. Ilyen barátkozós pajkos kiscicát ritkán látni. A gyerekek teljesen odavannak érte. Sőt, Zsombor - Cicó érkezése óta - kiscica lett. Olyannyira, hogy tegnap reggel dörgölőzve, nyau első szóval ébredt.
 

Annyi de annyi

Rengeteg szép gondolat, sok akarás és tenni vágyás van bennem, jó lenne már, ha a fáradtság kiengedné belőlem.

Felfogás kérdése

Soma az ágyról repül a matracra, a kicsi meg utánozza. Hagytam, de Som már merő csatak.
- Soma, mostmár hagyd abba az ugrálást, légyszives!
- Majd pihenek a levegőben!
- :-) (Mi lenne he nem lenne beteg?)
 

A net ördöge

Nem tudok megjegyzést írni senkinek. Pedig lenne kit felköszönteni és lenne kivel együttérezni (pláne, hogy oly jól leírja a bennem is dúló tengert).
  

Szállás

Hétfőn lesz két hete, hogy a Szállásunkon vagyunk kedves ismerőseink határtalan kedvességének köszönhetően. Minden nap máshogy, máshol alszik mindenki. Ki jobban, ki kevésbé. Keressük a helyünket. A lakás akkora mint a mi majdanink, és előre láthatóan sokkal élhetőbb lesz ez a méret nekünk. A fő különbség abban rejlik, hogy itt egy hatalmas terasz van, ami elsőre fő irigykedésem tárgya volt, aztán beláttam mi ehhez még kicsik vagyunk. Vagy ezerrel süt a nap, vagy szél zúgatja, vagy eső veri. Még ruhákat sem merek kiteríteni, mert a vad nap kiszívja, a vad szél elfújja. A gyerekek meg nem értik miért nem hagyom (ugyanezen okok miatt) kimenni őket a teraszra. Pláne, hogy a jobb kilátás kedvéért korlátot is másznának. Jujj! Pláne most nehéz féken tartani őket, mert betegek (és remek szobafogság van). No nem a költözésbe betegedtek bele, hanem egy vírus támadta meg a torkukat, így mini DartVaderek rohangálnak a lakásban, a ramaty időre való tekintettel Verdákat illetve "tüttü, auto (igen, igen, még egy halvány u is hallatszik)"-t követelve. Hitelügyintézésünk folyamatban. Épp ma adtuk be a papírokat... olyan zavarbaejtően nehéz lett tőle szívem. Tervezni tizenévre ebben a világban? Megőrültünk mi? Meg, és akarjuk! Szóval jelenleg közel agyhalottként tengődöm, egy-két plakáttervezés és egy bababörze szervezése (átválogatott ruhakupacok) közepedte. A maradék energiámmal pedig elrohant egy cica gondolatban a győri lakásunkat festem, rendezem be... elméleti síkon szépen alakul.
  

Dobozolós pszichodráma

Rakodás közben volt időm pokoljárni és repülni a boldogságtól, ugyanazon okból: KÖLTÖZÜNK!

Azt gondoltam sutty-sutty becsomogolom a mi kis motyónkat. Aztán közben rámjött a sohasem lesz ennek vége érzés. Vagyis nézve a jó oldalát a dolognak: nagyon jól tudunk pakolni kis helyen is. Csakhogy most mindezt be is kell csomagolni. Sőt úgy, hogy két hónapra való cuccot egy másik ideiglenes szállásra kell átszállítani. Amely holmiknak meg kell felelnie az évszakváltozás kritériumainak is. Még belegondolni is durva. De persze meg lehet csinálni, mert már rengetegszer, rengetegen megtették. Csakhogy nálunk épp a pakolós napok alatt megdöntődött az évszázados melegrekord. Mikor máskor, nem? Szerencsére a gyerekek már kimentek Picimamáékhoz szerdán egy napra. Mi kaptunk pakolóidőt, a gyerekek meg levegőt. A családiházban sokkal elviselhetőbb volt a hőség, mint itthon. A teendőink meg a meleg növekedésével nemhogy csökkentek volna, hanem szinte nőni látszottak. A gyerekek meg maradtak mégegy, meg mégegy napot. A kilátástalanság kezdett porbadönteni minket. És még csak a fizikai részről beszéltem. A harmadik emeletről hurcolkodunk a pinceszintre. Ez főleg Jácintot viseli meg. No meg a parlagfű is pont most szórja magvát, az istenadta. Jácint pedig érzékeny rá. Bár az allergia engem kapott először karjaiba, por és mifene allergiám kiütött rendesen. De pakolok rendületlenül, mert muszáj. Már jól vagyok, ahogyan a dolgok nagyrésze is becsomagolva vagyon. A pollenek viszont tarolnak, és nem nézik, hogy férfitársamnak jobb dolga is lenne a zombi-állapotnál. Még mindig nem látom a végét a dolgoknak, de holnap már vár az ideiglenes otthonunk... Kezdődhet az átcuccolás. Valahogy sokat várok ettől.

Som extrán nyűgös, amit nem is csodálok. Hisztimanónk költözés-feldolgozása igencsak nehézkes. És persze a szokásos sikítós-vagdalkozós stílusban próbálkozik. Elképzelni a jövőt, amikor még a tegnap-ma-holnap viszonyának megértése sem tiszta. És persze én sem tudok valótlan rózsaszín világoskék álmokat vázolni neki, hanem csak arról tudom biztosítani, hogy nagyon szeretem, és bárhová is megyünk együtt leszünk - a mi kis családunk -, és ahol szeretet van, ott minden csak jó lehet. Zsombor még nem fogja fel a dolgokat, talán a változást majd azért ő is megérzi. Egyelőre azonban nagyon vidám, pláne ha a közelemben lehet. Érdekes viszont, hogy a Mamáéknál is remekül elvolt nélkülem. Pedig ezidáig csak egyszer, egy éjszakát töltött - húsvét után - náluk. Bár most ott volt vele a tesója is, sőt Katinagyi is rendszeres látogatójuk volt. Szóval az előbb említett szeretet több forrásból is biztosított volt. Sőt az enyém/miénk is ott lebegett fölöttük több kilométeren átívelve. Két szipogás és több tonna holmi dobozba pakolása között rettenetesen hiányoztak a srácok. Közben meg örültem, hogy a bizalom-hálónk ilyen jól működik.

És persze a box a fejemben még mindig tart. Pro és kontra érvek harcolnak a jól döntöttünk-e ringjében. Még mindig fájdítom a kis kertemet (sőt még teraszom sem lesz). De amikor itt az erkélyemen látom száradni/kókadni a növényeimet, nem is értem a dilemmámat. Na persze a kiülök kicsit, illetve a had fussanak az udvaron a gyerekek nem lesz megvalósítható a jövőben. De majd futnak a játszón. Én meg minek ülnék ki a szmogot szívni? Na azért a pozitív gondolatok (csuda helyre megyünk, egy jó kis lakásba) viszik a meneteket, de gyanítom KO nem lesz belőle. Fene a nyammogós-rágódós fajtámat!

Nehéz feladni dolgokat. Álmokat kergetni viszont oly jó...