Levegő kifúj

Ma vagyunk itt két hete. Soma a héten kezdte az ovit, minden nap ebéd után elhoztam. Pityergés minden egyes nap volt, kicsit nehezen oldódik, pláne hogy a "Hősemberét", nevén nevezve Bucu-t (valami a pók és ember között) nem engedik bevinni neki az oviba (csak plüsst és autót vihet, amiket eddig sohasem akart). Fájlalja, hogy nem tudja a gyerekek nevét. Persze az övét mindenki tudja. :-) Nekem helyes csapatnak tűnik, az óvónők is első benyomásra teljesen rendben vannak. Az ovi kb. 3 perc tőlünk.

A fiúknak lett homeos dokinénijük is (bár ez inkább nagy mák, mint a nagyváros előnye). Most vett át egy körzetet, úgyhogy tudott fogadni minket. Egyébként saját természetgyógyász központja van. http://www.maramed.hu/

A lakás olyan mintha mindig a mienk lett volna, minden kézre esik. Sohasem tévedtem el még benne. (Szállásunkon ez gyakorta előfordult.) A spájz hiányzik egyedül. De nagy és kényelmes tereink vannak. A gyerekek is hamar belakták. Kész öröm a saját hálószobánk. A fiúk egy szobában alszanak mióta beköltöztünk, szinte teljesen zökkenőmentesen abszolválták a változást. Ez Zsom részéről nagy eredmény, mert eddig köztünk aludt. Most is oly édes, néha kel csak éjjel, akkor is a kiürült isziüvegét hozza, kómában a folyosó közepén megvárja míg teletöltjük, aztán visszadöcög a helyére, majd tovaalszik.

A környék remek. Sok zöld-narancs fa, sok játszótér, jó pékség a közelben. Boltok is belátható távolságban, bár ezek feltérképezése még kisérleti stádiumban van. A múlt hétvégén amerikai focit nézhettünk a lépcsőházból (a mi ablakunkból a fák kicsit betakarták). http://sharks.hu/

Féltem a paneltől, de lakva már nincs ellenemre. Kellemesen meleg van. Szép a kilátás, és senki nem bámul be a szembeni házból, mert olyan nincs. A szomszédok nem hangosak, csak mi. A gyerekekből folyamatosan kifakad minden eddigi bizonytalanság és uralják a teret. Bár mostanra kezdenek kicsit lenyugodni. Örültünk, hogy eddig balesetmentesen őrjöngtek. Ám ma Zsom lefülelte az új nappalibútorunkat, szépenmetszett füle lett, és a vér szót is megtanulta.

PiciMama első próbaútja is sikeres volt. Annyira cidrizett, hogy napokig aludni sem tudott. Aztán felült néhány buszra és leszállt a házunk előtt (majd vissza). Simán. Kár hogy visszafelé idegen (anyu) segítségére szorul, mert Tőzeggyárba olyankor már nem jár egyetlen teremtett lélek busz sem.

Már elég jól állunk berendezkedésileg - hiszen szégyenkezés nélkül megtartottunk egy lakásavató-szülibulit a fiúknak (írok is róla majd) - úgyhogy ha a testem után lassan megérkeznek az agyamba is a gondolatok, akkor minden a helyére kerül. Hiszen megérkeztünk! Otthon vagyunk. Minden porcikám ezt súgja.

Szeretettel várunk Mindenkit, hogy saját érzékszerveitekkel is tapasztaljatok! Jöhettek egész napra (játszani), de beugorhattok, ha épp útbaesünk! Gyertek! (E-mail cím az oldalsávban, aztán röpül az igazi is.)
  

"ettő"

Zsom két mutatóujját feltartva, csillogó szemmel mutatja és mondja.

 

Pá-pá!

A véghajrában a lakás lakhatóságán ügyködtünk, valamint azon igyekeztünk, hogy Soma szépen lezárja az ovit. Már amennyire ez egy 5 évestől ez elvárható. Én mindent megtettem. Az ovi a minimált teljesítette. Igazából talán el sem köszöntek volna tőle, ha én nem mondom meg, hogy mit-hogyan-mikor, és hogy köszönjenek el! Így pénteken vittünk mézest, rágcsát, innivalót és ajándékot óvónőknek, gyerekeknek (kinder-figura és famatrica). Soma pedig kapott egy gyerekek rajzaival díszített füzetecskét, ami elvben jó is lett volna, ha nem csak 5 gyerek rajzolt volna bele a 30-ból. De ő ennek is örült. Meg annak is, amit ő adott. Soma-tenyerek integették: Pá-pá!

Érdekes, hogy a legszépebb tenyeret Marianna néninek (jobbra), majd az utánakövetkező szépet Erzsike néninek (balra) adományozta, akik nem az ő csoportjának óvói.

Gólyahír csoport - 2011 október.

 

Huss...

Vasárnap elköltöztünk. Majdnem. A teherautó elvitte amit csak lehetett. De persze csomó cuccunk van még ebben a lakásban is, de még mennyi!
Rengeteg munka van/volt a győri otthonunkon... Ahogy múlt az idő, úgy derült ki, hogy mennyire sok. Egész héten ide-oda utazunk (Hű de sok az az 50 km!) és dolgoztunk (mindent mi csináltunk - kis pénz, kis élet).
A gyerekekre mamák vigyáztak. Még az ezer dolog mellett is nagyon tudtak hiányozni. Zsombor még meg is betegedett közben (kötőhártya gyulladás). Rettenetesen elfáradtunk, agyilag, fizikailag. Még a héten a szálláson, aztán holnap Soma elbúcsúzik az oviban/tól és huss...

Mindjárt hazaérünk.

Ízelítő a lakásból (gyerekek szobája, ami legalább kész van):

Két kis kép a gyerekek ágya felett jelzi, hogy melyik kinek a birodalma. Ugyanis szeretnénk egy szobába rakni a fiúkat. Ezért Zsombor is kapott egy ugyanolyan ágyat mint - annó két évesen - Soma.

   

Várdigálunk II.

 

Az ötödik

Bizony, bizony kisfiúnk lassan elhagyja a kis jelzőt. Alig merem elhinni, hogy már itt tartunk.

Még mindig ugribugri, tele energiával, és mióta szedi a bérest jó kis husija is lett (több mint 20 kg). Elég jó evő, bár válogatóssága megmaradt, de egyre több mindent kóstol meg. Wc-fóbiája teljesen eltűnt - azóta a bizonyos nap óta, egyedül, bárhol, és már szűkítő sem kell neki. Szóval működik.
Nem az a szíre-szóra puszilkodós, de ha olyanja van akkor bújós is tud lenni, ez számomra új arca (Zsombor születésekor egy-két kéretlen puszival jelent meg, mára már odáig jutottunk, hogy hozzám bújva alszik el).
Selymes bőrű, baba-szagú, de már 110 centis kivitelben. Szeme a fegyvere, olyan repertoárt tud bemutatni vele, hogy menten elolvadsz, ugyanakkor szemmeregetésben is verhetetlen, de a kacsintással kombinált előzőek az igazán ütősek. Meg persze mindehhez telivigyor is jár.
Dumája oltári (én egyszerűen nem tudom megjegyezni), olyan szavakat használ, hogy folyamatosan megdöbbenünk a szókincsén. A megjegyezhetetlenség oka pedig az lehet, hogy kronológiai difikkel, ugrásokkal van tele a mondandója. Nem fognék mindent a kétkezességére, de ennek is lehet ez az oka.
Még mindig tart a kiszámíthatatlantól, a váratlan eseményektől, de amikor már ott van és csinálja, megéli, akkor már minden rendben van.
Mindennapjait a testvérharc árnyékolja be. Illetve csak ő küzd, mert az ellenfél egyáltalán nem akar harcolni (néha-néha mégis rákényszerül), mindent odaad, kérés nélkül viszi a tulajdonosnak a dolgokat. Soma nagyon beletud vadulni a - legtöbbször csak vélt - dolgokba. Ilyenkor üt, vág, gorombákat mond (ovis szókincs) csak úgy fröcsög belőle az indulat. Sajnos velünk is tud ilyen lenni, pedig folyton a kedvét keressük. Érdekes módon mások előtt szinte láthatatlan marad ez az arca, otthon jön ki belőle minden ilyen megnyilvánulás. Persze hisztik érnek minket bárhol, de már nem nagyon tud meghatni velük, kivárjuk míg lecsillapodik és megyünk tovább. Az agresszív viselkedéssel azonban nem tudunk mit kezdeni. Testvérféltékenység. Egyértelmű. És persze Zsomborgó jógyereksége sem kedvez a dolgoknak. Bíztató azonban, hogy kezdenek összenőni. Már van példa együttjátszásra is. Egyébként meg büszke a kistesóra a nagyfiú, vezetgeti, bemutatja, megmutatja neki a dolgokat, tanítgatja beszélni - ez tök jó szitu, mert ilyenkor olyan dolgokat mond a kicsi, hogy csak nézünk. Ugyanis Zsom számára "Oma" egy félisten, azaz félve imádja. Legóbajnokunk meg szinte észre sem veszi ezt. Zsombor is lelkes építő, de Soma féltett kincseihez hozzá sem mer érni, így az igazi kis legók Soma űrrepülő építő tudományánák fejlődését szolgálják. Egyre bonyolultabb, érdekesebb gépeket tud építeni. Hosszú ideig képes bíbelődni az ilyen szerkezetekkel. Még mindig.
És a még mindigről jut eszembe, hogy bizony a fiatalember hű társa még mindig a takarója (a kék rongyosat szégyenli már, a zöld most beelőzött), és a fáradtságot jelző ujjszopi.

Tudom, hogy a kisördögös arca nem a legelviselhetőbb, de mégis azt mondanám, hogy olyan jó gyerek! Szeretetéhes, ragaszkodó, segítőkész, érzékeny, kedves... A többit meg majd kinövi. Én imádom. Bár jelenleg kicsit aggódom, hogy a sok változás mit okoz a lelkében. Megfordult a fejemben egy szakember gondolata is, de aztán elvetettem az ötletet. Olyan jól kommunikálja le a dolgokat, igyekszik mindenben a jót látni - egyem a szívét!-, hogy talán a félelmein is túl tud kerekedni. Hiszen már 5 éves.

Boldog születésnapot Soma!
 

5 gyertya

 

A szülinapja reggelén felköszöntöttük Somát. Az ajándék egy várvavárt transformers volt (lejártam a lábam egy tutiért). Sajnos a köszöntés után egyből útrakeltünk lakásfelújítani, így a fiúk PiciMamával maradtak itthon (illetve fél napot ment oviba Soma). Délután Som simán - semmi előzetes segítség nélkül - összerakta a kamiont a robotból. (Amihez nekünk kellett volna a szakpapír, meg egy csomó idő.) Jelenleg a robottal alszik a mi kis öt évesünk.

Soma a transformerstől alélt el, Zsom pedig a gyertyáktól, csak tízszer kellett újragyújtani, ő meg elfújta őket. Így legalább az ő szülinapján, ez már nem lesz gond neki.