Flatley nyomában

Tánc a mélyből, avagy egy(két) gyerek, nem mindig az, aminek látszik.

 
(Cím utalása: Michael Flatley)
  

Hó le, láz fel

Ez a cím igazából téli mottónk is lehetne. Még nem szánkóztak egy igazán jót a gyerekeim. (Soma egy picit igen, de ő fázós, úgyhogy kiadósnak nem mondhatnám.) Most meg ahogy reggel megláttuk a 3-4 centis havat a teraszunkon, úgy vettük észre, hogy Zsombor is csatlakozott a család két nagyobb férfitagjához, vagyis belázasodott. Szóval már ki sem mondom a nevét (Tudjukki), megszállta a családot. Jácint nem érzem, hogy javulna (bár ő bizonygatja), Som meg fergeteges köhögéseket zavar le, talán a javulás jeleként. Én még talpon vagyok. De már nem járok angolra. Pedig jó volna, de nem megy. A spinninget még nyomom, az tartja egyben a testem és talán egy kicsit a lelkem is. Nem is vagyok annyira ki, mint ahogy ilyenkor elvárnám magamtól (nyűgös-depis-tél). Mondjuk Jácintot száműztük a múlt héten PiciPapához, szombaton hoztam haza. Addig PiciMama meg bejött hozzánk. Csere-bere. Akár akartam, akár nem. Mivel Soma akarta... De bevallva, nagyon jó volt a segítsége (és örök hála érte). Amíg Zsombor nem volt beteg, addig ezerrel növesztette az összes fogát. Nem durva a dolog, csak kissé nyűgös, ha nem lát-érez engem. Még az álmát is őriznem kell, hogy megaludja legalább a háromnegyed óráját, mert képes 30 perc után kipattanó szemekkel, bűbájosan felébredni. Most meg ugyebár ő is kezdi...

Legtöbbször azon húzom fel magam, hogy szinte már minuszban közlekedünk, alig érintkezünk. Isszuk a gyógyteákat, esszük a megelőző homeokat, vitaminokat, bevetjük a csodacuccainkat (Herbanet balzsam, Flavobrill). Párásítunk, bioptron lámpázunk. És mégis romokban a banda. Már az abnormális határán lebeg ez az egész. Na itt beletudnék merülni a cifra káromkodások - pillanatnyilag örömöt okozó, de sajnos megváltást nem hozó - erdejébe. De úrilány vagyok. Azt a nemjóját!
  

Na neeee!

Jácintot elkapta TüdőGyula.
 

Elindult valami

Múlt héten voltunk háznézőben. Jácint unokahugának megszületett a kislánya és elmentünk (gyerekmentesen) megnézni. És ha már ott voltunk, akkor... Két új építésűt és két használtat néztünk. A használtak eleve kiestek. Az egyik új ház szupernek tűnik, de nem vagyunk kibékülve a helyével, túl közel a vasút. Nem túl nagy (82 nm), de minden van benne ami nekünk kellene (nappali + 3 szoba, kamra, gardrób) és kis saját udvar is tartozik hozzá. Szóval sajnálom, de keresgélünk tovább. Kicsit könnyebben mozgunk most már, hogy Zsombor nem szopizik nappal, Soma oviban, na és persze az utak is jók.

Jó volt megtudni, hogy magyarországon, ha két különálló házat egy gerenda összeköt (értsd: a házfalakon egy-egy 20x20 cm-es helyet foglal el) mondjuk a kerítés vonalában, az már ikerháznak számít.

Kezd körvonalazódni, hogy milyet szeretnénk. Nagyon furcsa érzések kavarognak bennem. Egyrészt az ittenitől való elválás kezd kicsit nyomasztani (pedig sosem volt a szívemcsücske). Tudom, hogy mi az ami jó az ittlétben, és azt keresném máshol is. A rosszakat meg kompenzálnám, de egyenlőre egyiket sem lelem. És hiába jó egy lakás-ház, ha nem szívesen élnék azon a környéken. A másik morfondír oka meg az, hogy hogyan lehetek ennyire igényes pénz nélkül.

Meghírdettem a Milakásunkat is.

Drukkoljatok!
     

Az a bizonyos "hajszál"

Nem szoktam ilyet, de ez most érzékenyen érintett és ilyen szépet, megrázót rég láttam.
Amióta gyerekeim vannak én mindig bekapcsolom. És indexelek a parkolóházban is.

      

Mumusom

Az ovi.

Soma változatlanul jól érzi magát a csoportjában, amennyire sejtem. Bár mostanában nem alszik az oviban sem, és néha ezt meg is jegyzik az ovónénik nekünk. Tehát nem lehet problémamentes a szórakoztatása/nyugton tarása, bár erről szó nem esik. Szóval mindez csak találgatás. A gyerek ovis életébe nincs semmiféle betekintésem, és ovis viselkedéséről sincs információm. Gondolom, ha nagy baj lenne vele, talán azt közölték volna már. Az egy év alatt (2010) nem volt családi nap, és nyitott nap sem. A mostani karácsonyi ünnepségükre sem mehetett szülő és a Télapó is zárt ajtók mögött látogatta meg a fiamat. Az Anyák napja lement nélkülem, Som pont akkor volt beteg. Nem is sejtettem, hogy ez az egyetlen alkalom az évben, mikor pillanatokat lophatnék odabentről. Persze Apa ebből is kizárva. Még mindig zavar, hogy a gyerekem kicsi a zeneovihoz, a néptánchoz, de ahhoz nem, hogy kötelező ünnepségen vegyen részt (ősszel) a fűtetlen művházban. Ja és a mozihoz is kicsi... Pedig Jácint szervezi az ovisoknak. És durvát néznének, a Bogyó és Babócát. Azt már csak suttogva jegyzem meg, hogy Ugriparkhoz és Lovastanyához is kicsi a gyerekem, mert úgy hallottam a nagyok voltak ilyen programokon. Elcsípett szülői mondatokból derül olykor fény egyes dolgokra, amikor a gyerkőcöt hozzuk-visszük. Soma sem mesél itthon semmit az óvodáról, mint majdnem minden második óvodás.

A téli szünet előtt buktam ki igazán, amikor szerdán már hazaadták a gyerek ágyneműjét, pedig az még csüt.+pénteken is ment. Nagyokat pislogtam, és nem értettem a dolgot. Soma megadta a választ, az Akkor meg miben alszotok? - költőinek szánt kérdésemre. "Hááát, olyan szúrós pléddel takarózunk!" Baciktól, vírusoktól nyüzsgő időszak volt ez, és így derült ki számomra, hogy már régóta nem alszanak sajátban. Rengeteg volt a beteg gyerek akkortájt, és talán az összevont csoportok miatt voltak lusták előkeresni a gyerekét. De arra nem gondoltak, pont azok a takarók a bacik melegágyai, és még körbe is vándoroltak?

Nagyon érik, hogy fogadóórát kérjek... Nem is értem miért halogatom.

Jelenleg egy haszna van az ovinak, hogy normálisan fel kell öltöznöm mikor a gyerekért megyek.
  

Csipp, csepp...

Olyan de olyan isteni cuppanós-nyálas spontán majdnem szájra csókot (kettőt) kaptam ma Zsombortól, hogy még most is olvadozok.