Megkettőévesedett

Zsombor.

Ajándék ez a gyerek. Nem mintha sokszor eszembe jutna a születése és az azt megelőzőek, de mostanában mégis felidéződnek. Merő szenvedés volt, kitartás jelszóval. De jutalomra nem számítottam. Pedig lett. Ő. Miatta elviselhetőbb a múlt is, az például amikor terhesen nem tudtam altatni Somát, mert a "szag"ától undorodtam (azt hiszem ez a legfájóbb pontom a terhes időszakból). Persze a gyerekillatnál nincs édesebb a világon. Szagolgatnám is most Somát, ha hagyná, ehelyett kapom Zsom nyomulós voltát, és vele az édes babaillatot. Babaillat, ennyi maradt csak a babaságából. Kisfiú ő már a javából.
Lassan a nyelve is elered. Lelkesen próbálkozik, a kétszótagosok elég jól mennek, legtöbbször az első hang nélkül. Soma sokszor fordít "Hát nem értitek, azt akarta mondani, hogy ezt vagy azt szeretné!" A kicsi meg lelkesen bólogat a megfejtés helyességén.
Zsombor számára Soma az etalon. Pedig Som nem éppen kedves tesó, még mindig üt-vág a jelszava. De Zsom hamar megbocsát és mehet tovább a játék. Kistesó hűen követi Nagytesó utasításait, vagy egyszerűen utánozza azt. Kistükörnek szoktam hívni. Ügyes a mester is, tanítvány is, no meg mi is jól szórakorunk. Sajnos az evésben viszont látom a hátrányát is. Igaz, hogy most már Soma is jó evő, de irtó válogatós. Zsombor bevállalósabb fajta, de ha azt látja, hogy Soma nem kóstolja meg ill. nem eszi, akkor ő sem. Például Som magában, a külsejétől megfosztva eszi a kenyeret, kalácsot. Így Zsombor is úgy enné, pedig neki eddig nem volt problémája a héjakkal, sem a rákent vajjal. Most már van.
Nem történtek egetrengető változások mostanában. Maradt a kedvesség, okosság, mozgékonyság, sétakedv, emberszeretet (kis megilletődött fázis után), a nagyszülőkért való önfeledt rajongás, huncutság (egyre nagyobb kifejezési eszköztárral). Mindenben látom azért a fejlődést is. Egyre jobban épít (ugyebár Kistükör), de nagyon kreatív is, az építményeket továbbhasználja. Autókkal történeteket játszik el. Sínpályát épít. És kezd rákapni a kirakózásra. Nagyon ügyesen illeszti a dolgokat, kis segítség kell csak neki. Jó tanulópálya Soma kirakója, aminek 4 és 6 darabosát egyedül ki is rakja, de a 9 és 12-es is megy, segítséggel. Sok küzdelem van a játékokért, de a legtöbb az kirakóért van. (Hiszen mindet Soma kapta anno, bár őt akkor nem is érdekelték. Most azonban már ő is ügyesen kirakózik, szóval nem engedi, hogy a kicsi is kipróbálja. De az mégis kipróbálja.) Szeret rajzolni, néha nem tudom megkülönböztetni a két gyerekem rajzát. Zsom szereti kipróbálni a színeket, próbál köröket rajzolni, pöttyözni, vonalakat huzigálni. És a valamit amit rajzolt, meg is nevezi. Zsombor szerepjátékozásaiért vagyok még nagyon oda. Plüssállatokat dirigál, elmórikálja, hogy ki épp mit csinál. Üres tenyeréből megeteti őket. Simogatja a nemlétező valamit a markában. Nyávog, hogy cica az. Aztán ő maga lesz a cica, akit meg kell simogatni. Macit fésül, etet, altat... Elszerette Soma egyik maciját, amit épp Soma is meglehetősen kedvelt, ment is egy darabig a harc érte, de végül Zsom nyert. Illetve Soma átengedte a kicsinek. "Na jó, legyen az övé!", és azóta tartja is magát ehhez. Ilyenkor gondolom azt, hogy mégis a mélyben minden megvan Somában amit szerettünk volna neki tanítani, átadni, csak a felső kéreg az, ami most ilyen morcos.
Szóval "aci" nélkül Zsom nem tud aludni, meg a további kellékek nélkül sem: cumik - egy a szájba és egy-egy a két kézbe -, hálózsák - főleg ha az epres -, takaró (még a hálózsák fölé kell), iszipalack (vízzel), no meg én, azaz a karom/bőrőm simogatása. Minden egyes elem azonos intenzitással bír, bármely elem kihagyhatatlan. Kész öröm egy lefektetés. Főleg mostanában, mivel a hűvösebb idők beköszöntével a rövidujjú pólókat hosszúra cseréltem, így a karom már nem maradt csupaszon. Feltűrt ruhaujj viszont nem felel meg a fiatalúrnak, szépen a helyére húzogatja, rend a lelke mindennek. Igenám, de akkor mit gyűröget, markolász, cirógat, csipked, simogat? Hát a nyakamat. Nagyszerű ötlet ez tőle, ugyanis ez a testrészem az, ami nem bír közvetlen behatást, legyen az cirógatás, vagy garbónyak. (A sálak a megtűrt szférát képezik.) Szóval csendben szenvedek miközben Zsombor tésztát dagaszt a tokámból. És ő is szenved, mert nem egy ellazult anya az, aki mellett elpihenhetne. Remélem hamarosan találunk valamilyen megoldást eme problémára, mert igencsak messze van még a tavasz (a panelben meg nem számítok ezer fokra).
Cumik. Van vagy tíz. Először csak alváshoz kellettek, aztán mikor elhatalmasodott rajta a fogzás (úgy nyár vége felé), egyszerre indultak be a hármaskák - mind a négy -, Zsom szinte hozzánőtt a cumi(k)hoz. Nemigen tetszett nekünk, de ha rágcsálhatta a cumit, minimálisan volt csak nyűgös, ezért megengedtük neki. Pár nappal ezelőtt ki is bújt a bal felső hármas csücske, bár mi a jobb felső hármasnak drukkoltunk. Szóval Zsombor majdnem 13 foggal ünnepelhette a második szülinapját. Nem hamarkodta el. És miért is van ennyi cumija? Ugye az alváshoz eleve 3 kell és mert lusta szülei nem hajlandóak állandóan cumit hajkurászni a lakásban, így viszont ahova nézünk ott cumi van. Elvileg. Mert képzeljétek, még így is megesik, hogy nem jön össze a szükséges három, a kellő pillanatban. Egyébként meg cumival a szájában látni egy gyereket nekem mindig olyan szívfájdító látvány. Tudom, hogy őt megnyugtatja és ezért hagyom is. Amikor viszont Zsom oldalra tolva, kicsit kiejtve a szájából olyan Lucky Luke-osan tartja a cumit, az oly aranyos, hogy már nem is érzem problémának (majd erre még visszatérünk azt hiszem) a dolgot.

Szóval kettő éves már Zsombor is, el sem hiszem! Vagy mégis. Mert minden porcikámba beitta magát a lénye, szeretése, szerethetősége. A mosolyáról és a szeme csillogásáról meg nem is beszélve...
  
(2011 október 31. - majd visszadátumozom - jobb későn mint soha alapon :-))

Édesz kenyéj!

Zsombor elkezdett beszélni. Azaz: BESZÉL! Mondatokban. Sokat. Ragozva. Érthetően.

December 13-án mondta először az első ragot. Épp altattam. Felkönyökölt és közölte: 'ömpej... 'ömpe t (dömper... dömpert). A kétszótagos szavak próbálgatása volt ezidáig terítéken, többnyire az első hang elhagyásával. Ment a tej, de a tejcit már ejci-ként ejtette. És persze mindig megértette magát így is.
November közepén elkezdte magát nevén nevezni, pedig senki sem kérte rá. Játék közben egyszercsak kinyilvánította, hogy ő (H)öffej Baba. Valószínűleg a költözésből adódóan sokszor hallott Hogy hívnak? váltotta ki belőle, hiszen Soma mindig tisztességgel válaszolt is a kérdésre. Majd ebből lettünk mi: (H)öffej Oma, (H)öffej Ácint és persze (H)öffej Anya. :-)

Attól az ominózus Luca naptól fogva pedig beturbósodott a gyerkőc, csak mondja, mondja. Alig telt el egy hónap és Zsombor ott tart, hogy ő már Omboj, illetve az imént alig tudott elaludni, mert azon dolgozott, hogy a zs betűt is kiejtse a következő mondatban: Ez szoba Zsombojé. Szép szoba. Somájé. (Ez hány mondat is?)
Délután a konyhában uzsonnáztunk, Soma megsértődött és elviharzott. Zsombor kiabált utána: Szoma gyeje vissza ide be, ki, be, ki. Igazán eltöprengett, hogy végülis mi a helyes ki vagy be?

Rengeteg szó van még a repertoárban, és már a hosszától sem retten meg. (pl. hó embej)
A kedvencünk - Jácint örökérvényűje - az Ésszej fijam! (Ésszel fiam!), amit önmagának is szokott mondani.

A színekkel is kezd tisztába jönni: pijosz, kék, ződ... Ez fijom spejót pijosz. (Ez a finom spenót piros.) Szóval csak majdnem.

Szilveszterkor a korai tüzijátékozásnak köszönhetően a fiúk is hangulatba kerültek. Ablaktól ablakig rohangáltak, hogy lássák a rakétákat. Zsombor kiabálta is: Hujjá, űj hajó! (Hurrá, űrhajó!) Valószínűleg a rakéta szót hallhatta tőlünk és így fordította le magának a sohasem tapasztaltat.

Január elsejei meglepije pedig a következő volt: Szejet... - mondta életében először és cirógatva hozzámbújt - engem Anya. Tegnap pedig már a szejet em-el is megpróbálkozott.

És persze: én, engem, enyém, nekem. Az én vizem viszi nálam a prímet. Öntudatra ébredt a kincsem. De senkitől sem sajnálja a jelzőket: szép, jó, okosz, ügyesz...

Az meg csak hab a tortán amikor a kenyeret simogatja meg, hogy Édesz kenyéj! (Édes kenyér!)

Szerintem meg Zsombor az édes és gyakran simogatom is!
  

Eltettük Kapuvárt

... avagy, hogy ne mondhassuk, hogy dunsztunk sincs Kapuvárról. Hát van.

Somával gyűjtöttük minimál stílusban, a Szállás-Ovi-régiOtthon háromszögben.

Érdekes hogy egyébként Soma képes velem több mázsa követ, botot, miazmát hazacipeltetni, de amikor most feladathelyzetbe került, megelégedett a két kavics, három gesztenye mennyiséggel.

Az üveg most ott áll a polcon, számomra megtöltve érzésekkel és gondolatokkal - a tapintható dolgokon kívül -, de a többieknek egyenlőre nem több mint látványelem.
 
(2011 okt. 31.)

Mineve?

(2011 nov. 18.)
 

Mindenkinek szeretettel!

 

Betlehemi királyok by Manka

Családilag rajongunk a kiscsajért, aki még ezen a videón nincs is két éves. (Mellesleg és nem mellesleg nagyon hasonlít Manka a keresztlányomra hasonló életkorból.)
Ennél jobb karácsonyra való hangolódást nem is tudnék kívánni magamnak és nektek sem! :-)

BETLEHEMI KIRÁLYOK

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!

(József Attila)
 

Születésnapomra

Egy nap. Nem több és nem is kevesebb. Nem jó és nem rossz. Nincs súlya, nincs terhe. Gyerekmosollyal kibélelve. Így van ez jól. Csak egy nap.