8 hónapos

Fogatlan Husimusi Tornádó

Kacagány

Családilag nagyon bírjuk azt ahogy kacag Zsombor. Többnyire nem kell neki hozzá semmi különleges attrakció, csak egy általa épp viccesnek vélt dolog, szó. Most éppen a hoppá szó volt a katalizátor. A videó már a második körben készült (elmentem a gépért). Előszörre mégviccesebb volt számára. De így is volt min nevetnie. Egyébként nagy kukuccs játékos. Meg csikis is. Ilyen esetekben is így rötyög. És akkor is amikor a cumiját (direkt) az arcomhoz, szememhez ütögeti és még véletlenül sem a számhoz. Tele van az élet ilyen humorforrásokkal.

Banán

Nagyon vágyik Zsombor a mi étkünkre, de a darabokat nem jól viseli. Próbálkozunk átmenetet találni. Eddig a banán nyert. Majdnem egy egészet elmajszol. Kitartó, lelkes, jóízűn nyammogó. (Én kicsit aggódó, teljes testtel résztvevő.) És a pici letört darabok némelyikét is szétnyomja az ínyével.

Áll a baba

Feltaláltam a spanyolviaszt, miszerint a már egy ideje simán (fel)álló gyermekemet a legkönnyebb lefotózni a kiságyában. Legalább azt is használjuk valamire.

Kaland

Azaz Kalandpark Szombathely mellett. Rég nem látott barátnőmék, - még a Dekorsulis évekből (jujj, 97'-ben végeztem) - Anitáék nyaraltak Szombathelyen. Így jó alkalomnak tűnt a találkozásra a hely és az idő is, sőt az idő(járás) is. A hétre nem ígérkezett nyaralóidő. Szerdán azonban kezdett kiviggyanni a nap. Na, akkor csütörtök lesz a mi napunk, és lőn. Csodás időnk volt. Finomat ebédeltünk Anitáék szállása mellett, együtt. Teli pocakkal vágtunk neki a kalandnak. A nap sütött, a park hatalmas fái jótékony árnyékot vetettek. A társaság remek volt. Anita semmit (de tényleg!) nem változott az évek során. Kicsit furcsa is volt a két 6 éves (pont aznap ünnepeltek) ikerfia mellett látni őt. 12 éve nem láttuk egymást, de mintha tegnap váltunk volna el. Jó kis helyet választottunk az újralátásra. Somát a játszótér teljesen elvarázsolta, nem is akart hazajönni. A kötélpályás-csimpaszkodós akadálypályákat ő nem próbálta ki. Bence és Dani, a két nagyfiú viszont ügyesen teljesítették a kezdő pályákat. Majd kisvonatozott egyet a csapat. És még egy icipicit beszélgetni is tudtunk. Szóval jó volt. Olyannyira, hogy Soma végül hisztizett egy "maradniakarok"-ot (ilyenkor ez fáradtsági szintjelző). Aztán a gyerekek kidőltek, már az autóban elaludtak és otthon simán tovadurmoltak.

Meg kell jegyeznem, hogy nagy örömömre most végre készült hordozós kép rólam és Zsomborról. Kinga ajánlása után vettem. Jó döntés volt. Nagyon szeretem ezt a Hoppá-t (sling), könnyű felvenni és Zsombor is szereti, mert innen nézelődni igazán nagyon jó (tekereg ezerrel, de mégis biztosan ül benne). Néha Soma is belekéredzkedik, őt háton tudom vele vinni. Talán nem vagyok elég edzett hozzá, mert hosszútávon elég megterhelő a cipelésük. Mégis szeretem. Most egy Mei-tai-t szeretnék kipróbálni... (abba talán Jácint is belefér).

Rémálom

Régóta készülök megírni ezt a bejegyzést. Úgy látom ha probléma van - saját általános tanácsommal ellentétben - most nem megy a kimondom/kiírom és jó lesz elv. Talán nem vagyok jó passzban. Rossz az idő is. Nincs ami feltöltene. Persze a gyerekeket nem adnám semmiért, mégha most teljesen akaratgombócok is, mindegyik a maga eszközeivel.

Szóval... Mindig nehéz szívvel gondolok arra amikor egyedül kell este leraknom a gyerekeket. Volt már rá példa többször is (Jácint programszervez és persze aktívan le is bonyolít + koncertezések). A fürdetésig általában akad segítőm, de utána maradt két nehezen elalvó és csak anyát akaró gyerek nekem. Valahogy mindig megérezték a szitut és tündérek voltak. Zsombor hamar elaludt, Soma szépen kivárta a sorát altatásilag, illetve hozzámbújva együtt aludtunk el a nagyágyban. Ami akadt zökkenő, azt megoldottuk. Talán senkinek sem fájt túlságosan. Eddig. Pénteken nem így történt. Zsombor még az elején teljesített egy gyors elalvást. De ezt nem hagyta Soma annyiban. Egy szépen kivágott magasCével felébresztette őt (ezt még talán nem akarta). És elszabadult a pokol. Zsombor rettentő fáradt volt és nagyon aludt volna, de Soma nem hagyta. Belesíkított a fülébe, ráugrott és hasonlók. Szegény kicsi meg csak sírt, sírt... A szívem meg facsarodott, nagyon. És semmi szép szó nem használt. És a határozott sem. Az indulatos meg pláne nem. A legjobban az fájt, hogy Soma direkt csinálta, élvezte a kicsi és az én szenvedésemet. Röhögött rajtunk. És tűz lobogott a szemében. Pedig Zsombor az atrocitások közepette is az elalváson dolgozott. Olyan 3 óra harcidőbe telt mire mindkettő elaludt. Én meg nem, mert fájt, hogy nem tudtam védeni, nem tudtam hatni, nem tudtam megakadályozni. Gyenge vagyok. Eszköztelen. Félek. Sokmindent megértettem az elmúlt időszakban. Soma viselkedésére mégsem ad elegendő enyhülést ez a tudás. Ez a fajta vadság kezelhetetlen számomra, olyan belső erőket érzek benne ami ellen minden porcikám tiltakozik. Pedig közelebb kellene kerülni hozzá, hogy tompítani tudjam. PiciMama jön sokat, hogy azt a kis időt amit csak a Zsomborral töltök (szinte csak a szopi) kompenzálja Somával. Én-üzenetekkel kommunikálok; csak pozitív elvárásokat fogalmazok meg felé; amit ígérek, azt mindig betartom; sohasem hazudok.. stb. Egyébként meg együtt vagyok a nagyobbikommal amikor csak lehetséges. Még a wc-n is az ölembe ülne és majdnem ül is. Értem én. És igyekszem is. Nem is nehéz, mert imádom. Dacmentes időszakaiban zabálnivaló manógyerek. Sőt átlagdühében is oly rájellemzően drága. A múltkor azt mondta, iszonyú mérgesen: "Dobok rád egy szappant és krémes leszel!" Szóval érte, értük, jó lenne már valami megoldást találni. Mert szűnni nem akaróan fáj ez a történet. És most sem jobb, hogy leírtam.

Zoknielhagyó Szöszfelszedő

Nagyon sötét videó (nálunk mindegyik ilyen), ha más nem is, de az AKARAT látszik rajta.