10 hónapos

Három lépés + sasszé.
Már a kádban is kapaszkodás nélkül áll.
Úgy csinál mintha tudna menni.
És kiabál közben. Nagyon, de nagyon hangos.
Halacska póz álló helyzetben (feltartott kézzel hátrahajlás). Életveszély, és röhög közben.
Monoklik. Mindig arcra esik.
Kukucskabajnok. Minden terítő (és persze ami rajta van) félhet.
Somaimádó, Somarettegő.
AnyaAnyaAnyaAaaanyaaa! Brühühü már akkor is ha csak hátat fordítok neki.
Megsirat bárkit aki elmegy tőlünk. Krokodilkönnyek.
A legjobb játék a nemjáték.
Baba, - mintha mondaná is - megmutatja, hogy hol van és bőszen vigyorog hozzá.
Cumiarzenál. Nemalvós.
Nullfogú. Nyűgös. Növesztős, de nem jövős. Borostyánlánc. Körömvirágbalzsam.
A kajákért nincs nagyon oda. Játékarzenál az etetőszéken.
A szopiért sem. De éjjel tejvámpír.
10 hónap - 10 kiló. Mégis.

Mindenki azt kérdezi, hogy Jó gyerek? Nekünk a lehető legjobb.

17 év együtt

Tizenhét éve találkoztunk először, és ezen a napon lettünk egymás szerelmesei, harcostársai, kiegészítői. Tűz és tűz. És még mindig. Lobogunk. Illetve kezdünk talán újra lobogni. Remélem. Mert érdemes. A medál a nyakamban is ezt suttogja.

Nagyon bánt, hogy elfeledkeztem erről a dátumról (életemben először)... mivel arra összpontosítottam, hogy ma 10 hónapos Zsombor.

Azthiszem itt az ideje előbújni a gyerekek mögül.

Két lépés

Tegnap azon rötyögött kisebbik gyermekünk, hogy többször is sikerült egyedül megállnia (minden kapaszkodás nélkül). Talán a cipős lába tette. Hát igen, itt tartunk. 20-as kell neki. Ma meg a tükörtől (imád magával incselkedni) két lépéssel nálam termett. Jácint is látta. Zsombor is meglepődött magán, de büszke kacagással nyugtázta tettét. Mi meg visszatoltuk leesett állunkat. Még nincs 10 hónapos! Azért nem szaladt el vele a ló. Még igényli a kezemet (perszehogy főleg az enyémet). Imádom ahogy kis puha kezeivel rendezgeti az ujjaimat, keresi a fogást és indulandusz. Közben sikkantgat, kiabál és ha nagy a hely, szinte fut bele a térbe. Bármerre megyünk az emberek arcán mosoly terül el. Néha ő maga generálja ezt az odafordulást, addig fixírozza az embereket amíg azok nem reagálnak rá. Tartózkodó fázisa még mindig van, de ha feloldódott, akkor nevet, huncutkodik. Főleg két lábon. Süt róla, hogy élvezi a tudását. Csak megy álló nap. Mostanában jobban is kidől a nap végére. De azért az esti altatóceremónia nem maradhat el, egy jót hancúrozik az ágyon. Dől bele a párnába, takaróba, szinte elsüllyed bennük és kacag. Újra és újra. Aztán "lenyomom" és kacajből gajgajra váltva (kézrátéttel, cumival) szépen elalszik. De vigyáznom kell, hogy ne beszéljek a továbbiakban túl hangosan, mert bármilyen mélyen alszik is, a hangom újra aktivizálja. És mint egy kölyök prérikutya néz rám kiemelkedve az ágy habjaiból.

Kiskirály

Soma már megint PiciMamáéknál "nyaral". Nincs a legjobb idő hozzá, de faluhelyen egy jó csizmával minden kibírható. Kedd óta van kint. Nagyon-nagyon régóta. Hiányzik. Nem beszéltünk vele, de a mamával igen. Istenien érzi magát. Jókat játszik, alszik!, eszik! "Mama, ma is olyan husit csinálj mint tegnap (sültcsirke), de a prézlit le ne felejtsd róla!"
Az a tudat éltet, hogy holnap hazajön. Tudom, hogy nagy (tényleg az!) már egypár nap távolléthez, de mégis nehéz elhinnem, hogy már itt tartunk. Megborzongok ha Rá gondolok, a minap még ő volt kisbaba. Nyitott szemmel is látom magam előtt csibészes mosolyát, tüsi-szöszi fejét, érzem illatát... Hiánya fáj, de tudom, hogy jól van, mi több szuperül, Kiskirály ő most. És boldoggá teszi hű segítőit is.

Savaria Karnevál

Sok élmény, kevés fénykép. Ez volt nekünk a Szombahelyi Savaria Karnevál. Szuper volt (pedig mi az utolsó napon voltunk). Nagyon profi program. Elvarázsolódtunk. Soma ténylegesen is - alabárd, tőr, pajzs, sisak által - igazi centurio (római légiós) lett (mint minden kisgyerek). Sodródtunk tömeggel, ettünk, ittunk, jót mulattunk, elfáradtunk, mindezt ragyogó napsütésben.

Te Huba!

Soma. Ovi.

Szépszeműm hiába érezte jól magát egy hónappal ezelőtt az oviban, mégsem akar menni, mert mi itthon maradunk. Félti a játékait, a szobáját (nem minden ok nélkül - igyekszünk az "eredeti" állapotot visszaállítani). Még a PiciMamáékhoz sem akart menni nyaralni, talán pont emiatt, hiszen a Zsombor előtti időkben ezzel sohasem volt gond. Aztán sikerült a nyaralásra rábeszélni, úgyhogy többször töltött PiciMamáéknál pár napot az elmúlt időszakban. Ahol garantált a csak ráfigyelés. És erre rájött ő is. Jól érezte magát. Egészen addig amíg nem beszélt velünk/velem. Direkt hibáztunk ilyen téren, mert három napnál tovább nem bírtuk ki nélküle (talán ő bírta volna tovább is). Most már tudja, hogy PiciMamázni (persze papázni is) akkor mehet - és akkor jöhet haza - amikor csak akar. Sőt Anyum is szívesen viszi el, ha épp ráér. És ami az övé, az az övé marad. Talán azt is kezdi kapisgálni, hogy az én szeretetem is ebbe a karegóriába esik, örök. A vele töltött idő meg... khm, khm, szóval igyekszem, talán ezt is érzi és kezdi megérteni lassan (csak nehéz megélni). De az ovi nem választás kérdése. Szóval teljesen más kategória.

Már a jövőhéten kezdődne az ovi, de még Soma nem megy. Semmi más, csak a jele lesz ott a régi, tehát azt gondolom, kezdjen a rendes csoportjában. Semmit nem tudok a hogyanokról, - és hiába mesélek neki szépet és jót az oviról - ő ezt érzi. Egy jövőheti szülőit remélek, talán akkor...

És akkor jöjjön egy vidámabb lezárás. Soma káromkodik. Ovihozadék. "Hülye!" - mondja minden szituációban, ha valami neki nemtetsző történik. Persze jelentés nélkül. Csak tudja, hogy ez csúnya szó. Már odáig fajultak a dolgok, hogy Soma szép ékesszóló mondatai eltüntek a sok hülye mögött. Semmiféle meggyőzés nem hatott. Tegnap bevezettem: "Minden HÜLYE után egy játék eltűnik." Ez bevált, estére eltűnt egy csomó vacak, de szinte az összes szitokszó is. És előkerült egy új: "Te Huba!" Talán egy félrehallásból fakadóan. De ezt még rontombontom - mosolyogva - a megengedett kategóriába soroltuk. Aztán megint elkezdődik az ovi...

Újkenyér