csütörtök, november 12, 2009

Zajlik az élet

A kétgyerekes. És jó, nagyon jó. Mondjuk mázlim van, mert Jácint itthon van velünk. Zsombor pedig nagyon jó baba, alszik-eszik. Éjjel picit tovább van fenn és előadja a földikutya attrakciót, vagyis keresi a cicit, de sehogysem találja. Pedig a tejjel nincs gond, sőt. Igyekszem keveset fejni, hogy jól beálljon igény szerintire. Most rutinosabb vagyok mint annó. És úgy tűnik jól taktikázom, csak néha úszom/úszunk a tejciben. Az anyatejes baba azt jelenti, hogy a fülétől a bokájáig tejjel van összekenve? Egyébként erősen cicifüggő a gyermek. Azon alszik el. Az nyugtatja meg. Szuperhamar. Nekem meg van, és adom is. (Jókor kezdem elrontani a dolgot...) Ringatást-hordozást nem igényel, mondhatni tök fölösleges. Soma a szopizást érdeklődve figyeli, és többször figyelmeztet, hogy etessem meg Zsombort. Ma például Soma ágyán szopiztunk. Soma jött és meglátta. És nem zavart el minket (pedig mindenét félti manapság), hanem marasztalt és ő is hozzánkbújt. Amikor mondtam neki, hogy szűkösen vagyunk, nem férünk el, akkor megoldásként mesét olvasott nekünk.

Somát lehetetlen lefotózni, mert valóságos forgószél. És Zsombor sem szereti ha fényképezik. Kattan és villan, ő meg rezzen és ráncol. Érzékeny gyerek. Lesz ezzel még gond. Soma hangját viszont szereti. Kénytelen szeretni, mióta hazajöttünk Soma talán hangosabb is mint annakelőtte volt. De jóakaratú. És ennivaló, amikor halandzsául énekel a kistesónak vigasztalásul. És az tényleg el is hallgat tőle.

Vérnyomásom ugrál... idő kell neki. Sebem gyógyul, de érzem. Kicsit fáradt vagyok, pedig van segítségem, jobbára csak Zsombor az én "feladatom". No meg napi teendőim közé tartozik összecsókolni mindkét porontyomat, ahol érem őket. Pláne, hogy Somától ennyi "szeretlek"-et még életemben nem hallottam. És általában én és Zsombor kapom, puszival, simogatással kísérve.

Nincsenek megjegyzések: