Zsomborgó

Zsombor 5,5 hónapos.

Már az 5 hónapos bejegyzéshez le lehetett volna írni az itt leírtak zömét. Mert Zsombor több mint egy átfordulni tudó baba. Márcsak azért is mert mára egy katonai alakulat bevetési gurulásán is megállná a helyét. Mindkét irányban többszörösen átfordul. Az irány a pillanatonként más céltárgy tekintetében változik. Mindent megszeretne kaparintani. Hihetetlen kitartással és mozgáskombinációkkal kűzd a cél eléréséért. A pelenkázón szinte a saját nyomában fordul meg és a zenélő-forgó állatkáit kapja el, kinyúlva a pelenkázóról (nagymama jujjogatós mutatvány). Hason emeli a fenekét a magasba, mellkasa még a földön, de igéretes. Többször úgy megemelte már magát, hogy a kezemet simán a hasa alá tudtam tenni. Szóval túrja a földet rendesen. Nyála mindent beborít, bár dokinéni szerint még nem most lesz foga (Sománál 11 hónapot kellett várni az elsőre). Ha leakarja az ember fektetni, megfeszíti és megakasztja a lábát a talajban, majdnem mintha állna, amihez erős akarat igy társul, így mindent latba kell vetni, hogy lefektesd. Fekvő helyzetben előrefele felemeli a fejét-testét (kb 20 fokban), olyan felüléskezdeményként. Karba fektetni lehetetlenség, ülni akar. Elég peckesen feszít és persze mindent elakar érni így is, vagyis sőt. Két kezét összehangoltan használja a megkaparintott tárgy megcsócsálásának érdekében. Veri az asztalt rendesen, ha más nem kerül a keze ügyébe. A karban etetés álomképe már most elúszott messzire.

Kizárólag anyatejes, és szeretném is ezt 6 hónapos koráig tartani. Bár Zsombor szinte kinézi a falatot a szánkból, így szopogatott/nyalt már almát, körtét, retket, amit hálásan fogadott. Tejem van. A gyakori szopik hátterében azonban (agyalok rajta, persze) lehet, hogy az áll, hogy nem elég tápláló már neki. Bár a súlya miatt nem aggódom. Úgyhogy még nem kap semmi pluszt. Bár a Sinlac-ot már kiváltottam, minden eshetőségre felkészülve (tudom hülyeség, mégis).

Zsomborgó. Soma hívja így Zsombort, mert nem igazán sír (csak ha Soma megijeszti - mostanság gyakran), hanem kiabál, kurjongat, magyaráz, elégedetlenkedik, mindezt angol akcentussal. Például egy tüsszentést hangos go-val zár. Ha kérdeztem tőle valamit, több esetben egen volt a válasz. Nem, nem zseni. Baba, akinek egyre több hangzó kimondása sikerül. És ez néha vicces. Mosolyunkon hatalmasakat gurguláz. De már eljutott odáig, hogy ő is kezdeményez nevetéssel, és várja a reakciónkat. Rettenetesen csiklandós. A telimosoly még mindig nagy jellemzője. Imádnivaló ahogy felderül jöttünkre. Már felismeri a családtagokat, az én jöttömre meg szinte ki is virágzik (és rögtön abbahagyja a sírást-abajgást is). Az idegenektől nem ijed meg, hanem pislogás nélküli tágranyitott szemmel tanulmányozza őket. Viszont a hirtelen mozdulatokat, zajokat továbbra sem kedveli (a legtöbbnek forrása Soma).

Nem tipikus második gyerek, ugyanolyan érzékeny lélek, mint a báttya. Ez - még mindig - az alvás (főként az esti) terén csúcsosodik ki. Egész koreográfiánk van már. Legfőképp nyugi és szopi kell az elalváshoz, összebújás, meg simogató kéz. Illetve inkább gyürögetnivaló kéz, amin szopi alatt szakítópróbát végeznek a kis dundi ujjak. Szopi végeztével folytatólagosan cumi repül a szájba (latexet akar - hú de csúnya, de mint utánaolvastam, ez jobban hasonlít a szopizás érzéséhez). Amit szeretne hogy benn legyen, mégis folyton kiköpi, kiveszi. A kezem meg átvándorol az arcára, ahol az ő két szemdörzsölgetős keze matat. Már pici kora óta dörzsöli a szemét ha álmos, ezért mindig tudom mikor akar aludni. Szerencsére az az idő már elmúlt amikor órákon át tudtam hogy aludna, mégsem aludt. Akkor fixa ideám volt, hogy a kiságyában aludjon el. Tehát amikor jóllakott repült az ágyába, és megkapta kezem, fölé hajolva a bújásom is. Mégsem volt jó. Bár a vége alvás lett. Aztán elfogyott ez energiám, így küzdeni. Nappal és este is szopipárnán lakmározott az úr, de éjjel fekve szopiztunk. Éjjelente gyorsan vissza is aludt, vagy fel sem kelt, pedig mozgatva is volt. Szóval állandó fekveszopira váltottunk. Így este kellenek a "kellékek", de viszonylag hamar elalszik, az ágyunkon. Csak őriznem kell, amíg nem alszik olyan mélyen, hogy cumi nélkül is jó legyen (mert persze kiesik folyton az a nyavajás). Én itt őrzöm Zsombor álmát, a Jácint meg Soma szobája előtt (a konyhában) ülve őrzi Somáét. Ezért parázok is, amikor este koncertje van Jácintnak. Eddig még majdnem mindig volt segítségem az ilyen esetekre. Szóval alszik Zsombor. Amikor teljesen sikerült elaludnia, akkor emelem be az ágyába. Éjjel is pakolgatom. Hajnalban viszont általában ott szokott ragadni mellettem. Nagyon jó vele aludni. Odasimul, belesimul az éjjeli létünkbe/van, hogy a nappaliba is. Sőt Jácintot sem zavarja. Mindketten feltöltekezünk a másikból. Ellazulunk, élvezzük. Hihetetlenül jó érzés. Sománál se fekveszopiról, se együttalvásról szó se lehetett (kipróbáltatott). Talán habitus függő ez a dolog.

Anyamatrica, oly sokan írták már, hogy a gyerekük ilyen, nem is igazán értettem miről van szó. Na most már tudom. Most szeretem a pozitív oldalát nézni. De tudom, hogy hosszú távon próbálkoznunk kell bővíteni a kegyeltek körét. Lehet, hogy Jácinttal egy kicsit elrontottuk az elején. Nagyon rám maradt Zsombor, hisz rám volt cuppanva átvitt és gyakorlati értelemben is. Soma meg az Apa "dolga" maradt, mert már egy jó ideje így működött a világ. Most próbálunk ezeken a láthatatlan határvonalakon áttörni. Sajnos a betegségek sem könnyítették meg eme törekvésünket. Jelenleg Jácint kezdi felfedezni kisebbik fiát, én pedig hagyom, hogy Soma uraljon engem. És ez olyan jóóóóóóóóó!