vasárnap, október 03, 2010

Cirkusz az egész világ

Soma tegnap volt először cirkuszban. Márti nagynéném vitte el egy Soproni vándorcirkusz előadásra. (Amíg mi sétáltunk egyet Zsomborral.) A gyerkőcből nemnagyon tudtunk kihúzni semmit, de Márti elárulta, hogy szájtátva bámulta végig a produkciókat. Az előadás fényét egy utána kisírt ("nagyon kérte") fénykard is emelte. Most ez a mindenkellnekem korszaka van Somának, és az esdeklő tekintetnek olvad szívű nagynénik nem is tudnak ellenállni. Mondjuk jó Somával lenni, teljesen partner, okos, megértő, kedves, vidám gyerek (ha épp nem hisztizik), és amiket mond - őrületesen gesztikulálva - tényleg szívet olvasztó.

Ma Helga barátnőmék jöttek és csináltak házicirkuszt, no csak jó értelemben. A négy(!) gyerek nagy egyetértésben döntötte szét a lakást. S amikor már a játékok alól alig látszott ki a szőnyeg, Zsoltin mutatott be világszámot a három Horovác.


Ettünk-ittunk, beszélgettünk. A nagy forgatagban Zsombor még aludt is. A gyerekek teljes csapatban voltak zabálnivalók. Zsombor meg legyőzve a kezdeti riadalmát, barátkozott, kacatkodott, ahogy azt a többitől látta (és ment, és ment....). Nagyon ügyes volt az összes résztvevő. Ezennel e találkánkat mintavendégeskedésnek kiáltom ki. Így kell ezt gyerekek! Mikor ismétlünk?
 

1 megjegyzés:

Helga írta...

Mikor... ez jó kérdés... nekünk igazából november 3-a után jó... addig hajtás van... hétvégén meg pihenés... bár a csajok hétvégén is nyüzsögnek...