A gyerekek olyan hihetetlen radarokkal rendelkeznek. Mindenvevők. Somának nem mondtunk igazán még semmit a tesó-ügyről, hiszen még minden olyan bizonytalan. De ő megérzett valamit. Tegnap tán a bizonytalanságomat, ma talán a bizonyosságomat. Még ennyi szeretetmegnyilvánulást sohasem kaptam tőle mint e két napban. Többször futott és csak úgy átölelt. Puszikat lehelt az arcomra. Ma meg már kaptam egy "Szeretlek Anya!"-t is. És egy pocaksimit nagyon-nagyon óvatosan. Talán Jácint 'Vigyázni kell Anyára!' mondata válthatta ki belőle, de miért pont oda? :-)
vasárnap, március 08, 2009
Vonzás még
Nagyon az eleje és halovány... de a változás érezhető (szemmel látható) belül is.
Amikor nagyon babát akar az ember, akkor nincs határ... Mindent a cél érdekében! Bevetni a féldrágakövek erejét, amiknek a leírásában a 86. helyen szerepel az, hogy a termékenységre hatással vannak. Karneol-t a nyakba, rózsakvarcot a marokba... hátha. Hormonokat zabolázni. Ovulációs naptárt nyalogatni, hogy netán akkor és ott legyünk ahol éppen kell. Meg persze eleget kell dolgozni az 'ügyön', ami a hetedik hónapja tartó eredménytelenség után már egyáltalán nem olyan csodálatos. Nekem/nekünk, most megcsillant a reménysugár...
Most mondhatnánk, mi az a hét hónap... semmi. Vannak párok akik évek óta hiába próbálkoznak. De a hónapról hónapra történő reménykedés hihetetlenül kimeríti az embert (pláne télen). Először mindent jelnek érzünk, aztán minden jelet elhessegetünk... mint most én. Ebben a hónapban felszedtem egy kilót, pedig kevesebbet ettem mint máskor (bár sok tejet-joghurtot) és megnőtt a hasam. Állandó álmosság... kitudja mióta. Gyomorégés bármit eszek... két hete. Mellfeszülés-fájás... 1 hete. Puffadás egy-két napja. Mindenre volt magyarázatom. Még a késlekedő ciklust sem hittem el, egészen a ma reggeli tesztig. Pedig még soha nem késett (a 28 az 28!), illetve egyszer, három éve pont ilyenkor. Minek is próbálkoztunk máskor, mikor nekünk csak februárban megy???? :-)
Mindezt suttogva mondom... és remélek...
Amikor nagyon babát akar az ember, akkor nincs határ... Mindent a cél érdekében! Bevetni a féldrágakövek erejét, amiknek a leírásában a 86. helyen szerepel az, hogy a termékenységre hatással vannak. Karneol-t a nyakba, rózsakvarcot a marokba... hátha. Hormonokat zabolázni. Ovulációs naptárt nyalogatni, hogy netán akkor és ott legyünk ahol éppen kell. Meg persze eleget kell dolgozni az 'ügyön', ami a hetedik hónapja tartó eredménytelenség után már egyáltalán nem olyan csodálatos. Nekem/nekünk, most megcsillant a reménysugár...
Most mondhatnánk, mi az a hét hónap... semmi. Vannak párok akik évek óta hiába próbálkoznak. De a hónapról hónapra történő reménykedés hihetetlenül kimeríti az embert (pláne télen). Először mindent jelnek érzünk, aztán minden jelet elhessegetünk... mint most én. Ebben a hónapban felszedtem egy kilót, pedig kevesebbet ettem mint máskor (bár sok tejet-joghurtot) és megnőtt a hasam. Állandó álmosság... kitudja mióta. Gyomorégés bármit eszek... két hete. Mellfeszülés-fájás... 1 hete. Puffadás egy-két napja. Mindenre volt magyarázatom. Még a késlekedő ciklust sem hittem el, egészen a ma reggeli tesztig. Pedig még soha nem késett (a 28 az 28!), illetve egyszer, három éve pont ilyenkor. Minek is próbálkoztunk máskor, mikor nekünk csak februárban megy???? :-)
Mindezt suttogva mondom... és remélek...
péntek, március 06, 2009
Aliz
Aliz nem csodaországban, hanem nálunk járt ma délután. Végre. Babauszi révén ismerjük őt és anyukáját Gabit. Ma már egyik gyerek sem jár usziba, viszont mindegyik maratonit fürdik este a kádban. Szóval a vízhez való viszonyuk tekintetében a babaúszás eredményesnek mondható. Aliz két hónappal idősebb Sománál, ez szinte semmi ebben a korban már. Főleg hogy szinte egymagasak, nagydumásak, szőkék... édesek. A hajdani kölcsönös szimpátia ellenére sem játszott még sohasem együtt a két gyerek. De most eljött a nagy alkalom (kitartó hivogatók voltunk). És nagy örömünkre Aliz alig akart hazamenni. Nagyon jól elvoltak, játszottak egymással, magyaráztak egymásnak...
Egy kis hiba volt a rendszerben, hogy Aliz félt Jácinttól... Ha csak meglátta, meghallotta belebújt a legközelebb lévőbe (akár belém is), egészen addig míg el nem tűnt szegény Jácint. Meglátni és félni tőle, ilyen is van? Nemtudtam eldönteni, hogy Jácintot vagy a rettegő arcú kislányt sajnáljam jobban, így sajnáltam mindkettőt. Jácint meg grál lovag lévén - ha tehette - eltűnt a színről. Aliz meg visszaváltozott kacagó-csevegő lánykává. És Somával közös egyetértésben szétpakolták a gyerekszobát. Mi meg Gabival olyan jókat rötyögtünk-dumáltunk, mintha ezer éve ismernénk egymást...
Egy kis hiba volt a rendszerben, hogy Aliz félt Jácinttól... Ha csak meglátta, meghallotta belebújt a legközelebb lévőbe (akár belém is), egészen addig míg el nem tűnt szegény Jácint. Meglátni és félni tőle, ilyen is van? Nemtudtam eldönteni, hogy Jácintot vagy a rettegő arcú kislányt sajnáljam jobban, így sajnáltam mindkettőt. Jácint meg grál lovag lévén - ha tehette - eltűnt a színről. Aliz meg visszaváltozott kacagó-csevegő lánykává. És Somával közös egyetértésben szétpakolták a gyerekszobát. Mi meg Gabival olyan jókat rötyögtünk-dumáltunk, mintha ezer éve ismernénk egymást...
csütörtök, március 05, 2009
Verkli
Így telik (néha) nálunk egy esős nap:
Reggel Soma úgy ébred: "Menjünk sétálni!" Ok - mondom -, de előtte enni kell reggelit! Som megissza a két deci kakaóját és hozzá a 2X valamit (X kisebb mint egy kávéskanál). Ez az étkezés minden reggelünkre jellemző, és ezzel ki is húzza délig. Még délelőtt 1. pizsiből átöltöztetem, 2. kabát-sapka-sál kerül rá... ő meg feszíti magát és sír, hogy "Nemakarok sétálni menni!". Nagy nehezen leviszem. Végül is már jön magától és kurjongat a lépcsőházban. Mindig. Lenn fát hoztak a házban lakó kedves idős házaspárnak, és éppen azt pakolják be a fáskamrába. Som lecövekel (jó kis séta!). És folyamatosan kérdez, mint egy megakadt lemezjátszó: "Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi?", "Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd?..." stb. Néha témát vált az előbbi stílusban, kicsit megkönnyebbül ilyenkor a hűségesen válaszolgató Jancsibácsi és én is. De aztán kezdődik minden elölről: "Mit csinálsz Jancsibácsi?..." Aztán végre elfogy a fa. Som mindent megnéz, és már mehetünk is sétálni, persze az eső is eleredt közben. El is jutunk úgy kb 5 méterre a házunktól, egy terasz alá. Jázmin (kb 15 hónapos) és anyukája (Anikó) levegőzik ott. Som udvarol: "Gyere Jázmin... Fogd meg a pinponglabdát! Neked adom. Nem akarod megfogni?", "Gyere Somához játszani!". A kislány néz hiperkék szemeivel és nem adja be a derekát. Aztán Anikó táskájából előkerül egy buborék fújó (figyelem, jó ötlet!) és Jázmin nagyon néz, Som fúj és mindkét gyerek kacag. A buborékok hatalmasak és színesek és viszi őket a szél...
Minimál ebéd következik a reggeli stílusában: rizs magában 2X husifalattal (és mint tudjuk X kisebb mint egy kávéskanál), kakaó helyett gyógyítóteával (3 teáskanál kamilla, 2 kis levélke borsmenta, 1 csipet kakukkfű, 1 teáskanál almahéj - 1 liter vízhez, ízesítés ízlés szerint: barnacukor, cukor, méz). Ja és nincs baja Somának, csak finom az ital és megelőzőnek is tökéletes.
Aztán mesélős-böngészős bealvás fél 1-kor... fél 3-ig. Ez a két óra jó lenne nekem arra, hogy pihenjek-aludjak, mert iszonyú álmos vagyok, de ehelyett kínlódok... csak úgy (meg nemcsak úgy, de erről talán később).
Kettő körül ihletem támad by Helga > ők jönnének hozzánk, de a két gyerekkel nem mer elindulni esőben. De nemúgy én! Simán nekiindulunk mikor felkelt Soma.
"Jujj, mit látok én: markolós antó!" .... "Jujj, mit látok én, ez Somorja!" - így utaztunk. A pontpontok helyén sok-sok "Jujj..., Jajj..., Uristen... Istenem, hát ez meg mi!" felkiáltás hangzott el. Önszórakoztatta magát. Nekem csak vezetni kellett. Az út végére azért akadtak kérdései: "Hol a Zsolti? Hol a gazdabolt?" És mivel elmagyarázni nehéz lett volna, megmutattam. Volt is nagy öröm! A Baumax-os újságon felcseperedő gyermekem élőben találkozott a kedvenceivel, úgy mint: "fükasza, szivattyu, fürész, fünyiró..." :-) Zsoltinak hála a kitartó magyarázásért, Soma kérdéseire - ami a fentebb olvasható verkli-módban zajlott.
És hipp-hopp már ott is voltunk a célállomásnál, ahol az eredetileg tervezett két gyerek helyett 2+2 várt ránk. Liza, Szonja, Kornél (4+), Flóri (2,5). Hatalmas nyüzsibe csöppentünk. Lizát meg is viselte azthiszem, ő sírt a legtöbbet. Ovis edzettsége révén harcolta ki magának a sírást, egy-egy anyai intés miatt. Ugyebár az oviban mindig meg kell védenie magát, na ezt itt is alkalmazta, olyankor is amikor nem is lett volna rá oka (pl egy gyerek hozzáért). Soma most nem sírt, ügyesen kikerülte a konfliktusos helyzeteket (nagy kerek szemekkel nézte a többiek konfliktusait), ő maga nem ment bele a másik szférájába. Próbált játszani amivel csak lehetett, és bevonni az éppen arra csellengő lurkókat. A nagy játszásban, hamar beesteledett, így egy vacsora erejéig maradtunk még és (Soma-időn túl) hazaindultunk. A gyerkőc még véletlenül sem aludt el az autóban, teljes sötétben-csöndben (kérésére) pihengetett, aztán mikor hazaértünk sétálni akart menni. Ki-el-túlfáradt. Nem fürdettem... csak altattam... elég nehéz volt. Hullámzott az akarata. Nem csodálom a mozgalmas nap után. Én is elfáradtam, azért esőben nem leányálom vezetgetni. Részemről nem így képzeltem a délutánt - a jó kis beszélgetés Helgával kimaradt. Somának viszont szuper napja kerekedett.
Reggel Soma úgy ébred: "Menjünk sétálni!" Ok - mondom -, de előtte enni kell reggelit! Som megissza a két deci kakaóját és hozzá a 2X valamit (X kisebb mint egy kávéskanál). Ez az étkezés minden reggelünkre jellemző, és ezzel ki is húzza délig. Még délelőtt 1. pizsiből átöltöztetem, 2. kabát-sapka-sál kerül rá... ő meg feszíti magát és sír, hogy "Nemakarok sétálni menni!". Nagy nehezen leviszem. Végül is már jön magától és kurjongat a lépcsőházban. Mindig. Lenn fát hoztak a házban lakó kedves idős házaspárnak, és éppen azt pakolják be a fáskamrába. Som lecövekel (jó kis séta!). És folyamatosan kérdez, mint egy megakadt lemezjátszó: "Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi? Mit csinálsz Jancsibácsi?", "Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd? Hol lyukas a kesztyűd?..." stb. Néha témát vált az előbbi stílusban, kicsit megkönnyebbül ilyenkor a hűségesen válaszolgató Jancsibácsi és én is. De aztán kezdődik minden elölről: "Mit csinálsz Jancsibácsi?..." Aztán végre elfogy a fa. Som mindent megnéz, és már mehetünk is sétálni, persze az eső is eleredt közben. El is jutunk úgy kb 5 méterre a házunktól, egy terasz alá. Jázmin (kb 15 hónapos) és anyukája (Anikó) levegőzik ott. Som udvarol: "Gyere Jázmin... Fogd meg a pinponglabdát! Neked adom. Nem akarod megfogni?", "Gyere Somához játszani!". A kislány néz hiperkék szemeivel és nem adja be a derekát. Aztán Anikó táskájából előkerül egy buborék fújó (figyelem, jó ötlet!) és Jázmin nagyon néz, Som fúj és mindkét gyerek kacag. A buborékok hatalmasak és színesek és viszi őket a szél...
Minimál ebéd következik a reggeli stílusában: rizs magában 2X husifalattal (és mint tudjuk X kisebb mint egy kávéskanál), kakaó helyett gyógyítóteával (3 teáskanál kamilla, 2 kis levélke borsmenta, 1 csipet kakukkfű, 1 teáskanál almahéj - 1 liter vízhez, ízesítés ízlés szerint: barnacukor, cukor, méz). Ja és nincs baja Somának, csak finom az ital és megelőzőnek is tökéletes.
Aztán mesélős-böngészős bealvás fél 1-kor... fél 3-ig. Ez a két óra jó lenne nekem arra, hogy pihenjek-aludjak, mert iszonyú álmos vagyok, de ehelyett kínlódok... csak úgy (meg nemcsak úgy, de erről talán később).
Kettő körül ihletem támad by Helga > ők jönnének hozzánk, de a két gyerekkel nem mer elindulni esőben. De nemúgy én! Simán nekiindulunk mikor felkelt Soma.
"Jujj, mit látok én: markolós antó!" .... "Jujj, mit látok én, ez Somorja!" - így utaztunk. A pontpontok helyén sok-sok "Jujj..., Jajj..., Uristen... Istenem, hát ez meg mi!" felkiáltás hangzott el. Önszórakoztatta magát. Nekem csak vezetni kellett. Az út végére azért akadtak kérdései: "Hol a Zsolti? Hol a gazdabolt?" És mivel elmagyarázni nehéz lett volna, megmutattam. Volt is nagy öröm! A Baumax-os újságon felcseperedő gyermekem élőben találkozott a kedvenceivel, úgy mint: "fükasza, szivattyu, fürész, fünyiró..." :-) Zsoltinak hála a kitartó magyarázásért, Soma kérdéseire - ami a fentebb olvasható verkli-módban zajlott.
És hipp-hopp már ott is voltunk a célállomásnál, ahol az eredetileg tervezett két gyerek helyett 2+2 várt ránk. Liza, Szonja, Kornél (4+), Flóri (2,5). Hatalmas nyüzsibe csöppentünk. Lizát meg is viselte azthiszem, ő sírt a legtöbbet. Ovis edzettsége révén harcolta ki magának a sírást, egy-egy anyai intés miatt. Ugyebár az oviban mindig meg kell védenie magát, na ezt itt is alkalmazta, olyankor is amikor nem is lett volna rá oka (pl egy gyerek hozzáért). Soma most nem sírt, ügyesen kikerülte a konfliktusos helyzeteket (nagy kerek szemekkel nézte a többiek konfliktusait), ő maga nem ment bele a másik szférájába. Próbált játszani amivel csak lehetett, és bevonni az éppen arra csellengő lurkókat. A nagy játszásban, hamar beesteledett, így egy vacsora erejéig maradtunk még és (Soma-időn túl) hazaindultunk. A gyerkőc még véletlenül sem aludt el az autóban, teljes sötétben-csöndben (kérésére) pihengetett, aztán mikor hazaértünk sétálni akart menni. Ki-el-túlfáradt. Nem fürdettem... csak altattam... elég nehéz volt. Hullámzott az akarata. Nem csodálom a mozgalmas nap után. Én is elfáradtam, azért esőben nem leányálom vezetgetni. Részemről nem így képzeltem a délutánt - a jó kis beszélgetés Helgával kimaradt. Somának viszont szuper napja kerekedett.
szerda, március 04, 2009
Vonzás
Ha elkezd az ember tenni azért valamit, hogy kimozduljon a holtpontról, akkor tényleg vonzani is kezdi a megoldásokat. Hiszem és tapasztalom is, hogy ez így van. Már ott tartottam, hogy jobb nem írni-mondani, mert óhatatlanul is csak szűkölés jött volna ki belőlem. Pedig a helyzet azért nem is olyan rossz. Csak néha elszabadulnak a dolgok... és útálom, ha nemtudom kezelni őket. Főleg ha belül és ezen idő alatt kívül is szomorú a helyzet. No de változnak a dolgok. Kívül biztosan. Beiratkoztam egy hiperalap Webkezelő tanfolyamra (kb 5 hét múlva kezdődik). Állítólag a végére (statikus) weboldalakat fogok tudni csinálni. Bár 20 óra a kurzus - ez olyan rövid idő, hogy erősen kételkedek ebben. De gondoltam megcsinálom. Ha mást nem, tapasztalatot szerzek. (Egyébként a környékünkön eleddig nemnagyon láttam efféle tanfolyam hírdetést.) ÉS munkafronton is alakulnak a dolgok... ez biztosan a saját névjegykártya tervezésének köszönhető, amit még igazán senki sem látott. :-) Remélem nem kiabálok el semmit...
hétfő, március 02, 2009
Jellemző
Így szokott mostanában a fiatalúr fürdeni és persze beszélni. Nem a legváltozatosabb a felvétel, de azért jellemző. :-) MINDEN ESTE festünk a kádban... Kezdek kicsit besokallni tőle, de lebeszélni nem tudom róla, mindig megindokolja, hogy miért KELL festenie.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
