Sasszem

Soma nem vicces fazon. Sokszor kérdezi, hogy ez most vicces volt? És nem volt az, sajnos. Édes mosolya még jelen pillanatban azonban kompenzálja ezt. Szóval inkább éleslátó a lelkem, és ezzel szerez néha mosolyogtató, illetve kínos perceket.

A múltkor PiciMamáék szomszédasszonya sopánkodott azon, hogy már a harmadik forgószék törik össze náluk, és ki kell dobni. Soma látszólag jól eljátszott a háttérben, de ekkor megszólalt: "Hát ez a probléma, vigyázni kell a dolgokra, nem kidobni." (Nem pontos az idézet, csak az eleje a biztos, a többinek meg a lényege.)
Délután nézzük az ablakból az utcát. Soroljuk, hogy miket látunk (főként Zsombor kedvéért). - Jajj de sok autó van lenn! - mondom. Soma megszámolja: "Az nem sok, csak négy!" - De te is négy éves vagy, az sok? - kérdezem. "Az sok, mert én már nagy vagyok!"
Most este ragasztottam és a kütyüs fiókban Soma megpillantotta a ragasztópisztolyt, és egyből ki is akarta próbálni. Mondtam neki, hogy ma már késő van hozzá, de holnap kipróbálhatja, csinálunk valami jó ajándékot a JóskaPapának, úgyis hamarosan születésnapja lesz. Nagynehezen beleegyezett. "Jó, akkor csinálunk neki bort, mert azt szereti." Szóval nincs titok előtte. Így hát terméseket fogunk egy üvegre ragasztani.
 

Egy hajszálon múlt

Nem mindig jó, ha az ember gyereke jóevő. Zsombor Soma zabpelyhét kívánta meg. Az első el is olvadt a szájában. A második... megakadt a torkán. Kibányászhatatlanul lenn. Kemény percek voltak. Zsombor arca tűpettyes bevérzésekkel teli. Mondom, hogy közel volt. Most hogy megúsztuk sem tudok megnyugodni. Annyira kicsin múlik minden. És persze én vagyok az az idióta barom, aki adta. És mindig is az leszek.
 

Regina

Megszületett január 5-én a fiúk (kitudjahanyad)unokatestvére, Regina. Gyönyörű hajasbaba. 51 cm, 2800 g.
 

Úgy aggódtunk, és olyan jól sikerült minden mint ahogy álmokban szokás. Csak így tovább!
 

Puszibetyár

Zsombor még, természetesen, mert a havi beszámoló nem megy már nekem úgysem.

Puszit ad. Egy éveske volt még amikor a puszi az volt, hogy a tenyerét az arcomra rakta és kitátotta a száját, vagy szivott egyet a levegőből - talán a puszidobást imitálandó. Most ez kezdi kiforrni magát. A tátott száj most már az arcomon landol, akarom mondani főleg az orromon. Persze ebbe is belekuncog. Másik változatban (kísérletező típus) pedig hangosan sorozatcuppogat a levegőbe. Ilyenkor szokott elhangzani Soma kedvenc - saját kútfős - mondata: "Jajj, de édes 4 fogú gyerekmanó!" Tegnap fordult elő először, hogy a telefont is agyonpuszilta - KatiNagyit érte ez a megtiszteltetés. A pláne ebben még az, hogy nem kérésre tette, hanem a Nagyi cuppantását vette felkérésnek.

Nagy állatbarát a lelkem. Lelkesen eteti a műanyag pacikat, itatja a bocikat. Meg persze szeretgeti is őket, főleg a plüssöket. Főkedvence mégis a KUTYA, minden formában. Szíve szerint a valós németjuhászt is megsimogatná. Könyvben is az állatosak a nyerők, itt az Anyám tyúkja (Bodrija) viszi a pálmát. A bábokért is rajong. Pláne, hogy van Frakkunk és Tigrisünk, ez utóbbi ugyan nem kutya, de jól tud Zsomborul morogni. Nagyon édes a kiskrapek, ahogy a kezére húzza a bábokat (ő egyedül) és úgy rohangál a lakásban, az aktuális báb hangját utánozva.
Annyira jellemző dolog történt kutya-ügyben. Télapó hozott a két fiúnak egy-egy piroskaftános, pirossapkás "aktualizált" plüsskutyát. Zsombor pillantásra sem méltatta. Mivel tudtam, hogy szeretné ezt a kutyát, ha az annak is nézne ki, ezért leoperáltam az öltözéket (igen könnyű volt, a tervezők sejthettek valamit) az ebről, és egy (persze kettő) csudaédes kiskutyánk lett egyből. Zsombor szeme felcsillant, és úgy is maradt. Na ez már "vau"! A kutya azóta is hű társa.

Most jöttünk rá, hogy Zsombor a főnök a családban. Mindig teljesül az akarata és ez egyáltalán nem megterhelő, sőt, alig észlelhető. Ész, erő, lelemény, báj csapatmunkában dolgozik nála. És még kitartó is. Nagyon tudja, hogy kinél mi a célravezető. És még csak 14 hónapos...
 

Villám McZsombor

Verda őrület van nálunk, Soma révén. És elkerülhetetlen, hogy a kicsi ne nézze-hallja a nem neki valót, aminek ténye láthatólag őt magát egyáltalán nem zavarja. Sománál még mindig oda kell figyelni a hangokra, a képekre, nem hangos-e, nem ijesztő-e. Tényleg csak előcenzúrázott, számára befogadható dolgokat néz (azt se sokat). Egy éve még az érzékeny lelkűmnek a Verdák első kockái miatt (tovább nem is jutott a nézésben) egész éjjel rémálmai voltak. Zsombor bezzeg röhög a filmen és utánozza a benne hallott hangokat. Vadul tolja a szőnyegen az autókat és remekül berreg is hozzá. Míg Som nézi a filmet, Zsombor azalatt tesz-vesz, látszólag oda sem figyelve. Aztán előrukkol. "Veda, veda, veda!" - énekli/üvölti, helyesen levéve a ritmust. És tudja magáról, hogy milyen édivacakhuncutmifene is ő.

Szókincse nemigen nőtt, de a metakommunikációja hihetetlenül sokat fejlődött. Mindent megért és azt is elmagyarázza amit ő akar, vagy csak simán megszerzi. Mesehősünket megszégyenítő gyorsasággal robog kersztül-kasul a szobán, felmászik székre, kanapéra, kisasztalra és a visszaúttal sincs gondja. És az egyikről a másikra való át/feljebb jutást is simán kitaktikázza, pláne ha ínyenc dolgot próbál megszerezni, pl az én krémeimet. Nem nagyon van akadály előtte. Imádja a labdákat, szépen rúgja is maga előtt őket. A labdaérzék jó dolog, de amikor bemelegítő helybenfutást(!) csinál, én sopánkodva mosolygok, Apám viszont örülne ha látná a focista utánpótlást. Az egész gyerek maga a mozgás, minden porcikája izzik. Mellette nincs megállás, folyton résen kell lenni, hogy min ténykedik, és mikor rajtakapod szeretet és bizalom sugárzik róla.

Még mindig velünk alszik, és már majdnem volt átalvós éjszakánk. A majdenm azt takarja, hogy szopizni ébredt meg csak az éjjel folyamán. Egyébként mikor a nappali szopit egyre akartam lecsökkenteni, Zsombor úgy döntött, hogy neki az az egy meg nem kell, így némi káposztába bugyolált mell árán eltűnt a nappali szopink. Éjjel viszont még igényt tart rám (este, 3 körül, és hajnalban). A nappalaink így kevésbé anyafüggőek lettek. Aludni is csak egy szűk órát ér rá napközben, a többi pörgés és evés (naná). Szereti a hasát. Mézes ügyben már az eltiltásnál tartunk. Egyre ügyesebben eszik, rág. Szinte minden kellene neki amit mi eszünk. Még apa szalonnáját is kiharcolta magának (hajszálvékonyra vágva), és üdvözült mosollyal fogyasztotta is. Szerintem vele majd azért kell küzdenünk, hogy ne egyen annyit. Két véglet, két gyerek.

Mondjuk az alakján nem látszik a sok evés. Pocakja az van, de egyébként csupa izom. Biztosan lefutja. A tokáját meg lehuncutkodja. Azt a "vicces" dolgot találta ki, hogy a fejét mintha tangózna, hirtelen félrekapja, kis húúzás kiséretében és megtartja oldaltartásban, majd kacag. Többször egymás után csinálja, nagyon tetszik neki és persze a hév amivel csinálja minket is magával ragad. Ha zenét hall egyből belendül, olyan fejmozgással bólogat mint aki egy cabrióban ezerrel hallgatja a tuc-tuc-zenét. Ha nincs zene, csináltat. Karban táncolni a legjobb, olyankor fejfölött tekergő betyáros kézmozgással fejeli meg a bólintgatásait. Már így is majd elolvadsz tőle, és akkor mindeközben még arra is van ideje, hogy rádvillantsa a (most már 4-fogú) mosolyát. Totál tócsa leszel. Én biztosan. Ez a gyerek olyan világba röpít engem, amit eddig sohasem ismertem. Úgy ölel, simít, bújik mint aki tudja, hogy mit ad ezzel. Szeme csillogása, felvillantása az igazi férfi igéretét hordozza. Mondtam már hogy odavagyok érte?!
 

Virágot a Virágnak!

Mivel a szülinapi partyn nem lehettünk ott - a betegség okán -, ezzel a "virággal" kívánunk boldog első születésnapot Csengének! (Tényleg meg is kapja ezt a szélforgót.)
 

HörgőGyuszika

Nem becézgetem, nem. Ő TüdőGyula fia, és örülök, hogy nem az apja van nálunk vendégségben. Mert ugye minden felfogás kérdése. Szóval csütörtök délután ismét betoppant hozzánk Gyuszika. Nem vártuk, de olyan mint a szomszéd gyerek, aki nem akarja megérteni, hogy haza kell már mennie. November vége óta tölt nálunk több-kevesebb időt. Hol az egyik, hol a másik gyerekkel birkózik, de van, hogy mindegyiket egyszerre gyűri maga alá. Szóval még erős is az istenadta. Most Zsombor van soron. Ő nagyon érzékeny az ilyesmire, ha jön valami baci, az rögtön a hörgőire húzódik. Apai örökség lehet. Levert, lázas, köhög, náthás szinte az egyik pillanatról a másikra. A helyettesítő doktornéni (mert naná, hogy a mienk pont most van szabin) nem is akarta elhinni nekem, hogy tegnap délután lett lázas és beteg a gyerek. Pedig mi első nyikkra dokihoz rohanósak vagyunk. Legalább meghallgatja és nem vakon találgatunk. Aztán még utána is eldönthetem, hogy beadom-e a felírt szert vagy sem (szteroidosat biztosan nem). Kaptunk diagnózist: hörghurut, amit a röntgen igazolt. Mégis tüdőgyulladást hall a doktornő és kórházat javasol. Amit megtagadok. Még csak az kellene, hogy ott még valamit összeszedjünk. Így napi antibigyó injekcióra hordtam Zsombort az ügyeletre. Amit minihősünk derekasan viselt. Tegnap este már lázmentesen aludt el szorosan hozzámtapadva. Ami az elmúlt pár napban is nagyon jellemző volt rá. Mellkasa még eléggé zajos, orra megindult. A nélkülem töltött idő másodperceinek száma emelkedőben van. Nagyon remélem hogy ez már a javulás szele. Bár rózsaszín ködömbe még mindig az aggodalom feketéi cikáznak. Nem ilyen szilvesztert terveztem (mondjuk a nyugodtsági fokot így is hoztuk). Már attól is bűntudatom volt amikor a 4 korty pezsgő mosolyra húzta a számat.

Kedves Jézuska, elfogadnál egy módosítást?
Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget! Egészséget kérnék szépen Mindenkinek az ÚJ Esztendőben! Légysziiiii!