Nincs kiút

Fizikailag rosszul vagyok a tehetetlenségtől. Ma volt az oviban egy eső után köpönyeg típusú rendkívüli szülői a csoportbontásokról. Soma új óvónéniket, új csoportot kap, vagyis szinte nem ismeri a csapatot. Soma nehezen szokik be az oviba, mert sokat volt beteg, és állandóan fél a nagyobb gyerekektől (akár csoporton belül is). Az idegeneket (ha gyerek, akkor is) mindig tartózkodással kezeli egy jó darabig. Szóval most nem lesz szeptembertől semmi állandó az ő kis óvodai létében. Rettenetesen aggódom érte. Féltem. Ezért is mentem el a szülőire. Azt reméltem - én naív, hogy megbarátkoztatnak bennünket szülőket a kényszer okozta helyzettel és talán megismerem az új óvónőket. De ehelyett litániát kaptunk az óvoda sanyarú helyzetéről. 20 fővel lehet csak csoportot indítani. Idén 3(!!) gyereket irattak be ebbe az oviba. Tehát nem lesz kiscsoport. Ezért 2 óvónőt elbocsájtottak, a gyerekeket pedig 1 nagycsoportba és 2 kisközépsőbe osztották el. Darabra. Mert szegény elbocsátott óvónők brühühü (tényleg sírt a vez. óvónő), mert szegény nagycsoportosok brühühü (a középsősökkel együtt kell járniuk és az ő óvónőiket szalasztották), de a kicsiknek úgyis mindegy, mert alig szoktak be még, teljesen mindegy nekik, hogy kivel lesznek ősztől. Ezt így ki is mondták. Ezen a ponton felszisszentem. Ó, érzékeny Somaléleknek annyi. Aggodalmamnak hangot is adtam. Erre vázolták, hogy nincs is nagyon választási lehetőség. Ez van, és kész. Aztán tovább folyt a sírás-rívás. És a beszéd elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy hálég bevezették az iskolákban az osztályozást az alsó tagozatban is. A mintegy 15 szülő (ennyien voltak jelen) hevesen bólogatott egyetértve ezzel. Az én fejcsóválásomra (csak én egyedül!) egy kis bizonygatással (szülő és óvónő együttes erővel) megtámogatták e kijelentést. Na innentől némaságba burkolóztam. Nincs kiút. Nincs válasz. És mindent értek. Sajnos. De mi lesz Somával?

És most már azt is értem, hogy a katolikus oviban miért van olyan sok gyerek.

7 hónapos

Ma lovasbemutatóra készültünk, de a hatalmas zuhé elmosta. Soma az autóból vágyakozva próbált meglátni egy-két lovat, sikertelenül. Így végül egy fagyizóban kötöttünk ki. Ettem finom fagyit Zsombornak is. Soma beugrálta a teret, Zsombor pedig mindent megcsodált, komoly úriemberhez méltón. Elvégre 7 hónapos.

És milyen is? Alapban nyugodt, mosolygós még mindig.

• Puha, sima, forró talpú. Izzadt buksis, de száraz kezű. Kapirgál minden felületen. Kapirga Manó II.

• Gyors mint a szél. Kúszik. Pláne ha izgalmas felületet lát (parketta, szőnyeg, cipő...). Soma "kapj el ha tudsz"-ot játszik már vele. És nem mindig sikerül meglógnia előle. Próbálgatja a mászást is, a kutyus póz néha sikerül neki. Sokszor túrja a földet, csak a fejebúbja és a talpa érinti ilyenkor a talajt.

• Bö és berregni próbál, fújja a nyálát, rezegteti a szájaszélét.

Soma napja

Természetesen nem csak az övé, mert a (városi) gyereknapról van itt szó. DE Soma legyőzte önmagát, vagyis a félelmeit.

1. Az ugrálóvár elejéhez is odamertünk menni. Eddig a hátsó részen található légbefúvó gépet csodáltuk meg az ilyen rendezvényeken. Ééés a vár szélén szigorúan a kezemet szorongatva ugrált párat. Csoda. Vagy talán csak lassan (be)érik ez a gyerek. Bemenni még mindig nem mert. Pedig szöcske voltát itt igazán kiélhette volna. Talán legközelebb.

2. Eddig csak hőn áhította a tűzoltók autóit, felszerelését tapintani, érezni. Beülni nem mert, kérdezni sem. Bár ez utóbbi szinte felesleges is volt, mert végigmagyarázta magának az összes felszerelést (ó csodás könyvek!). Ám ma végigülte az összes járművet, még a koszosakat régieket is. Bátran végigmagyaráztatott vagy 3 tűzoltót a hogyan és mikéntekről, minden esetben ugyanolyan érdeklődéssel és szakértelemmel hallgatva azokat. "Igen, értem. És az ott..." stílusban. Így azok gyanút sem fogtak, hogy ez a kis kópé már harmadszor "dolgoztatja meg" őket ugyanabban a témában. Végső csapásként meg még egy sisakot is felpróbált (bár apja kezét erősen markolta közben). Csak úgy csillogott a szeme a félelem és a büszkeség keverékével. Az enyémben félelem nem volt.

Zsombor meg csak egyszerűen ragyogva kéklett mindenkire.

Süss fel nap!

Soma ovis karrierje a héten megint derékba tört. Má' megint köhög. Így a héten nem volt oviban. Még biztonsági-röntgent is csináltatott a doktornéni, a megnyugtatásomra. A beutaló átvételekor a kedves Anyuka majd szivinkfarktust kapott. Ekkor hangzott el, hogy csak megnyugtatásul. A sorrenddel volt némi bajom, de végülis tényleg tiszta tüdőre leltünk. Megint egy vírus az oviból... de már gyógyul a gyerkő.

A hét csúcspontja a szerdai babauszi volt. Zsombor határozottan kezdi élvezni a vízbenlétet. Már a hátonlebegésnél sem volt sírás. A kádas fürdésnek tulajdonítom az előrelépést. Tágulnak a határok. A dézsa biztonságos ölelésének agyő. Jó helyette a feje alatt megtartó kezem is. Óriási váltás. A víz alá merülés is egészen jól ment, mivel Hajni a gyerekhez igazította a merülés mikéntjét.

Beszerzőkörútjaim is voltak a héten. Zsombor a névadójára (12-én lesz) kapott csini rucikat, no meg az egész család is. Már csak jó idő kellene a tervezett kertipartihoz.

Megőrjít ez a fura időjárás, egyfolytában fáj a fejem, a gyerekek nyűgösek... Soma hisztisebb az átlagnál.

Bónusz brek

Ritka pillanatok

Dia, Hanna, Soma, Zsombor...

Ad-hoc 3.

Délután jégesőben értünk Érdre, hirtelen jött és egy pillanat alatt nem láttunk semmit az autóból, aztán egy piroslámpa alatt eltünt a jég, és maradt az eső. Emiék már nagyon vártak minket, Soma meg már reggel Diázni szeretett volna és ezt egész nap a „Rögtön akarom!”-al hangsúlyozta is egészen a tényleges találkozásig. A továbbiakban is teljesen odavolt a nagylányért. Hihetetlen, hogy az meg már 8 múlt. Még tisztán emlékszem amikor olyan kisbabának találta Jácint, hogy meg sem merte fogni. (Mentsége legyen, hogy akkor még gyermektelen volt.) És az is felidéződött bennem, hogy milyen jó érzés volt, amikor minket kértek fel névadó szülőknek. Elnéztem a gyönyörű (egyre szebb) Hófehérkénket, és olyan melengető érzés fogott el. Mégis van nekünk (kereszt)lányunk. Kedves, okos, gondoskodó, megszelidült csikó, bár a futás még mindig a kedvence. Határozottan jó érzés. Már csak egy nyári nálunknyaralásra kellene rávenni.

A szállásunkra fél hét tájban érkeztünk. A hely tökéletes volt. És érthetetlen, hogy szinte látatlanban odamerte adni Erzsi néni egy kétgyerekes családnak. Vannak még ilyen csuda-emberek! Hálánk határtalan.
Zsombort nem zavarta az idegen környezet, esti fürdés-szopi-alvás, szépen hozta a formáját. Ellenben Soma félt egyedül a kisszobában, így végül ő is mellettem kötött ki. (A Jácint meg mehetett a kisszobába.) Som a megnyugtató közelségem tudatában szinte pár pillanat alatt el is aludt. Csak arra kellett ügyelnem, hogy időnként lefejtsem Zsomborról, aki minden nyikk nélkül tűrte ezt. (Én aludtam kívül, a másik kettőt féltettem a leeséstől.) Az éjjelt elég jól átvészelve, másnap reggeli után visszaindultunk Érdre, ahol az egész napot igyekeztünk eltölteni. És még milyen jól! Napsütéses ragyogó napra ébredtünk. A jó társaság meg ugye adott volt. Levi viccei már nagyon hiányoztak. Hanna a kétévesek minden bájával döntött minket porba. Talán Emivel lett volna jó többet beszélgetni, de ez talán csak Dia ballagásán valósulhat meg igazán. (Addigra Zsombor is tíz éves lesz.) Fagyiztunk, sétáltunk, játszótereztünk, ettünk és a fiúk még a délutáni alvásukat is beiktatták. Szuper volt. Emiék új lakhelye is elnyerte tetszésünket, még jó, hogy Emi előzőleg annyit mentegette nekem. Jól belakták a helyet, kreatívan, sok munkával. És persze a lányoké a nagyszoba.
Most azonban tényleg ők következnek, remélem ideérnek hozzánk még a nyáron.